Van néhány kedves unokaöcsém, akik voltak képesek úgy születni és keresztnevet vételezni (jóváhagyólag rásírtak a választásra a szülőszobán, megérezve a helyzetben rejlő lehetőségeket), hogy már október végétől beindulhasson az ajándékozási szezon, ezzel nem kis fejtörést okozva nagynénjüknek.
Az aktuális ünnepeltek viszont kinőttek már a Pudling és egyéb állatféleségek korszakából, úgyhogy valami mást kellett kitalálni az örök sláger (nanáhogylegó) mellé. Ez lett belőle: egy-egy számos felső, hozzá illő válltáskával. Lehet virgonckodni az oviban majdnem-egyen-pólóban, lehet vinni tűzoltót vagy rendőrautót vagy bármi mást a tarisznyában. Hazavinni kavicsot, csigát, tobozt, hógolyót, egyéb szívmelengető szezonális szerzeményt. A tarisznyákban régi kedves kordnadrágom kelhetett új életre. A modell egyszerűségének oka, - se zseb, se tépőzár - hogy kétoldalas, amolyan 2 az 1-ben, kifordítom-befordítom. Strandszezonban vidám színes, hiden télben komolyabb - de éppen fordítva is lehet, ha a gyermek valahányadik dackorszakát éli.
Azt sajnálom, hogy nem volt már időm igazán kicsinosítani a darabokat, mert egy kis kipufogófüst és kondenzcsík nagyon hiányzik róluk a szememnek.
Ez-fi-úknak-va-ló: betűzi PanciManci a mesekönyv hátulján a kolofont, mutatóujjával jobbról balra lassan, akkurátusan szántva a sötét barázdákat. Amikor azonban megkérdezte, neki mikor lesz ilyen felsője/táskája, akkor elgondolkodtam, vajon besorolható-e az efféle ajándék a hagyományosnak mondott kategóriába. Nemigen. Viszont nem vagyok híve semmilyen kategóriának (no jó, bevallom, annak azért örülnék, ha PM nem azt a világoskék, dínós pulcsit akarná állandóan felvenni, amelyről kilométerekre látszik, hogy fi-úknak-va-ló, de ezt a véleményem egyelőre megtartom magamnak).
Persze ez az ajándék nem biztos, hogy annyira meghatja a fiúkat, hogy büszkén viseljék a nagynéni keze munkáját, de azért optimista vagyok.
