Úgy terveztem, hogy addig nem nyúlok ceruzához, amíg a mese el nem készül, azonban technikai okok miatt még is úgy alakult, hogy meg kellett változtatnom a tervemet.
Ezt itt Mohaházi uram (tudósféle) házának bejárata, ahol majd található lesz a Nagy Kémlelő és az irigyelt hatalmas könyvespolc. Itt van egy bizonyos bővérű házvezetőnő is.......de az a rész ki fog maradni a mesekönyvből.
2010. július 28., szerda
2010. július 27., kedd
A múlt héten Napóleon átlopódzott a szomszéd kórteremből és megette szalonnával az összes gyógyszeremet. Két nap múlva újra elhatalmasodott rajtam a kór, és megint előjött a meseillusztrátori kényszerképzetem, kiegészítve némi skizofrén írói megnyilatkozásokkal.
Újra neki álltam Púpfölde történeteinek.
A doktor úr a délutáni pihenő (elektorsokk, vizes lepedő, szexuális eltévelyedések majd alvás) alatt elcsente és elolvasta az elkészült oldalakat, és azt mondta nem is rossz. Lehet, hogy csak meg akart nyugtatni.....de a lényeg, hogy egyenlőre nem folytatja a gyógyszerezésemet, és meglátja, mi lesz ebből. Vagy könyv - kuncogott és közben cöccögtette a nyálát a fogai között - vagy egy jó kis előadás valamelyik orvoskonferencián.

2010. július 26., hétfő
Szoktam játszani. Maga az akció (piff-puff) is érdekel, de ha már mindenkit lelőttem, sokszor csak úgy nézelődök a pályán, amúgy rajzoló módon, és csodáskodom, hogy milyen klassz....
Most valami egészen csodás kis valami került a kezembe. A játékélmény is aranyos (csak tök topa vagyok a logikai feladataihoz) de a grafikája.....egészen remek. Csak hüledezem. Machinarium. Utazzatok ti is el ide.

2010. július 20., kedd
Volt nekem egy ma már nehezen vállalható rajzi anyagot felvonultató mesekönyvem (Ukk, Mukk és Fukk, a három gombamanó - ahol is a szöveg ellenben még most is nagyon ül), melyből ez a töltelék rajz végül is kimaradt. Nem örültem neki, mert - magamból kiindulva - én mindig is szeretem belepillantani a mesehősök otthonába, várába, barlangjába, és úgy gondoltam, hogy ez a rajz talán hasonlóan tetszhet majd a gyerkőcöknek, hisz megnyílik előttük annak a bizonyos Gombaházikónak a belseje.
2010. július 15., csütörtök
Balassa barátom adott megbízást egy, a politikusok nyilvánosságáról, blogjairól, megnyilatkozásaikról szóló cikkének illusztrálására. Két rajzot is készítettem, rábízva a választást.
Igen, igen, jól tudjátok, ő az a Balassa, aki vagy 22 évvel ezelőtt, a Magyar Honvédség kaposvári helyőrségének lepukkant zuhanyzójában - kihasználva beszappanozott arcom miatt erősen korlátozott vizuális érzékelési lehetőségeimet, valamint a csobogó víz miatti hang és érzésbeli korlátozottságomat - és a langyos vízsugár mellé combomra csempészte saját vízsugarát.
Röhögve.
Csoda hát, ha azóta is tiszteljük egymást.......

2010. július 14., szerda
A családom szabadnapokat kapott tőlem, és viszont. A hűtőben vastartalékként bablevest halmozott fel nekem a hadtáposom. A kép talán azt sugallja, de nem, nem lábasból eszem, próbálok civilizált maradni, és ragaszkodni a tányérhoz. Robinson is megpróbált megtartani bizonyos szokásokat.....
A háttérben látható lábossal kapcsolatban feladatokat határoztak meg nekem.
De hol is van a mosogatószivacs? És mi lesz, ha elfogy a bableves? És hol is tartjuk az alsógatyákat?
Vagy ebben az egyben kell, hogy legyek, amíg hazatér minden titkok tudója.......?

2010. július 9., péntek
2010. július 8., csütörtök
2010. július 7., szerda
2010. július 1., csütörtök
Eszemelhagyom! Ez a srác itt dolgozik az alattam levő folyosón, a régészeten! Igen, jól olvastátok, AZ ALATTAM LEVŐ FOLYOSÓN, ITT A RÉGÉSZETEN !! Balla Krisztián. Blog itt.
Most feldúlt vagyok, nem írok többet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)