Rendszeres olvasók

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tolltartó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tolltartó. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 6., hétfő

Gomblyuk vagy tépőzár ?

A tanfolyamon a lányok az ólomüveg technika kapcsán kérték, hogy mutassam meg a zsinóros applikációt is. Viszem a mellényem és a félkész Tilda-neszit, és körülnéztem a fonalaim között. Találtam néhány jópofa effekt-fonalat, ami a két évvel ezelőtti faliképem után maradt. Most kipróbáltam, hogyan mutatnának a tolltartókon a farkasfog helyett. Hát a szőrös elég érdekes lett, bár nem tudom, mennyire illik ehhez a romantikus-rózsás anyaghoz :))

Ezekhez a színekhez egyáltalán nem találtam semmilyen szalagot-farkasfogat-csipkét, viszont ez a fonal tökéletesen azonos árnyalatú.




Szombaton vártam a fűtés-szerelőket és közben kínomban játszadoztam, ha már nem festhettem Csanakon Colette-tel :((
Varrtam néhány mobil-tokot, még teljesen kísérleti jelleggel. Nehezen döntöm el, hogy mivel záródjanak ? Kipróbáltam tépőzárral (nem az igazi) , gumival-gombbal ( fene tudja, rövidebb gumival jobb lenne ) , és gomblyukkal. Nekem ez jött be legjobban, bár nem tudom, ha csörög benne a telefon, milyen gyorsan nyitható ? És milyen legyen a gomb, fa vagy gyöngyház ? Még a méretet sem döntöttem el :)) Szerintetek melyik szebb és melyik praktikusabb ?


2010. július 18., vasárnap

Lelkiismeret...

furdalás ellen varrtam pár tolltartót csupa rózsaszínben :))

2009. szeptember 15., kedd

A tegnapi termés

Szombaton Budafokon voltam, az ottani csoport közös varrásán, és bár megfogadtam, hogy anyagot aztán nem, csak elcsábultam. Nem tudtam ellenállni a Passzió-Meridás lányok Debbie Mumm anyagainak, és persze a Hunyadi utcai fiúktól is muszáj volt vennem némi őszies anyagot.
És persze hétfőn ki is kellett őket próbálnom :)) Az egyik kolleginámnak varrtam egy telefontokot, meg egy kutyás-macskás tolltartót.
A nagynénémnek pedig a névnapjára varrtam ezt a lenvászon bevásárló szatyrot. A zsebeire a kedvenc csillagaim kerültek a passziós anyagokból. Idén ez a kedvenc blokkom, annyira gyorsan megy, hogy még ágytakarót is tervezek belőle. Nem úgy varrtam, mint a Színfoltokban olvastam, aki ismeri a tanfolyamos blogomat, az tudja, hogy van egy sokkal gyorsabb és precízebb verzió :))





Csak az összehajtás utáni állapottal nem vagyok kibékülve. Ti mekkora szatyorra mekkora zsebet varrtok, hogy szépen nézzen ki összehajtva ?



2009. augusztus 13., csütörtök

Újra nyitva a bolt - és néhány tolltartó

Én is kedvet kaptam, hogy elhasználjam a maradék anyagokat. Szinte mindig csíkokból varrok, ezért különböző szélességű és hosszúságú darabjaim maradnak. Ráadásul megtaláltam a kiállítási képem maradékait is, így gondoltam, varrok néhány gyors tolltartót. A sárga háromszöget -ami a képből megmaradt- egy ragasztós vetex ragasztós felére tettem, és rávasaltam, majd kiegészítettem a csíkokkal, egészen addig amíg a másik háromszöget is felvarrhattam.

A zöldet a közepéről kezdtem, és mindkét irányban hízlaltam. Persze, óvatosan kellett vasalni, nehogy a vasaló ráfusson a ragasztóra.







Amikor teljesen lefedtem a ragasztófátyolt, méretre vágtam, béleltem, és készre varrtam. A ragasztós közbélés miatt sokkal jobb lett a tartása, kicsit keményebb, így szemüveget is lehet benne hurcolászni.





Aztán persze, úgy belejöttem, hogy varrtam még egy párat :))
Ezekkel a kis neszikkel nyitottam meg újra a Boltom !