a nem, a vígasztalás, a dícséret és a rossz viselkedésre adott reakció

Ez egy olyan időszak ami egy alter (ösztön) anya képességeit is próbára teszi. Sok cikket olvastam már a tiltásról, a leszidásról és a dícséretről. Mindről megvan a véleményem. Mégpedig a következő:

Olyan környezetet próbáltam kialakítani itthon, h a kisfiamnak kevésszer kelljen NEM-et mondanom. A szobája 101%ig biztonságos (feltéve, h nem akar a cserépkályhán felmászni, sem a függönyt letépni, illetve a pálmát megrágni) de egyébként azt csinál amit akar. A nappali is teljesen az Ő terepe, van neki külön polca ahol nekünk nem kellő dolgok vannak, amiket megrághat, széttéphet.

Pár tiltott dolog van, de az nagyon tiltott. Ebben nem ismerek viccet. Ilyen a konektor, a vezetékek, a macska kaja tál és alom, a tv, vegyszerek (ebbe a körbe beletartozik a felmosóvödör is.) Ezek szigoru, emelt hangú NEM-ek, természetesen magyarázattal. Mert én is azt vallom, ha már nemet kell mondani, mondjuk el azt is, miért nem szabad. Persze, most nem azt kell elképzelni, h a gyerekem lóg fejjel lefelé a csillárról és én nem mondok rá nemet, de ha a fentiektől eltérő dolgot csinál, próbálom a nem helyett máshogy fogalmazni a mondandót. Ha elveszi a telefonom és épp a szájába tömi, megkérem adja vissza mert az enyém, és nem tesz jót neki a nyál. Természetesen itt is szerepel a nem, de nem azt hallja h NEM NEM NE edd meg!

Apukám mondott egy jó példát, a Fiala János könyvéből, vannak nagyon tilos dolgok, amiket megcsinálhatsz, viszont két lehetőség van. Vegyük pl a konnektort. Tilos belenyúlni. Belenyúlhatsz, de ha megráz az áram, meghalhatsz. Vagy nem. Ezért az tilos, de nem kivédhető.

Persze nem fogom, hagyni, h a gyerekem azzal játszon, vagy aranyláncot lógasson az elosztóba mint az anyja :D

Anyukám szerint nagyon jó anya vagyok, vagyis pontosan azt mondta, anyának való. Több olyan helyzetet reagálok le halál lazán amitől neki már áll a hátán a szőr. Amikor Bazsi a telipakolt asztalon lévő teritőbe kapaszkodik, és már mindjárt lehúzza, anyám már HŰŰŰ-zik, de én csak ülök. Majd, ha látom, h repül akkor elkapom, addig minek szívbajoskodjam?



Elesés utáni vígasz.

Nem vagyok egy szívtelen anya. Imádom a fiam, de nem szoktam pl. esések után szaladni hozzá, felkapni és tyutyujgatni: jajédesfiamholütöttedmegmibajod felkiáltással. Többgyerekes barátnőm mondta, elsőgyerekeseknél ez ált. megfigyelhető. Ő csak akkor megy oda a gyerekhez ha sír :)

Én amikor látom/hallom puffanni a gyereket, természetesen reagálok rá, megnézem mit hova ütött be, beütötte-e egyáltalán, vagy csak megijedt... Megnyugtatom, h semmi nem történt, csak megütötte/megijedt. Ha komolyabb a dolog, talán felveszem, megnyugatom, adok egy puszit a bibire. Ha úgy vélem nem komoly de mégis odajön, közben kipanaszkodja magát, mire odaér már csak hüppög.



Nem szoktam balesetek után hírtelen felcsattanni, hűűű-zni vagy ilyenek, mert az megijeszti a gyereket. Nyugodtan felmérem a helyzetet és reagálok. Persze akkor nehéz eldönteni ha nem látom. Egyszer, pl megbillent az asztal mellett, nem láttam, de beütötte a felső ajkát, azt hittem semmi baj, csak megijedt, hát így is reagáltam, de odajött. Felvettem, megvígasztaltam, 5 perc múlva láttam csak, h feldagadt a szája :(

Általában kerülöm a semmi BAJ kijelentést, mert állítólag (barátnőm mondta) egy tanulmány szerint az emberek 90%ban ezzel a mondattal a BAJ szó marad meg.

Persze vannak olyan napok amikor már csak úgy ömlik ki belőlem a nem ne ne nem nemszabad... amikor már nincs erőm elterelő mondatokat gyártani... vagy ideges vagyok... ilyenkor beveszek 2 MGB6-ot és várom a hatást. Utána megint aranyos és kedves magyarázó tiltó vagyok.

Dícséret. Egyik barátnőm kislánya egyszer zokogott, h ne dícsérjék már őt annyira... :) na nálunk nincs ilyen, de minden megmozdulására reagálok a fiamnak. Megdícsérem ha ügyes, megmondom ha rosszat csinált, és megkérem hanyagolja legközelebb.

"leszidás", azaz a rossz viselkedésre adott reakció. Ezt is olvastam, de valahogy belülről jön. Olyan mint a hordozás-sírni nem hagyás-igény szerinti szpotatás és egyéb alter(ösztön) dolog. Amikor látom leírva örömmel bólogatok, és gyorsan felolvasom a páromnak :D

Szóval a "szidás". Egy gyerek amikor megszületik alap kontinuummal érkezik. Azaz vannak elvárásai, amiket szépen lassan a civilizált élet kiöl belőle (pl járóka, babakocsi, sírni hagyás, akit érdekel miért boldogabbak a jekána indiánok olvassa el Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában könyvét). Az a gyerek tudja, h neki az anyja mellett a helye, amikor éhes/szomjas neki adnak enni, ott és akkor, az anyjával alszik, és egész nap hordozva/ölben van.

AMikor elkezdi felfedezni a világok, azaz a Világot nagybetűvel egy sor veszélyes és idegen dolgot kell felfedezzen. A lakást, az életet, a zajokat, a környezetet. Csomó csomó olyan dolgot fog elkövetni ami a felnőtt társadalom szerint ROSSZ. Mert rossz, az ha összefirkálja a falat, vagy fogkrémmel keni össze a tv-t, vagy wc papírral tekeri be a macskát. De azt minden JÓ szülőnek tudnia kell, h a tett az, ami rossz, nem a gyerek maga. Mert a gyerek eredendően jó. Igen, még az is aki bántja netán az állatokat, mert valószínű valahol valamikor sérült a lelke, vagy fel akarja magára hívni a figyelmet.

Amikor rossz dolgot tesz egy gyerek az (ilyen kicsi korban) nem biztos, h tudatában van. Ha megtörtént a baj, és a macska már be van tekerve, beszéljük meg a gyerekkel, miért (nem szabad) rossz az AMIT TETT, és mi a következménye (szegény macsesz), és el kell neki mondani, h szomorúak vagyunk azért amit tett, vagy esetleg idegesek, mérgesek. De nem rá, hanem a tettre, mert AZ a rossz és nem Ő.

Persze most aztán a velem ellenkező nézeteket valló emberek azt fogják hinni, h dejó, van egy gyereke, akit ELKÉNYEZETET, állandóan ölben van, folyamat mellen lóg, rögtön felkapják amikor sírni kezd, de szegényt nem vígasztalják meg ha megüti magát, nem mondanak neki nem-et és még azt is hiszik róla, h ártatlan mint a ma született bárány.

Lehet, h elrontom, de én úgy érzem ez így helyes. Vannak dolgok amiket 10 hónapja csinálok és vannak amiket most kezdünk, de vannak olyanok is amiket még nem kezdtünk.

Viszont amikor a sokat hordozott ölbebabámat látván, idegen emberek kérdezik, miért ilyen jó kedvű kiegyensúlyozott boldog baba, csak igazat adnak nekem. Mert szerintem ez ÍGY jó.

ösztön!

Nagymamám szerint

A nagymamám szerint több gyerekre kellene vigyáznom napközben. Összeszedni a környék 1-2 éveseit és vigyázni rájuk. Kérdeztem, miért? Nem elég nekem Bazsi? Erre azt mondta, azért mert Bazsi ennyire jó kedvű kiegyensúlyozott baba, biztos egész nap össze vagyunk nőve, én egész nap bohóckodom neki, és ezért jó kedvű. Ezt meg kell csinálni más gyerekekkel is.

Ekkor én elmondtam Neki, nem azért jó kedvű Balázs mert én bohóckodom, arcokat vágok, vagy ilyesmi, nem is vagyunk összenőve, egyszerűen csak kontinuum baba, akinek ki vannak elégítve a kontinuum igényei, ezért nincs olyan dolog ami miatt sírnia kellene. Akkor van ölben/karban amikor oda kínávkozik, akkor van a földön amikor oda akar menni, akkor eszik és iszik amikor akar, mégsincs 24 órát a cicimen. Igen, Ő a főnök. Én meg a rabszolga, de ez szerintem így van jól.

Azokat a könyveket amik azt írják, h ha tiszta a pelus, evett ivott, büfizett, nincs baj, az a gyerek játszon el az ágyábna/járókában és ne sírjon, ha sír, hagyjuk, mert nincs oka, zárom is be.

Nekünk is van járókánk. Van is benne a gyerek. Nem attól vagyok kontinuum követő anya, mert reggel 8tól este f8g a hátamon a gyerek, hanem mert próbálom azt tenni ami ösztönöm szerint jó Neki.

Szóval azért nem fogadok több gyereket mert egyszerre csak egyet tudok hordozni :)

A könyvből - válasz arra, h miért van ölben a kisfiam, és miért nem hagyom sírni.

"Minden baba jó, de Ők ezt csak a visszajelzésekből tudhatják meg, abból, ahogy bánnak Velük. A karban lévő csecsemő érzései azt mondják Neki, hogy jól van, hogy eredendően jó, és hogy örömmel fogadják. E meggyőződés nélkül az emberi lényt megnyomorítja az önbizalom, a teljes éntudat, a spontaneitás és tartás hiánya, függetlenül a korától.

A kisbaba bőrének minden idegvégződésével ölelésre vágyik, egséz lénye, egész valója azt akarja, hogy karban legyen. Az újszülöttek születésük pillanatától fogva az anyjuk karjában voltak, immár több millió éve.

Mint láttuk, még nem tud reménykedni abban, hogy most kényelmetlenül érzi is magát, később majd jobb lesz. Nem tudja azt érezni, hogy a "mama mindjárt visszajön". Ha otthagyja, a világ hirtelen elsötétül, elviselhetetlenné válnak a körülmények. Hallja és elfogadja a saját sírását, s bár az anyja ismeri a hangot és tudja a jelentését, mióta világ a világ, Ő nem. Ő csak annyit érez, hogy ezzel a cselekedettel talán helyére zökkentheti a dolgokat.

Ám ha túl sokáig hagyják sírni, ha a válasz amit ki szeretne vele váltani nem jön, akkor ez az érzés eltűnik, s helyet ad a teljes kilátástalanságnak és időtlen reménytelenségnek. Mikor az anyja oda megy hozzá, egyszerűen csak azt érzi, hogy most jó, nincs tudatában annak, hogy az imént nem volt vele, s arra sem emlékszik, hogy sírt. Mikor elhagyják, csak a hiány van, és nincs semmi amit hasznosítani lehet, amiből növekedni lehet, vagy kielégíteni az igényét a tapasztalatszerzésre, hiszne neki azokra a tapasztalatokra van szüksége, amiket elvár. Semmi sincs ami felkészíthette volna ara, hogy egyedül hagyják, akár alvás közben akár ébren, és mégkevésbé, hogy egyedül hagyják sírni. "

A tudatos babahordozás

La Leche Liga Magyarország oldaláról származó írások. A tudatosabb babahordozás érdekében másolom be.

Édes teher

Újabb kutatások bebizonyították, amit a tapasztalt anyák már régóta tudtak, hogy szülővel és gyermekkel valami jó dolog történik, ha a gyermeket sokat hordják. Csecsemők fejlődésével foglalkozó specialisták, akik keresztül-kasul utazták a világot különböző csecsemőgondozási módszereket figyelve, újra és újra azt találják, hogy azok a kisbabák, akiket különböző textíliából készült babahordozóban szállítanak, sokkal nyugodtabbak, és minden szempontból jobban fejlődnek, mint azok, akiket kiságyban, járókában tartanak, és babakocsiban szállítanak. A modern szülők szeretnének mindent megtenni gyermekük fejlődésének érdekében, ugyanakkor gyakran elfoglaltak. A baba hordása feloldja ezt az ellentmondást.

A hordás valószínűleg a vesztibuláris rendszerre tett hatásával nyugtatja meg a kisbabát. Ez a rendszer a belsőfülben helyezkedik el, és három kicsiny, más-más irányú "vízmértékből" áll. Az ezekben a kis "vízmértékekben" levő folyadék minden mozdulatnál nekicsapódik a rendszert bélelő parányi szálacskáknak, amik azután idegi impulzust adnak az izmoknak az egyensúly megőrzése érdekében. A magzat vesztibuláris rendszere roppant érzékeny, és rengeteg inger éri, hiszen a magzat szinte állandóan mozgásban van. A kisbabák számára a mozgás a normális életforma, nem a nyugalom.

A hordott babáknak a tanulásban is előnyük van. Az a baba, akit hordanak, kevesebbet sír, és több időt tölt csendes nyugalmi állapotban. Ez az az állapot, amelyben a babák leginkább fogékonyak környezetükre, aktívak, kísérletezőek. Ezért lehetséges, hogy - amint azt néhány kutató megfigyelte - a hordott kisbabák éberebbek, jobban figyelnek a vizuális- és hangingerekre.

A hordozás humanizálja a babát. A hordott baba jobban megismeri szüleinek az arcát, lépéseik ritmusát, hangját, szagát. A hordott babák bensőséges kapcsolatban vannak a szüleik világával, mert részt vesznek abban, amit ők csinálnak. Az a baba pl., akit édesanyja mosogatás közben hord, mélységében hallja, szagolja, látja, tapasztalja a felnőtt világot. Röviden: a baba nagyobb mértékben van kitéve annak, és bevonva abba, ami körülötte zajlik. Természetesen a szülőknek időnként le kell tenniük a kisbabát. Valójában fontos, hogy kiegyensúlyozottan közelítsük meg ezt a fajta szülői stílust. A baba hordása azt jelenti, hogy figyelembe véve azt, hogy milyenek is a babák valójában, megváltoztatjuk a hozzáállásunkat. Lehet, hogy egy első gyermekes szülő úgy gondol a csecsemőre, mint egy fotóalbumban látott képre: csendesen fekszik a kiságyban, passzívan bámulja a felfüggesztett játékokat, időnként fel kell venni, megetetni, játszani vele, aztán visszatenni. Azt gondolhatják, hogy csak azért kell időnként kötelességszerűen felvenni, hogy elég hosszú időre lecsendesítsük ahhoz, hogy megint le lehessen tenni. A babahordozás elve ezt megfordítja. A babákat az idő nagy részében hordják, és csak alvás idejére teszik le, meg azért, hogy a szülő a saját igényeit is kielégíthesse. A "letett" babák megtanulják, hogy sírniuk kell azért, hogy felvegyék őket. A "hordott" babák sírás helyett megtanulják testbeszéddel jelezni, ha le akarnak kerülni. A hordozás mennyisége természetesen csökken a baba korának és motorikus képességeinek fejlődésével. Ugyanakkor még egy kisgyermeknek is vannak olyan periódusai, amikor felkéredzkedik, és azt akarja, hogy szorosan tartsák. A kisbabák különbözőek, vannak sírós babák, akik gyakran megfeszítik magukat, mintha hátraszaltót akarnának csinálni. Nekik is nagyon hasznos a hordás. A sírós, nyűgös babák szülei könnyebben átvészelik ezt a periódust, ha a terhességet 18 hónaposnak tekintik. 9 hónap az anyaméhben, azután 9 hónap a méhen kívül, de közel a szülő jelentette biztonsághoz.

Ha elkezdünk használni egy babahordozót, igazítsuk a hordozót és a kisbabát úgy, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Ezért is használjuk a hordás szót, mert akárcsak egy ruhadarabbal, addig kísérletezünk a babahordozóval, míg tökéletesen nem illeszkedik.

Házon kívül a babahordozó nagyon nagy segítséget jelent a diszkrét szoptatásnál. Általában elég anyag van benne ahhoz, hogy elrejtse a kisbabát, és egyúttal a világot is a kisbaba szeme elől. Ez utóbbinak akkor van jelentősége, amikor a 3-6 hónapos baba látása nagy mértékben fejlődik, érdekli őt a külvilág, és sok minden elvonja a figyelmét szoptatás közben. A babahordozó jótékonyan betakarja őt, így talán kevésbé fog forgolódni szoptatás közben. Nagy segítséget nyújt akkor is, ha álomba akarjuk ringatni a kisbabát, hiszen egyszerű levetni az alvó babával együtt. A babahordozó egy hasznos eszköz, ami segít a szülőknek, hogy újra felfedezzék a babahordozás elfelejtett művészetét, és segít a kisbabáknak, hogy felfedezzék: kisbabának lenni - nagyszerű dolog.

William Sears: Threehundred Questions Parents Ask alapján Ágoston Anikó


Kötődő nevelés (attachment parenting)
Mit is takar a fogalom?

A kötődő nevelés olyan gyermeknevelési stílus, amely arra irányul, hogy a kisgyerek és a szülők között erős, érzelmileg stabil kötődés jöjjön létre. Ennek a kötődésnek a talaján lesz képes a gyermek arra, hogy a világban és önmagában bízó emberré váljon, hogy tisztelettel és empátiával viszonyuljon majd másokhoz (hiszen őhozzá is így viszonyultak), hogy szeretettel teli kapcsolatokat tudjon kialakítani, de ne dőljön be kritikátlanul mindenkinek.

A kötődő nevelés alapelve, hogy a kisbaba és a növekvő kisgyerek érzelmi szükségletei éppolyan fontosak, mint a testiek. A testkontaktusra, hordozásra, szeretgetésre irányuló igényt éppolyan fontos kielégíteni, mint megetetni a babát, ha éhes, fölöltöztetni, ha fázik. Csak így tud egészségesen fejlődni. Fontos, hogy születésétől kezdve odafigyeljünk a babánkra, merjük követni az ő belső ritmusát, merjünk mindig válaszolni a hívására és kielégíteni a szükségleteit.

Az embercsecsemő rendkívül önállótlanul születik, gyakorlatilag minden életfunkciójában a szüleire van utalva. Teljesen nyilvánvaló például, hogy nem tud egyedül enni, öltözködni vagy tisztálkodni, de elaludni sem, sőt, testhőmérséklete, légzése is stabilabb a szülő testközelében. Természetes, hogy a szülő karjaiban érzi magát jól és biztonságban. A testkontaktusigény a táplálkozási szükséglettel egyenrangú erősségű igénye a babának!

Hasonlóképpen természetes, hogy a kisbaba meglehetősen sokszor szeretne szopizni. A szopizás nem pusztán az éhség csillapítására szolgál, hanem nyugtató, elaltató, fájdalomcsillapító funkciója is van. Ha kisbabánkat mindig mellretesszük, amikor erre igénye van, függetlenül attól, hogy mikor szopott utoljára, akkor egyrészt biztosíthatjuk a megfelelő tejtermelődést, másrészt megismerjük babánk saját ritmusát, egyéniségét.

Természetesen nemcsak szoptató édesanyák gyakorolhatják a kötődő nevelést. Ha egy édesanya bármilyen oknál fogva nem tud szoptatni, az nem jelenti azt, hogy nem alakíthat ki szoros és biztonságos kötődést a gyermekével. Ha igény szerint táplálja, hordozza, ha odafigyel rá és válaszol az igényeire, akkor ugyanúgy kialakulhat köztük is a stabil kötődés.

Az igény szerint szoptatott, hordozott kisbabák szüleit gyakran figyelmeztetik arra, hogy vigyázzanak, mert babájukat menthetetlenül elkényeztetik. Nos, valójában a szükségletek kielégítésével lehetetlen elkényeztetni egy kisgyereket. És szeretgetésre, odafigyelésre minden kisgyereknek meglehetősen sokáig szüksége van. Az elkényeztetés akkor kezdődik, amikor a szülő nem vár el olyan dolgokat sem a gyermektől, amikre az már képes lenne. A kötődő nevelés nem egyenlő azzal, hogy mindent ráhagyunk a gyerekre, sőt, éppenséggel nagy hangsúlyt kap benne a következetesség, a szeretve terelgetés és a megfelelő életkori korlátok felállítása, amikre a gyermeknek éppúgy szüksége van, mint mondjuk a testkontaktusra.

De a kötődő nevelés nem tud egyetlen, mindenkire érvényes receptet kínálni. Arra biztatja a szülőket, hogy ismerjék meg a kisbabájukat, mert minden gyerek egyedi és megismételhetetlen. Ennek megfelelően minden gyereknél máskor és máskor jöhet el bizonyos korlátok felállításának időszaka, és ezek a korlátok is változhatnak az aktuális állapottól, helyzettől függően. Például jó, ha a szülő általában következetes bizonyos dolgok betartatásában, mondjuk hogy vacsora előtt segítsen a gyerek is összepakolni, de ha látja, hogy a gyerek épp aznap nagyon-nagyon fáradt, vagy történetesen beteg, akkor ez elmaradhat. Ha a következetesség mellett időnként azt is respektáljuk, hogy valami rendkívüli körülmény áll fönn, a gyermek is könnyebben tud majd velünk együttérezni, ha épp nekünk van rossz napunk.

A születés óta építgetett szoros kötődés talaján sokkal könnyebb fegyelmezni és elfogadni a fegyelmezést, hiszen a gyerek szeret minket és kötődik hozzánk, ezért olyanná szeretne válni, mint mi vagyunk, és örömet szeretne okozni nekünk.
És mi a helyzet az önállósággal, hogyan lesz így önálló a gyermekem?

Valójában épp így lesz igazán önálló akkor, amikor annak eljön az ideje. A szülő-gyerek kapcsolat természetes alakulása a nagyon szoros kezdeti állapottól a fokozatos elengedésen át halad az önállóság felé. Vagyis mindennek megvan a maga ideje: babakorban a sok-sok ölelésnek, állandó együttlétnek, később az önállósodásnak. Azok a gyerekek tudnak igazán önállóak lenni a szó mindenféle értelmében, akiknek a korai időszakban megfelelően ki volt elégítve a biztonságigényük: eleget hordozták őket, eleget lehettek a szüleikkel, amikor erre volt szükségük. Ha a szülő a kötődő nevelés alapelveinek megfelelően figyel a gyermekére, akkor egyszercsak észreveheti rajta a kezdődő függetlenedés jeleit: először az első hónapokra jellemző szoros fizikai kontaktus meglazulását, aztán később az érzelmi és értelmi önállósodásra irányuló törekvéseket. Hogy ez melyik gyereknél pontosan mikor következik be, az megintcsak nagyban függhet a kisgyerek személyiségétől, temperamentumától.

Ha azonban a korai szakaszban nincs kielégítve a gyerek biztonságigénye, ha túlságosan korán önállóságra van kényszerítve, amikor erre még nem érett meg, akkor jóval tovább fönnmarad a függés, akár érzelmileg-értelmileg sosem szűnik meg. Két forrás is táplája ilyenkor a fennmaradását: egyrészt a gyerek kielégítetlen igényei, másrészt a szülőben maradt hiányérzet, mert bizony a szülőnek is szüksége van a gyerekkel való szoros kapcsolatra akkor, amikor annak van ott az ideje (ugye, milyen jó érzés összebújni a kisbabánkkal, vagy átölelni egymást az óvodás gyerekkel?).

Természetesen megintcsak lehetnek olyan körülmények, amikor a szülő legjobb szándéka ellenére sem valósulhat meg a gyerek szükségletei szerinti fizikai és szellemi együttlétük. Ez szintén nem zárja ki a biztos kötődés kialakulását, ha a szülő tisztában van ezzel az igénnyel, és a lehetőségeihez mérten igyekszik eleget tenni neki.

Bízzunk magunkban és kisgyerekünkben, merjük őt úgy szeretni, ahogy arra neki szüksége van! Így tanul meg ő is szeretni és szeretetet elfogadni. Hosszú távú befektetés ez, amely jobbá teszi gyermekünk kapcsolatát velünk, társaival, majdani párjával és leendő gyermekeivel is.

Schneiderné Diószegi Eszter,
pszichológus, IBCLC

kontinuum elmélet

Már írtam erről a fajta nevelés irányelvről. Irányelv. Olyan rossz szó. Szóval inkább szemlélet. Leírtam Nektek, h hordozom és álomba ringatom a kisfiam.
Aztán egyik nap találtam a neten egy könyvet. A neve Jean Liedloff: The Continuum Concept. Gyorsan meg is rendeltem, lassan mennem kell érte a Libribe. (hopp reklám) Találtam egy jó kis összefoglalót miről is szól a könyv, és mire is "nevelem" a kisfiam, miként telnek napjaink.

Íme:

A kontinuum-elmélet

Miről szól a könyv?

A szöveg eredeti címe: Understanding the Continuum Concept
Forrás: http://www.continuum-concept.org/cc_defined.html
Fordította: Csepreghy Katalin és Skarka Cecília

Jean Liedloff 1975-ös elismert könyve, A kontinuum-elmélet, a modern "civilizált" népek és a dél-amerikai őserdők "primitív" Yequana indiánjainak kultúráját és gyermeknevelési szokásait hasonlítja össze.

Liedloff megfogalmazása szerint, a kontinuum-elmélet az az elv, hogy - az optimális fizikai, mentális és érzelmi fejlődés érdekében - az emberi lénynek, és legfőképpen a csecsemőnek, szüksége van azokra a teljeskörű tapasztalatokra, amelyekhez fajunk az evolúció hosszú folyamata során alkalmazkodott.

Egy csecsemő számára, ezekhez tartozik, hogy:

* állandó testközelségben van anyjával (vagy szükség esetén más, ismert gondviselővel) születésétol fogva;

* szülei ágyában alszik, állandó testközelségben, míg saját akaratából nem távozik;

* a saját teste jelzéseit követve szopik - tehát igény szerinti szoptatás;

* állandóan hordják, karban vagy másként, testközelben van, általában az anyjával, ahol figyel (vagy szopik vagy alszik), míg aki hordja, végzi napi dolgait - amíg a baba önmagától kúszni, majd mászni nem kezd, általában 6-8 hónapos korában;

* gondviselői azonnal reagálnak jelzéseire (izeg-mozog, sír, stb.), anélkül, hogy elítélnék, bosszankodnának, vagy szükségleteit leértékelnék. Ugyanakkor nem mutatnak túlzott aggodalmat, se nem teszik a figyelem állandó középpontjává;

* érzi az idősebbek elvárását (és megfelel annak), hogy természetébol adódóan társas lény, együttműködő és önfenntartó ösztönei erősek. Érzi, hogy szívesen látják és megbecsülik.

Ezzel ellentétben, a modern nyugati szülési és nevelési szokásoknak kitett baba gyakran azt éli át, hogy:

* születésekor orvosi beavatkozás miatt elválasztják anyjától és a szülészeti osztályon - a többi síró újszülött hangjától eltekintve - teljes fizikai elszigeteltségben helyezik el. Sok fiú baba további traumának van kitéve, amikor - orvosi szempontból szükségtelenül - körülmetélik;

* otthon egyedül és külön alszik, gyakran miután álomba sírta magát;

* órarend szerint szoptatják, természetes szopási ösztönét gyakran figyelmen kívül hagyják, vagy csillapítják;

* normális felnőtt tevékenységekből kirekesztik és elkülönítik. Órákig a gyerekszobába, bölcsőbe vagy járókába száműzetett, ahol a játékok és más élettelen tárgyak által nyújtott stimuláció nem kielégítő számára;

* gondviselői gyakran semmibe veszik, rosszallják, vagy még meg is büntetik, ha sír vagy másképpen jelzi szükségleteit; vagy pedig túlzott agodalommal és szorongással válaszolnak, és a figyelem középpontjává teszik;

* érzi gondviselői elvárását (és meg is felel azoknak), hogy önfenntartásra képtelen, természetéből eredően antiszociális, és csak szigorú ellenőrzés, fenyegetőzés és különbözo manipulatív "nevelési módszerek" - melyek aláássák tökéletesen kialakult tanulási folyamatát - révén tanulhat meg helyesen viselkedni.

Az evolúció nem készítette fel az ember csecsemőjét ilyen tapasztalatokra. A gyermek nem tudja felfogni, hogy öröklött elvárásainak teljesítése utáni kétségbeesett sírása miért marad megválaszolatlanul, és kialakul benne az az érzés, hogy ő maga és vágyai rosszak és szégyellnivalók. Ha azonban kontinuum szerinti elvárásai teljesülnek - kezdetben pontosan, majd amint növekszik, több variációs lehetőséggel - a magabiztosság, az elégedettség és az öröm természetes állapotát fogja mutatni. Azok a csecsemők, akiknek kontinuum szerinti igényei teljesülnek a korai, karbanülo időszakban, nagyobb önbecsüléssel nőnek fel és önállóbbak lesznek azoknál, akiknek sírása megválaszolatlan maradt, mert a gondviselőik attól tartottak, hogy különben elkényeztetik vagy túl függővé teszik őket.

Néhány részlet a könyvből, ami értelmezi a kontinuum-elméletet:

...Nem titok, hogy a "szakértők" még nem találták meg az elégedett élet titkát, de minél gyakrabban vallanak kudarcot, annál inkább próbálják a problémákat az értelem befolyása alá helyezni, és elutasítják mindazt, amit a józan ész nem tud megérteni vagy irányítani.

A mai ember meglehetősen alá van rendelve az intellektusnak; annyira el van nyomva az a bennünk rejlő képesség, hogy megítéljük, mi a jó nekünk, hogy már alig vagyunk tudatában működésének, és nem tudjuk megkülönböztetni az eredeti megérzéseket az eltorzulttól.

[Annak megállapítása, hogy mi a jó nekünk] többmillió évig agyunk végtelenül kifinomult és értelmes, ösztönnek nevezett részének volt a feladata... [A] tudatalatti számos megfigyelést, számítást, szintézist, és végrehajtást tud egyszerre és helyesen elvégezni.

..." Helyes" alatt itt azt értjük, ami megfelel fajunk ősi kontinuumának, amennyiben az illeszkedik azokhoz a tendenciákhoz és elvárásokhoz, melyekkel kifejlődtünk. Az elvárás, ebben az értelemben, egészen az ember fizikai felépítésén alapul. Tüdeje nemcsak elvárja a levegőt, hanem a tüdo maga a levegő elvárása, szemei a fény elvárásai... [stb].

Az emberi kontinuum értelmezhetőúgy is, mint az emberi faj elvárásainak és tendenciáinak megfelelő tapasztalatok sorozata egy olyan környezetben, melyben ezek az elvárások és tendenciák kialakultak. Ide tartozik e környezet részét képezo többi ember megfelelő viselkedése, valamint az általuk tanúsított bánásmód.

Az egyén kontinuuma önmagában is teljes, de egyben része a családja kontinuumának, mely ugyanakkor része a klán, a közösség és a faj kontinuumának, ugyanúgy, ahogy az emberi faj kontinuuma is része valamennyi élet kontinuumának.

.A változással szembeni ellenállás, mely kétségtelenül ellentétes a fejlődési tendenciákkal, elengedhetetlen egy rendszer stabilitásának megőrzéséhez.

Csak találgathatunk, hogy néhány ezer évvel ezelőtt mi lehetett az, ami megszakította a változásokkal szembeni, bennünk lévő ellenállást. A lényeg, hogy megértsük az evolúció és a (fejlődésmentes) változás jelentőségét. . [Ez utóbbi] az összetett és adaptált dolgokat egyszerűbb és kevésbé adaptált megoldásokkal váltja fel.

Nincs lényegi különbség az elvárásokkal és hajlamokkal teli, tisztán ösztönös cselekedet és egy olyan megfelelő kultúra iránti, ugyanannyira ösztönös elvárásunk között, melyben kifejleszthetjük hajlamainkat és megfelelhetünk elvárásainknak. Ezek: eloször a helyes gyermekkori bánásmód, majd fokozatosan a bánásmód és a körülmények (egy rugalmasabb) fajtája, valamint követelmények sora, melyekhez készek, hajlandóak és képesek vagyunk alkalmazkodni.

Jean Liedloff: The Continuum Concept, Addison-Wesley, 1985. jav. kiadás, 22-27.o.