A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 11.

Szalonnás-sütőtökös fusilli

Hatalmas meglepetés volt a számomra: kallódott a hűtő aljában egy darab sütőtök, és megpróbáltam, milyen lenne (az egyébként is otthon talált zöldségekből és szalonnából készült) feltét hozzávalói között. Az egyik legfinomabb téli tésztaétel lett, ha még találtok sütőtököt, feltétlenül kóstoljátok meg ti is!



Hozzávalók 2 személyre
15 dkg szezámfusilli
10 dkg füstölt, húsos szalonna
25 dkg sütőtökhús (tisztítva mérve)
1 kisebb kápia paprika
1 nagy gerezd fokhagyma
csilipehely ízlés szerint
1 csapott kávéskanál őrölt rozmaring

frissen őrölt fekete bors
a tálaláshoz:
reszelt parmezán
rukkola (elhagyható)

Nagyobb lábosban vizet teszünk fel melegedni a tésztának.
A szalonnát apró kockákra vágjuk, kiolvasztjuk a zsírját, és lapátkanállal kiemeljük a pörcöt. (Ha túl sok lenne a zsír, leöntünk belőle, és a főzés során – amikor szükséges – visszakanalazunk a serpenyőbe annyit, amennyire szükség van.) Az 1 cm-es kockákra vágott paprikát is megsütjük, és ugyancsak tányérra szedjük. A szintén 1×1 cm-esre kockázott sütőtököt átpirítjuk, majd enyhén sózzuk, erősebben borsozzuk, és a rozmaringgal ízesítjük. Közepes lángon megpuhítjuk, majd ezt is tányérra kanalazzuk.
A tésztát a forrásban lévő vízbe tesszük 2 kávéskanál sóval együtt, lefedjük, és újraforrás után kis lángon 10 percig hagyjuk főni. Közben a serpenyőbe tesszük a finomra aprított fokhagymát és a csilit, és egészen kis lángon néhány percig dinszteljük. Hozzáadjuk a félretett szalonnát és zöldségeket. A tésztát leszűrjük úgy, hogy a főzőlevéből egy kis bögrényit félreteszünk. A fusillit a serpenyőben lévő szalonnás zöldségekhez forgatjuk; ha kell, utánaízesítjük, illetve kevés főzővízzel felengedjük.
Azonnal tálaljuk, a tányéron parmezánnal (és rukkolával) hintjük meg.

2018. december 1.

Kókusztejes sütőtökkrémleves


Keleties ízvilágú leves, szintén egy régebbi Kifőztük magazinból.



Hozzávalók 5-6 személyre
kb. 1,5 kg sütőtök
1 kisebb vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 dl kókusztejszín
1/2 lime leve
2 teáskanál őrölt gyömbér
2 teáskanál szójaszósz
2-3 teáskanál édes csiliszósz
1/4 teáskanál őrölt szerecsendió
1/2 l zöldségalaplé

frissen őrölt bors
olaj
a tálaláshoz:
2 evőkanálnyi apróra vágott póréhagyma (a zöldes részéből)
1 evőkanálnyi aprított koriander- vagy petrezselyemzöld

A zöldségeket megtisztítjuk és kisebb kockákra vágjuk. A sütőtököt 2 evőkanál olajon átpirítjuk. Belerakjuk a vörös- és a fokhagymát, majd néhány kavarás után felöntjük annyi vízzel, amennyi szűken ellepi. 1 kávéskanál sóval és néhány csipet borssal ízesítjük, majd lefedve kb. 25 perc alatt puhára főzzük. Pépesre turmixoljuk, hozzátesszük a zöldséglevest, a kókusztejszínt, a gyömbért, a szerecsendiót, a szója- és a csiliszószt. Felforraljuk, és ha szükséges, tovább ízesítjük, illetve vízzel hígíthatjuk.
Tálaláskor lime-lét csöpögtetünk bele. Póréhagymát és korianderzöldet kínálunk hozzá.

2018. január 27.

Zsályás-zöldséges sütőtökkrémleves


A januári Kifőztük magazinban jelent meg ez a recept is. Otthoni készletekből készült a leves, és mivel a zsálya télen is zöldell, ráadásul jól megy a sütőtökhöz, adott volt az ízesítés.



Hozzávalók 4 személyre
35 dkg tisztított sütőtökhús
1 kisebb sárgarépa (kb. 10 dkg)
1 kisebb petrezselyemgyökér (kb. 10 dkg)
1 kisebb vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
3 friss vagy 1 kávéskanál szárított zsályalevél
1 kicsi friss csilipaprika vagy 1 madárszemcsili
5 dl húsleves
1 dl kókusztejszín

őrölt bors
kókuszolaj
a díszítéshez:
zsályalevél vagy petrezselyemzöld

Kevés kókuszolajon megdinszteljük a vöröshagymát. Hozzáadjuk a felkarikázott répát és petrezselyemgyökeret, még néhány percig kevergetjük. Beletesszük a zúzott fokhagymát, majd hozzáforgatjuk a sütőtököt, az aprított csilit, a zsályát, sózzuk, borsozzuk. Felengedjük annyi vízzel, amennyi szűken ellepi a zöldségeket, az edényt lefedjük, és mindent puhára párolunk. Botmixerrel krémesre turmixoljuk, beleöntjük a húslevest és a kókusztejszínt, majd összeforraljuk.

Tipp: akinek nem fontos, hogy az étel paleo legyen, normál tejszínt és olajat használhat hozzá

2016. november 19.

Sütőtökrolád

Még a Kifőztük magazin első számainak egyikében jelent meg Judith receptje. Többször elkészítettem már, de valahogy sosem lett fotó róla, mert mire észbe kaptam, addigra 1-2 szelet maradt... Ma viszont szemfüles voltam, akadt néhány perc – igaz, csak néhány extra gyors kattintásra futotta –, amikor még ennyi volt a tányéron :) Persze picit ez a recept is átalakult a kezdetek óta, de az íze azért megmaradt :)



Hozzávalók
a piskótához:
15 dkg liszt
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál őrölt fahéj
1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg
1/4 teáskanál só
3 tojás
4 dkg 1:4 édesítő
25 dkg sütőtökpüré
10 dkg durvára vágott dió
a krémhez:
25 dkg mascarpone
3 dkg 1:4 édesítő
5 dkg puha vaj
1 teáskanál vaníliakivonat
a tetejére:
kevés őrölt eritrit

Egy tálkában összekeverjük a lisztet, a szódabikarbónát, a sütőport, a fahéjat, a szegfűszeget és a sót. A  tojásokat a cukorral habosra verjük, ezután hozzáadjuk a sütőtökpürét, és alaposan összekeverjük. Adagonként beleforgatjuk a lisztes keveréket.

Gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, megkenjük kevés olajjal, mert ez a massza ragadósabb a sima piskótánál. Belekanalazzuk a tésztát, elsimítjuk, a tetejét megszórjuk a dióval. 180 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt készre sütjük. Ha az ujjunkkal kissé megnyomkodjuk, rugalmasnak kell legyen. Nedves konyharuhára borítjuk a megsült piskótát. Leválasztjuk róla a sütőpapírt, még melegen felcsavarjuk a keskenyebb oldalánál fogva, és kihűtjük.

A krém hozzávalóit kihabosítjuk. A kicsavart tésztát egyenletesen megkenjük a krémmel, visszatekerjük, majd szeletelés előtt - folpackba csomagolva - legalább 1 órát dermesztjük. Porcukorral meghintve tálaljuk.

2013. október 26.

Almás-sütőtökös kelt pite

Csak hogy nekem megmaradjon,,,, Moha receptjét változtattam kissé másra, meg kicsit nagyobb tepsire:) Mondhatom, hogy ez isteni!:) ha valaki nem szereti a sütőtököt, akkor emelje kicsivel az almaadagot!



Hozzávalók 40 x 32 cm-es tepsihez

a tésztához:
20 dkg Graham-liszt
40 dkg finomliszt
1 kávéskanál só
8 dkg porcukor vagy őrölt xilit
3,5 dl tej
3 dkg friss élesztő
75 ml olvasztott zsír
1 tojás
a töltelékhez:
kb. 2,5 kg alma
2 szelet sült sütőtökhús
4-5 evőkanál cukor vagy xilit
1 citrom leve és reszelt héja
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
kevés búzadara
a tetejére:
porcukor vagy őrölt xilit

A tészta hozzávalóiból egészen lágy kelt tésztát készítünk. Letakarva a duplájára kelesztjük.
Ezalatt megtisztítjuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük az almát, és összekeverjük a citromlével meg az összetört sütőtökhússal. Megkóstoljuk és ízlés szerint fűszerezzük, édesítjük. 
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, és elfelezzük. Az egyik tésztát kinyújtjuk, és a sütőpapírral borított tepsire tesszük. Kevés grízt szórunk rá, és elosztjuk rajta a kissé kinyomkodott tölteléket. Befedjük a másik kinyújtott lappal, a széleken kissé benyomkodjuk a tésztát. Villával  megszurkáljuk.
Légkeveréses 180 fokos sütőben 30-35 perc alatt megsütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd tálalás előtt kockára vágjuk és megszórjuk porcukorral.

Tipp: ez a sütemény akkor az igazi, ha néhány órát áll fogyasztás előtt, így érdemes egy nappal korábban elkészíteni.

2011. október 29.

Sütőtökös pite




Lassan beindul nálunk is a sütőtökszezon. Latsiánál jártam, és mivel volt itthon jó sok sült tök, egyből eldöntöttem a sorsukat:)

Igaz, szokás szerint nem lett ugyanolyan, mint az eredeti, de azért jó volt:) Ami nem annyira tetszett, hogy az alja - amit gyömbéres keksz híján darált háztartási kekszből és kicsit több vajból készítettem - rettentően morzsálódott. Habár nem csak ennél a sütinél, hanem s többi hasonló alapúnál is, úgyhogy valamit biztosan rosszul csinálok.... Azért a pite íze kárpótolt érte!;)

A piteformámba nem fért volna bele, így át kellett rakni a kekszalapot a tortaformába:(

Ráadásul észrevettem, hogy a Kifőztükös receptek jó részét fel sem tettem a blogra. Kerestem most itt a szirupos narancs receptjét - ami az idei áprilisi számban jelent meg -, de persze elfelejtődött:( Pedig méz helyett abból tettem a krémhez, és nagyon jól kiérzett belőle. Aki letöltötte az újságot, az tudja, miről beszélek...

Akkor ennyi bevezető után jöhet a recept, Latsiának pedig egy nagy köszönöm jár érte!:)

Hozzávalók nálam

az alaphoz:

25 dkg darált háztartási keksz
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
10 dkg olvasztott vaj

a sütőtökös krémhez:

70 dkg sütőtökpüré
2 nem túl nagy tojás
1 dl habtejszín
10 dkg barna cukor
2 evőkanál narancsszirup (2 evőkanál méz helyett)
1 teáskanál vanília esszencia
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
1/4 mokkáskanál őrölt szerecsendió
1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1/2 mokkáskanál só

Összekeverjük a darált kekszet, a gyömbért és a vajat, belenyomkodjuk egy 22 cm-es kerek tortaforma aljába. 180 fokra melegített légkeveréses sütőben 10 percig sütjük, míg egy kicsi színt nem kap.
Közben összekavarjuk a krém hozzávalóit, és a tésztaalapra öntjük.
170 fokos sütőben - mert nekem a 180 fokosban nagyon hamar elkezdett barnulni a teteje - 50-60 percig sütjük, míg a massza össze nem áll, valamennyire szilárd nem lesz.

És amikor végre kihűl valamennyire, akkor megvághatjuk!:))

2011. február 8.

Almás sütőtökkrémleves


Ez a leves is a Kifőztükbe készült, még tavaly. Most még éppen aktuális, készítsétek el, nagyon finom lett! (És ne felejtsétek el letölteni a vadiúj - 2011/2. - és régebbi számokat sem az oldalról:))

Hozzávalók 4 személyre

50 dkg sütőtök, megtisztítva mérve
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 kisebb savanykás (jonatán) alma
2 cm friss vagy 1 teáskanál szárított gyömbér
5-6 szem szegfűbors
7 dl zöldségalaplé vagy víz + 1 leveskocka

kevés csilipor (elhagyható)
1 evőkanál vaj
1 teáskanál (tökmag)olaj

A sütőtököt kockára vágjuk. Az almát megtisztítjuk, kettőt kockára vágunk, egyet vékonyra szeletelünk és sütőpapíros tepsire rakjuk. Vékonyan megkenjük a (tökmag)olajjal és 180 fokos sütőben pirosra sütjük mindkét oldalukat.

A vöröshagymát apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A szegfűborsot mozsárral vagy széles pengéjű késsel porrá zúzzuk.
Közepes edényben, a felforrósított olajon a vöröshagymát üvegesre pirítjuk. Hozzátesszük a fokhagymát, ráreszeljük a gyömbért (ha frisset használunk), valamint a szegfűbors is ekkor kerül bele. Addig keverjük (2-3 perc), amíg a fűszerek illatát meg nem érezzük. Akkor tesszük bele a sütőtök- és almakockákat, néhány percig kevergetjük, átsütjük minden oldalukon. Felöntjük 1 dl alaplével vagy vízzel és kevés sóval, lefedjük és puhára pároljuk.
Botmixerrel pürésítjük, hozzáöntjük a maradék alaplevet vagy a vizet és a leveskockát, összeforraljuk. Sóval, csiliporral ízesítjük, ha szükséges.

Tálaláskor a leveshez kínáljuk a sült almaszeleteket, illetve pirítós kenyeret is adhatunk mellé.

2011. január 27.

Sütőtök-csicseriborsó curry + naan kenyér


Volt itthon sütőtök, ami last minutos volt, muszáj volt valamit kitalálni belőle. Levest most nem akartam, sütit sem, így addig kutakodtam, amíg Sajtkukacnál megtaláltam a megfelelő receptet hozzá, curryt készítettem belőle. Nem igazán hétköznapi recept, de igazán jó sült-főtt ki belőle. Biztosan lesz máskor is, egy valamit hagyok ki majd belőle (azt be sem írom a hozzávalókhoz), az alaplevet; nekem túl leveses lett azzal, lapos tányérból nem is tudtuk volna megenni. Az íze viszont teljesen megfelelő, ráadásul nem is kell hozzá olyan sok fűszer, mint sok más indiai ételhez.

A naan kenyér receptjét máshonnan vettem, mert kifejezetten olyan kellett idő hiányában, amit meg lehetett előre gyúrni, és főzés közben csak megsütni. Szerintem a legfinomabb naan volt, amit eddig ettem, és nem ártott neki fél napi pihenés sem a hűtőben.

Hozzávalók:

a curryhez:

80 dkg tisztított sütőtök kockára vágva
1 üveg (400 g) leszűrt csicserikonzerv
2 nagyobb fej vöröshagyma apróra vágva
1 evőkanál mustármag (nekem most fekete volt itthon, elfogyott a normál)
4-5 kardamom zúzott magja
1/2 teáskanál szárított ázsiai citromfű
4 púpozott teáskanál piros currypaszta
1 konzerv (400 ml) kókusztej
1/2 citrom leve

bors
3 evőkanál olaj

a naan kenyérhez (6 db):

30 dkg liszt
1 teáskanál (4 g) száraz élesztő
1 evőkanál meleg víz
22,5 dkg langyos joghurt és aludttej keveréke
1 teáskanál + 1 csipet cukor
1 púpozott mokkáskanál só
1 evőkanál olaj (vagy ghí) + kevés a kenéshez

Előző este begyúrtam a naan-t; a meleg vízben elkevertem az élesztőt és a csipet cukrot, félretettem. Kimértem a lisztet, a cukrot, a sót, hozzáöntöttem az élesztős vizet, az olajat és a joghurtot. Összegyúrtam kb. 10 perc alatt, és lisztezett zacskóban a hűtő aljába tettem.
(Én ekkor még előkészítettem a sütőtököt is, mert az viszonylag több idő, mire készen van; ez a hideg kamrában várta meg a másnap déli főzést.)

Másnap, mielőtt hozzákezdtem volna a curryhez, elővettem a naan tésztáját, átgyúrtam, 6 fele osztottam és golyókat formáztam belőle. Tálcára tettem kicsit melegebb helyen és konyharuhával letakartam.

A curryhez mély edényben olajat melegítettem, a hagymát megpároltam. Közben a kezem ügyébe készítettem a fűszereket, felbontottam a kókusztejet. Amikor a hagyma készen volt, beleszórtam a mustármagot, a kardamomot és a citromfüvet, néhány kavarás után a currypasztát is. Ezt 3-4 percig kevergettem, majd beletettem a sütőtököt, ezzel átforgattam az egészet. (Itt kell beletenni 2,5 dl alaplevet, de mint írtam, nekem ez majd kimarad.) Ebbe öntöttem a kókusztejet, felforraltam, lefedtem, és kisebb lángon 10 percig rotyogtattam. Levettem a tetejét, beleöntöttem a csicseriborsót. Megkóstoltam, sóztam és borsoztam; sóból viszonylag több kellett bele. Visszatettem a fedőt és újabb 10 perc alatt a sütőtök roppanósan puha lett, tehát készen volt. Rálocsoltam fél citrom levét, ez adta meg a végső ízét az ételnek.

A 2x10 perc "rotyogás" alatt kinyújtottam a tésztagolyókat tenyérnyi darabokká, a 6 darab éppen-éppen fért rá egy gáztepsire. A tetejüket (ghí hiányában) kevés olajjal megkentem. 220 fokos, légkeveréses, előmelegített sütőben 10 perc alatt sültek meg a kenyérkék. Szépen felhólyagosodtak, és nagyon finomak lettek!

A curryt a lapos kenyerekkel ettük, de szerintem rizs is jó lenne hozzá.

2010. november 7.

Sütőtökös muffin 2. - karamelles-diós változat Trinitytől


Ilyenkor november-december tájékán egyik rokonunktól rengeteg sült tököt kapunk, ezért vadászom a sütőtökpürét tartalmazó recepteket. Elkészült a Kifőztük legfrissebb számából, Jade konyhájából származó sütőtök rolád, sőt abból már ismételtünk. Valami csúcsfinom minden kóstoló véleménye szerint! Aki még nem töltötte le az aktuális számot, tegye meg, mert ezenkívül is rengeteg finomság található benne.

A bejegyzésem tárgya viszont most Trintytől a sütőtökös muffin. Itt ülünk este a focimeccs előtt, és eléggé el nem ítélhető módon esszük a langyos sütit... Igaz, nyugtatgatom a lelkiismeretemet, 5 dkg cukorral kevesebbet tettem bele, mert a sütőtök elég édes volt. No meg a tetején is csak éppen van egy kis karamell;D

Tényleg finom, és a Barcelona is győzött:))

Hozzávalók

10 dkg nádcukor
2 tojás
10 dkg vaj
1-1 mokkáskanál só, fahéj és szegfűszeg
1 löttyintés vaníliakivonat (kb. 1 teáskanál)
35 dkg sütőtökpüré
15 dkg durvára aprított dió
13 dkg liszt
1 csomag sütőpor

Így szépen sorban összedolgoztam a hozzávalókat, majd elosztottam a 12 muffinpapírban; kicsit több volt egyben, mint szokott lenni, de nem akartam 3 muffin kedvéért duplán járatni a sütőt. Nem is volt semmi probléma, 180 fokos légkeveréses sütőben 23 perc alatt szépen megsültek. 15 perc után letakartam a tepsit sütőpapírral, mert barnult a sütik teteje. Mikor kész voltak, kivettem és rácsra tettem hűlni.
Végül 4 dkg cukorból karamellt készítettem, 1-1 teáskanálnyit a muffinok tetejére csorgattam.

2010. február 12.

Sütőtök krémleves


Tavaly főztem már ilyet, az idén valahogy még nem jutott eszembe. A tököt muszáj volt már feldolgozni, a feléből ez készült. Kicsit édes, de inkább sós; valószínűleg ez is olyan étel;, hogy vagy szereti valaki vagy nem. Nekünk ízlett!

Hozzávalók:

50 dkg nyers sütőtök kockákra vágva
3 dkg vaj vagy margarin
2 nagyobb krumpli kockákra vágva
1 közepes vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd zúzott fokhagyma
3 dl tej vagy 2 dl tejszín
só, bors, (friss) rozmaring, petrezselyemzöld, chilipaprika

egy marék héj nélküli tökmag
(olaj)

A vajat felforrósítottam, rátettem a vöröshagymát, üvegesre pirítottam. Rádobtam a tököt és a krumplit, néhány percig kevergettem, rákerült a fokhagyma, megszórtam sóval, őrölt borssal és jobb híján szárított rozmaringgal. Botmixerrel pépesítettem, majd tejjel és vízzel felengedtem, összesen 6 dl folyadék került bele. Felforraltam, utána sóztam és borsoztam, tettem bele petrezselyemzöldet és apróra vágott chilipaprikát. 5 perc múlva elzártam, késznek nyilvánítottam.

Közben egy kis tökmagolajon (lehet szárazon is) megpirítottam a tökmagot, ez került bele levesbetétként. Ezt egyébként magában el tudtam volna rágcsálni...





2008. szeptember 21.

Sütőtökös keksz


Az Origón találtam ezt a kekszet még tavaly télen, akkor változtatás nélkül sütöttem meg. Most a mélyhűtő pakolgatása közben kezembe akadtak 20 dekás sült tök csomagocskák, kettőt ki is vettem, és szombati vendégségre megsütöttem.

Hozzávalók:
300 g margarin
400 g barna cukor
2 evőkanál vaníliás cukor
1 db tojás
400 g megsütött sütőtök hús
400 g liszt (350 g fehérliszt + 50 g rozsliszt)
2 teáskanál szódabikarbóna
egy csipet só
1 teáskanál őrölt fahéj
250 g gyümölcsös müzli (olyan, ami 1 kg-os csomagolásban van; sok zabpehely szárított-aszalt gyümölcsökkel)
50 g csokoládé



Egy nagyobb edényben habosra kevertem a margarint a cukorral és a vaníliás cukorral, majd beletettem a tojást és a tököt is.
Egy másik kisebb edényben összekevertem a lisztet, a zabpelyhet, szódabikarbónát, sót, a fűszereket és a csokoládét. Ezt hozzákevertem a tökös keverékhez.
Sütőpapíros tepsire evőkanál segítségével nagyobb diónyi halmokat tettem a tésztából. Egy gáztepsire 5X5 db fért el (túl közel nem szabad tenni őket, nert kicsit terjeszkednek).
160 fokos sütőben sütöttem 20 percig.

Jó kis rusztikus sütik lettek.

/Kaldeneker György receptje alapján/

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin