2025. február 2., vasárnap

Mit jósol a medve?

 Tegnap még tavasz volt a javából, ma meg tél megint csak a javából..... Mit mondjak erre? Nem örülök neki!


Tegnap és ma
A bambuszokat is kidöntötte az olvadozó latyakos hó


Ez csak a kezdet volt

Weöres Sándor: A medve töprengése
Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél:
-Kibújás, vagy bebújás?
Ez a gondom óriás!
Ha kibújok, vacogok,
ha bebújok, hortyogok:
ha kibújok, jót eszem,
ha bebújok, éhezem.
Barlangból kinézzek-e?
fák közt szétfürkésszek-e?
lesz-e málna, odu-méz?
ez a kérdés de nehéz!
Most aztán töprenghet...

2025. január 31., péntek

 

Jól látszik, hogy nálunk még miért csak most kezdenek a hóvirágok is bújni itt az "északi sarkon" az északi lejtésű kertünkben. A téltemetők uralják most a kertet, igazi méhlegelő lett a diófa alatt. Kár, hogy a hosszú kert végében van ez a csoport, mert imádom nézni a kis legelészőket, hallgatni a döngicsélésüket. Velem együtt örülnek a "terített asztalnak".

Lassan a téli tavasz végéhez közeledünk az előrejelzések szerint. Nem hiába mondták a régi öregek, hogy a "A kutya nem eszi meg a telet"! Inkább most legyen még egy kicsi tél, tombolja ki magát, aztán hagyjon itt bennünket, mert olyan jól esett ez a párnapos jó idő! Ki is használtuk, már amennyire az egészségi állapotunk engedte.

A kert minden részén megtalálhatóak már (Nem bánom!), messzire rikínak még estefelé is.
Az első kis szerénykém a naposabb részen. Nagyon kellett keresni.


Nem fértem a bőrömben, valamit kellett kint földeskedni, mert olyan igazi tavaszi langymeleg volt, ahogy a kertiházhoz sütött a nap. Csak előkészítettem őket, még nincs bennük mag. Tavaly megfogadtam, hogy nem sietem el az ültetést, mert a későbben ültetettek még szebbek, erősebbek lettek. Felhoztam a pincéből a gumósbegóniákat is, ők is friss földet kaptak és kamillateás locsolást, de még visszaraktam őket a pincébe. Később majd felhozom őket a lakásba, de csak akkor, ha az első rügyek megjelennek rajtuk.

2025. január 25., szombat

Tavasz a télben....

.... lesz még ennek böjtje, mindig ilyen érzés kerülget amikor a hihetetlen időjárásra gondolok.


A hortenziák is nagy tévedésben vannak. Attól félek, hogy viszi majd a késői tél az összes virágot róluk.


Késői hunyorok
A fekete hunyor lassan elvirágzik


Dóró Sándor - Ma
Sírj amikor a sírás fojtogat,
nevess ha ettől vagy boldogabb,
lehetsz szomorú, ha bánat ér,
ne add oda a mát a holnapért.
Örülj amikor csak teheted,
mikor átjár belül a szeretet.
Élj meg mindent amit érzel,
ember vagy akkor is ha vérzel.
Minden nap a te saját jelened,
nem tér vissza ugyanaz a jelenet.
Nem kell mást tenni, csak élni,
bízni, szeretni, hinni és remélni.

2025. január 12., vasárnap

Jó ember

 

Egy kicsit én is jó embernek tartom magam, meg a fiacskámat is, mert tőle kaptam most ezt a legújabb etetőt (ő nyomtatta), hogy eggyel több helyen tudjuk etetni a madárkáinkat. A jó ember címet egyik kedvenc írómtól loptam magamnak.

Jó ember (Fekete István)
Vannak kíváncsi olvasók, akik megnézik a könyv vagy elbeszélés végét, hogy jól végződik-e. Ezeket az érzékeny lelkeket akarom jó előre megnyugtatni, hogy ez az írás jól végződik, és elárulom egyúttal, hogy a címben jegyzett „jó ember” – én vagyok.
Elég későn jutottam hozzá, mert eddig mindenféle más címeket viseltem, amelyekről szerénységből csak keveset írok. Valamikor például jó atyám, ha megérkezett valahonnét, azt kérdezte:
- Itthon van ez a lókötő?
Egyik drága, öreg tanárom pedig valamely helytelen cselekedetem után azt mondta:
- István, „címeres akasztófavirág” voltál, és az is maradsz!
Ebben a megállapításban csak a címeradományozásnak örültem, mert addig nem volt címerem, s ezt nagyon nélkülöztem.
Ezek a régi címek is tetszettek nekem, de nem annyira, mint ez az új, amelyet ismeretlen atyától kaptam, aki kerítésünk mellett ment a kisfiával, és az ablakomra mutatott:
- Látod, kisfiam, itt jó ember lakik.
Olyan meggyőződéssel mondta, hogy elhittem, s azóta érzem is, hogy jó ember vagyok.
Nem csodálkoznék, ha ezen őszinte vallomás után több olvasó is szeretne jó ember lenni, azért önzetlenül elárulom, hogy mi kell a jóemberséghez.
A jóemberséghez fészekodúk kellenek, madáretetők az ablakba, napraforgómag (tökmag is jó), faggyú vagy szalonna (nem sózott), és mindezek megszerzésére bátorság és akarat. Az utóbbiak fontosak.
Az ismeretlen jó atya (ebben az írásban mindenki jó) azért mutatott az ablakomra, mert etetőimre úgy szálldostak a cinkék, rigók, csuszkák (népszerű nyelven: kurtakalapácsok), mint kaptárba a méhek, s az éjszaka elvesztett kalóriájukat akarták sürgősen pótolni.
Erre nagy szükség is volt: a hőmérő huszonkét fok hideget mutatott.
Nem akarom elhallgatni azt sem, hogy jó embernek lenni – bár felemelő érzés – nem mindig könnyű. Nemcsak bátorság kell hozzá, hanem alázatosság is. Egyik barátom – akitől a napraforgómagot szoktam kunyerálni – például azt mondta, hogy nem csodálkoznék, ha legközelebbi látogatásakor napraforgós pozsonyi kiflivel kínálnánk meg… Szóval, meggyanúsított, hogy nem a madarak eszik az olajos magvakat, hanem a kedves családom és a vendégeim.
A sértést alázatosan lenyeltem, és nyugodtan hivatkoztam madaraim nagy számára, mert körülbelül száz ilyen kis kosztosom van, de inkább több.
De még a nagymérvű napraforgómag-fogyasztás mellett is vannak zökkenők. Egy fagyhullám például úgy felemeli a fogyasztást és tollas kis barátaim számát, hogy egy szép este váratlanul elfogy az ennivaló. Reggel már nem tudok etetni, és ez baj, mert az a kis test könnyen kihűl, s a biztos élelem elmaradása könnyen pusztulást okozhat.
Most jön a bátorság, mert – amint már említettem – erre is szükség lehet.
A jóember-jelölt fireg-forog az ágyában, aztán zajtalanul felkel, és kioson a kamrába, melyet a magyarok spájznak neveznek. Kioson, és fogát veri össze, mert a kamrában hidegebb van, mint kint, és ő nem kelthet gyanút komolyabb öltözködéssel.
A kamra polcán egy tálban kockára vágott nyers szalonna van előkészítve másnapi olvasztásra. A kockákból hősünk tíz-tizenöt darabkát papírra kotor, és a tál készletét megfelelően rendezi, hogy a hiány fel ne tűnjék… Aztán akkorát tüsszent, hogy a befőttek hólyagpapírja majdnem beszakad.
De reggel aztán van is öröm az etetőkön! Olyan dobolás, kopácsolás kezdődik, hogy alig tudom megírni jóemberségem egyszerű történetét. Nem baj! A kis kék-sárga kabátkák alatt telik a begy, nől a meleg, virul az élet, és nekem is részem van a kiáltásban, amikor a kis cinkék azt kiáltják:
- Pipitér! Pipitér! – üdvözölve azt a kis virágot, amelynek tudományosan százszorszép a neve, de a cinkék ezt még nem tudják.
Ők a régi nevén üdvözlik a kis virágban a tavaszt.
Ez az idő azonban még messze van. Most még dideregnek éji szállásaikon: faodvakban, padlászugokban és minden elképzelhető helyen hatan, nyolcan is összebújva, hogy a húszfokos hidegben el ne reppenjen az élet melege.
Igen, minden elképzelhető helyen, ahova nehezebben oson be a dermedés és valami kóborló görény. Megtörtént, hogy a teraszon a kitömött túzok farka alatt helyezkedtek el, megfelelő fészket csinálva a pompás madár tollai között. (A túzokban rejlő molytenyészetet azonban nem bántották.)
Csodálatos trófeám ezáltal kissé eltorzult, vadászbarátaim azonban még így is megcsodálták a hajdan tizenhét kilós madarat, és a másik falon elhelyezett zord vadmacska kandúrt, amely szintén évről évre kopottabb lett.
Egyszer azt is megtudtam, miért. Tavasz volt akkor, csendesen üldögéltem a teraszon, és gyönyörködtem két kis cinegében, akik izgatottan tanácskoztak egy darabig, s mintha a kis cinkeasszony azt mondta volna a férjnek:
- Eredj csak nyugodtan, ez nem bánt, ez jó ember…
- Szabad? – cippantott a férj, és felrepülve a gyilkos szemű kandúrra, pamacsokban tépte ki szőrét, és vitte – fészeknek.
Kicsit elszomorodtam, de nevettem is:
- A legszebb két trófeámat teszik tönkre… – és áldozatosan, de emelt fővel hagytam sorsára a két gyönyörű vadászzsákmányt, amelyeket – egy jó ember nem hazudik – nem én lőttem.
Lakóelődöm hagyta itt nekem s a molynak…
Egyszóval, nehéz, de felemelő érzés jó embernek lenni, ámbár bőséges jutalom van a virágzó fákban, a környékbeli bőséges gyümölcstermésben, a kiröppenő fiókákban, a dalban, főleg pedig hogy útmutatást adhattam eme cím eléréséhez embertársaimnak.
(1956)

2025. január 8., szerda

 Nem, nem, én már nem fogadkozom! Nincs értelme, hiszen úgysem taratom be😌. Nincsenek se újévi, sem másféle fogadalmaim. Tavaly nyáron égre-földre fogadkoztam, hogy ez volt az utolsó nyár, hogy a kertet "műveltem". Sok-sok kudarc ért, az eszem fel is fogta, hogy fölösleges csinálnom, de.... és itt van ez a de! Nem hagy nyugodni a vérem! Csak egy kis kókuszrost téglát szerettem volna rendelni, mert az kell minden cserepes növény ültetéséhez is. Tavaly is a Gazdabolttól rendeltem, most is náluk volt a legjobb áron. Akkor már rendelek (egy postaköltséggel) tyúktrágya granulátumot is, mert az is kell... akkor már megnézem a babmagot is..... na meg egy kis cukorborsót.... meg egy kis ezmegazt 😌, még tovább csábultam 😏 Érdemes volt fogadkozni?!

Hááát, ez lett a vége!
Micsoda időjárás van! Nem bírja ezt egy egészséges ember sem, nemhogy egy ilyen vén csotrogány!
Ma végre (vagy nem) igazi kora tavaszi idő volt. Jót tesz ez remélhetőleg a gázszámlánknak is! Ki is mentem a sárdagonya ellenére a kertbe, kipróbáltam az új sövényvágómat is, nagyon tetszik.
A zellerek takarás nélkül is csodaszépek. Jó lenne, ha kibírnák tavaszig, nem fagynának ki!
A téltemetők a jó idő ellenére sem igyekeznek különösebben virágozni. Ők biztosan érzik, hogy "A kutya még nem ette meg a telet".
A Kőszegi hegységből hozott kis primulák viszont már kezdenek virágozni.




A tűzesők eddig még egészen jól bírták a fagyokat
Nézd csak Anikó, ez a tőled kapott hunyor. Talán az idén már végleg megkapaszkodik, mert nagyon ígéretesnek tűnik.
A többiek sem akarnak nagyon lemaradni


Kibírta a nagy fagyokat, hóesést... Jól érzi magát az avarban.


"Nemcsak év elejével kezdhetünk valami újat. Minden reggel, minden ébredés, minden egyes nap esélyt ad az újrakezdésre és dolgaink helyreállítására." ❤
(Maria Fontaine)

Naplemente