Sokan, ha meghallják ezt a leves nevet, csak csodálkoznak rajta, nem is hallottak még róla. Pedig van, és nagyon finom! Ez is a gyermekkoromat idézi fel mindig, ha rászánom magam az elkészítésére, mint most is. A fiaim is nagyon szeretik ezt a levest. Most, hogy az első saját termesztésű salátánk olyan korba ért, hogy még leves is készülhet belőle, megint rám törtek az emlékek.
Anyukám soha nem sorba ültette a salátát, csak fogta a magot és szétszórta a már bevetett területen. Nőtt az mindenhol, mert jó termőtalajra került. Apukám haragudott is érte, mert nem szeretett rá figyelni, mondjuk a burgonya kapálása közben. Mindig nagyon vártuk, hogy az első finom leves elkészüljön belőle.
Egy adag leves főzéséhez mindig egy nagy vödörrel szedtünk ki, de nem ám úgy finoman egymásra pakolva! Mivel a családból mindenki nagyon szerette, jó nagy fazékkal főztünk egyszerre. Az én dolgom volt a saláta mosása. Először a kútnál kellett mosni, különösen ha az esős idő miatt kicsit sáros volt. Imádtam ezt a foglalatosságot. A frissen felhúzott vízben először csak a szárát megfogva, többször a vödör aljáig kellett nyomni fejjel lefelé. Így a víz kimosta közüle a földet nagyjából. Ezután jött a pepecselősebb része, amikor leveleire szedve újabb vödör vízben már teljesen föld és csigamentesen egy nagy tálba került. De sajnálom, hogy nincs kutunk, mert sokszor nagyon jó lenne. Most is, amikor mostam a salátát a mosogatóban, eszembe jutott, hogy de jó is lenne a kút mellett lögybörészni, mint régen.
Ezután a salátaleveleket összefogva, hogy szaporábban menjen a dolog, apróra tépkedtük.
A főzés egy kevés zsírral indult, amiben egy jókora csokor fokhagyma szárat futtattunk meg. Egy cérnával összekötözöm jó erősen, hogy a főzés végén egyben ki lehessen emelni.
Nagyon szerettem nézni, ahogy a forró zsírban a szárak felfújódtak. A lecsepegtetett saláta leveleket erre tettük rá, megsóztuk, és addig pároltuk annyi vízben ami a leveleken maradt, amíg megpuhult. Ha elfőtte a levét, akkor egy kevés vizet kell aláönteni. A megfőtt salátát felöntöttük jóféle házi tejjel, és amíg az felforrott, elkészült a habarás is. Nálunk a habarás a következőképpen készült: Szemre, a leves mennyiségétől függően 2-3 kanál liszt, 1 tojással elkeverve, majd házi tejföl, az is olyan majd meglátod mennyiségű, és végül, hogy ne legyen sűrű felengedni tejjel. Amikor a leves felforrt, beleönteni a habarást, újra felforralni és mehetett újra oda, ahol elkezdte, a kúthoz. Itt egy nagy vödör hideg vízbe tettük a fazekat, hogy lehűtsük. többszöri cserélgetés után, jól lehűtve kerülhetett az asztalra, tojáslepénnyel együtt, merthogy ehhez a leveshez ez dukál. Most én is ezt készítettem hozzá. Akkor ecettel ízesítettük még, mindenki a saját szája íze szerint, most citrommal készítem.
Nagyon szerettük, az öcsémnek ez volt az egyik kedvenc levese.
Én lusta háziasszony vagyok, pirított zsemlekockával tálalom, így is nagyon finom. Most mégis, amikor az emlékek előtörnek, akkor eszembe jut, és a számban érzem annak a megismételhetetlen ételnek az ízét. Miért van az, hogy én még most sem tudok olyan finomat készíteni, pedig mindent ugyanúgy csinálok. Nemcsak a férfiak mondják azt, hogy az édesanyám főztje a legjobb!
