Most gyorsan megmutatom, mire használtam fel a Xszemesbolt játékán nyert 5000 Ft-os vásárlási lehetőségem. Igyekeztem 1-2 újdonságot is beszerezni, mint például a hegyes színes kisolló, ami remélhetőleg jó szolgálatot tesz hardangerezés közben. Illetve most először kértem rusztikus aidát. Ilyenre még nem hímeztem, most is konkrét minta miatt kértem. De úgy alakult, hogy mire ideért az anyag, már nem vagyok benne biztos, mit is hímezzek rá. Azóta találtam a neten egy nagyon szép másik képet. Most várok egy kicsit, hátha kiderül, honnan lehet a mintát beszerezni. A másik anyag is konkrét minta miatt került hozzám. Alig várom, hogy belekezdjek. A bannerakasztók szintén célirányos választás eredményei.
Barbitól ezt a kedves díjat kaptam.
Nagyon szépen köszönöm Barbinak, hogy rám is gondolt. Nem tudom mivel érdemeltem ki, mert az idei karácsonyi előkészületekkel nagyon elmaradtam. Sajnos az októberi eset után ismét kórházba került Bálint, és természetesen vele együtt én is. Múlt héten 4 napig "élvezhettük" a kórház vendégszeretetét.
A betervezett sk. ajándékok nagy része még mindig csak terv. Anyukámnak kötött kendő egyelőre jobban hasonlít egy kis nyakbavaló kendőcskére, mint egy szép vállkendőre, de még van néhány napom...
Időben elkészültem és még a kórház előtt postára is adtam a megyei keresztszemező lányokkal szervezett karácsonyi ajándékhúzásos csomagom. Majd mutatom, ha már a tulajdonos is megmutatta, nem szeretném elrontani a csomagbontás izgalmát.
Igyekszem utolérni magam, és akkor jövök 1-2 kézimunkás képpel is.