A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karkötő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karkötő. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 11., szombat

Minyonok

Délután moziba megyünk csoportosan, és az volt a csoport kérése, hogy mindenki Minyonosban legyen.
Igen ám, de nekünk nincs Minyonos cuccunk, ezért rittyentettünk néhány medált!


Készült apának, nekem,  Cinciegérnek három is, és a kis barátainak 1-1. A Bob király volt az első, akit a régi melegszendvics-sütőben készítettünk, de nem kapott egyenletesen hőt, ezért egy kicsit nyomi lett. Én már meg sem lepődtem, az első mindig nyomi!
Az sütésen kívül az összes többi folyamatot meg tudja csinálni akár egy 5-6 éves is. S-es alkoholos filccel átrajzolta a mintát, ceruzával kiszínezte, lyukasztott, tepsibe tett, várt. Ebben a folyamatban a legutolsó volt a legnehezebb! :)

A Rainbowloom karkötő már korábban készült, de most azt is bevetjük.

Jó szórakozást kívánok!
Gabriella

2012. október 12., péntek

Vasalható gyöngy karkötő

Karkötő őrület van, elsősorban a szilikon karkötő az őrület tárgya, az, amelyik megtartja az alakját, és ezerféle formában kapható.

Mi azonban egy másik fajtát készítettünk, méghozzá vasalható gyöngyből és átlátszó nipolan csőből. Ilyen lett:


Csak kék árnyalatú csövet kaptam, de létezik ebből fehér színű is.

Hozzávalók:

  • 6-os nipolan cső - autós boltban vásároltam
  • 5-ös nipolan cső
  • vasalható gyöngy
  • olló

Elkészítés menete:
  1. A 6-os csőből gyerek kar méretűt vágtam. Az 5-ös csövet belenyomtam kicsit a nagyobba, majd levágtam. A csőben lévő darabot beljebb nyomtam ollóval, hogy ne szaladjanak ki a gyöngyök.
  2. Feltöltöttünk a megfelelő színű és mintájú gyöngyökkel.
  3. A végét az előző módon lezártam.
  4. Végül a kisebb csőből vágtam egy megfelelő méretűt, és a karkötő két végét összeillesztettem vele. Na, ez mondjuk nem volt könnyű mutatvány, mert ez a cső elég merev, Cinciegér karja pedig elég vékony, de azért sikerült.
Így néz ki az összeillesztésnél:


Az se essen kétségbe, aki nem talál 5-ös csövet, csak vastagabbat, mert akkor azzal is el lehet készíteni, csak akkor bumszli lesz az összeillesztésnél.


Jó szórakozást kívánok!
Gabriella