A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 1., péntek

A kérdés:)



-Anya, kérhetek egy kis szívességet?
-Fiam, miután 14 és fél órát vajúdtam Veled, 10 centivel szélesebbre rugdostad a csípőmet örökre(!), hazavágtad a melleimet (nagy szerencsédre csak átmenetileg); 2 évig nem ittam miattad alkoholt és évekig nem aludtam végig egy éjszakát sem, kihagytam az AC/DC koncertet és számtalan Volt fesztivált, szóval igen, azt hiszem bármikor kérhetsz egy kis szívességet!;-)

Kristóf



-Tudod, miért vagyok itthon néha agresszív és szemtelen? - kérdezte Kristóf.
-???
-A suliban egész nap jónak kell lennem és visszafognom magam, ezért valahol ki kell eresztenem magamból a dolgokat. Plusz olyan jó mondatokat is tanulok a többiektől, amiket muszáj itthon kipróbálnom.
-Mint például?
-Hát ami most nagyon tetszik, az az, hogy „Közöd?”.
-Na kicsim, ha ezt élesben is kipróbálod itthon, akkor előre szólok, hogy én ettől leszek nagyon agresszív.

Csak kuncogás volt a reakció, majd közölte, hogy imádja ezeket a pillanatokat, amikor kettesben, félhomályban, összebújva beszélgetünk. Még bennem volt a kisördög, ezért visszakérdeztem, hogy ezt a mondatot is a suliban tanulta-e, de hihetetlenül kedvesen azt válaszolta, hogy: „Nem, ezt így érzem.” Hát naná, hogy azonnal leszerelt!:)

2013. február 27., szerda

60.


 Ma van Apu 60. szülinapja, de mivel ő már tavaly nyáron (amikor Anyu meglepibuliját elkezdtük szervezni) kijelentette, hogy neki nehogy legyen ilyen és ezt havonta meg is erősítette, szinte csak emlékeztető e-mail-t nem kaptam róla, ezért gondoltam, hogy jó megkegyelmezek neki. Na most Apunál soha semmilyen infó nem biztos...mármint a nevek, helyszínek, események és főleg a dátumok kritikus adatok nála, ezért miután letettük a telefont gyorsan felhívtam Anyut is, hogy kiszedjem belőle a tényeket és a hotel nevét. Majd gyors google és már vonalban is volt a hotel rendezvényszervezője, akivel egy ismételt időpont- és adategyeztetés (áááá, nem szakmai ártalom, cseppet sem;-)) után megbeszéltük, hogy febr. 27-re milyen extra kívánságaim lennének a vacsinál. Mivel ez már lassan egy hónappal ezelőtt történt, ezért picit aggódtam, hogy nehogy elfelejtődjön vagy Apuék ne a hotelben vacsizzanak, de este csörgött a telefonom és Apu elmondta, hogy egy külön asztalhoz vezették őket, ahol gyertyafény, vödörbe állított pezsgő várt rájuk és a vacsi végén jött a tűzijátékot szóró torta.:)

2013. február 23., szombat

Fogtündér

 
Ma éjszakai is erre libbent fogtündér.:) Lassan fogakat is hozhatna, mert már 3 mínuszban van Dávid és szegénynek még mozog 3 másik foga is.Totál kiakadt, amikor észrevette. Már az sem dobja fel, amit kezdetben nagyon viccesnek tartott, azaz, hogy összezárt fogsorral is tud szívószállal inni.

2012. június 12., kedd

Kényszerszabi


A tegnapi és a mai napot itthon töltöttük Kristóffal, mert vasárnap hajnalban egyszerre jött neki alul-felül minden.:( Persze, pont tegnap és ma van osztálykirándulás, amit így bukott. Bár, ha kinézek az ablakon, annyira nem sajnálom, hogy éppen nem ázik szarrá valahol. Amúgy ő sincs elkeseredve és tegnap óta jó a közérzete is, így inkább annak örömködünk, hogy hat év után először vagyunk kettesben itthon! Meglehetősen nagy a különbség.:) Legutóbb még nyugiban, csendben elvolt, most pedig egyfolytában a sakkról vagy a fociról beszél vagy csak simán osztja az észt. Viszont nem kiabál, hogy "anyaaaaa, kéééééészen vagyok!", felügyelet nélkül eljátszik a kertben és tegnap versenyeztünk, hogy ki tud szebben rendet rakni az íróasztalán és ő nyert.:) Az enyém még mindig folyamatban van.;-) Szóval remekül telik ez a két nap és igazán büszke vagyok erre a nagyfiúra!:)

2012. május 19., szombat

Dávid és a nyuszi


Dávid már kb 4 hónapja nyuszirajongó lett és folyamatosan kampányol egy igazi nyusziért miközben a 3 plüssnyusziját cipeli magával mindenhova. A lényeg, hogy ma lett egy újabb családtagunk: Apróka. Egy nyúl, de szerencsére még mindig csak plüss! Elmentek a srácok virágot venni anyukámnak és amíg készült a csokor, Dávid végig ezzel a nyuszival játszott. Ákos pedig később visszament és meglepiből megvette. Úgyhogy most ő „a világ legcukipofább, legaranyosabb apucikája”, hogy Dávidot idézzem. Egészen addig egyetértek, amíg nem fűzi meg őt a gyerek egy élőre is.;-)

2012. május 12., szombat

Sakk



Kristóf ma volt élete első sakkversenyén. Ha azt nézzük, hogy még csak 2 hónapja sakkozik, akkor kicsit korainak véltem és meglehetősen féltem is tőle, hogy jól kikap, elmegy a kedve az egésztől, aztán kereshetünk másik sportot.;-). Viszont csütörtökön elkapott a sakktanár és azt mondta, hogy Kristófnak mindenképpen indulnia kell a mai versenyen, mert aznap mindenkit megvert a szakkörön, pedig többen is készültek a versenyre és sokkal régebb óta játszanak, ezért a sakkóra használatát gyorsan megtanította Kristófnak.
Így, ha nem is túl nagy kedvvel, de indult a versenyen. Sajnos én nem voltam ott a suli miatt, de Ákostól tudom, hogy nagyon ügyesen játszott.:) Az első négy fordulójából hármat megnyert, de sajnos az ötödik fordulóra olyan fiút sorsoltak neki, aki végül az első lett, tehát Kristófnak esélye sem volt mellette. Azért a 14 gyerekből így is az ötödik lett!:))

2011. január 9., vasárnap

Alternatívák


Kristóf tegnap közölte, hogy vagy egy nagyobb testvért akar vagy külön szobát! Khmm...

Mondanom sem kell talán, hogy a legjobb barátjának két bátyja van, külön szobája és Kristóf a péntek délutánt náluk töltötte.:)

2010. december 3., péntek

Dávid

Tegnap óta itthon vagyok vele, mert hurutosan köhög már egy ideje. Doki bácsi szerint kezdődő arcüreggyulladása van és láza biztos nem lesz. Ehhez képest tegnap estére belázasodott...
Viszont ma kókuszgolyót gyúrtunk a kérésére...úgyhogy nagy baj nem lehet.:)

Kedden kell visszavinnem a dokihoz és jövő héten péntekig dolgozom a jelenlegi munkahelyemen. Kicsit rosszul jött ki, de inkább most legyek itthon mint így kezdeni az új helyen! Remélem, addigra összekapja magát!


2010. november 17., szerda

Négy gyermekkel:)


Tegnap volt szerencsém(?) kipróbálni, hogy milyen lenne ha Dávidnak lenne egy fiú ikertesója illetve az ikrek után másfél évvel született volna egy lányom is, aki most lenne 3 éves. Khm...

Nyilván nehezítenek a helyzeten a hajnali ötös kelések, a 3 órás utazások, a 8 óra meló illetve egy 2 hete tartó gyökérkezeléses begyulladt fog (AB-t szedek éppen) plusz a felmondás miatti "jó légkörből" adódó király hangulatom, DE ezek nélkül is le a kalappal minden négy illetve többgyermekes szülő előtt. Délután öttől este hétig vigyáztam rájuk egyszem felnőttként és mivel a kislányt meglepiként hagyta itt az anyukája igaziból fel sem készültem egy ilyen kihívásra.:). Ráadásul az egész családot nem is ismerem, tehát a gyerekeket is most láttam másodszor, ezért az első öt percem felidézte azt a betoji élményemet, amikor Kristóffal pár napos korában életemben először kettesben maradtam és ott volt a nagy kérdés, hogy "Most akkor mi van?".:)

A kislányról azt sem tudtam, hogy szobatiszta-e. Később kiderült, hogy igen, bár az is tök furcsa volt, hogy pisilt és totál hiányérzetem volt úgy lábköz környékén.:) Plusz azt sem tudtam hirtelen hogyan töröljem meg.:)

Egyébként tündéri aranyosak voltak a vendéggyerekek. Dávid országos cimborája a kisfiú! Az első legjobb barátja!:) Pénteken ebéd után ő volt vendégségben náluk és teljesen fel volt dobva! Úgyhogy a jövőben sűrűbben is lesz ilyen csere. Legalább lesz egy pótlánykám. Még puszit is kapam tőle induláskor, pedig állítólag nem osztogatja idegeneknek.



2010. november 2., kedd

Cékla


Tegnap délután Kristóf nevetve szólt, hogy "Nézd rózsaszín a pisim!" És tényleg. Totál lefagytam, Ákos első kérdése az volt, hogy öntöttem-e valami tisztítószert a WC-be, de akármennyire is szerettem volna, a rózsaszín már régen elfogyott és most kéket használok. Így a pánik csak fokozódott bennem és tényleg csak bénultan álltam, pedig mindig aktív üzemmódba szoktam váltani stresszhelyzetben. Még jó, hogy Ákos otthon volt és a második körre már kapcsolt is, hogy a cékla lehetett. Ebédre ugyanis rengeteget evett Kristóf. Jó, nem kereskedelmi mennyiséget, de alaposan küldte, a marhapörköltet pedig hanyagolta, mert kitalálta, hogy májízű a hús, a tarhonyáért pedig alapban sincs oda, tehát jó kör volt neki.
Ez a cékla verzió nekem is tetszett, éreztem, hogy újra elindul a rendszerem. Az interneten közben Ákos már rá is keresett a céklára és megnyugodtunk. Azaz én akkor még nem teljesen, csak ma, amikor hajnali ötkor, hunyorogva az erős fénytől, tök kómásan próbáltam ráfókuszálni a színre és sárgára szavaztam.:)

2010. november 1., hétfő

Családi mozi


Ákosnak ma van a szülinapja (35) és így megkezdődött a 60 napos szénhidrátkúrám.;-) Év végéig 17 ünnep van a családban, pedig nem is vagyunk sokan.
Szóval délelőtt miután elhoztunk egy tortát plusz egy halom sütit a cukrászdából, gyorsan moziba mentünk. A srácok ugyanis még soha nem voltak. Kristóffal egyszer régen próbálkoztunk, de nem mert bemenni, azóta pedig eszünkbe sem jutott.:) Viszont most már itt volt az ideje és a Shreket pont játszák is.
Hát igen. Kristóf közel 7 évesen tényleg élvezte, de Dávid már a kezdő reklámfilmek alatt lefelé görbítette a száját. Gyorsan az ölembe vettem és próbáltam megnyugtatni, de a film tizedik percében már nagyon ki akart menni. Nem sírt, de félt. Elindultam vele kifelé, de a terem ajtajánál úgy döntött, hogy az már elég távol van a vászontól és maradjunk még. Öt perc álldogálás után észrevettem, hogy pont két üres szék mellett ácsorgunk az utolsó sorban. Gyorsan leültünk, Dávid persze az ölembe és így 2 sorral a család másik fele mögött néztük végig a filmet.:) Persze végig azon görcsöltem, hogy nem fél-e a gyerek, adott jelenet mennyire hangos, ijesztő, rémísztő, mérgező. Dávid viszont időközben hozzánőtt a feladathoz és végig bent akart maradni. Természetesen ötpercenként szondáztam, hogy kimenjünk-e. Ezzel nem kicsit csökkentve a film élvezeti értékét mindkettőnk számára.:) Ettől függetlenül állítólag mehetünk máskor is.:)



2010. szeptember 26., vasárnap

Suliról...


...szerencsére csupa jó tapasztalatunk van eddig. A választott tanítási módszer nagyon tetszik, a tanító néni szimpatikus, odafigyel a gyerekekre és pl azt is megcsinálja, hogy felhív és negyven percen keresztül beszélgetünk Kristófról és az osztályról.:) Teljesen megnyugodtam, hogy jó kezekbe került a gyerek. Rengeteg piros pont, lelkes mesélések és semmi stressz. Ez jellemzi Kristóf első pár iskolai hetét. Ráadásul sakkra is elkezdett a héten járni (heti egy alkalommal van) és nagyon tetszik neki.:) Jövő héten pedig kiderül, hogy tesi tagozatos lesz-e, azaz a heti 3 óra helyett 5 alkalommal lenne torna órája. Drukkoljatok, mert Kristóf is szeretné és én is örülnék, ha mozogna, mert nyúlánk, sportos kiscsákó. Pénteken mérték fel őket egyesével és a bukfencezés kivételével minden sikerült. Úgyhogy bizakodom.

2010. szeptember 18., szombat

Örülj, hogy fiú:)


Kristóf mostanában kezd igaziból is emlékezni az álmaira. Olyan érdekes, ahogyan rácsodálkozik, hogy pl. "Marcival kezdtem el futni, de a kanyarnál már Dávid lett belőle." Hatalmas ragyogó szemekkel ecseteli a különböző furcsaságokat és nagyon élvezi a beszámolóját. Természetesen Dávid sem akar lemaradni, ezért a fürdőkádban egyesével megsúgta mindenkinek, hogy ki kicsoda volt az ő álmában:
"Anya, te voltál a királynő." Elolvadtam.:)
"Kristóf, te voltál a király, én pedig a lovag."
Kristóf türelmetlenül közbevágott "A Papa ki volt?"
Dávid ránézett az apjára, aki éppen Kristófot fürdette és diadalmasan kivágta: "Ő volt a paraszt!"

Nem, nincs tisztában a szó pejoratív jelentésével. Ettől függetlenül egész este ezen nevetgéltem és határozottan tetszett a besorolás.:)

2010. szeptember 1., szerda

Különben...


...határozott megkönnyebbüléssel zárom a mai napot.:)

Hogy Kristófot idézzem: "Sokkal jobban szeretek iskolába járni, mint oviba!". Ezt teljesen átszellemült arccal jelentette ki, miután kijavított, hogy nem "suli", hanem "iskola" az intézmény neve, ahova jár. Bocs.
Egyébként tényleg jól érezhette magát, mert az évnyitó után (szélviharban az udvaron fél óra...no comment) bementünk a tantermükbe, tanító néni mondott pár szót, oldotta a hangulatot, majd feltett pár kérdést és Kristóf jelentkezett!!! A félénk, visszahúzódó kisfiam.:) Ráadásul, amikor felszólították válaszolt is!!! Kettővel ezelőtti mondat megismételve. Ekkor nyugodtam meg, hogy szimpatikus neki a tanító néni, mert különben csendben meghúzódna. Szerencsére a legjobb barátja lett tényleg a padtársa és totál úgy ült a padban Kristóf mint aki végre hazatalált.:) Remélem, kitart ez a lelkesedés még vagy 15-20 évig.;-)

Dávid is elég jól vette, hogy Kristóf nélkül maradt az oviban. Reggel ugyan majdnem sírt, nagyon ölelgetett, de végül száraz szemmel búcsúzott. Bár most este lelkesen újságolta, hogy sírt az oviban, mert "Úgy szeretlek és veled akartam lenni", de megvígasztalta az óvónénink, úgyhogy nagy dráma nem lehetett. Már holnapra is betervezett egy esetleges sírást, de még nem döntötte el biztosra.:)


2010. augusztus 24., kedd

Vajon hol...


...szocializálódott a gyerek?;-)

Dávid éppen nagy legózásban volt és már teljesen megszoktam az ilyenkor szokásos "Polip a láhatáron!", "Támadás!", "Mindenki a fedélzetre!" és hasonló mondatokat, amikor is ez ütötte meg a fülemet "Takarítót kérnék az ötödik sorra!"...és hogy biztos legyek benne még vagy tízszer megismételte.

Látom, már készül az ovira.:)


2010. augusztus 23., hétfő

Az iskola


Dáviddal elsétáltunk turistáskodni Kristóf leendő iskolájához.:) És milyen jól tettük! Rendes kis tömeg volt az épület előtt, ugyanis kiderült, hogy ma van a napközi befizetés és csütörtökön lehet átvenni a könyveket. A nagy forgatagban Kristóf tanító nénijét (majdnem óvónénit írtam:)) is kiszúrtam. Gyorsan le is támadtam, mert enyhén információhiányban szenvedtem az évnyitóval kapcsolatban. Ugyanis itt az a szokás, hogy az elsősöket első nap az oviba kell vinni és oda mennek értük a tanító nénik. Dávid miatt aggaszt ez a megoldás, mert így is elég nehéz lesz, hogy ezentúl nem lesz ott vele Kristóf napközben, de ha ezt még egy látványos ceremónia keretében tudatosítják is benne...hát lesz nagy sírás.


Az iskola egyébként nagyon régi, hangulatos épület.

Szerintem igazán remek dolog ilyen környezetben megismerkedni az írás, olvasás, számolás alapjaival.:)

2010. július 25., vasárnap

Kristóf


Névnapozunk egész nap!:)

2010. július 23., péntek

Utolsó nap az oviban:)


Ma volt utoljára ovis Kristóf!:) Mondjuk az ovi már elég sok mindent elkövetett annak érdekében, hogy az utolsó héten már ne menjenek a gyerekek, de mi hajthatatlanok voltunk.:) Így a srácok minden nap olyan koszosan jöttek haza, mintha építkezésen lettek volna, pedig nem, hanem az építkezés nulladik fázisát "élvezték" végig, a bontást. Ugyanis nem EU szabványnak megfelelő az ovi játszótere vagy udvara és most minden játékot, kisházat lebontottak. Persze, nem lehetett volna jövő héten kezdeni...
Szeptemberre állítólag gyönyörű lesz minden. Kíváncsian várom.

2010. július 16., péntek

Útmutató 6 éveseknek


"Hogyan kapjak sallert anyámtól?"

-Anya, hány éves voltál, amikor megszülettem?
-28.
-Akkor még fiatal voltál.
 

Made by Lena