Alakulunk

Anitám ma délután már Tifanival együtt beköltözött a kuckómba. Kihangsúlyoztam, hogy csak ideiglenes tartózkodási engedélyt kap!! :o)

Amíg Párom ma elment parkettát venni a kuckómba, addig én kitakarítottam az emeleten. Mint már írtam, nem gondoltam, hogy a téglapor erre felfelé is fog szállni, így hát itt nem is tettem óvintézkedéseket. Ennek köszönhetően a könyveken, dísztárgyakon, az elől maradt gombostűk feje búbján is minden, de minden csupa piros téglapor volt.
Mire végeztem megjött a Férjem és elkezdte lerakni a parkettát. Na igen ám, de a parkettát ugyebár vágni is kell, hiszen nem pont akkor, amekkora az én kuckóm, főleg a fal mentén nem stimmelt a méret :o))
De a vágás ugyebár kosszal jár. Ennek eredményeként a kuckóm le van parkettázva. Nagyon szép!! Viszont a könyvespolc, a könyvek, a dísztárgyak és az elől maradt gombostűk fejét mostanra fehér por fedi. Azt hiszem ezen a ponton fogyott el a .... nem a cérnám :o)) - hanem a lelkesedésem, hogy ma itt pedig rend lesz.
Nem lesz rend. Így marad... porosan... addig, amíg Papci azt nem mondja, hogy - Na most takaríthatsz! :o)
Még vissza van a villanyszerelés, a falakon esett bajság kijavítása, aztán a festés... és végül a bútor, ami egyszerű bútorlapokból lesz összerakva, ma már meg is terveztem.
Na nem kell nagy dolgokra gondolni! :o) A lehető legnagyobb sík felület, hogy tudjak hol szabni - húh végre nem térdelőpozícióban fogok -, alatta pedig sok-sok polc, a mindenfélének.

Blogbarátság!

Mmama-tól és Kaoka-tól kaptam ezt a kedves Ajándékot! A Barátságukkal ajándékoztak meg. November 1-jén kezdtem a blogírásba, de addigra már nagyon-nagyon sok blogot olvastam rendszeresen, még ha ez akkor nem is látszott. :o) Már akkor éreztem, hogy fantasztikus kis csapat van itt jelen. Közös a hobbijuk. Mindenben segítenek egymásnak, amiben csak tudnak. FIGYELNEK egymásra. Ajándékot készítenek és adnak egymásnak SZEMÉLYES ismeretség nélkül. Ha valaki korábban mesél róluk, nem hittem volna nekik. És most én is közéjük, közétek tartozom! Nagyon jó érzés... szeretek itt lenni veletek! Köszönöm, hogy olvastok!

"Igazából nem is jó szó rá a díj - szóljon, akinek eszébe jut rá jobb kifejezés - inkább jelzés a barátságról és a közelségről, ami legkevésbé értendő földrajzilag.

Lényege, hevenyészett fordításban: "Ha blogolsz, hiszel a "proximitásban" a térben, időben és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket. Reméljük, hogy amikor kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog születni. Figyeljünk oda jobban az ilyen blogokra! Add tovább nyolc újabb blogolónak és mutasd meg ezt a leírást is!"

A nyolc társam akinek továbbadom a szalagot:

Cicvarek, Naomi, Márti, Edige, Nina, Gina, Ejjkukk, Elina

Fáradtan ültem le egy kis pihenésre ide a gép elé, hogy elolvassalak benneteket és hogy újabb képeket hozzak a kuckóm szépüléséről és most lelkileg felfrissülve folytatom a takarítást:

Emlékeztek? Ilyen volt az előszobánk lentről nézve a bejárattól:



Most ilyen, persze erre még jön majd "takarás":

Születésnap

Az én nagyfiam, Dávid ma 17 éves. A nagy felfordulás közepette elkészült a kedvenc ebédje. Rántotthús, sültkrumpli, uborkasaláta. A képen nem az ő tortáját látjátok, mert sajnos nem fényképeztük le. Viszont megvicceltük, mert az 1-es és 7-es gyertyákat felcseréltük, de nem esett kétségbe :o), hogy 71 éves lett.

A kuckóm már egész "kuckóformájú" lett ma.








A megfáradt Mesterembert is sikerült megörökítenem, bár nagyon ellenkezett. Nem szereti, ha fényképezem.




Mostanra már a gyerekeim is veszekszenek, hogy melyiküké legyen ez a jó kis kuckó. Még a szobájukat is felajánlották cserébe.

A nagyon koszolós munkák elkészültek. Így most nekilátok a takarításnak. Ma ameddig bírom, aztán holnap egész nap...

Por mindenütt

Itt tartunk most. Ez a téglapor ... mintha piros liszttel szórta volna valaki tele a házunkat. Ami nagyon meglepett, hogy képes felfelé is szállni. Azt gondoltam, hogy alul majd minden poros lesz, ezért ott ki is pakoltam. Na de hogy felfelé ment belőle. A nappaliban mindenen vastagon áll a por. A gombostűk feje poros lett...

Úgy döntöttem inkább varrok. Amíg nincs kész az összes réselős munka, addig hiába is állnék neki a takarításnak. Így legalább készülnek a PIF ajándékok. A varrógépemet nagyon óvom a portól, nehogy baja essék... a többit majd szépen lassan. Egyenlőre még nem idegesítem magam, bár azt nem mondanám, hogy nem zavar.

Holnap már bontás

Ma még ilyen volt az előszobánk. Amit lehetett már kipakoltam belőle. Elraktam a cipőket, felszedtem a szőnyeget. Holnap reggel elmegyek a fodrászdába és az én Párom addig szétveri az előszobánkat... Azt hiszem, jobb is, hogy nem leszek itthon.

Ma meghozta már a lapokat is, amelyből a "padló" lesz. Ezek lesznek ráfektetve a gerendákra.

Láttam a blogokban, hogy újabb körkérdés indult a filmekkel kapcsolatban, amelyeket szerettek. Gondolkodtam, hogy milyen filmes élményem van, de igazán mély nyomot egyetlen film hagyott bennem, ez pedig a Dirty Dancing. 15-16 éves lehettem, amikor versenytáncolni kezdtem, akkor a tanárunk kötelezővé tette ennek a filmnek a megtekintését. Hááát, beleszerettem. A főszereplőbe és a filmbe egyaránt. Azóta minden évben legalább egyszer megnézem, a végén ugyan úgy könnyek közt...
Nem nagyon szeretek tv-t nézni, sem rádiót hallgatni, egy-egy cd-t a hangulatomnak megfelelően, néha. Szeretem a csendet. Olyan ritka, amikor valóban csend van körülöttem. Amikor sem a gyermekeim, sem a párom, sem a munkahelyemen épp nem beszél hozzám senki. Olyankor figyelek... figyelem a csendet. Jó érzés! Igyekszem magamban is csendet teremteni egy kicsit, no ez már nehezebb, de időnként sikerül. Békés, megnyugtató pillanatok ezek.

“Az ember élete két részből áll. Az elsőben remélünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog életre.” (Széchenyi István)

Kinőttem a kuckómat

Az ünnepek alatt sokat voltunk itthon, együtt az egész család. Időnként a varrókuckómban - ami a nappalink egyik sarka - belebotlott valamely családtag az éppen kiterített varrnivalóba. Ha jöttek hozzánk, illett összepakolni. Gondolkodóba estünk, hogy lehetne úgy kialakítani egy varrókuckót a házban, hogy kevésbé legyek szem előtt - így nem is kellene mindig rendet rakni magam után - és a hely is lehetne egy kicsit nagyobb, hogy minden varrókellék egy helyen elférjen. Az anyagaim most a gyerkőceim szobájában, a szekrényük polcán, a ruhák között vannak elhelyezve, mert máshol nincs hely.
Így esett a férjem tekintete az előszobánk magasságára. Mivel ez a két szintünket köti össze a házban, felmerült ötletként, hogy ide egy galériát épít, amit aztán kedvemre berendezhetek polcokkal, varrógéppel, dobozokkal, cérnákkal...

Itt tényleg minden kényelmesen elférne. Tegnap a férjem meghozta a szükséges gerendákat, amelyeket majd be kell vésni a meglévő falakba. Ehhez az előszobából teljesen ki kell pakolni, hogy a téglapor és egyéb törmelék ne tegyen kárt semmiben. :o(
Reményeim szerint megörökítem az új kuckóm építésének folyamatát.
Jó volna ha gyorsan elkészülne ... hipp-hopp, mert nem nagyon szeretem a rendetlenséget. :o( Van esetleg valakinek használható varázs-szava??

(Ezt a bejegyzést már tegnap este megírtam egyszer. Aztán ma reggel átfogalmaztam. Ti is észrevettétek, hogy egy-egy bejegyzés mennyire tükrözheti az aktuális lelki állapotunkat? Nekem ebből az a tanulság, hogy fáradtan, nyűgösen, kapkodva nem írok többet bejegyzést. Inkább várok vele reggelig. :o))

Mit olvastam?

Mmama és Ejkukk megkérdezték tőlem, hogy mit olvastam az utóbbi időben.

A szabályok:
1. Írd le annak az öt könyvnek a címét, amit 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg öt embert és értesítsd őket.
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.

Sajnos igazán "komoly" regénnyel nem büszkélkedhetem az utóbbi időben. Szinte minden szabadidőmet - akár este 11-ig is - a varrással, keresztszemes hímzéssel töltöm. Ilyenkor ha lefekszem már nem nagyon tudok olvasni, mert érzem, hogy elfáradt a szemem. A munkahelyemen számítógépen dolgozom... ez sem épp szemkímélő tevékenység.

Amit mégis szívesen veszek a kezembe azok a könyvek, amelyek kicsit "ringatnak", megnyugtatnak, kicsit talán elviselhetőbbé teszik a rohanós hétköznapokat, közelebb visznek bennünket saját magunkhoz. Ezek közül most legkedvesebb Müller Péter: Varázskő című könyve. Sokszor könnyezem meg az írásait, hol a nevetéstől, hol mert elérzékenyülök...

Rhonda Byrne: A Titok című könyvét nem kimondottan olvasom, inkább csak olvasgatom. Azt szoktam játszani vele, hogy találomra felnyitom valahol... ahol kinyílik azt elolvasom... elgondolkodtató...

Balogh Béla és Popper Péter: Mit tehetünk magunkért? című könyve is inkább beszélgetés ... az olvasóval. Szeretek Popper Péterrel beszélgetni. :o)

Én mivel három könyvet mutattam be, három blogtársamtól szeretném kérdezni:

Colette Péterbácsi Zsukka

Mit olvastatok mostanában?

Ma két nagyon jó újság boldog tulajdonosa lettem.
Megérkezett az egyik kedvenc újságom az Amelie, amely most külön öröm, hiszen nyereményként kapom negyed évig... Megint találtam benne olyat amit jó lenne elkészíteni.
Ebédidőben kiszaladtam a közeli antikváriumba, ahol jó kis kötős-varrós-hímzős újságokat szoktam keresgélni. Találtam egy régebbi számot... jó kis keresztszemes minták vannak benne - már tavaszi!!

Persze most is varrok esténként, csak hát nem mutogathatok nektek, mert P.I.F. ajándékokat készítek... és ezek titkosak. :o)

Kirándulás

Mivel holnap már iskola és munka... (brühühü, olyan jó volt itthon) ma még elmentünk egyet kirándulni a gyönyörű napsütésben a Mecsekre. Szánkót nem vittünk, mivel sajnos egész téli szünetben nem esett a hó.

Az autónkat Remeteréten hagytuk, itt van biztonságosnak mondható parkoló. Ahogy egyre feljebb mentünk, úgy lettek a fák egyre fehérebbek. Gyönyörű csipkés zúzmara ruhába öltözött valamennyi.

Első utunk a Sóshegyi kilátóhoz vezetett:







Ebből a kilátóból már látszott a következő uticélunk is a János-hegyi kilátó:


Útközben azt játszottuk, hogy megráztuk a fákat, így csináltunk saját hóesést.


Szegény kis Illatos Hunyor, kicsit korán bújt ki még a föld alól:

Erre feljebb sem volt hó, de a fákról lehullott zúzmara megmaradt a földön, így mégis csak ropogott a talpunk alatt és csúszkálni is lehetett.

A János-hegyi kilátóhoz érve már kellemesen elfáradt a csipet-csapat:


Ezek a képek útközben és a kilátóból készültek. A kilátás innen is gyönyörű volt:


Kellemes kis befejezése volt ez a téli szünetnek.

Bátorságpróba

Szerettem volna ma eljutni Mohácsra, ahol egy nagyon jó kis anyagbolt van, benne igen kedvező árakkal. A párom sajnos nem tudott levinni - ez már tegnap este kiderült - de gondoltam, összekapom az összes mozgosítható bátorságomat és kimerészkedek autóval a városból, egyedül megyek Mohácsra. Nem volt hozzá merszem .... ez a bátorságpróba kudarccal végződött... :o(

18 éves koromban szereztem a jogosítványomat, de akkor még nem volt mit vezessek a vizsga után. Aztán megismerkedtem a párommal, de ő szívesen vitt engem minden hová. Ide költöztünk az erdő szélére, amikor a kisfiam 1,5 éves volt, de ő is szívesen buszozott - így továbbra sem vezettem.
Amikor a kislányom megszületett, a fiam 7 éves volt és első osztályos. Iskolába kellett kísérnem reggelente - egy pici babával, aztán hazajönni, majd délután újra lemenni érte a városba, hogy hazahozzam. Anyósom sokat segített, mert ők is itt laknak néhány házzal mellettünk, de azért ez a helyzet nem sokáig volt működőképes. És ekkor kezdtem újra vezetni. Vettünk egy kis Polskit, így iszonyatos gyomorgörcsökkel, de vezettem. Mindig is féltem az autóban... ha én vezetek akkor is... ha más vezet és én csak utas vagyok akkor is...
A gyomorgörcsök enyhültek ugyan, a városban idestova 9 éve autózom,. Balesetet nem okoztam. Még általános iskolás kislány voltam, amikor a Szüleimmel Trabanttal utaztunk és felborultunk. Belénkjöttek. A szüleim a kocsiban maradtak, mert a biztonsági öv megfogta őket, kisebb zúzódásokkal, néhány vágott sebbel megúszták... Én is. Bár én kipottyantam a tetőn. Sok mindenre nem is emlékszem, csak hogy ülök a járda szélén, körülöttem emberek... mentő jön szirénázva... és kórházba visznek... Ma sem merészkedtem ki a városon kívülre ... Ma sem sikerült...., pedig azt hittem le tudom győzni a félelmemet...

Egy kicsit sírtam, aztán dühömben megvarrtam az egyik kiszabott nadrágomat:

Állítólag a félelmeinket azért kapjuk, hogy megtanuljuk őket leküzdeni. Ezt elméletben már tudom... a gyakorlatban még nem megy.... remélem, menni fog valamikor ...

2009-ben először

Ez az idei első bejegyzésem! :o)

A szilveszteri mulatság itthon zajlott most, majdnem családi körben. Nagyfiamhoz jött két barátja, így négy gyerkőccel léptünk át az új esztendőbe. Majdnem éjfélig társasoztunk, ettünk, ittunk. Az éjféli koccintás után a három fiú kiment a ház elé, hogy egy-két tüzijátékkal köszöntsék az új évet. Azt nem mondanám, hogy nyugodt voltam, amíg ők "játszottak a tűzzel", de próbáltam az aggodalmamnak nem hangot adni... csak az orrom alatt mormogtam, hogy nem történhet velük semmi baj!
Ezután még kártyáztunk hajnali kettőig, majd mi lányok és a párom aludni mentünk. A nagyfiúk még számítógépeztek egy kicsit - elmondásuk szerint reggel 5-ig.

A tegnapi nap délelőttje leginkább alvással telt. Aztán elkészítettem az ebédet - sok-sok lencse, hogy gazdagodhassunk az új évben - majd ebéd után gondoltam varrok egy kicsit, hisz úgy tartja a mondás, hogy egész évben azt csináljuk majd sokszor, amit az újév első napján.
Így kiszabtam két nadrágot és elkezdtem egy apró keresztszemes mintát is a nemrég festett anyagomra.







Remélem, hogy az új évben is sok szép dolgot fogok tudni varrni és még több technikát sikerül elsajátítanom a foltvarrás terén. Újévi fogadalmat igazán csak egy dologgal kapcsolatban fogalmaztam meg - a karácsonyi hátfájás okán -, hogy a mozgást nem szabad elhanyagolnom, akár mennyire is jólesik ülni a varrógép előtt.