A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dekoráció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dekoráció. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 5., vasárnap

Kellemes húsvétolást mindenkinek!

Tojásfestés húsvétra együtt otthon
Tegnap tojásfestés volt nálam, mely már sok éve hagyomány, bár a szereplők azért cserélődnek. Idén pl. a keresztlányok mellett őfelsége látogatását is vártam. Az a túlméretezett, magát tojásnak kiadó kobak középen az ő ajándéka lesz. :O)


Unokatesóval új technikával kísérleteztünk: csináltam lila- és vöröshagymából meg káposztából festőlevet, és apró horgolt terítőket tettünk a főtt tojásokra. Sajnos a végeredmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. :O) Nyilván, mivel a terítő is átázik, de ez már csak utólagos okosság. A festőlevek készítése: külön edényben vöröshagyma, lilahagyma héja, vörös káposzta annyi vízzel, hogy ellepje a forrástól fél óráig főzve ecettel (arányok: fél liter vízhez 4 evőkanál ecet).



Mindenki az alkotás lázában ég!


A kész művek: bal oldalon kisebbik (képzőművészetire járó) +lány akrilfestékkel készített tojásai (juh, pipi, nyúl), alul unokatesó zsírkrétás tojásai; középen a festői rendetlenség; jobbra őfelsége nonfiguratív kompozíciói, nagyobbik +lány szalvétaperformanszai és az én fonal-horgolás innovációm. :O)

Mint látható, a végére kicsit eldurvult a buli. :O)

2015. február 22., vasárnap

Párnás bejegyzés (ivókúra kicsit van)


Megmutatom a díszpárnát, amit unokatesó meglepetésbulijára készítettem. Akart magának egy olyat, amilyeneket magamnak csináltam. Itt láthatók.


Nagyon örült neki, úgyhogy siker volt. A terítőt nem én horgoltam, valószínűleg nagynéném, akitől kézimunkázni tanultam annak idején. Teával festettem ilyen bézs színűre, egyébként (már eléggé kopott) fehér volt.

A szombat esti meglepetés buli nem tett jót az ivókúrának, pláne, hogy vasárnap meg nagybátyám 90. szülinapját ünnepeltük többfogásos ebéddel. :O) Ez is nagyon jól sikerült, az ünnepelt boldog volt, amit meg is érdemel az, aki 90 éves, végigcsinált egy világháborút, és mindazt, ami azóta történt.
Ám én nem mertem ezek után ma reggel ráállni a mérlegre. A banya is megkapta végre a sörét, és a kaják is isteniek voltak, nem beszélve az összesen ötféle tortáról! Szóval, nem! Most inkább szépen visszatérünk a Peridothoz, és majd a jövő hétvégén mázsálunk.. :O)

2014. december 28., vasárnap

Ma este kulcslyukjáték-sorsolás!

Ma este végleg lezárul a 2014-es 
adventi ajándéknaptár és kulcslyukjáték, 
kiderül ki(k) nyeri(k) meg 
az 5000 Ft-os válogatást 
a Meska-boltomból.
8-9 között jövök a sorsolással!

Addig is lehet nézegetni az idei ajándékokat, amelyekkel egymásnak szereztünk örömet advent idején a játékban, remélem, mindenki megkapja az ajándékát!
Kérek minden játékost, ha legkésőbb január végéig nem kapja meg az ajándékát, jelezze nekem, hogy segíthessek, vagy legalább tudjunk róla, miheztartás végett a következőkre.
Sajnos legalább egyről tudok, aki tavaly nem kapta meg.


Ha karácsony estére nem is, de végül a polc fölé került a karácsonyi képem, melyet egy kis mintafüzet alapján készítettem, de némiképpen átalakítva (szokás szerint :O).



Végül egy különleges karácsonyi dekor, címe, macskarácsonyfa :O)



Mint látható, Placcs folyamatos ellenőrzés alatt tartja a betolakodót az íróasztalán. Bár én próbáltam egy demarkációs vonallal kettéválasztani a hadműveleti területet, nem sikerült leválasztani a cicarészt a karácsonyfarésztől.
:O)

2014. szeptember 26., péntek

Párnacsata folytatódik

Újabb párnával gazdagodott a rattan, ezúttal egy korábbi keresztszemes hímzésből csináltam neki egyet.


 Volt ez az érdekes, csomós, kicsit fényes fonalam, ebből lett volna eredetileg a lamantinszerkó, de nagyon alábecsültem a mennyiséget. (Csak egy kicsi maradt belőle. Ha összevetjük a párna és az én méretemet, érzékelhető a tévedés volumene, még akkor is, ha a párna hátoldalát is behorgoltam ugyanígy. :O)


A pipik ismerősek lehetnek, mert már felléptek húsvéti faliképként, az ő helyükre került nemrég a Pohárnok.


Itt látható fali dekoráció korában a pipilibasor. Nem voltam tőle elragadtatva, jövőre másik húsvéti kép készül. Igazából eredetileg is párnának szántam.
És újfent megköszönöm Lee Albrecthnek, akinek a csomagjából kibújtak a kiscsirkék. :O)


2014. szeptember 16., kedd

Ez + Az, de főleg London

Csomagot kaptam Londonból! Kedves ifjú barátném (egy a 300 ezerből, akik mind hiányoznak valakinek), aki Londonban él és dolgozik, küldött nekem szépséges dolgokat kézimunka-mániám okán. Íme, legeltessétek a szemeteket. :O) Egyelőre én is még csak legeltetem, de már körvonalazódnak a tervek.



Én is voltam nyáron Londonban, lesz majd beszámoló, és természetesen megint szorgalmasan működött a kézműves paparazzo :O) Ízelítőül londoni piros teahegyek a Towerből.


Jelentem, végleges helyére került a Pohárnok, a világos kerettel, és már megvan az új terv, de erről majd később.



2014. szeptember 7., vasárnap

Trilemma


Elkészült a Pohárnok!



Három hozzáillő keretet találtam a taloncuccok között. Egyszerűbb lenne az élet, ha csak egyet találtam volna. :O)




Úgyhogy most trilemmázok, hogy melyik legyen a befutó. Egyelőre a 3., széles zöld keretes van kinn, de a 2. halvány keretes felé hajlok, annak van egy kis shabby chic hangulata, bár ezt a képek nem adják jól vissza. (Talán ha kicsit koptatnám...:)

2014. augusztus 27., szerda

Szombaton összeáll a takaró!


Némi nyári szünet után visszatérünk, minden Belindák. :O) Szándékolatlan volt a szünet, egyszerűen úgy alakult, hogy nemigen volt időm, a Facebookot sem sokat koptattam. De azért készültek dolgok, és Londonban is voltam, majd mindenről csak szép sorjában...

Aktuálisan első téma az Óriás Takaró, mely most szombaton fog összeállni. Sajnos kicsit elbambáskodtam a dolgot, mivel nemigen figyeltem a bejegyzéseket a Facebookon. Emiatt az én 5 kockám lekéste a korábbi határidőt, és csak a keretben lesznek benne. De sebaj, a keret is fontos része egy képnek. :) Szóval a második 3 kocka itt látható.


Itt is a középső kockából lesz díszpárna, és a két szélső utazik az Óriás Takaró városába. Már úton vannak, és remélem, szerencsésen megérkeznek a tett színhelyére, ahol szombaton áll neki a lelkes csapat a több mint 2000 (!) 50 x 50 cm-es nagyikocka összeállításának. Erről a valószínűleg több mint izgalmas kalandról majd utólag beszámolok, bár csak a Facebookon látottak alapján, mert én magam nem leszek ott, sajnos nem fér bele egy egész napos kirándulás a mostanában nagy erőkkel zajló kis világomba. Majd erről is írok.





A 3 korábbi kocka, amelyek bekerülnek minden takarók legnagyobbikába, legalábbis remélem, hogy sikerül a rekordkísérlet.

Még egy kis belindás kockatörténet, meg egy kis nosztalgia. Ki emlékszik még erre a korra? Na meg arra, amikor a fonal az egyik versenyző két karjára volt rátéve, a másik versenyző meg gombolyított? Daliás idők voltak :O)



Ők a kedvenceim, szintén egy közös takaróhoz készültek, de sorsukat azóta is homály fedi.


Unokatesó konyháját díszítik.


És egy régi kedves emlék, a Horgoblog közös takarójához készültek.






2014. június 25., szerda

Párna és takaró - két összeillő projekt :O)


Egy régebbi saját és egy aktuálisan futó, országos, és egyre nagyobb tömegeket megmozgató projektet kapcsoltam össze. Az Óriás Takaró mozgalom tényleg óriásivá kezd növekedni mind takaróméret, mind siker tekintetében. Alább olvasható, hogy miről is van szó, és szerintem a rekord is össze fog jönni!


Nem tudom emlékeztek-e a fonalkertészkedő időszakomra, amikor fonalakat szellőztettem a teraszon, ITT olvasható a történet. (A gerilláktól sajnos elsodort az élet, de sikereiket azért nyomon követem, legutóbbi áldozatuk a Gyermekvasút volt, ITT olvasható a hadi jelentés.:) Abból a fonalból készült a fenti három kocka. 


Ez pedig mindenféle maradékból.

Eddig a takaróprojekt, és ehhez kapcsolódik a párnaprojekt, mely már évek óta tart, és a rattan ülőgarnitúrám felvirágoztatása a célja. Fekete és fehér párnák az alapfelszerelés hozzá, ezeket alakítom át díszpárnákká. ITT olvasható a párnacsata története.


Néhány már elkészült példány:

Gobelin


 A macis ajándék, a barna szalagos-belindás, horgolt


Ez is gobelin, a terv is saját: négy elemet ábrázoló mandalák horgolással kombinálva.


És végül a három masnis közül ez a befutó a párnacsatában. A másik kettő az óriás takaró része lesz.

2014. április 24., csütörtök

Húsvéti projektek

Három terv volt húsvétra, alább látható állapotuk húsvét előtti. Egy bogyós nyaklánc a Mackókirálynőnek, egy húsvéti dísz és egy horgolt lámpa nekem.


És el is készültek, magam sem akartam elhinni. :O) 

Az őfelségének szánt lánc becsületbeli ügy volt, tehát elsőként került le a szalagról. Tetszést aratott az udvarban, őfelsége kegyesen fogadta, nyomban fenséges nyakába helyezte, és az udvari ünnepségeken is viselte. :O)


Húsvétvasárnap lett készen a "tojgli az üvegben" projekt, amit már régóta terveztem, mert nagyon tetszenek az ilyen jellegű díszek. Persze jobb lenne sima üvegben, és a fotomasinát is le kellene már cserélni, de élőben nem rossz. Ez az üveg még megél egy-két kalandot.


Húsvét utánra lett készen, pedig elsőként kezdtem bele, a horgolt lámpaféle. Volt egy ikeás világító hengerem, amit imádtam, de mostanra reménytelenül elkoszlott, és a lámpafüzér kis égőinek is csak a harmada világított már. Be kellett látnom, hogy vége, szétszedtem, és lett két karikám, ami feladat után kiáltott. Meg ugye ott van a pinteresten meg máshol a sok gyönyörű példa, így hát belevágtam. A fonal is adott volt, örököltem. Elsőre nem rossz: tanulság, hogy olyan mintát kell választani, amit körbe lehet horgolni, és nem kell összevarrni. De hát ugye van még egy henger... :O)


Folyamatban lévő projekt

A tunika nekem (de most már tényleg!)


Felkészül

Horgolt és/vagy kötött nagyik az óriás takaróhoz. 
Egyúttal felhívom mindenki figyelmét a jópofa facebookos kezdeményezésre! Alatta a link, ahol csatlakozhatsz. Remek alkalom a csellengő maradék fonalak ártalmatlanítására. :O)



Végül a kedvenc, mondanom sem kell, hogy erre fenekedek a legjobban. Már minden össze van hozzá készítve. De akkor is várnia kell a sorára! 
:O)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...