Végre!!! Megérkezett karácsonyra a hó is. De régen volt fehér karácsonyunk!

Fédrácskám ételfestékkel készített ajándék mézeskalácsa💓😍

A tavalyi és az idei együtt

Angyalkám ma a Csanyikban

 

Wass Albert:

Magyar karácsony az égben

Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt, s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.

Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki.

De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben. Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt.

Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.

Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá.

Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!

Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. „Pro libertate”, suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal…” De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.

Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől.

Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamenynyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.

Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kis angyalt. „Hát te minek bújtál oda?” – kérdezte tőle mosolyogva. „Restellem magamat” – vallotta be a szeplős. – „Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa.” „Oh, hát te voltál az!” – nevetett az Úr. „Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?” „Katika a nevem s Budapestről jöttem – felelte a vézna, szeplős kicsi angyal – november negyedikén, Uram.

Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet. „Isten hozott, Katika” – mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet. „Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?” „Küldtem, Uram” – felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt. „Aztán mit küldtél?” – kíváncsiskodott az Úr Jézus. „Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?” A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. „Nem imádságot küldtem” – vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. „Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?” „Kenyeret” – felelte szepegve Katika. „Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is” – tette hozzá bizalmasan. „S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már…”

Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek. Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból.

Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt. „Jól tetted, Katika”, mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, „sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a Földön. Kenyeret.”

Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás. Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte. „Ne sírj, nagymama!” – kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot – „Apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!”

Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött!

 

Posztós Lenke

Adventi csendben ballagunk,

-csillagúton haladunk.

Áhitatot rebeg szánk,

szivünk ég, mint gyertyaláng.

Bűneink sötétjét világitja lángja,

de, Jézus születése, örömünkre váltja!

Lázban a föld, hódol a csönd;

Isteni gyermeket köszönt!

A szivekben cseng a vallomás;

a Földre jött a Messiás!

Kétezer év telt el, de várjuk minden évben,

hogy szülessen meg újra az emberek szivében!

Eljöveteléről, háromszor beszélünk;

a jelenből a múltba s a jövőbe tekintünk!

Felgyúlt az adventi gyertya már;

-Jézus az ajtó előtt áll!

Kopogtat! - jól figyelj, engedd be,

hisz érted jött a mennyből le!

Békét, fényt hoz, termést fügefán,

hogyha betér a szived ajtaján.

Bűnbánat mécsese gyúl,

-szivedbe költözik az Úr!

Ujjong a szivünk, dalol a szánk,

az adventi koszorún lobog a gyertyaláng.

Kerülünk haragot, feledünk bánatot,

Szerető Urunk tanit alázatot.

Mert alázat nélkül nem lehet szeretni,

kinzó kiáltását a könnycseppnek érteni.

Eltelnek éveink, földi útunk lejár,

s ha Jézussal jársz, az út végén vár!

Zengjünk hallelúját, dicsőitse szánk!

Jézus megigérte, hogy visszajön hozzánk!

Az ég s a föld elmúlik, és Ő visszajön,

Itéletet tart majd holtakon s élőkön!

Nyitsuk meg szivünket, imádkozzunk csendben,

s higgyük, hogy mindenkor velünk van az Isten!

Ő tölti meg széppel és jóval a lelkeket;

-igy várjuk hát szeretetben a karácsony ünnepet!

 

"Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté.

Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje."/Wass Albert/

Advent 4. vasárnapja van, a mai nap gyertyáinak üzenete a SZERETET. De jó lenne, ha ebben a rohanó világban világgá üvölthetném, hogy emberek, álljatok meg, figyeljetek egymásra, lassítsatok, nem az ajándékon van a hansúly, szeressétek, becsüljétek egymást, örömet szerezni nem drága ajándékkal lehet! Ott ahol igen, ott nagyon nagy baj van! A legnagyobb ajándék az, ha együtt tudunk egy asztal körül ülni, feleleveníteni a régi szép időket, jókat beszélgetni, együtt sírni, együtt nevetni, és elég ha az asztalon egy-egy szelet sütemény van a tányérokon, vagy akár egy szelet zsíroskenyér lilahagymával.

Addig szeressünk amíg nem késő!

Olvasom több helyen, tapasztalom magamon, hogy nehezen megy a ráhangolódás. Nagyon nehezen! Lehet ezen csodálkozni? Szerintem nem! Mi már 2. karácsonyt vagyunk kénytelenek a szeretteinktől "elzárva" ünnepelni (Vagy talán nem is ünnepelünk😪) Nem ehhez voltunk szokva, és be kell vallani, hogy ez így nem az igazi!

Akaratlanul is elöntenek az emlékek, régmúlt karácsonyok, most sajnos csak ez jut. Most nem úgy készülök mint hajdanán! Most értékelem magamban azokat, amikor még körül ülhettük a nagy asztalt, amikor még mindenki ott volt a szeretteink közül, amikor be kellett osztanunk, hogy melyik napon melyik szülőnket látogatjuk meg, amikor nálunk gyűlt össze a család, amikor még a kicsi gyerekeinknek titokban öltöztettük a fát, amikor még hittek abban, hogy a Jézuska hozta az ajándékokkal együtt ...... Hálát adok a sok-sok szép emlékért, azért hogy szerető családban élhettem....

🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏

Amikor a szüleim még éltek, a szent este napját mindig náluk töltöttük. Együtt ebédeltünk meg és utána mentünk haza, hogy az estét már kiscsaládonként otthon ünnepeljük meg. Istenem, de jó is volt! Első és második napján volt a többi családi összejövetel. Akkor még mehettünk a férjem anyukájához, ahol szintén összejött a család. Ennek is vége lett!😪

Ezt a szokást vittük tovább, azzal a különbséggel, hogy a szent este napi ebéd nálunk volt. Hát ez az, ami már második éve nincs! Úgy szerettem készülni rá! Vajon lesz-e még valaha ilyen?! Most nincs! Nem lehet! Félünk, féltenek a gyerekek bennünket. Hiányzik a közelségük, az ölelésük! Hová jutottunk? Maszkban éljük az életünket.

🎄🎄🎄🎄🎄🎄🎄

Amíg éltek a drága szüleim, ilyenkor mindig elláttak bennünket az ünnepi főzéshez mindenféle finomsággal. Apukám a legszebb zöldségeket válogatta ki nekem. 💓 Akkor ez olyan természetesnek tűnt. Most könnyes szemmel tudok visszaemlékezni ezekre az alkalmakra.

Elkészült tegnap az első karácsonyinak mondott sütemény is. Ezt máskor csak karácsonykor szoktam megsütni, de most ezt is előre kellett hozni.

Ó, de régen volt, amikor anyukámmal sütöttük és díszítettük a mézeseket! A halála után képtelen voltam hozzáfogni a sütéséhez. Most évek óta Ági süti meg és Fédrával díszítik. A legfinomabb sütiket már ő készíti mindig karácsonyra. Nekem már csak a perec és a gyümölcskenyér marad.

Egy kicsi ablakdekorációt is készítettem, a ráhangolódást elősegítendő. Hááát, ezt még gyakorolni kell! Sajnos olyan lett mint a hangulatom, olyan semmilyen. A fotók szintén.

Készült egy kis ajándék is, ami már megtalálta a helyét

Egy kevéske horgolás. Van néhány hópehely, angyalka, harang is, de még keményíteni kellene őket. 

 Ezt a kis történetet muszáj idemásolnom, mert olyan nagyon szép!

Egy édesanya egyszer egy kis papíroson kapta a kérdést lányától: „Anya, te vagy a Jézuska?” Amit válaszolt neki, abból vallástól, szokásoktól függetlenül mindenki meríthet ötleteket az egyszer elkerülhetetlenül bekövetkező vallomáshoz:

„Kedvesem!

Nagyon jó kérdést tettél fel, és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.

A válasz az, hogy nem, nem én vagyok a Jézuska.

Az ajándékokat én hozom, ez igaz. Én figyelek rád hónapokon át, hogy tudjam, mi okozna neked igazán örömöt. Én választom ki, és én is csomagolom be őket, pont úgy, ahogy az én anyukám is tette, amikor még kislány voltam, és ahogy az ő anyukája is annak idején. (És igen, Apa is segít benne.)

Elképzelem, ahogy majd te is megteszed ezt a te gyerekeidért, és tudom, hogy mekkora öröm lesz látnod az arcukat, amilyen izgalommal bontják ki az ajándékaikat, és jobban ragyognak, mint a karácsonyfa.

De te sem leszel ettől Jézuska.

A Jézuska hatalmasabb, mint bármelyik személy, és jóval régebb óta végzi a dolgát, mint amióta mi élünk. Amit ilyenkor tesz, az egyszerű, de nagyon fontos. Megtanítja a gyerekeket arra, hogy hogyan higgyenek valamiben, amit nem látnak a saját szemükkel, vagy nem tudnak megérinteni.

Ez egy nagy feladat, és nagyon fontos feladat. Az életed során mindig szükséged lesz arra, hogy hinni tudj: magadban, a barátaidban, a tehetségedben, a családodban. Szükséged lesz arra is, hogy hinni tudj olyasmiben, amit nem tudsz megmérni, nem tudod a kezedbe fogni, vagy bizonyítani, hogy létezik. Ilyen például a szeretet, az a hatalmas erő, ami onnan legbelülről világítja be az életed, még a legsötétebb, leghidegebb pillanatokban is.

A Jézuska egy tanító, és én a tanítványa vagyok. Igyekszem jól csinálni. Most már ismered a titkot is, hogy hogyan jut be a házakba láthatatlanul, hogy a fa alá tegye az ajándékokat: azok az emberek segítenek neki, akiknek a szívét örömmel töltötte meg.

Az olyan emberek, akiknek tele van a szívük szeretettel és örömmel, mint Apa és én, segítünk a Jézuskának megtenni valamit, ami amúgy lehetetlen lenne, ha jobban belegondolsz.

Úgyhogy nem, nem én vagyok a Jézuska. Jézuska a szeretet, a varázs, a remény, a hit és a boldogság. De az ő csapatában vagyok, és most már te is benne vagy. Segítesz?

Szeretlek,Anya”

 

Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik, ez a vasárnap kiemelkedik a többi közül, advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése 

Olyan jó ötletnek tartom, ami az utóbbi években útjára indult több településünkön is, hogy az advent 24 napján számokkal ellátott ünnepi ablak dekorációkat készítenek. Először talán a kisebb településeken indult el, de ma már lakótelepeken is meghirdetnek egy-egy ilyen akciót. Én is belefeledkeztem a nyirbálásba, de csak magam szórakoztatására teszem. Azt se tudom még, hogy melyik ablakba kellene elkészítenem. Ha élek, akkor jövőre megszervezem itt a mi környékünkön is, biztosan lennének rá jelentkezők.

Készült kopogtató is, mert "Csak a Diósgyőr!"

Ezek az iskolai adventi vásárra készültek. Most csak ennyihez, ehhez volt erőm, kedvem, ennyivel tudtam támogatni a diákönkormányzatot. Hátha megtetszik valakinek, és talán örömet szerezhet a fa alá téve.

"Ilyenkor, decemberben mohó, kapzsi vásárlási láz lesz úrrá az emberiségen.

Ott tolong a bevásárló központokban és ürülnek a polcok, zsebek.

Mennyi nehézség, tiltás, bezárás, félelem, magány, betegség volt ebben az évben és mit sem tanult belőle az ember. Minek kell történnie, hogy megértse, az ajándék kéznél van?

Ajándék a nap, az óra, a levegő, a fény.

Ajándék, ki mellett ébredsz, kinek kezét fogod a játszótérre menet, a szülő, ki életet adott és a lehetőség, hogy láthatod még.

Ajándék a hang, az arc mely kedves neked és a technika, hogy halld, lásd, ha távol él tőled.

Ajándék a barát, ki a semmiért melletted áll. Ajándék az otthon, a meleg, az ünnep, a lehetőség, hogy mindezt számba vedd.

Annyi mindenre biztatnak most, hirdetnek fontos, nagy dolgokat. De miért nincs reklám arra, hogy ölelj, szeress? Miért nem hirdetik hatalmas reklám felületek, hogy TE vagy az érték, nem a zsebed?

Egyedi, csodálatos, ünnepi csomagolásban ajándék vagy a világnak!

Ne légy az eszement világ csokimikulás figurája. Ennél azért többek, emberek vagyunk."

(Csomortáni Gál László)

 

Az adventikoszorún ma meggyújtottuk a 2. gyertyát is, ami a remény gyertyája. Talán még soha nem volt szükségünk ennyire a reményre, mint a mostani időkben. Reménykedünk sok mindenben, áthatja az egész életünket. Mindig találnunk kell egy reménysugarat, hogy tovább tudjuk élni az életünket. Reménykedünk benne, hogy túléljük a pandémiát, hogy a családunkban mindenki egészséges marad, hogy még tölthetünk együtt felhőtlen, boldog időket, reménykedünk hogy a gyermekeink, unokáink egy boldogabb, jobb időszakban élhetik az életüket, reménykedünk abban hogy képesek vagyunk jó döntéseket hozni, hogy nem bántunk meg senkit..... még ezer dolgot sorolhatnék. Nem hiába mondják, hogy a remény hal meg utoljára!

Az ezotériában úgy tartják, hogy ezen a napon egy pirosruhás angyal érkezik közénk az égből. Kezében serleget hoz, amelyben összegyűjti az emberek őszinte szeretetét. Ezután visszaszáll az égbe, ahol a nemes érzésből az angyalok fényes csillagokat készítenek, hogy a földi halandóknak, ha rájuk néznek, boldogság költözzön a szívébe. Ámen!

Végre ma reggelre megérkezett az idei első hó is

Csak ennyicske!

Tegnap csak ennyire bírtak a napsugarak áttörni, de még így is örültünk neki.

 

Kun Magdolna - Advent első gyertyalángja

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke,

apró gyermekszívek szépreményű éke.

Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha,

szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.

Advent első gyertyalángja legyen ma a mosoly,

ott is ahol szívfájdító nyomorúság honol,

hisz az Adventi gyertyákban fellobbanó láng,

koldusra és királyra is mennyei fényt ád.

10. éves lett az adventi villamosunk. Hogy elszaladt az idő!

Sok szép kreációt láthattunk az évek során, örülhettünk neki, szurkolhattunk, hogy a miénk legyen a győztes, boldogan utazgattunk rajta, de most.... Most elgondolkodom azon, hogy milyen tömeg lesz megint ezeken a járatokon. Helyes ez? Mit lehetne tenni? Tudom kell! Nem zárkózhatunk be! De! Mindig ez a de! Nem lehetne valahol egy mellékvágányra állítani, ahol megnézhetné mindenki nyugodtan, kényelmesen a belső részt? Utazás közben, mikor mozdulni sem lehet a sok utastól, akkor úgysem látni a szépségét. Tuuudom, tuuudom, utazáshoz kell az élmény, de ilyenkor mikor ekkora emelkedést mutat a fertőzöttek száma😏😓 legalább ilyenkor kellene valami más megoldást keresni. Godolkodom és van is néhány ötletem, de kit érdekelne az! Ááááá, nem értem én hogy mi folyik körülöttünk, mi lenne jó, hogy lenne helyes, csak morfondírozok itt magamban.

Inkább megmutatom, elmentem ide magamnak ezt a sok szépséget:

(Fotók az internetről:Bemutatjuk a 10. miskolci adventi villamos csodálatos mesevilágát (MVK Zrt.)