A Karácsonyi hangulatelmaradás után, úgy tűnik, hogy a Szilveszter sem hat meg különösebben. Pedig nem ártana figyelnem, mert ha van egy iciripiciri igazság is abban, hogy "amit szilveszter éjjelén csinálsz, azt teszed majd egész évben", akkor a 2010-es évet köszönöm, de már most kihagynám.
Igaz, én vagyok túl pesszimista, mert fogalmazhatnék úgy is, hogy egy 2008-as nagy álmom valósult meg.:) És akár erről is lehet szó, csak nem sikerült pontosan körülhatárolnom és minden oldalról védenem a kívánságomat.
Hogy mit is kívántam 2008-ban: "Az lenne a legjobb, ha távmunkában dolgozhatnék!" És láss csodát! Ott figyel a másik íróasztalon a céges laptop és ma egész délelőtt távelérésben dolgozhattam és egész éjjel ezt tehetem...azaz kell tennem. Csakhogy mindezt "túlóra" címszó alatt! Na és erről szó sem volt a kívánságomban, hogy a napi bejárás MELLETT szeretnék távmunkában dolgozni! És arról sem, hogy mindezt esténként és a szabdságom ideje alatt! Csúnyán megvicceltek! Na de tanulok én a hibámból! Legközelebb minimum 40 oldalas esszét fogok csatolni a legegyszerűbb óhajomhoz is!;-)