Fehér világ

Hihetetlen ez a január. Nem tagadom, nagyon élvezem, újra és újra látnom kell a hófehér erdőt. Úgy meg pláne, hogy újabb pár napos zúzmaraképződés tette ismét különlegessé a tájat.

A nagy havazás óta a fákról lehullott havat finom zúzmaratüskék pótolták, így varázsolva ismét fehérré mindent.

Nagyon szeretem a minimalista stílusú fotókat, hát most volt lehetőség rá, hogy a már régen eltervezett helyszínen ezeket elkészítsem.

Fehér tájban fehér fákat fényképeztem.

A madáretetőnél is szép fehér lett minden. A leveleket finom zúzmara szegélyezte, egészen különleges környezetet adva a közöttük bujkáló cinegéknek.

Az ölyvek is szép kontrasztosak voltak, amint a nagy fehérségben keringtek.

De a földön is szépen mutattak a még tiszta hóban,

akárcsak a néha benéző holló.

De leginkább talán a kismadarak örvendeztettek meg ebben az időben. Ha legutóbb panaszkodtam a madáretető forgalmára, most vissza kell vonnom. A kitartó hóborítás és a tartós fagyok megduplázták a madármennyiséget. A szürkebegyeim is mintha aktívabbak lennének, bár egyre nehezebb velük. Az idő múlásával az etetőből kiszóródott magmennyiség egyre nagyobb a földön, így folyamatosan lent motoznak, elvétve ugranak csak fel pár másodperc erejéig.

Viszont az erdei pintyekkel ezúttal szerencsém volt. 10 példány is jelen van folyamatosan.

Nagyon örültem nekik,

velük gyarapodott a "madár a nagy fehérben" sorozatom. :)

Egy fehér nap

Fehérbe öltözött a Mecsek. Az egyik napra virradóra helyenként húsz centimétert is meghaladó fehér paplan takart be mindent. Nem volt maradásom, ilyenkor az erdőt kell járni, lesben kell ülni. Hiszen csodavilág az, ami odakint az embert várja. A havas táj látványát csak fokozta, hogy az éjszakai hóesést ónos eső előzte meg. Így minden, de minden fa, bokor, növény nemcsak hóval fedve, de jégburokba is volt foglalva. Szóval csodálatos atmoszféra keletkezett.    

És ebben a friss, vakítóan fehér hóban a madarak gyönyörűen mutattak. A hím zöldikék hasa csak úgy világított, ahogy a hóban keresgéltek, vagy a hóból kiálló növények csúcsán kapaszkodtak.

A tengelicek piros maszkja is egyből megragadta a tekintetet, amikor a lest rejtő bokor jeges ágán csüngtek.

Az általában ugyancsak az etető alatt keresgélő citromsármányok is, most a vastag hónak köszönhetően, egy szinttel feljebb kerültek. Csak meg kellett várnom, amíg egy szép hím megfelelő helyre ugrik. 

Semmi sallang, semmi zavaró körülmény, a makulátlanul tiszta hóban csak a madarak szépségére irányul a figyelem. 

Fantasztikus volt, és amit a fényképező kijelzőjén láttam, az nagyon megfogott. 

Régóta szerettem volna ilyen "steril" képeket, most minden adott volt. Az örömöm csak akkor fokozódott, amikor a magasból az ismerős "korr" is megszólalt. Fekete madár a hóban? Nem hangzik rosszul. :)

Sajna nem maradt sokáig. Társa nem szállt le, fentről folyamatosan hívta, és elvitte a leszálló hollót. Nem baj, van még itt látnivaló bőven. A hóban ugráló erdei pintyek is jó helyre értek,

illetve a bokor jeges ágaira röppenő cinegék is izgalmas formákat, színeket mutattak.

Mindaddig, amíg az első ölyv meg nem érkezett.

Hű, nagyon szép volt. Jéggel, hóval borított ág, havas erdő háttér. Ritka együttállás egy zord hangulatú, téli madárfotó elkészítéséhez. Hát nem is fukarkodtam a kockákkal. :)

Főleg, amikor a földön is felgyorsultak az események.

 Egymás után érkeztek az újabb és újabb madarak, 

akik természetesen egyből előkelő helyet kívántak szerezni maguknak a "ki eszik előbb" sorrendben. 

Mások kicsit visszafogottabbak voltak, és nem egyből az etetőtérre szálltak. Észnél is kellett lennem, hogy figyelmem ne lankadjon. Egy szép beszállást nem szabad elszalasztani. :)

Huhú! Tényleg csak huhogni tudtam, nagyon magával ragadtak az események, és a látvány.

 Közben már távozók is akadtak,

akik a falatozás utáni ejtőzést,

és csőrtisztítást a legjobb helyen tették.

Hát kitettek magukért a madarak, majdnem megtelt a memóriakártyám. Rég volt ilyen. Egy olyan beállítással akartam befejezni a napot, ami a lehető legjobban visszaadja az átélt csodálatos hangulatot. Talán sikerült. :)

Egy fagyos délután

A hétvégi fotózás krónikáját egy kis bosszúsággal kell kezdenem. A pénteken megérkezett nagy hó, és erős fagy jó mozgást ígért az ölyves lesnél, ezért tervbe vettem egy vasárnap hajnali fotózást. A január eleji tavaszias enyheség gyakorlatilag felfüggesztette a madármozgást az etetőtéren. Bár az egerészölyvek jelenléte folyamatosan tapasztalható volt a környéken, az etetőanyag mégsem fogyott. Nem volt rá szükségük. A máskor pár nap alatt elfogyó mennyiség hetekig hevert a földön, nemhogy az ölyveket, de még a rókákat sem izgatta a dolog annyira. Azonban a mostani kemény télies időjárás meghozta a reményt a fotózásban is. Időben fel is keltem, hogy még a sötét leple alatt a lesben lehessek. A hideg miatt, ami bőven mínusz tíz alatt volt, rengeteg ruhával, pléddel felpakolva indultam volna. De csak volna. Az autó csütörtököt mondott. Nem tudtam mit tenni, a sötétben és a kemény fagyban nem volt kedvem autót bütykölni, így hát tehetetlen dühvel, bosszúsan, de azért bevallom jólesően bújtam vissza a meleg ágyba. Reggel, már napvilágnál szerencsésen helyre állt a technika, így ez az akadály elhárult a fotózás elől, és körvonalazódott egy délutáni fényképezés lehetősége. És mivel a vasárnapi, családi ebédről is felmentést kaptam, ami azért valljuk be nagy dolog, (Ebből is látszik, hogy a természetfotózás nem is annyira egyéni sport, mint gondolnánk. Ha nincs megértő, támogató család, mit sem ér az egész!) nem volt más hátra, csak kellőképpen beöltözni a leshez. A málhás szamár kifejezés talán illene arra, ahogy elindultam. A nagy hó miatt még távolabbról is kellett megközelíteni a helyszínt. Fotós hátizsák, plédek, állvány, szék, álcaháló, 20kg napraforgó, mindezt térdig érő hóban. Nem fáztam, mire megérkeztem. :) A napraforgót beletöltöttem a kismadár etetőbe, friss etetőanyagot raktam az ölyveknek, és bevackoltam. Érdekes, hogy nem is a napraforgó, hanem inkább az ölyveknek kirakott eleség izgatta a madarakat. Széncinegék, nagy fakopáncsok lepték el a húst, zsiradékot. Az erős éjszakai mínuszokat az állati eredetű zsiradékkal könnyebben át tudják vészelni, hiszen nagyobb az energiatartalma, mint a napraforgónak. Ezt ők is nagyon jól tudják. Így az ölyves beszállón ma először nagy fakopáncsot fotóztam.

Gyakorlatilag folyamatosan jelen voltak, egyszerre többen is. A belsőség a szajkóknak is vonzó volt. Szintén nagy hévvel estek neki, és kisebb-nagyobb cafatokkal repültek el, hogy kisvártatva ismét visszajöjjenek egy újabb körre.

Közben a napraforgón is nagy lett a forgalom. A magevő társaság nagy részét alkotó mezei verebek és zöldikék csapata kibővült néhány érdekesebb fajjal is. Erdei pintyek jöttek egészen közel.

A nagy hó megfelelő magasságba emelte őket, érdemes volt fotózni is a "földönfutó" társaságot. Szokásukhoz híven az etetőről lehullott szemeket szedegették.

Már vagy három órája ücsörögtem a lesben, de az ölyveknek csak a hangját hallottam. Ez azért biztató volt, itt vannak a környéken, csak várni kell. Bár a lábujjaim már jelezték, hogy nagyon hideg van, mégis nagy volt bennem az elhatározás, hogy ma nem megyek haza ölyvfotó nélkül. Szerencsére az éhségük nagyobb volt, mint az óvatosságuk. Az etetőtéren egerészölyv landolt.

Nem sokat teketóriázott, egyből a lényegre tért. Tépte, nyelte a húst.

Ez megtette a hatását a többi madárnál is. Még két ölyv érkezett, és egyből mozgalmassá vált a terep. Egymást kergették a hús körül. Leszálltak kicsit távolabb, méregették az éppen táplálkozó társukat.

Hogy utána nekiugorjanak. Sajnos a mozgalmas jelenetek, amiből azért volt bőven, fotózhatatlan helyen történtek. Érdekes, hogy nem a hús mellett akaszkodtak össze, hanem arrébb szálltak, és ott csépelték egymást. Arra jó volt a helyzet, hogy kitapasztaljam, a jövőben min változtassak, hogy az akciójelenetekre is esélyem legyen. Szerencsére annyira aktívak voltak a madarak, hogy így is volt lehetőség bőven a fényképezésre.

Ügyesen használták a beszállófákat is. Született pár olyan kép, ami megfelelt a korábbi elképzeléseimnek.

Kellő jóérzéssel és megfelelően elgémberedett, átfagyott tagokkal bújtam ki a kunyhóból. Mára még adós voltam egy hógolyózással. Hát irány haza.

A hónap képe

A március nem a fotózás jegyében telt, ezért a most aktuális hónap képét a februári fotók közül választottam. A tél végi kemény hideg időszak sok madarat a madáretetőhöz parancsolt. Köztük egy nagyobb csapat erdei pintyet is. Gyakorlatilag egész nap az etető mellett tartózkodtak, de a vastag hótakaró miatt szokásukhoz híven nem tudtak a földön keresgélni. Hogy ne maradjanak éhen kénytelenek voltak az etetőtálca magasságában táplálkozni. Tulajdonképpen nem is volt nehéz dolgom, csak a megfelelő kompozícióba kellett "rendezni" őket. 

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300mm f/4-5.6 DG Macro objektívvel, f6/7, 1/180, ISO 200 beállításokkal készült.  

Behavazott

Régen volt már olyan élményben részem, hogy térdig kellett gázolnom a hóban. A mostani nagy havazás meghozta ezt. Időszerű volt az etető feltöltése, nem hagyhattam, hogy kis madaraim éhezzenek ebben a cudar időben. Azért számítottam rá, hogy nagy lesz a hó, de amikor térdig süppedtem benne, akkor az meglepő volt. Mindent legalább fél méteres hó borít. Erdőt, mezőt és madáretetőt.

Komoly munka volt a lest kiszabadítani a hó alól, de ha már ennyit dolgoztam vele, beültem kicsit, hogy lássam mi a helyzet. Nem bántam meg. Ellepték az etetőt az erdei pintyek. Ez még önmagában nem is lenne olyan különös dolog. Azt a háttér információt viszont tudni kell, hogy ez a faj viszonylag nehezen fotózható, mivel leginkább az etető alatt ugrál, onnan szedegeti fel a lehullott napraforgó szemeket. Nagyon nehéz őt felcsalni onnan, hogy fotós szemmel is kedvező helyen mozogjon. Rájöttem a megoldásra. Nem kell hozzá más, mint fél méter hó, és az erdei pinty máris az objektív magasságában mozog! :)

Viszont a rövid látogatás attrakciója mégsem az erdei pinty lett. Teljesen váratlanul egy fenyőrigó jelent meg a harkályoknak kitett beszállófa tetején. Forgolódott párat, majd ugyanolyan váratlanul el is repült. Ezt a madarat leginkább nagy csapatokban lehet megfigyelni, ahogy hangosan beszélgetve ellepnek egy-egy bokrost. Téli madárvendég nálunk, a messzi észak költő madara. Nagyon szép, régóta fáj rá a fogam. A nagy hó őt is meghozta.

A deres farkú

Egyre élénkebb a forgalom a madáretetőnél. A cinegék mellett más fajok is felbukkantak már. Megjelent egy vörösbegy. A rá jellemző félénkséggel szemlélte a sürgölődő széncinegéket, és egy-egy csendesebb pillanatban csípett egyet a harkályoknak kitett csemegéből. 

Két szajkó is folyamatosan be-beszállt. Őket leginkább a faggyú érdekelte. Nagyokat csíptek belőle, hogy utána egymást kergetve eltűnjenek az erdőben. Egyből feltűnt, hogy mindkét madár farka fehér a dértől. Nem lehet nekik könnyű ebben az időben.

A meglepetés erre a napra pedig egy erdei pinty volt. Váratlanul tűnt föl, néhány másodperc volt csak az exponálásra, egy kép sikerült mindössze. Minden télen megjelennek az etető körül, de eddig soha nem adtak lehetőséget, egy jobb kép elkészítésére. Általában az etető alatt matatnak, vagy valami kusza környezetben ücsörögnek. Most ez a madár egy kicsit kárpótolt ezért.