Esti gyors menet

A tavaknál kialakult helyzet teljesen rabul ejtett. A víziboglárka alkotta virágmező olyan körülményeket teremtett, amilyenek között még sohasem fotóztam, így minden alkalmat meg akarok ragadni, hogy kihasználjam a lehetőséget, és minél többet kihozzak ebből a fantasztikus látványvilágból. Persze a gólyatöcsök reménye is sokat nyomott a latban. Nem ragozom, péntek délután öt után fekszek be a lesbe. Azt szomorúan konstatáltam, hogy a víz apadása elérte azt a szintet, hogy a súlyom alatt a tutaj már felül az iszapon. Sajnos elment a víz, és így nem tudok a kívánt mélységre süllyedni, hogy a perspektíva is a lehető legalacsonyabb legyen. Mindegy, most nem tudok változtatni ezen, jöjjenek a madarak. Jöttek is. A szárcsa fiókák szemlátomást nőnek.

Mintha egy hajszálnyival közelebb lennének, mint a múltkor. Szépen látható a jelenet, amint a csibe átveszi szülőjétől a falatot.

Szép komótosan elúsznak előttem. Nem néz ki rosszul. :)

Tovább is időzhettek volna, de nem tették. Fotózásra nem is nagyon volt már lehetőség, a történések távol zajlottak. Azonban érdekes dolgokra lettem figyelmes. A területen állandó volt a bíbicek jelenléte. Folyamatosan jajongtak, és minden átrepülő nagyobb madárra, rétihéjára, gémre rárepültek. Ez a magatartás náluk egyet jelent a fészekalj védelmével. Így megerősödött bennem a korábbi gyanú. Viszont egyenlőre semmi jelét nem láttam, hogy fiókák lettek volna. Az öreg madarak meg amikor leszálltak, mindig valami távolabbi pontot választottak. 

A bíbicek viselkedésén kívül feltűnt még valami. A "színpadon" új szereplők jelentek meg. A virágmező tetején egy csapat réti cankó szaladgált. Úgy látszik, a vízszint csökkenésével a hely számukra is alkalmassá vált. Ennek a ténynek nagyon megörültem. Az idő viszont elrepült, már sötétedett. De már tudtam, mikor fogom folytatni...

Mecseki hangulatok

Varázslatos hely, azt hiszem ebben sokakkal egyet érthetünk. Minden szegletében mutat valami szépet. Egyik helyen különleges orchideát,

a másik helyen tengernyi virágmezőt.

Hát létezik ennél szebb? :)

Virágözön

Valóságos csoda, ami mostanában a tavaknál történik. Mondjuk a szép sárga mezőt alkotó kányafű virágzását is ennek éltem már meg, de úgy tűnik ezt lehet még fokozni. A víz fölé magasodva napról napra több, apró virágfejecske jelent meg, ami rövid időn belül szőnyegszerűen borította be a sekélyebb részeket. Virágba borult a víziboglárka. Így pedig egy fantasztikus atmoszféra teremtődött, amiben csak úgy nézelődni is gyönyörűség. Na most hogy-hogy nem, utam éppen a tavakhoz vezetett. Rövid terepszemlére érkeztem csak, de teljes átszervezés lett belőle. Csak álltam a gáton, és bámultam a mindent beborító virágmezőt, amikor a legszebb szőnyeg közepén mozdult valami. Nem is egy, hanem három. Gólyatöcsök keresgéltek a víziboglárkával borított tocsogóban! Akik régóta követik ennek a blognak a történéseit, azok tán emlékeznek rá, hogy különös érzékenységgel bírok ezen madarak irányába. El is kapott egyből az a különös érzés, és az agyam is kattogni kezdett. Hamar csizmát rántottam, és már caplattam is a tutaj felé. A szárcsacsibés sarokból szépen átúsztattam a gólyatöcsök irányába, és lehorgonyoztam a virágmező szélére. Milyen jó dolog is ez a mobilitás! A lest gyakorlatilag oda viszem, ahova akarom. A szimpla lessátorral szembeni előnye most látszik igazán. Azzal esélyem sem lenne. Idő nem volt több, a teendőim miatt mennem kellett, de szándékomban volt, hogy este visszajövök. Így lett. Délután fél ötkor hasaltam be a lesbe. Naplementéig van három óra, bármi megtörténhet. Az érkezésem okozta csend hamar feloldódott a békák koncertjében, hangos brekegés töltötte meg a lessátrat. Madár azonban csak majd egy óra múlva mutatkozott, de akkor nem is egy. A már jól ismert szárcsa család tévedt ki a virágmezőre.

Az apró fiókák szinte elvesznek a virágok között, csak piros fejük világít a mindent körbeölelő fehérségben. A látvány, amit a fényképező keresőjében látok, egészen elképesztő. Az alacsony perspektíva csak fokozza, még sűrűbbé teszi a virágokat. A szárcsák persze teszik a dolgukat. A fiókák kunyerálnak, a mama etet.

Azon bosszankodom csupán, hogy jó fél óra is eltelt már, de a szárcsák nem akarnak közelebb jönni, így marad a sok virág-kis madár kompozíció.

Nem is fotózok, inkább csak követem a madarakat, figyelem őket. Messze vannak. Egyszer aztán éles hang hasít a béka kórus brekegése közé, és a szárcsák mögé hosszú lábú madár érkezik.

Itt vannak a gólyatöcsök! Merthogy kettő is leszállt. Nem is teketóriáznak, egyből táplálkozni kezdenek.

Nyakigláb kedvenceim is jól mutatnak ebben a csodálatos környezetben. Csak az a baj, hogy mielőtt a közelembe érnének, valami felriasztja őket, és el is mennek. Látom, amint a szomszédos öbölben landolnak. Na, így jártam, maradnak a szárcsák. Ők azonban mintha egy hajszálnyival közelebb kerültek volna. Próbálom a családtól lemaradó fiókákat elkapni, amint szinte elvesznek az őket körülvevő virágtengerben.

Persze azért a mama mindenre figyel, egy fióka sem maradhat le.

És persze mindegyik kap a víz alól előkerülő finom falatokból is.

Pár percre a nap is kisüt, már egészen alacsonyan jár,  de még így is okoz némi problémát a sok fehér virág. Nehéz megtalálni a helyes expozíciót.

De ezen nem kell sokáig aggódnom. A lemenő nap újra eltűnik a felhők mögött, az elvonuló szárcsa családdal együtt.

A placc kiürült, csak a virágok maradnak, na meg a békák. Fél nyolc felé jár az idő, mehetnékem támad nekem is. A napot a parton álló öreg égerre szálló kakukk hangja zárja.

Hát mit is lehet mondani, nagyon szép volt. A tömegesen virágzó növények látványa mindig lenyűgöző, de ha madarak is belekerülnek a képbe, az maga a gyönyörűség! :)

Ördögfiókák

A szél megint felborította a tutajt. Már látom, hogy ez lesz a legnagyobb problémám, és még nem találtam meg a megfelelő megoldást. Annyira könnyű a szerkezet, hogy egy nagyobb széllökés, a rajta lévő sátor oldalába kapva egyből viszi, hiába kötöttem ki akárhogy is. Szóval azért mentem ki a tóhoz, hogy helyre rakjam a dolgokat. Ám amint az elsodródott és oldalára fordult tutaj felé caplattam, izgalmas dologra lettem figyelmes. Apró, feketén pelyhes, piros fejű fióka úszott be előlem a növényzet közé. Ó, hát kikeltek a szárcsa fiókák! Pompás! El is határoztam egyből, hogy valamit kezdek a dologgal. A tutajt arra a helyre állítottam fel, ahol a kis szárcsát láttam, és úgy, hogy a még javában virágzó kányafű is helyet kapjon a képeken.

Pár nap múlva, még sötétben, már a fotós táskával a hátamon gázoltam a vízben a les felé. Nagyon sötét volt, a felhők miatt a csillagok sem látszottak. Csupán a keleti látóhatáron húzódó finom derengés jelezte, hogy közeledik a hajnal. Napkelte környékén járhatott az idő, csak gondolom, mert napfényt aznap reggel nem láttam, amikor egy nagy kócsag szállt le a les előtti nádszegélybe.

Kicsit várt, tollászkodott egy rövidet, majd gyors léptekkel kisétált a látómezőből.

Kár. Utána sokáig nem mozdult semmi. Vagyis annyi történt, hogy a les melletti nádfoltban rázendített egy nádirigó. Látni nem láttam ugyan, de hallottam, amint fel le ugrál a nádszálakon, és olyan erővel nyomta szakadatlanul "kara-kara-kit-kit" énekét, hogy az valami elképesztő volt. Három óra után már gyakorlatilag semmi mást nem hallottam. :) Na szóval a nádirigó énekétől kísérve végül csak mozdult valami a nádszegélyben. Egy szárcsa tűnt fel. De nem volt egyedül. Sorban úsztak ki utána a fiókái. Hát erre vártam! A család szépen közeledett.

Jaj, hogy néznek ezek ki közelről. Fekete testű, piros fejű ördögfiókák. :) Nagyon aranyos volt a jelenet, szorosan követték az anyjukat,

aki ha valami finom falatot talált, egyből nyújtotta feléjük.

A hamarabb odaérő apróság pedig megkapta a gyorsaságáért járó finomságot.

Sajnos alig pár perc alatt átértek az egyik oldalról a másikra, és eltűntek a szemem elől, csak a fiókák kérő hangja hallatszott még egy darabig a les mögül.

Túl sok minden nem is történt a következő órákban. Néha egy magányos szárcsa úszott át sietősen,

és még egyszer megmutatták magukat a szárcsa fiókák is.

Bár a nap nem mutatta magát egész reggel, mégis szép volt a hajnal. Hisz nem minden nap találkozik az ember ördögfiókákkal. :)

A hónap képe

Az áprilisi fotós élmények közül a legkedvesebbek kétség kívül az úszó leshez kötődnek. Olyan új helyzetet sikerült teremtenem, ami egészen új dimenziókat nyitott előttem. Fantasztikus az a lehetőség, hogy nem vagyok kötve a vízszinthez, a folyamatosan változó vízparti körülményekhez. Ráadásul együtt "úszni" a madarakkal nagyon jó érzés egy madarász számára. A projekt nem is kezdődhetett volna jobban. Hisz egy olyan különleges fajhoz sikerült közel férkőzni, amelyet már rég kiszemeltem, de a megfelelő módszer hiányában eddig elérhetetlennek bizonyult. A hónap képét is a róla készült fotók közül választottam. Ez a madár pedig nem más, mint az üstökösréce.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f 7,1, 1/2500, ISO 400, -1 EV beállításokkal készült.

A gyík

A tavasz az itatón eddig egyik évben sem hozott nagy forgalmat. A madarak a költéssel vannak elfoglalva, kevés idejük marad magukra. Ha érkezik is egy-egy vendég, az sem marad sokáig. Néhány gyors korty után már sietnek is a dolgukra. Így tett ez az egy szem örvös galamb is, ami a legutóbbi les alkalmával meglátogatott.

Nem így az itató állandó lakói, a gyíkok. Ők általában ráérnek. A terület ura egy hím zöld gyík. Régi ismerősöm már. A elhasznált farönkökből, beülő ágakból, dekorációs elemekből az évek során kis kupacot raktam össze a medence mellett. Ott él, de rendszeresen megjelenik a medence szélén is.

Májusra szépen bekékül a hím zöld gyíkok torka. Ez a nászruhájuk, ami csak a szaporodási időszakra szól.

Miután ivott, ráérősen felcammogott az itató szélén lévő farönkre, és hosszú percekig csak süttette magát a nappal. Neki nem annyira sietős.

Virágzó erdő

Egyszerűen nem lehet mostanában végig menni egy erdei úton sem úgy, hogy az embernek ne kelljen megállnia akárcsak pár percre, hogy magába szívja a látványt, az illatot. Nagyon szeretem ezt az időszakot. Emlékszem mennyire lenyűgözött a dolog, amikor először jártam a Mecsek ösvényeit. Az érzés mit sem változott az évek alatt, minduntalan előjön bennem, amikor csak látom a medvehagyma virágzását. (Csak félve, és zárójelben jegyzem meg. Nagyon remélem, hogy a manapság oly divatossá vált, már-már iparszerű gyűjtés nem válik majd kárára az állománynak...)

A fehér mellett a sárga is előtűnik helyenként. Kicsit elmélyedtem a zergevirágok rengetegében is. :)