Spagettitök

Ôsz van. Tök van. Hullanak a levelek. Zuhan a tökök ára a piacon. - Mi az? - Yoda gyanakodva nézte a nagy sárgát, miközben rutinos fináncként vámolta a bevásárlást. - Tök. - Ehetô? - Ha kibeleztem. - Olyan, mint a szarvas? - Olyan. Csak sárga. Spagettitök egyszerûen - 1 spagettitök - 1 csirkemell - 1 hagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 nagy fej paradicsom - feta és/vagy kecskesajt - só, bors, fûszerek - olaj A tököt 350 F fokra betesszük a sütôbe 30-40 percre. A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, sózzuk, borsózzuk és olajban kisütjük. Az apróra vágott hagymát, fokhagymát megpároljuk és rátesszük az apróra vágott paradicsomot. Oreganóval fûszerezzük. A tököt kibelezzük és rádobjuk a paradicsomra. Belekeverjük a hús. Tálaláskor megszórjuk feta vagy száraz kecskesajttal. - Milyen? - kérdeztem az orrát az ebédbe ütni igyekvô Mestert. - Jó. De a szarvas jobb.

Hogyan együnk garnélarákot?

A garnélarákot többször láttam Budapesten böcsületes magyar nevén shrimp-nek hívni. Valószínűleg a garnélarák hosszú szó és nem fért ki az étlapra és az áruházi cimkékre.

Őszintén bevallom, Magyarországon nem merek garnélarákot enni. Nagyon kevés olyan étterem van, ahol a tengeri herketyűket Magyarországon jól készítik el. Azt a pénzt, amit a pár kiválasztott helyen el lehet költeni, inkább többnapos autós körutazásokba fektetem, a maradékból pedig eszünk kíváló halászlét.



A bostoni piacon az egyik halal halasnál friss garnélarákot láttam.

Egy mexikói anyóka vásárolt belőle, folyamatosan beszélt az eladóhoz ékes mexikói spanyolsággal. Az eladó lelkesen bólogatott, de mivel Pakisztánban ritkán tanulnak spanyolt az emberek, egyetlenegy szót értett meg a tirádából: gambas. Spanyolul így hívják a rákocskát. (Hívjál még canelónes-nek is. Egyik nagyobb, másik kisebb.) Amikor az anyóka mutatatta, hogy melyikből, akkor vettem észre, hogy az egyik rakás rák friss.

Sok garnélarák gyárilag rózsaszín. Van azonban olyan alfaja is ennek a tengeriféregnek, ami nyersen szürkés. Itt ilyent árultak. Gyorsan vettem belőle egy zacskóval és hazavittem vacsorázni.



Ha a rák fagyasztott, a legjobb éjszakára áttenni a hűtőbe és ott kiolvasztani. Szakemberek vízhatlanul becsomagolják a shrimpet és hideg vízbe teszik őket. A konyhaterroristának megmikrózzák őket. Ettől szerintem ocsmány lesz az állaguk és rossz az ízük. Nem ajánlott szobahőmérsékleten hagyni őket kiolvadni, kivéve, ha sűrgősen kórházba szeretnénk kerülni. A garnélarák nagyon könnyen romlik.



A legtöbb rákocskát félig vagy egészen megpucolva és előfőzve árulják. Nincs fejük, lábuk, farkuk és kitinpáncéljukat is levetették már. Az előfőzött rákocskák mindig rózsaszínűek. (Persze lehet, hogy nyersek, csak a rózsaszínű alfajhoz tartoznak :)

Ha a garnélarák teljes - vagy részleges - fegyverzetben van, akkor fogyasztás előtt meg kell pucolni. Félig fagyottan könnyebb pucolni, viszont az íze és az állaga jobb, ha páncélban főzzük meg.



A lábacskákat azonban nyugodtan kitéphetjük főzés előtt is. És a fejecskéjét el - azaz inkább le - lehet csavarni elkészítés előtt. A farkát pedig szintén letéphetjük: mivel a természet szilárdan odaerősítette a farkat a ráktesthez, a páncél utolsó, utolsó előtt ízét az állat háta irányába rántjuk és enyhén megcsavarjuk. Ha jól csináljuk, ellenállhatatlanok leszünk és kérdéses testrész letörik.
Technokraták mindezt ollóval csinálják.
Én szadista vagyok és puszta kézzel tépem szét a tetemet. Az sokkal egyszerűbb.

A kitinpáncéltól az elfogyasztás előtt érdemes megszabadítani a delikvenst.
Ha valakit érdekel, angolul a megnyúzott garnélarákot unshelled-nek nevezik. Értelemszerűen a nyúzatlan rák a shelled.

Az előfőzött és pucolt ráknak ez az előnye: kevesebbet kell vele vesződni.

Nagyon fontos, hogy vetköztetés közben ne nézzünk bele az állatka pici, ártatlan fekete gombszemébe. A végén még elérzékenyülünk vagy megundorodunk tőle.

Profi szakácsok a fejecskéket és páncélokat félreteszik és levest csinálnak belőle. Kevésbé profik kidobják őket. Spanyolországban a hagyományos bárokban a szemetet egyszerű, elegáns, keresetlen mozdulattal leejtik a földre. Amikor nagyjából bokáig ér, a kocsmáros egy készséggel összeszedi. Sajnos manapság egyre kevesebb ilyen bar de tapas létezik.



Sokan kibelezik a rákot.
A rák bele a hátán van: a páncél eltávolítása után egy fekete vonalat lehet látni. Ez a bélcsatorna. Hegyes késsel pár mozdulattal kiemelhető és lemosható.
Megjegyzem, ehető, de nincs túl jó íze - bár ez is ízlés dolga.



A garnélarákot leggyakrabban forró vízben vagy és serpenyőben olajon vagy vajon készítik el. A lényeg, hogy ne főzzük túl. Ha nyers marad, igazából nincs baj, ilyenkor mondhatjuk a vendégeknek, hogy véletlenül sushi-t csináltunk.

Mérettől függően 3-8 perc elég a rákocskáknak, aztán már ehetők is. Amikor megsültek, akkor az állatok gyönyörű rózsaszínbe öltöznek (garnélarák szineváltozását lásd a fotókon). Ezeket a rákokat vajon, pici fokhagymával készítettük el és padlizsánkrémmel, sajttal és sonkával töltött sült pitával fogyasztottuk.
Eredetileg salátát akartunk mellé enni, de nagyon megéheztünk.

Padlizsán pitában avagy hogyan tegyünk tönkre egy vegán receptet?

Az eredeti recept vegán volt és én tönkretettem.

Tettem bele sajtot. Meg csirkét.



A padlizsánt megsütöttem a minisütőben, majd meghámoztam és felvágtam karikákra. Mivel turmixgépünk itt nincs, a szeleteket beletettem a hagymavágóba és ott daráltam le. Belekevertem egy gerezd fokhagymát is, amit a ketyere engedelmesen elolszlatott a padlizsánmasszában. Megfűszereztem.

A kencét szétoszlattam a pitán.



Ezek után tönkrettem a vegán ételt: apróra vágott sült csirkedarabokat kevertem bele. Ezeket alaposan megfűszereztem paprikával és borssal.

Az egészet vastagon megszórtam reszeltsajttal.

A pitát feltekertem, majd beletettem a minisütőbe.

Nagyon finom volt és nem vegán.