Elkészült a második botanikai virágom.
Sokat töprengtem rajta, s próbálkoztam is, hogy eltaláljam a megfelelő vászon sűrűséget, s az igazán tetsző fonalat.
Azt hiszem célba jutottam.
40-es vászonra, most már DMC fonalakkal öltögettem.
Terveim szerint még 9 ugyanilyen méretű virágot fogok készíteni.
Egy apró kis szépséghibája azért van. Mivel 40-esre hímeztem, így mind a színes részt, mint a barnásat egy szállal kellett öltögetnem, s így a testességükben nincs különbség.
Viszont a tervezett méretet végre sikerült elérnem.
Míg a dáliám 32-es vásznon 170*170 öltéssel 27*27 cm-es, addig az akác a 40-es vásznon ugyanannyi öltéssel már csak 20*20 cm-es.
Érdekes, hogy mindkettő ugyanannyi öltés, mégis az akácnál úgy tűnt, reálisan több megadott munkaórának megfelelően, továbbig is tartott elkészíteni.
Egyenlőre nincsenek rajta feliratok, s azt hiszem maximum a virág nevét írom rá. De most ismét egy újabb tanakodni való: lehet, hogy jobb lenne magyarul feliratozva?