A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rizses. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rizses. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 4., szombat

Sonkás-sajtos csirkemell baconbe tekerve.

 


A hétvégére csirkemellből egyszerű ebédet képzeltem el, melyhez bevásárláskor meg is vettem a húst.... a hűtőben pedig volt pár szelet sonka, és egy csomag szeletelt sajt. Az alapötlet így már meg volt, sonkás-sajtos csirkemell tekercset fogok sütni, majd úgy döntöttem, hogy baconnel fogom körbetekerni sütés előtt. Így aztán a befűszerezett, mustáros-majonézzel megkent töltött hús, bacon köntösben ment a sütőbe. Előpárolás után szép pirosra sütöttem, majd a közben elkészült gombás rizzsel tálaltam.



Hozzávalók:

2 db csirkemellfilé

4 szelet gépsonka

4 db szeletelt sajt

kb. 12 db szeletelt bacon

1 ek majonéz

1 ek mustár

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

3-4 ek zsiradék (pl. kacsazsír, sertészsír, étolaj...)

 

Mindkét csirkemellfilét vágjuk félbe, majd helyezzünk a hússzeletekre folpack fóliát, és óvatosan klopfoljuk ki. (azért arra figyeljünk hogy ne trancsírozzuk szét a húst!!!)

Ezután mindkét oldalát ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk kb. fél órát állni.

A majonézt és a mustárt keverjük össze, majd kenjük meg vele a hússzeletek egyik oldalát.

Ezután helyezzünk rá mindegyikre egy-egy szelet sonkát, majd arra egy-egy szelet sajtot, és tekerjük fel.

Egy nagyobb darab fóliát vágjunk le, majd helyezzünk rá 3 szelet bacont úgy, hogy kicsit fedjék egymást.

Ezután helyezzük rá csirkemelltekercset, majd a fólia segítségével tekerjük fel, és csomagoljuk be a baconbe.

Egy tepsibe tegyünk pár kanál zsiradékot, (Én kacsazsírt tettem), és helyezzük egymás mellé a baconbe tekert csirkemelleket, majd fedjük le alufóliával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 30 percig a húst. Ezután vegyük le a fóliát, emeljünk a hőfokon, majd süssük szép pirosra.

Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. (Én gombás barna rizst készítettem.)



Tálaláskor tegyünk a tányérra pár kanál köretet, majd helyezzük mellé a csirkemelltekercset és úgy kínáljuk.


2022. október 22., szombat

Karalábéleves fűszeres húsgombóccal.

 


A hűtőben árválkodott egy nagyobb méretű karalábé, akadt még egy kevés maradék darált hús és császárszalonna is, így gondoltam főzök egy finom karalábélevest melybe most fűszeres húsgombóc is kerül. A húsgombóc jó ötletnek bizonyult, mert a leves különösen finom ízt kapott..... kár lett volna kihagyni. A levesbe ízlés szerint főzhetünk még nokedlit is, akkor tartalmasabb lesz, de anélkül is laktató és nagyon finom.




Hozzávalók a fűszeres húsgombóchoz:

30 dkg darált hús (pl. sertéscomb, lapocka, csirkemell...)

5 dkg barna rizs (v. fehér  rizs)

5 dkg császárszalonna

1/2 db vöröshagyma

1 db tojás

só (ízlés szerint)

őrölt fekete bors (ízlés szerint)

1 ek étolaj


A rizst enyhén sós vízben főzzük félpuhára, majd szűrjük le és hűtsük ki. A vöröshagymát vágjuk fel apróra. A füstölt császárszalonnát vágjuk fel vékonyra, majd kisebb kockára.

Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá a felvágott császárszalonnát és süssük aranybarnára, majd szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.

Ezután a visszamaradt zsiradékban pároljuk üvegesre az apróra vágott vöröshagymát, majd hűtsük ki. (ha sok lenne alatta a zsiradék, akkor szedjünk ki belőle, nehogy túl zsíros legyen majd a húsgombóc)

A darált húshoz adjuk hozzá a kihűtött vöröshagymát, a császárszalonnát, a rizst, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverjük össze.

Ezután adjuk hozzá az egész tojást, majd alaposan gyúrjuk össze a húsmasszát.

A húsmasszából ezután vizes kézzel, formázzunk ízlés szerinti méretű húsgombócokat, majd tegyük félre. (Én kb. diónyi golyókat formáztam.) 



Karalábéleves hozzávalói:

1 nagyobb, zsenge karalábé

1-2 db sárgarépa

1 db zöldség

1/2 db vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 db paradicsom

1 db tv paprika

1 kisebb csokor zöldfűszer (zöldségzöld, zellerzöld, lestyán)

só (ízlés szerint)

1/2 ek liszt

2 ek étolaj

kb. 1,5 l víz


A karalábét, sárgarépát, zöldséget pucoljuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint. A vöröshagymát és a fokhagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és futtassuk meg.

Ezután adjuk hozzá a feldarabolt karalábét, a sárgarépát, és a zöldséget, majd néha megkeverve pároljuk pár percig.

Ezután keverjük hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd szórjuk meg a liszttel, kicsit pirítsuk le, és öntsük fel a vízzel. 

A levest ezután ízlés szerint sózzuk, tegyük bele a paradicsomot, a paprikát, és az összekötött zöldfűszercsomót, majd forraljuk fel.

Amikor a leves felforrt, helyezzük bele az előzőleg elkészített húsgombócokat, majd kisebb lángon addig főzzük míg a hús is, és a zöldségek is megpuhulnak.

A levesbe még belefőzhetünk ízlés szerint nokedlit is.....



Tálalás előtt merjük a levest tányérba, majd ízlés szerint szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, majd úgy kínáljuk. A levesbe ízlés szerint főzhetünk még nokedlit is, akkor tartalmasabb, laktatóbb levest tudunk feltálalni.


2021. június 13., vasárnap

Kókuszos-epres tejberizs.

 


A tejberizs az egyik kedvencünk, és sokszor készítem, ha éppen nincs kedvem sütni, vagy éppen egy egyszerű desszertre vágyunk. Mivel volt itthon kókusztej, és az eper is arra várakozott hogy készítsek belőle valamit, így gondoltam a rizst kókusztejben főzöm meg, majd az epret cukorral és fahéjjal kicsit megpárolom. Amikor elkészült poharakba kanalaztam, majd pedig a hűtőbe tettem, hogy kellően lehűljön és az ízek jól összeérjenek. A tejberizs pedig átvette a kókusz ízét, és a fűszeres eper jól illik hozzá..... 



 Hozzávalók a kókuszos tejberizshez:

20 dkg rizs
6 dl kókusztej
 2 dl Hulala (v. habtejszín)
10 dkg  porcukor
2 cs vaníliás cukor


A rizst legalább két vízben mossuk meg, és alaposan csepegtessük le.

Ezután adjuk hozzá a kókusztejet, és a tejszínt, melegítsük forráspontig, majd vegyük kisebbre a hőfokot, és szép lassan főzzük puhára. Főzés közben többször keverjük meg, majd kóstolással ellenőrizzük, hogy kellően megpuhultak-e a rizsszemek. (amennyiben szükséges, még egy kevés tejet önthetünk hozzá főzés közben)

Amikor a rizs puhára főtt, vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd óvatosan keverjük össze.

Ezután kanalazzuk bele a fagylaltos kelyhekbe, vagy pohárba. (ebből a mennyiségből 3-4 pohárral lesz)



 
 Hozzávalók az eperhez:

50 dkg eper
2 ek kristálycukor (v. barna cukor)
2 cs vaníliás cukor
1 kk őrölt fahéj
1/2 citrom reszelt héja



Az epret folyó víz alatt alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel.

Egy serpenyőbe tegyük bele a feldarabolt epret, szórjuk meg a kristálycukorral (v. barna cukorral) a vaníliás cukorral, és az őrölt fahéjjal, adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, majd néha óvatosan megkeverve, pároljuk pár percig.

Ezután a poharakban lévő kókuszos tejberizsre kanalazzuk rá az epret, majd hagyjuk hűlni.
 
Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön. 




Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből az epres tejberizst, hagyjuk kicsit felmelegedni hogy ne legyen túl hideg, majd úgy kínáljuk.


2019. szeptember 26., csütörtök

Bacon alatt sült fokhagymás tarjaszelet gombás rizzsel.




A tarjaszelet már magában is egy szaftosabb, zsírosabb hús, de ezt még fokozhatjuk ha sütés előtt baconszeletekbe csomagoljuk, melytől még ízre is sokkal finomabb lesz. A hússzeleteket pár órára, vagy éppen egész éjszakára tegyük fokhagymás tejbe, ezért érdemes már előző este pár percet foglalatoskodni vele...... majd másnap szép pirosra sütni. A gombás rizst igen egyszerű elkészíteni, de ízlés szerint más körettel is tálalhatjuk, és a tojást is elhagyhatjuk, de kár lenne..... Nekünk nagyon ízlett tojással, és tojás nélkül is.






 Hozzávalók a húshoz:

8 szelet sertéstarja (kisebb szeletek)
1 nagy csomag bacon
3-4 gerezd fokhagyma
só (ízlés szerint)
2 tk ételízesítő
1 kk majoranna
1 kk kakukkfű
2-3 dl tej
2-3 ek olaj

Kell még 8 db tükörtojás a tálaláshoz.



A fokhagymát préseljük bele a tejbe. 

A hússzeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a fűszerekkel, majd öntsük fel a fokhagymás tejjel, és hagyjuk pár órát, vagy egy egész éjszakát állni a hűtőben. 

Sütés előtt vegyük ki a bepácolt húst a hűtőből, majd alaposan csepegtessük le, és minden szeletet csomagoljunk bele két szelet baconbe.

Egy nagyobb tepsit béleljünk ki sütőpapírral, locsoljuk meg az olajjal, majd helyezzük rá a baconbe csomagolt tarjaszeleteket. 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra, és tálalásig tartsuk melegen. 

A tojásokat egy serpenyőben, kevés olajon, enyhén sózva ízlés szerint süssük meg. (Ízlés szerint süthetjük lágyabbra a sárgáját vagy éppen keményebbre. Én keményebbre sütöttem...)






 Gombás rizs hozzávalói:

1 cs előfőzött rizs
1 db konzerv csiperke gomba
1 db vöröshagyma
só (ízlés szerint)
1 kk ételízesítő
őrölt színes bors (ízlés szerint)
2 ek olaj


A gombát alaposan csepegtessük le, majd vágjuk kisebb darabokra. (Én egy kicsit ki is nyomkodom a levét, mielőtt elkezdem párolni.)

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, majd pároljuk üvegesre. 

Ezután adjuk hozzá a gombát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, majd többször megkeverve, süssük együtt pár percig. (amikor a gombát hozzáadjuk érdemes lefedni a serpenyőt, mert pattogni fog a nedvességtől)

A rizst enyhén sós vízben főzzük puhára, csepegtessük le, majd keverjük hozzá a hagymás gombához. Közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána.





Tálaláskor kanalazzuk a gombás rizst a tányérra, tegyük mellé a tarjaszeletet, majd helyezzünk rá egy tojást, és úgy kínáljuk.


2018. június 8., péntek

Epres tejberizs.




A tejberizst szerintem nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is szívesen elkanalazgatják... Nálunk pl. nagy kedvenc egy kis porcukorral, és kakaóval megszórva. Mivel igencsak meleg, mondhatni kánikula van, így sütemény helyett készítsünk a hétvégére pl. egy egyszerű desszertet. Az elkészült tejberizst, és az eperdzsemet rétegezzük poharakba, majd tegyük be a hűtőbe, hogy tálalás kellően lehűljön. Eper helyett a dzsemet készíthetjük pl. meggyből, ribizliből, vagy éppen málnából, a tejberizshez mindegyik remekül illik majd.





 Hozzávalók a tejberizshez:

20 dkg rizs
6 dl tej
1,5 dl Hulala (v. habtejszín)
10 dkg  porcukor
2 cs vaníliás cukor


A rizst legalább két vízben mossuk meg, és alaposan csepegtessük le.

Ezután adjuk hozzá a tejet, és a tejszínt, melegítsük forráspontig, majd vegyük kisebbre a hőfokot, és főzzük puhára. Főzés közben többször keverjük meg, majd kóstolással ellenőrizzük, hogy kellően megpuhultak e a rizsszemek. (amennyiben szükséges, még egy kevés tejet önthetünk hozzá főzés közben)

Amikor a rizs puhára főtt, vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, és keverjük alaposan össze.




Eperdzsem hozzávalói:

50 dkg eper
3 ek méz
2 cs vaníliás cukor
1 kk őrölt fahéj
1 púpozott tk étkezési keményítő + 0,5 dl víz


Az epret folyó víz alatt alaposan mossuk meg, majd daraboljuk fel.

Egy serpenyőbe olvasszuk fel a mézet, adjuk hozzá a feldarabolt epret, a vaníliás cukrot, és az őrölt fahéjat, majd néha megkeverve, pároljuk pár percig.

Az étkezési keményítőt keverjük simára a vízzel, majd állandó keverés mellett, adjuk hozzá az eperhez, és addig főzzük, hogy kellően besűrűsödjön. (arra figyeljünk, nehogy túl sűrű legyen a dzsem)

Az elkészült tejberizst az eperdzsemmel váltakozva kanalazzuk a poharakba, majd tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön. 

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből az epres tejberizst, hagyjuk kicsit felmelegedni hogy ne legyen túl hideg, majd úgy kínáljuk.


2018. április 7., szombat

Tejfölös-sajtos csirkecomb barna rizses rizibizivel.




Egyszerű hétvégi ebéd, melyhez a csirkecombot már előző este befűszerezhetjük, így az ízek jól átjárják a húst, másnap pedig csak a sütéssel kell majd foglalatoskodnunk. A puhára párolódott húsra kanalazzuk rá a tejfölös-sajtos-kukoricalisztes keveréket, majd süssük szép pirosra. Ameddig a combok szép pirosra sülnek, elkészül a rizibizi is. Mivel barna rizst használtam, így a főzési idő is jóval tovább tartott..... Tálaláskor pedig ízlés szerint kínálhatunk mellé pl. salátát, csemegeuborkát...





Hozzávalók a csirkecombhoz:

4 db csirkecomb
2 gerezd fokhagyma
1 tk ételízesítő
 őrölt fehér bors
majoránna
2 dl tejföl
10 dkg reszelt sajt
2 tk kukoricaliszt (v. búzaliszt)
1 kk füstölt pirospaprika
1 dl víz
3-4 ek sertészsír


A csirkecombot dörzsöljük be a zúzott fokhagymával, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és a majoránnával, majd hagyjuk állni, hogy az ízek kellően átjárják. (én este befűszereztem, majd a hűtőben pihent sütésig)

A tepsit kenjük ki a zsírral, öntsük bele a vizet, helyezzük egymás mellé a befűszerezett combokat, majd fedjük le fóliával mielőtt betennénk a sütőbe.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. egy óra alatt pároljuk puhára a húst. 

A tejfölt ízlés szerint sózzuk, adjuk hozzá a kukoricalisztet és a füstölt pirospaprikát, a reszelt sajtot, majd keverjük alaposan össze.

Ezután vegyük ki a sütőből a puhára párolódott combokat, kanalazzuk rá a tejfölös-sajtos keveréket, majd helyezzük vissza a sütőbe, és süssük szép pirosra.





Barna rizses rizibizi hozzávalói:

1 cs előfőzött barna rizs
20 dkg zöldborsó
2 ek étolaj


A rizst kezdjük el a tasakon található leírás szerint főzni, majd a főzési idő lejárta előtt kb. 5-6 perccel, adjuk hozzá a zöldborsót, és így főzzük készre.

Amikor a rizs puhára főtt, emeljük ki a vízből, alaposan csepegtessük le, majd keverjük össze az előzőleg felmelegített étolajjal. 

A zöldborsót öntsük egy szűrőbe, szintén alaposan csepegtessük le, majd adjuk hozzá a rizshez. Ízlés szerint sózzuk, és tálalásig tartsuk melegen.

Tálaláskor kanalazzuk a rizibizit a tányérra, helyezzünk mellé egy pirosra sült csirkecombot, majd úgy kínáljuk.


2016. február 23., kedd

Zöldséges pulykamell rizzsel.





A mai borongós napon szerettem volna egy kis napsütéses tavaszt varázsolni a tányérunkra, így a pulykamellhez színes zöldségeket választottam. A napokban vásároltam egy nagyobb darab pulykamellet, melynek szeletelése során leestek kisebb-nagyobb darabok, így felkockáztam, majd a zöldségekkel együtt wokban készre pároltam. Mivel a pulykamellnek sem kellett sok idő, és a zöldségeket is roppanósan szeretjük, így röpke fél óra alatt el is készült az ebéd. Tálaláskor én rizst kínáltam hozzá, de természetesen ízlés szerint választhatunk más köretet is.






 Hozzávalók:

30 dkg pulykamell
30 dkg brokkoli
2 db sárgarépa
1 nagy főzőhagyma (fehér) 
1 tk ételízesítő
őrölt színes bors
1 dl fehérbor (v. víz)
1 ek mogyoróolaj (v. ízlés szerinti)

1 cs Basmati rizs (12,5 dkg)






A pulykamellet vágjuk fel kisebb kockákra. A brokkolit szedjük rózsáira. A sárgarépát pucoljuk meg, és vékonyan karikázzuk fel. A hagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és vágjuk fel vastagabb csíkokra.

A wokba (v. serpenyőbe) hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a felkockázott pulykamellet, és süssük fehéredésig.

Ezután adjuk hozzá a brokkolit és a sárgarépát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, majd öntsük fel a borral (v. vízzel).

Forgassuk alaposan össze, majd fedjük le a wok-ot és pároljuk félpuhára.

Ezután adjuk hozzá a felcsíkozott hagymát, majd pároljuk tovább.

Amikor a zöldségek roppanósra párolódtak, vegyük le a fedőt, és hagyjuk hogy a leve szinte teljesen elpárologjon. (mivel nagyon kevés lé van alatta, így ez csak pár perc)

Közben a tasakon lévő utasítás szerint főzzük meg a rizst, majd ízlés szerint sózzuk.

Tálaláskor a rizs tetejére kanalazzuk rá a zöldséges pulykamellet, majd úgy kínáljuk.


2014. szeptember 26., péntek

Hétvégi receptajánló!!! Rizskoch borsodóval.




A hétvégére egy olyan süteményreceptet hoztam, amely nálunk igazi nagy kedvenc. Ez nem más, mint a rizskoch, méghozzá borsodóval tálalva. Amikor beköszönt a hűvösebb idő, egy finom leves mellé sokszor megsütöm, és második fogásként tálalom fel. (leves receptek itt megtalálhatóak) A rizst a sütőben főzöm puhára, így nem kell kevergetni, és a rizsszemek is szépen egyben maradnak. A rizskoch mellé pedig elmaradhatatlan a borsodó, de ízlés szerint tálalhatjuk egy finom gyümölcslekvárral, vagy éppen málnaszörppel nyakon öntve is.







 Hozzávalók 22 x 32 cm-es tepsihez:

25 dkg rizs
1 l tej
1 dl tejszín
5 db tojás (nagy)
10 dkg margarin
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1/2 cs vaníliás pudingpor (v. 1 ek étkezési keményítő)
10 dkg mazsola
1 citrom reszelt héja







A rizst tegyük egy szűrőbe, majd folyó víz alatt mossuk meg. Ezután csepegtessük le, majd tegyük bele egy nagyobb jénaiba (v. lábosba).

Öntsük fel a tejjel és a tejszínnel, majd adjunk hozzá egy nagyobb diónyi margarint, és egy csomag vaníliás cukrot. Ezután melegítsük forráspontig, majd fedjük le a jénai (v. lábos) tetejét, és tegyük be közepes hőmérsékletű sütőbe. (ameddig felforr, többször keverjük alaposan össze)

A közepes hőmérsékletű sütőben addig főzzük (kb. 30 perc) még a rizs a folyadékot teljesen magába szívja, és megpuhul. Ezután vegyük ki a sütőből, és hagyjuk még legalább egy negyed órát lefedve.

A tojásokat válasszuk ketté, majd a sárgájához adjuk hozzá a maradék vaníliás cukrot, 10 dkg porcukrot, és a pudingport, majd keverjük simára.

A tojásfehérjét egy csipet sóval, és a maradék 5 dkg cukorral, verjük kemény habbá.

A puhára főtt rizst öntsük bele egy tálba, majd adjuk hozzá a maradék margarint, a simára kevert cukros-tojássárgát, a mazsolát, a reszelt citromhéjat, majd egy fakanállal óvatosan keverjük össze.

Ezután adjuk hozzá a keményre felvert tojáshabot, és szintén óvatosan keverjük össze. (én ketté osztva adtam hozzá a habot)

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele az összekevert rizst. (néhányszor ütögessük a tepsit az asztallapjához, hogy a rizs egyenletesen elterüljön a tepsiben)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 perc alatt szép pirosra. Ezután vegyük ki a sütőből, majd hagyjuk kihűlni.







Borsodó hozzávalói:

4 dl édes fehérbor
1 dl víz
1/2 citrom leve és reszelt héja
4 db tojás (nagy)
10-15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 ek vaníliás pudingpor (v. étkezési keményítő)


A bort öntsük bele egy edénybe, majd adjuk hozzá a citrom levét és a reszelt héját. Ezután melegítsük forráspontig.

A tojások sárgáját keverjük simára 10 dkg porcukorra, a vaníliás cukorral, és a vaníliás pudingporral, végül pedig keverjük hozzá a vizet. Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forrásban lévő borhoz, majd a hőfokot mérsékelve, állandó keverés mellett főzzük pár percig, hogy kellően besűrűsödjön. 

A tojások fehérjét a maradék cukorral verjük fel kemény habbá, majd apránként, kézi habverővel keverjük hozzá a még forró mártáshoz. Ezután tálalásig tartsuk melegen.






Tálalás előtt a rizskochot ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, szeleteljük fel, majd a borsodóval kínáljuk.


2013. március 22., péntek

Zöldborsóleves rizzsel.



 Szeretem az egyszerű, és gyorsan elkészíthető leveseket, és ez a borsóleves éppen ilyen. A zöldségek előkészítésével és a főzési idővel együtt, nem tart tovább, mint egy bő fél óra, és már tálalhatjuk is. Levesbetétnek a zöldségekkel együtt kerül bele a rizs, melyből ízlés szerint tehetünk bele többet, vagy éppen kevesebbet, attól függően, hogy milyen sűrű levest szeretnénk tálalni. Én több rizst tettem bele, és sűrűbbre főztem, így aztán igencsak laktató levest kaptam.





Hozzávalók:

20 dkg zöldborsó
5 dkg rizs
2 ek olívaolaj
3 dkg vaj
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db sárgarépa
petrezselyemzöld
2 db zöldségleveskocka
őrölt bors
5 dkg sajt
8 dl víz


 A sárgarépát ízlés szerint daraboljuk fel.  A vöröshagymát, a fokhagymát, és a petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.

Egy fazékba hevítsük fel az olívaolajat és a vajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és kezdjük el üvegesre párolni.

Pár perc múlva adjuk hozzá az apróra felvágott fokhagymát, majd a sárgarépát is. Keverjük össze, majd pároljuk pár percig.

Ezután adjuk hozzá az apróra felvágott petrezselyemzöldet, a zöldborsót, a rizst, majd keverjük alaposan össze, és pároljuk tovább még pár percig. Közben ízlés szerint szórjuk meg őrölt borssal és morzsoljuk rá a zöldségleveskockát.

Végül öntsük fel a vízzel, sózzuk, és forraljuk fel, majd mérsékeljük a hőfokot és főzzük készre a levest.


Amikor már a rizs és a zöldségek puhára főttek vegyük le tűzhelyről, majd keverjük bele a reszelt sajtot és rögtön tálaljuk. 


2013. február 26., kedd

Tejberizs pirított mákkal és áfonyamártással.



A gyerekek egyik nagy kedvence a tejberizs, melyet bevallom én is nagyon szeretek. Esik az eső, nyirkos az idő, és sajnos a tavasz még igencsak várat magára. Ebben a szomorkás időben én is nagyon lehangolt vagyok, így valami olyan desszertre vágytam, melyet rövid idő alatt összelehet dobni. Sütemény ezáltal szóba sem jöhetett, mert még a sütéshez sincs kedvem. Ekkor jutott eszembe a tejberizs, és már hozzá is láttam az elkészítéséhez. Persze azért nem csupán egy hagyományos tejberizst készítettem, mert került bele pirított mák, majd tálaláskor megkoronáztam még áfonyamártással is. Mivel az áfonyamártás alkoholt is tartalmaz, így ennek köszönhetően csakis felnőttek figyelmébe ajánlanám ezt a finom desszertet.






Hozzávalók 2 pohárhoz:


10 dkg rizs
5 dkg kristálycukor
2 cs vaníliás cukor
0,5 l tej
csipet só
1 ek egész mák megpirítva



A rizst tegyük egy szűrőbe és folyó víz alatt alaposan öblítsük át.

Egy edénybe öntsük bele a tejet, adjuk hozzá a csipet sót, a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, és az alaposan lecsöpögtetett rizst.
Ezután forraljuk fel, majd vegyük takaréklángra és lefedve, szép lassan főzzük puhára a rizst. Főzés közben többször keverjük meg. (én lángelosztót is tettem az edény alá és így főztem kb. 30 percig, még a rizsszemek magukba szívták a folyadékot)

A mákot tegyük bele egy teflon serpenyőbe, majd takarék lángon, állandó keverés mellett pár pillanat alatt pörköljük meg. Ezután rögtön öntsük ki a serpenyőből nehogy megégjenek a mákszemek.
Végül az elkészült tejberizshez keverjük hozzá a megpörkölt mákszemeket.


Áfonyamártás hozzávalói:

1 cs aszalt vörös áfonya
3 dl fehérbor
1 tk vaníliaaroma
ízlés szerint cukor
1/2 sherry brandy aroma
1 tk étkezési keményítő
pici víz


Egy edénybe öntsük bele a bort, majd adjuk hozzá az aszalt vörös áfonyát, a vaníliaaromát, a sherry brandy aromát, és ízlés szerint cukrot. Ezután néha megkeverve főzzük 10-15 percig.
A keményítőt keverjük simára egy kevés vízzel, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá az áfonyához. Kevergetve főzzük pár percig hogy kellően besűrűsödjön.

Tálaláskor a tejberizst merjük bele a poharakba, majd kanalazzuk a tetejére az áfonyamártást. Kínálhatjuk langyosra hűtve, de ízlés szerint akár hidegen is.

2012. október 31., szerda

Sütőtökös rizottó.




 Mivel jó néhány helyen összefutottam mostanában a sütőtökös rizottóval, és igen csak felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon milyen is lehet az íze, így tervbe vettem, hogy én is teszek majd egy próbát. Rizottót már többször készítettem, (receptek itt megtalálhatóak) és nagyon szeretem, de most ez egy nagyon egyszerűen elkészített változat. A napokban a Tv-paprikán éppen sütőtökös rizottó készült, méghozzá a legegyszerűbb módon a sütőben. Húrrá, gondoltam ez a recept éppen nekem való, gyors, egyszerű, és elronthatatlan. Mindössze a hagymát kellett csak a zsiradékon üvegesre párolni, majd a többi hozzávalóval együtt egy jénai tálba önteni, és lefedve a sütőben készre párolni. Az elkészült rizottó pedig a sütőtöknek és a fűszereknek köszönhetően nagyon finom volt. Aki pedig kicsit szottyossabban szereti a rizottót az egy picivel több vizet öntsön alá párolás előtt.






Hozzávalók:

10 dkg rizs (apró szemű)
25 dkg sütőtök
1 kisebb lilahagyma
0,5 dl fehérbor
2,5 dl víz
1 db húsleveskocka
őrölt bors
zsálya
5 dkg vaj
5 dkg sajt + a tálaláshoz
1-2 ek olívaolaj



A tököt vágjuk fel ízlés szerinti kockára. A hagymát vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra felvágott hagymát és pároljuk üvegesre. 
Ezután öntsük fel a borral, majd a vízzel és tegyük bele a leveskockát, hogy feloldódjon. Ízesítsük sóval, őrölt borssal, és szárított zsályával.

Egy jénai tálba tegyük bele a rizst (nem szabad megmosni előtte) majd tegyük hozzá a felkockázott sütőtököt, végül pedig öntsük rá a hagymás-fűszeres levet.
Keverjük alaposan össze, majd  fóliával fedjük le a tál tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe és közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt pároljuk készre.
A sütőből kivéve csipkedjük rá a vajat, reszeljük bele a sajtot, és alaposan keverjük össze, majd hagyjuk egy kicsit állni.

Tálalás előtt ízlés szerint reszeljünk sajtot a tetejére és úgy kínáljuk.

2011. július 29., péntek

Kókuszos tejberizs málnával.




Tegnap a kirándulásból hazaérkezvén, igen hűvös, nyirkos idő fogadott bennünket. Mindenképpen valami édességre volt nagyon gyorsan szükségem, a sütéshez viszont semmi kedvem. (pedig a sütő melegét szívesen elviseltem volna:)) Tehát a lustaságomnak köszönhetően a sütés kilőve. Aztán eszembe jutott, hogy tejberizst már nagyon régen készítettem. Húrrá, az gyorsan elkészül, és nem utolsó sorban egyik kedvencünk. Kicsit végiggondolva arra az elhatározásra jutottam, hogy megbolondítom egy kis kókuszos beütéssel. Volt itthon kókusztejpor, így azzal ízesítettem. Mondhatom nem bántam meg, mert nagyon finom lett tőle. Mivel málna is volt érett, így gyorsan leszedtem és rétegezve tálaltam fel, méghozzá befőttesüvegekbe töltve. Na persze nem kötelező így tálalni, de szerintem igen jópofa dolog az üvegből kikanalazni. Másik előnye, ha netán valaki előre elkészíti, így üvegben könnyen bárhova, pl. munkahelyre, kirándulásra viheti magával.





15 dk rizs
5 dl tej
2 dl víz
5-7 dk cukor
2 cs vaníliás cukor
2 dk vaj
1 cs kókusztejpor
málna

A rizst a vízzel együtt feltenni főni, majd addig főzni, még a vizet teljesen magába szívja.

Ezután hozzáadni a kókusztejporral elkevert tejet, a vajat és a vaníliás cukrot.
Felforralni, (közben többször átkeverni) majd nagyon alacsony hőfokon félpuhára főzni. (én a legkisebb lángon, gázelosztót tettem alá és úgy főztem tovább, de sütőbe téve is főzhető)

A félpuhára főtt tejberizshez hozzáadni a cukrot, majd jól elkeverve puhára főzni. (ízlés szerint több cukrot is tehetünk bele, és főzés közben többször óvatosan átkeverni)

A puhára főtt tejberizst párpercig még lefedve hagyni kicsit párolódni, majd tálalni.

Tálalhatjuk akár melegen, akár hidegen. Ízlés szerint gyümölccsel rétegezve, vagy kakaóval és porcukorral meghintve.

2011. május 14., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Sajttal-kolbásszal töltött gomba.



Ma valahogy semmi kedvem nem volt a főzéshez, így a hétvégi receptajánlatom még az eddigieknél is gyorsabban elkészíthető. Mindenképpen valami gombás finomságra gondoltam, de semmi ötletem nem volt, mi is legyen az. Igaz több gombás recept is csábító volt, de a végén mindegyiket elvetettem. Enni persze azért kell, így a sajttal töltött gombás receptemre esett a választásom. Az igen gyorsan elkészül, és nem utolsó sorban még nagyon finom is. Aztán ahogy a sajtokért nyúltam a hűtőszekrénybe, megakadt a szemem a füstölt kolbászon. Nosza gondoltam, gyere csak te is velem, elrontani biztosan nem fogod a gombát. Bizony nem rontotta el, sőt sokkal finomabb lett, mintha csak sajttal lenne megtöltve. Köretnek szintén egy kedvencünket kukoricás rizst készítettem. Mire a gomba megsült, akkorra elkészült a köret is, így valóban rövid idő alatt, remek ebédet sikerült a tányérunkra varázsolni. Mindenkinek csakis ajánlani tudom, főleg ha sem kedve (mint nekem:)), sem pedig ideje nincs a nagyobb főzőcskézéshez.





gomba
füstölt sajt
trappista sajt

őrölt bors
füstölt kolbász
olívaolaj

A gombákat megtisztítani, majd kívül-belül megszórni sóval. Belsejét ízlés szerint borsozni.
A sajtokat lereszelni, a kolbászt felkarikázni.

A tepsibe egy kevés olívaolajat önteni, majd belehelyezni a gombafejeket. Mindegyikbe reszelt trappista sajtot tenni, majd ráhelyezni 1-2 karika füstölt kolbászt. Végül megszórni a reszelt füstölt sajttal. Tetejét kicsit meglocsolni olívaolajjal.

Előmelegített sütőbe tenni, majd közepes hőmérsékleten szép pirosra sütni. (kb. 20-25 perc)

Ezalatt az idő alatt ellehet készíteni a köretet is. Az előfőzött rizst a tasakon lévő leírás szerint megfőzni.
A fagyasztott kukoricát forrásba lévő vízbe tenni, majd az újraforrástól számítva, 3-4 percig főzni. Ezután leszűrni, majd a kifőtt rizshez keverni. Egy pici olívaolajat önteni rá és ízlés szerint sózni.

Tálaláskor a töltött gombafejeket a kukoricás rizzsel és ízlés szerinti salátával tálalni.

2011. április 16., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Medvehagymás-sajtos hústekercs.




Mivel hétvége van, és még tart a medvehagyma szezonja, így ma megint egy egyszerű receptet hoztam. Ígérem ez az utolsó medvehagymával készült receptem, igaz idén jól kilaktunk belőle. Jó is volt, finom is volt a vele készített ételek mindegyike, de ennyi elég is volt belőle. Remélem jövőre megint sikerül majd beszerezni és akkor újabb receptekkel rukkolok majd elő. Na de addig is ajánlanám ezt a hústekercset a hétvégi asztalra. Semmi különleges nincs benne, egyszerű befűszerezett hús, medvehagymával és sajttal a közepén, kívül pedig baconbe tekertem bele. Természetesen egy pici fehérborban pároltam meg, majd szép pirosra sütöttem. Köretként tejszínes gombát és rizst kínáltam hozzá. Másfél óra alatt elkészíthető, így megint nem kell órákat a konyhába tölteni a főzőcskézéssel. A végeredmény pedig magáért beszélt, legalábbis nálunk, mert rövid idő alatt elfogyott, és csakis az üres tányérok néztek vissza rám.






 Hozzávalók:

szeletelt hús (sertés, csirke v. pulykamell)
medvehagyma
bacon
sajt

őrölt fehérbors
szerecsendió
majoranna
bazsalikom
fehérbor
Floriol olaj


A hússzeleteket enyhén kiklopfolni, majd besózni és kicsit állni hagyni. Ezután ízlés szerint fűszerezni, majd minden hússzeletre 3-4 levél medvehagymát tenni. Ezután ráhelyezni egy-egy szelet sajtot, majd feltekerni.
Ezután a tekercseket baconbe csavarni.

Egy tepsibe pici Floriol olajat önteni, majd egymásmellé helyezni a hústekercseket. Egy pici fehérbort önteni alá, majd fóliával lefedni.

Előmelegített sütőbe helyezni, majd közepes lángon, 35-40 percig párolni. Ezután a fóliát levéve, szép pirosra sütni.


Tejszínes gomba:

gomba
tejszín

ételízesítő
őrölt fehérbors
olívaolaj


A gombát megtisztítani, majd ízlés szerint felszeletelni. Egy serpenyőbe olajat önteni, majd ha már kicsit felmelegedett, hozzáadni a felszeletelt gombát. Sózni, borsozni, és megszórni egy pici ételízesítővel. Addig párolni, még teljesen zsírjára sül. Ekkor felönteni ízlés szerint tejszínnel, majd kevergetve addig párolni még kicsit besűrűsödik.

Tálaláskor a hústekercsekhez a tejszínes gombát és rizst kínálni köretként.

2011. április 7., csütörtök

Medvehagyma pestos-sajtos hússzelet.







Még mindig tombol nálam a medvehagyma őrület, szerencsére idén sikerül minden gond nélkül beszerezni. Gesztenyénél láttam nem is olyan régen, hogy ő medvehagymából pestot készített. Már akkor elhatároztam, hogy valamelyik nap én is rászánom magam, igaz mivel én nem saját kezűleg szedtem, és ezáltal sokkal kisebb mennyiséggel kell beérnem, így csak egy kis üveggel készült. Persze azért kicsit változtattam a recepten, és nálam darált dió került bele, na meg az olívaolaj mellé tettem egy kevés vajat is. Ezzel az elkészített masszával kentem be jó alaposan a hússzeleteket sütés előtt, végül pedig füstölt sajttal szórtam meg. Lehet az elkészült húsnak a színe kicsit rémisztően hat, de állítom hogy nagyon finom. Most sertéshúsból készült az ebéd, de a maradék pesto még éppen elég ahhoz, hogy csirkemellel is eltudjam készíteni. Köretnek gombás-rizst készítettem hozzá, és nekünk nagyon ízlett, így együtt.







Medvehagyma pesto:

medvehagyma
olívaolaj
vaj
darált dió


A medvehagymát egy kicsit felaprítani, majd aprítóba vagy turmixba tenni. Hozzáadni az olívaolajat, a puha vajat, a darált diót, és a sót.
Pépes, kenhető állagúra turmixolni, majd jól zárható üvegbe tenni és a hűtőszekrénybe tárolni felhasználásig.

A hússzeleteket kiklopfolni, majd besózni és kicsit állni hagyni.
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd egy kicsit megspiccelni olívaolajjal.
Ezután egymásmellé helyezni a hússzeleteket és a tetejét megkenni a pestoval.
Előmelegített sütőbe tenni, és közepes lángon kb. 20 percig sütni. Ezután kivenni, és a tetejét megszórni reszelt füstölt sajttal. Pár percre visszatenni a sütőbe, hogy a sajt szépen rápiruljon.

A körethez a rizst enyhén sós vízbe puhára főzni.
A gombát ízlés szerint feldarabolni, majd egy serpenyőbe kevés olívaolajat önteni és elkezdeni párolni. Párolás közben sóval, és őrölt borssal ízesíteni. Teljesen zsírjára sütni, majd a puhára főtt rizzsel összekeverni. Ha szükséges még utána ízesíteni.

Tálaláskor a medvehagyma pestos-sajtos hússzelet mellé a gombás-rizst köretként kínálni.

2011. március 26., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Csirkemell joghurtban pácolva, cornflakes bundába sütve.




Elérkezett a hétvége, és vele együtt az én receptajánlatom is. Megint megpróbálok egy gyorsan elkészíthető, ötletet adni a hétvégi ebéd elkészítéséhez. Már többször szerettem volna kukoricapelyhes bundába megsütni a csirkemellet, de valahogy mindig valami más került végül a tányérunkra. Most viszont már tántoríthatatlan voltam, és végre elkészült. A melleket fokhagymás joghurtba pácoltam be, majd beleforgattam a cornflakes-be, és végül a sütőben szép pirosra sütöttem. Ameddig a hús sült, elkészült a kukoricás-rizs és a csemegeuborkás-reteksaláta is. A hús nagyon finom omlós maradt, kívül pedig körülölelte a ropogós bunda. Most bánom csak igazán, hogy ennyi ideig halogattam az elkészítését ennek a szaftos húsnak. A salátához csemegeuborkát és retket öntöttem le, egy mézes-citromos dresszinggel, mely szintén finomra sikerült. Köretnek kukoricás-rizst kínáltam, de szerintem pl. a krumplipüré is illik hozzá. Mindenkinek bátran merem ajánlani, aki egy gyors, ám igen finom ebédet szeretne feltálalni a hétvégén.






Hozzávalók:

csirkemell
Corn Flakes (kukoricapehely)
natúr joghurt
fokhagyma

őrölt bors
olívaolaj



A joghurtot egy tálba önteni, majd belenyomni az ízlés szerinti mennyiségű fokhagymát, és jól összekeverni.

A csirkemelleket besózni, megszórni őrölt borssal, és jó alaposan beleforgatni a fokhagymás joghurtba. Ezután 1-2 órát állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek. (akár egész éjszakára is a pácban maradhat)

A cornflakest mozsárban kicsit összetörni, de azért ne legyen túl morzsalékos.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd meglocsolni olívaolajjal.
A melleket kiemelni a joghurtból, majd beleforgatni a cornflakesbe, és a tepsibe egymásmellé helyezni. Tetejét kicsit megspriccelni szintén olívaolajjal.

Előmelegített sütőbe tenni, és közepes lángon kb. 25-30 perc alatt szép pirosra sütni.






Saláta hozzávalói:

csemegeuborka
retek
citrom
méz
mustár (magos-csípős)

olívaolaj



Az uborkát és a retket vékonyra felkarikázni.
A citromlevet, mézet, csipet sót, mustárt és az olívaolajat alaposan összekeverni, majd a salátára önteni. Kicsit állni hagyni, közben többször átkeverni, hogy az ízek jól összeérjenek.

Tálaláskor a csirkemellet kukoricás-rizzsel, és az uborkás-reteksalátával kínálni. Ízlés szerint, bármilyen salátát, vagy éppen krumplipürét is kínálhatunk hozzá.

2011. január 27., csütörtök

Rizskoch újragondolva, és muffin formába sütve.



Ez a rizskoch is úgy indult mint eddig mindig. A hozzávaló rizst szépen megfőztem, kevertem-kavartam, majd egy közepes méretű tepsibe öntettem. Vagyis csak öntöttem volna, de a massza több volt, mint amennyi a tepsibe belefért. Ekkor jött az ötlet, hogy a kimaradt masszát muffin formákba kanalazva süssem meg. Így ízre éppen olyan lett mint a tepsiben sütött, de mégis kicsit más. Kicsit más, kicsit finomabb, na és kicsit kapósabb. Mert bizony sokkal nagyobb keletje volt mint a kockára vágott testvéreinek. Ezek után lehet legközelebb szintén így fogom sütni????? Mindenesetre kisgyerekes anyukák figyelmébe ajánlanám, mert a gyerekeknek biztosan tetszene a formája. Természetesen most is mint mindig borsodóval tálaltam, de készíthető hozzá vaníliás öntet, vagy akár csokoládés is.




5 dl tej
1 dl tejszín
12,5 dk rizs
3 db tojás
5 dk margarin
1 cs vaníliás cukor
1/2 cs vaníliás pudingpor
porcukor
citromhéj
mazsola

Egy edénybe önteni a tejet, a tejszínt, egy diónyi margarint, csipet sót, a rizst és egy kevés porcukrot.
Felforralni, majd lefedni a tetejét és előmelegített sütőbe helyezni. Közepes lángon, készre párolni. (én jénai tálba teszem be, így látom amikor a rizsszemek már teljesen magukba szívták a tejet)

A tojásokat kettéválasztani, majd a sárgáját kikeverni a vaníliás cukorral, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral és a pudingporral.
A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni.

A megfőtt rizst kivenni a sütőből, majd átönteni egy tálba. Hozzáadni a margarint és jól összekeverni, hogy teljesen felolvadjon.
Ezután hozzáönteni a cukros-pudingos-tojássárgát, belereszelni a citromhéjat és ízlés szerinti mennyiségű mazsolát adni hozzá.
Óvatosan összekeverni hogy a rizsszemek ne törjenek össze.
Végül apránként, szintén óvatosan belekeverni a kemény habbá vert tojásfehérjét.

Szilikonos muffin formát vékonyan kikenni margarinnal, majd belekanalazni a masszát. ( 3/4 részéig legyen benne)

A sütőt előmelegíteni, majd behelyezni a formát és közepes lángon szép pirosra sütni.
A sütőből kivéve, még melegen kifordítani a formából.

Tálaláskor a tetejét porcukorral megszórni, és borsodóval, vaníliás vagy csokoládés öntettel kínálni.

2010. november 11., csütörtök

Márton-napi ludaskása.






Márton napja egyenlő a sült libacombbal mely után, ma ludaskását készítettem ebédre..... történt egy kis baki, mert a nagy igyekezetemben hogy minél finomabb legyen, kifelejtettem belőle a zöldborsót. Persze ettől még éppen olyan finom volt, mint amilyenek elképzeltem. A libaaprólékból (melybe bőven volt zúza) tegnap egy finom húslevest főztem, így kihűlt állapotban szépen letudtam szedni a zsírt a tetejéről, és a zöldségeket is könnyebb volt feldarabolni. Főzésnél az eredeti rizottó készítést választottam, így kicsivel többet kellett foglalatoskodni vele, de szerintem megérte. Akinek viszont nincs türelme, vagy éppen ideje ott állni és kevergetni a rizst, az választhatja az egyszerűbb megoldást is. Akkor a rizs kétszeres mennyiségének megfelelő húslevessel kell felönteni, és mérsékelt lángon, szép lassan puhára főzni, majd összekeverni a feldarabolt zöldségekkel és a hússal. Persze mindkét változat finom és laktató. (további libából készült receptek itt megtalálhatóak)






Hozzávalók:

1,5 kg libaaprólék (nyak, zúza, szárnytő, far-hát)
20 dkg rizs
4-5 db sárgarépa
2 db petrezselyemgyökér
1 db paszternák (el is hagyható)
1/2 db zeller
1 db vöröshagyma
kisebb csokor petrezselyemzöld
só (ízlés szerint)
őrölt fekete bors (ízlés szerint)
húsleveshez használt fűszerek ízlés szerint
1 ek libazsír





Az aprólékot mossuk meg, a zöldségeket pucoljuk meg, és ízlés szerint daraboljuk fel.

Ezután tegyük az aprólékot és a feldarabolt zöldségeket egy nagyobb fazékba, öntsük fel annyi vízzel hogy bőven ellepje, ízlés szerint fűszerezzük, és pár óra alatt, szép lassan, hogy éppen csak forrjon főzzük készre a húslevest. (a húslevest érdemes már előző nap megfőzni)

Amikor a hús teljesen puhára főtt, akkor szűrjük le a levest, tegyük külön tálba a zöldségeket, és a húst. (a húst érdemes még melegen lefejteni a csontról, majd feldarabolni, és úgy eltenni)

A húslevest hűtsük ki, majd szedjük le a tetejéről a zsírt mielőtt felhasználnánk a ludaskásához.

A kihűlt zöldségeket és a húst ízlés szerint daraboljuk fel. (a zöldségeket hidegen könnyebb feldarabolni)

Egy vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

Egy edénybe hevítsük fel a libazsírt, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a megmosott, és alaposan lecsepegtetett rizst, keverjük össze, és addig pirítsuk míg a rizs üveges lesz. Ekkor öntsük fel két merőkanál húslevessel, és kevergetve addig főzzük míg a rizs teljesen felszívja a levest.

Ekkor megint öntsük fel két merőkanál húslevessel, és kevergetve szintén addig főzzük, míg felszívja a rizs a levest.

Ezután öntsük fel annyi levessel hogy jól ellepje a rizst, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt fekete borssal, és szép lassan főzzük tovább. (közben többször keverjük meg) Főzés közben többször kóstoljuk meg, és ha a rizs még kemény, viszont a levet már elfőtte, akkor többször öntsünk hozzá egy kevés levest.

Amikor már majdnem teljesen puha a rizs, adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket és a húst, majd óvatosan forgassuk össze, és főzzük készre.

Tálaláskor szedjük tányérra a ludaskását, szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, majd úgy kínáljuk.