A következő címkéjű bejegyzések mutatása: málna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: málna. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 30., szombat

Express frozen joghurt steviával

Finom, egészséges és két perc alatt megvan. Kell ennél több? 

Olyan, mint a frozen joghurt, de mégsem az. Nem kell hozzá fagyigép, se sok hozzávaló, mégis rettentő finom. Az elkészítéstől az elfogyasztásáig nem telt el 10 perc, pedig fotóztam is. Próbáljátok ki, a nyári melegben imádni fogjátok! Én most málnából csináltam, de ezt kiválthatjátok más fagyasztott gyümölccsel is.

Hozzávalók egy adaghoz:
-100 g görög joghurt
-100 g fagyasztott málna
-1 tk folyékony stevia
-egy késhegynyi vanília mag (elhagyható)

Elkészítés:
Egy magas falú edénybe (nálam a mérő pohár volt) szórjuk bele a fagyasztott málnát. Öntsük rá a kimért joghurtot, egy teáskanál steviát és ízesítsük a vanílával. Botmixerrel turmixoljuk össze. És kész! Lehet kanalazni :-D

Jó étvágyat!

2014. június 28., szombat

Málnás túrógombóc cukormentesen :-)



Nagyjából egy évvel ezelőtt próbáltam először málnás túrógombócot előállítani. Az akkori kísérlet katasztrófába fulladt, de most sikerült tökéletes gombócokat gyártanom :-) Szokás szerint menet közben mindent méricskéltem, így most megoszthatom veletek a receptet. 


Hozzávalók kb 20 darabhoz:
-450 g túró
-20 szem málna 
-2 tojás
-7 dkg búzadara
-2 dkg nyírfacukor
-7,5 dkg zsemlemorzsa
-1 csipet só
-olaj.


Az édes tejfölhöz:
-250 g tejföl
-2 dkg nyírfacukor
-egy csipet vaníliavelő

A málnaszószhoz:
-15 dkg málna
-2 dkg nyírfacukor
-pici víz.
+A szóráshoz nyírfacukor por!


Elkészítés:
Törjük össze a túrót. Keverjük alaposan össze a sóval, a búzadarával,a nyírfacukorral és a tojásokkal. (Én egész tojásokat használtam, nem tetszik a tojáshabos verzió). Tegyük néhány órára a hűtőbe pihenni. Az enyém egy egész éjszakát pihent, másnap munka után már pikk-pakk kész lettem vele. Kevés olajon pirítsuk meg a zsemlemorzsát. Egy nagyobb lábosban forraljunk enyhén sós vizet. A túróból formázzunk gombócokat, mindegyik közepébe tegyünk egy szem málnát. Kisebb adagokban tegyük a lobogó vízbe és főzzük, amíg fel nem jönnek a víz felszínére. Szűrőkanállal szedjük ki és hempergessük meg a zsemlemorzsában. 
A málnát a nyírfacukorral és egy nagyon pici vízzel pároljuk meg (épp csak forrjon egy kicsit), és turmixoljuk össze. A tejfölt keverjük el a nyírfacukorral és a vaníliával.
Tálaláskor locsoljuk meg a gombócokat a vaníliás tejföllel, és kis pohárban kínáljuk hozzá a málnaszószt. Nyírfacukor por mindenképp kell rá, mert önmagában nem túl édes. És azért, mert a túrógombóc porcukorral jó!!! :-)


Persze ez a túrógombóc málna nélkül is megállja a helyét, így szezonon kívül is nekifighattok. Jó hír, hogy mirelitből is működik, úgyhogy csak az ízlés fogja eldönteni, ki hogyan készíti. 

2014. június 19., csütörtök

Málnás tejberizs torta (diabetikus)


Nővérkém születésnapján a diabetikus puncs tortán-, kinder tejszeleten-, és epres tejpudingon kívül volt még ínycsiklandó cukormentes finomság: a tejberizs torta! Kakaós piskótával és a töltelékben jó sok meggyel... A nagytestvér tud valamit! :-) Rögtön beindult a fantáziám, és megálmodtam a málnás verziót. A saját tésztámat használtam hozzá. Vaníliásat. :-)


Hozzávalók egy  18cm-es formához:
-7,5 dkg DiaWellness sütőliszt
-5 dkg nyírfacukor
-3 tojás
-7,5 dkg natúr joghurt
-0,5 dl olaj
-1 tk sütőpor 
-egy csipet vanília velő 
-egy csipet só
A töltelékhez:
-10 dkg rizs
-150 ml víz
-2 ek folyékony édesítő
-350 ml tej
-1 kezeletlen citrom reszelt héja
-egy csipet vanília velő 
-200 ml habtejszín
-15 dkg gurulós málna
-10 g zselatin


Elkészítés:
Válasszuk szét a tojásokat. A sárgáját keverjük fehéredésig a nyírfacukorral. Adjuk hozzá a vaníliát, az olajat és a joghurtot, és ezekkel is alaposan keverjük össze. Szitáljuk át a lisztet a sóval és a sütőporral, és adjuk a "cukros" tojássárgájához. Végül verjük kemény habbá a tojások fehérjét, és óvatosan forgassuk a tésztába. Simítsuk sütőpapírral bélelt tortaformába, és toljuk 180 fokra előmelegített sütőbe. Tűpróbáig süssük. (kb 35 perc) Várjunk, míg kihűl. Fordítsuk meg és húzzuk le róla a sütőpapírt, majd vágjuk félbe. A rizst mossuk át, és 150 ml vízben a folyékony édesítővel, egy csipet vaníliával és a reszelt citromhéjjal tegyük fel főni. Amikor elkezdte elfőni a vizet, öntsünk hozzá 300 ml tejet és kevergetve főzzük készre. Ha elkészült, hagyjuk hűlni. A hideg (!) tejszínt verjük fel, a málnát mossuk meg. A maradék tejet melegítsük fel, oldjuk fel benne a zselatint, és keverjük el a tejberizsben. Forgassuk bele a tejszínhabot és a málnát. Töltsük meg vele a tortát, és néhány órára tegyük a hűtőbe dermedni. 


Ui: a sütőpor helyett használhatunk szódabikarbónát, a vanília velő helyett pedig kivonatot is. Ha kicsinek bizonyul a mennyiség, megsüthetjük 28 cm-es formában is, így a hozzávalók mennyiségét duplázni kell.

2013. augusztus 10., szombat

Smoothie...majdnem (diabetikus)


Most nagy sláger a smoothie, árulják is lépten- nyomon a szomjas népeknek. Sajnos gyümölcs sűrítményből :( Szerencsére házilag is könnyen elkészíthető, és a végtelenségig variálható. Készülhet szinte bármilyen gyümölcsből, 100%-os gyümölcslével, ásványvízzel, teával, joghurttal vagy kefírrel összeturmixolva. (Bár ha tejtermék is van benne, akkor már inkább turmix. Annál viszont sűrűbb, úgyhogy maradjunk abban, hogy MAJDNEM smoothie).Nekem az utóbbi két verzió vált be leginkább, ezért ezekből mutatok most egyet- egyet. Gyakran szokták banánnal sűríteni (ami cukorbetegnek tiltott gyümölcs ugyebár), Az én verzióm szerint a smoothie attól lesz sűrű, hogy a gyümölcsöket lefagyasztva használom fel. A végeredmény egy sűrű, krémes, hideg és gyümölcsös ital. Merem állítani, hogy sokkal jobban hűsít, mint egy fagyi. Vagy kettő... Az idei nyáron tomboló kánikulát én ilyen italokkal vészeltem át. Ezeket most folyékony steviával édesítettem, de használhattok nyírfacukrot vagy eritritet is. Csak kapjátok elő a mixert, és két perc múlva már lehet is szürcsölni :)

Vaníliás- sárgabarackos:
-15 dkg sárgabarack (lefagyasztva)
-15 dkg kefír
-0.5 dl tej
-1 kk vanília kivonat
-folyékony stevia ízlés szerint

Málnás-epres:
-15 dkg eper és málna vegyesen (lefagyasztva)
-15 dkg natúr joghurt
-0.5 dl tej
-folyékony stevia ízlés szerint

Először  a gyümölcsöt turmixoljuk össze a kefírrel vagy joghurttal. Ezután jöhet bele a tej, hogy kicsit hígítsuk, végül ízesítsük a folyékony steviával, a barackosba keverjük bele a vanília kivonatot. Ennyi. Lehet szürcsölni. Én megmondtam! :-D
Ez most csak egy kis ízelítő volt, bátran kombináljátok az ízeket, keverjétek a gyümölcsöket! 

2013. július 15., hétfő

Duplán málnás piskótatekercs citromkrémmel (diabetikus)



A citromkrémet és a málnát egymásnak találták ki! Ez a süti szerintem az év legjobb sütije. A piskótatekercs kívül- belül málnás; a tésztájába is potyogtattam egy marékkal - így illatozva belesült -  és a citromkrémre is szórtam belőle mielőtt feltekertem.



Hozzávalók a tésztához:
-150 g DW sütőliszt
-6 tojás
-150 g natúr joghurt
-150 ml olaj
-150 g nyírfacukor
-1-1 tk sütőpor és szódabikarbóna
-1 csipet só
-150 g málna


A belevaló:
-1 adag lemon curd
-150-200 g málna


Elkészítés:
A tojásokat válasszuk szét. A nyírfacukor felét adjuk a tojások sárgájához és fehéredésig keverjük. Öntsük bele a joghurtot és az olajat, és keverjük míg el nem vegyül. A lisztet szitáljuk össze a sóval, a sütőporral és a szódabikarbónával, majd apránként keverjük az előbbiekhez. A nyírfacukor másik felével verjünk habot a tojások fehérjéből. Egy kis habbal lazítsuk fel a tésztát, a többit lazán forgassuk bele, hogy ne törjön. Egy 30*40-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral és öntsük bele a tésztát. 175 fokra  előmelegített sütőben (gázsütő: 2-es fokozat) kb 20 perc alatt sül készre. Amikor langyosra hűlt, húzzuk le róla a sütőpapírt és fektessük egy benedvesített konyharuhára,  majd azzal együtt tekerjük fel. Így hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután a piskótát óvatosan hajtsuk ki, vegyük le róla a konyharuhát, töltsük meg a citromkrémmel, szórjuk rá a málnát és újra tekerjük fel. Csomagoljuk szorosan alufóliába, hogy megtartsa a formáját. Néhány órára toljuk a hűtőbe, ezután már szeletelhető. 

Nekem ez az idei nyár sütije! Sőt, az év sütije... :-)



* A leírt mennyiségből egy 40 cm-es rúd lesz.

2013. február 19., kedd

Málnás brownie (diabetikus)

céklás brownie-nak annak idején nagy sikere volt. Gondoltam is rá mostanában, hogy kellene csinálni megint. A tejpite után viszont málna- ehetnékem támadt. Összehoztam a kettőt, parancsoljatok :


A hozzávalók kicsit eltérnek az eredeti recepthez képest: kicsit több a cékla, valahogy kívánkozott bele még egy tojás, ott a 30 dkg málna, és most diabetikus gyümölcs joghurtot tettem bele, nem natúrt. Persze véletlenül sem találtam málnásat, így epressel csináltam.
Akár egyik, akár másik verziót választjátok, a végén azért kicsit érződik a joghurt savanykássága. ( Bár ha kibírjuk, hogy egy napig álljon a hűtőben, akkor tényleg alig érezhető). Aki ezt nem kedveli, a tetejére a joghurt helyett 150 ml tejszínt használjon.

Hozzávalók:
-265 g cékla (tisztítva mérve)
-25 dkg diabetikus liszt
-1 tk sütőpor
-1 tk szóda bikarbóna
-30 g keserű kakaópor
-150 g diabetikus gyümölcs joghurt
-3 tojás
-20 dkg eritrit
-120 ml olaj
-30 dkg mirelit málna
A tetejére:
-150 g diabetikus gyümölcs joghurt vagy 150 ml tejszín
-15 dkg vaj vagy margarin
-3 dkg keserű kakaó por
-10 dkg eritrit (Ízlés szerint lehet több)
-1 kk vanília velő
- a málna leve



Elkészítés:
A málnát hagyjuk kiolvadni, csepegtessük le és fogjuk fel a levét. A céklát pucoljuk meg, reszeljük le és pici vizet hozzáadva pároljuk teljesen puhára. Ha megfőtt, alaposan csepegtessük le és hagyjuk kihűlni. A tészta száraz hozzávalóit vegyítsük össze, majd adjuk hozzá a joghurtot, az olajat, a tojásokat és a hideg céklát. Keverjük össze, majd forgassuk bele a málnát. Béleljünk ki egy 20*28-as tepsi alját sütő papírral és simítsuk bele a tésztát. 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb 45 percig. (Végezzünk tű próbát!) Amíg sül, egy lábasban melegítsük össze a joghurtot (vagy a tejszínt), a vajat, az eritritet, a lecsepegtetett málna levét és a kakaó port. Várjunk, míg egyet rottyan, majd húzzuk le a tűzről. Keverjük hozzá a vaníliát. Amikor a tészta megsült, rögtön öntsük le a csokis keverékkel és hagyjuk hűlni. Tegyük a hűtőbe néhány órára, míg a máz megszilárdul annyira, hogy szeletelni tudjuk.

Jó étvágyat hozzá!

2013. február 14., csütörtök

Mangós-málnás tejpite (diabetikus)


Varga Gábor Desszert szerelem című könyvében találtam rá egy aszalt szilvás tejpite receptjére.
A lisztet kicseréltem diabetikusra, a por cukrot nyírfacukor porra, és aszalt szilva helyett pedig
(mert cukorbeteg nem eszik ilyesmit!) mangó kockákat és gurulós málnát tettem bele.
A recept kerek, kapcsos torta formát ír, de én nem mertem megkockáztatni, hogy a híg tészta megszökjön. Mivel nem találtam hagyományos kerek alkalmatosságot hozzá, így egy hosszúkás 35*13 cm-es formába töltöttem a tésztát.
Ne ijedjen meg senki! A kész pite közepe ahogy hűl, kicsit be fog esni.A könyvben is ilyen, ez nem azt jelenti, hogy elrontottunk bármit is!
Végül lazán felvertem egy kis enyhén édesített tejszínt egy csipet vaníliával, és leöntöttem vele a sütit.


Hozzávalók:
-150 ml tej
-8 tojás
-200 g nyírfacukor por
-50 g diabetikus liszt
-100 g vaj
-1 kk vanília velő
-4 ek rum
-1 csipet só
-150 g málna (mirelit is jó)
-10 dkg mangó kockákra vágva
Továbbá, ha nyakon szeretnénk önteni:
-200 ml hab tejszín
+1 csipet vanília velő
+1cs. hab fixáló
+ folyékony édesítő ízlés szerint

Elkészítés:
A tejet a vanília magokkal forraljuk fel, majd teljesen hűtsük ki.
A vajat olvasszuk meg, a papírjával kenjük ki a formát. Amikor felolvadt, keverjük el benne a rumot és tegyük félre. A lisztet, a nyírfacukor port mérjük ki és egy csipet sóval forgassuk össze. Adjuk hozzá a vaníliás tejet és keverjük simára. Üssük bele a tojásokat, végül a rumos vajat és keverjük amíg egynemű nem lesz a massza. Öntsük a sütő formába és rendezzük el a tetején a málnát (ha mirelit, akkor felengedve és lecsöpögtetve) és a kockákra vágott mangót.210 fokra előmelegített sütőben (gázsütő 4-es-5-ös fokozat között) süssük 30-35 percig. Ha kihűlt, toljuk a hűtőbe néhány órára.
A hideg tejszínt a vaníliával, a hab fixálóval és ízlés szerint folyékony édesítővel verjük lágy habbá, és öntsük le vele a tejpitét.

Jó étvágyat! :-)

2012. szeptember 23., vasárnap

Vilmoskörtés-málnás muffin (diabetikus)

 
Egy gyors muffin készült a hétvégén, most vilmoskörtével és málnával.
A gyümölcs több benne, mint a tészta. Lédús, zamatos, gyümölcsös. Hmmm...
Ráadásul olyan kavarom-sütöm-falom típusú pikk-pakk süti.
Hát kell ennél több?! 
Hozzávalók:
-3 vilmoskörte (megpucolva 30 dkg)
-15 dkg málna
-16+2 dkg liszt (diabetikus)
-12 dkg nyírfacukor
-1 tk sütőpor
-1 tk szódabikarbóna
-1 kk vanília velő
-1 csipet só
-1 dl olaj
-2 tojás
-150 g natúr joghurt
Elkészítés:
A gyümölcsöket mossuk meg. A körtét vágjuk cikkekre, a magházát vágjuk ki, majd vágjuk kockákra.
 A 2 dkg liszt kivételével a száraz anyagokat keverjük össze.
Adjuk hozzá a tojásokat, a joghurtot, az olajat és egy fakanállal dolgozzuk össze. NEM KELL TÚLSÁGOSAN KIDOLGOZNI!
A gyümölcsöket szórjuk meg a félretett liszttel, és forgassuk a tésztába.
Papír kapszlival bélelt muffin sütőformába kanalazzuk a masszát úgy, hogy csak a forma kétharmadáig töltjük.
180 fokra előmelegített sütőben addig süssük őket, amíg színt kap a tetejük, és ha megnyomjuk, visszaugrik a tészta.


Jó étvágyat !





2012. augusztus 13., hétfő

Kakaós sajttorta friss gyümölcsökkel (diabetikus)



Ez a recept nagyon hasonlít egy korábbira 
(Csokoládés joghurt torta friss gyümölcsökkel). A tésztája valóban ugyanaz, de most mascarponés-tejszínes krémmel és más más gyümölcsökkel:
kajszibarackkal , málnával és áfonyával.

Hozzávalók:
-12 dkg diabetikus liszt
-3 dkg kakaó por
-1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
-10 dkg nyírfacukor
-csipetnyi só
-6 tojás
-150 g joghurt
-1 dl olaj
A tetejére: 
-500 g mascarpone
-400 ml tejszín
-25 dkg kajszibarack
-20 dkg málna
-10 dkg áfonya
-1 tk vaníliavelő
-4 ek folyékony édesítő
-20 g zselatin
-1 dl víz
Díszítéshez 1 lime reszelt héja (elhagyható).

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Szitáljuk egy tálba a lisztet, a kakaót, a sót, a sütőport és a szódabikarbónát.
Keverjük hozzá az olajat és a 150 g joghurtot.

Válasszuk szét a tojásokat.
A cukor kétharmadát adjuk a sárgájához, a többit a fehérjéhez.



A fehérjéből verjünk kemény habot, a sárgáját pedig addig keverjük, amíg a cukor teljesen felolvad és a tojás kifehéredik.

A lisztes keverékhez először keverjük hozzá a cukros tojás sárgáját, majd óvatosan forgassuk bele a tojáshabot. 

Egy 25*35 cm-es tepsi alját béleljük ki sütőpapírral és öntsük bele a tésztát. 
Toljuk az előmelegített sütőbe és 35 perc alatt süssük készre. Hagyjuk teljesen kihűlni. 
A mascarponét keverjük el az édesítővel, a vaníliával és óvatosan forgassuk össze a habbá vert tejszínnel.A zselatint oldjuk fel fél dl meleg vízben és állandóan kevergetve forraljuk fel. 
Amikor kicsit lehűlt, keverjünk hozzá egy kanálnyit a tejszínes-mascarponés krémből, majd öntsük vissza és vegyítsük el a többi krémmel.Simítsuk a kihűlt süteményre és rakjuk ki a tetejét a gyümölcsökkel.Néhány órára toljuk a hűtőbe dermedni.

Ha még színesebbre szeretnénk, tálaláskor reszeljük rá egy kezeletlen lime héját.

2012. július 7., szombat

Málnás mini palacsinta vaníliás joghurttal (diabetikus)


Ez aztán a frissítő nyári desszert!
Mini amerikai palacsinták a tésztájában málnával, vaníliás joghurttal leöntve. Hmmm...

 
Hozzávalók a tésztához:
-15 dkg diabetikus liszt
-250 ml natúr joghurt
-15 dkg málna
-3 tojás
-1 dl tej
-2 dkg nyírfacukor
-1 tk szódabikarbóna
-1 csipet só
-kevés olaj a sütéshez.
Hozzávalók az öntethez:
-250 ml natúr joghurt
-1 tk vanília kivonat 
vagy egy fél rúd vanília kikapart magja
-1,5 tk folyékony édesítő.

20-25 db lesz belőle.


Elkészítés:

Szitáljuk össze a lisztet, a szódabikarbónát, és a nyírfacukrot.

Keverjük hozzá a 250 ml joghurtot,a tejet és a tojások sárgáját, majd tegyük be fél órára a hűtőbe pihenni.
Ha letelt a fél óra, keverjük bele a megmosott málnát.
Verjük fel a tojások fehérjét egy csipet sóval és óvatosan forgassuk 
a tésztához.
Egy teflon serpenyőbe tegyünk leheletnyi olajat, forrósítsuk fel, és tegyünk bele kb. evőkanálnyi halmokat a tésztából és kicsit kenjük szét. Takarék lángon süssük őket!
 Amikor buborékok keletkeznek a tetején, akkor fordítsuk meg egy fa spatulával és a másik oldalát is süssük aranybarnára.
Folytassuk a többi tésztával, amíg el nem fogy.
Az öntethez keverjük el a joghurtban a vaníliát és az édesítőt és hidegen kínáljuk a forró málnás palacsintákhoz.


:-D :-D :-D

2012. június 29., péntek

Kakaós piskótatekercs epres-málnás tejszínnel töltve (diabetikus)


A múltkori sütihez (Csokoládés joghurt torta friss gyümölcsökkelolyan finom tésztát sikerült kikísérletezni, hogy úgy gondoltam, abból sütöm a piskóta tekercset is. Egy kicsivel több olajat tettem bele, de ezen kívül ugyanaz. 

Akkor hát a recept:


Hozzávalók:

-12 dkg diabetikus liszt
-3 dkg kakaó por
-1 tk sütőpor
-1 tk szódabikarbóna
-10 dkg nyírfacukor
-csipetnyi só
-6 tojás
-150 g joghurt
-1,5 dl olaj
-150 g eper
-100 g málna
-200 ml tejszín
-1,5 tk zselatin
-5 dkg nyírfacukor por vagy folyékony édesítő ízlés szerint.


Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.Szitáljuk egy tálba a lisztet, a kakaót, a sót, a sütőport és a szódabikarbónát.Keverjük hozzá az olajat és a 150 g joghurtot.Válasszuk szét a tojásokat. A cukor kétharmadát adjuk a sárgájához, a többit a fehérjéhez. A fehérjéből verjünk kemény habot, a sárgáját pedig addig keverjük, amíg a cukor teljesen felolvad és a tojás kifehéredik.
A lisztes keverékhez először keverjük hozzá a cukros tojás sárgáját, majd óvatosan forgassuk bele a tojáshabot. Egy gáztepsi alját béleljük ki sütőpapírral és öntsük bele a tésztát.
Toljuk az előmelegített sütőbe és kb. 20 perc alatt süssük készre.
Ne nyitogassuk a sütő ajtaját, mert összeesik!!!
Amikor langyosra hűlt, húzzuk le róla a sütőpapírt
és fektessük egy benedvesített konyharuhára, 
majd azzal együtt tekerjük fel.
Így hagyjuk teljesen kihűlni.
Addig a jól lehűtött tejszínt a habfixálóval 
és az 5 dkg nyírfacukor porral vagy ízlés szerinti édesítővel verjük kemény habbá. A zselatint oldjuk fel fél dl meleg vízben és állandóan kevergetve melegítsük fel.
Amikor kicsit lehűlt, vegyünk ki a tejszínből néhány kanállal, és ezzel keverjük el, majd ezt forgassuk össze a többi habbal. Így jobban eloszlik a zselatin. Forgassuk bele a kockákra vágott epret és a málnát.  A piskótát óvatosan hajtsuk ki, távolítsuk el a konyharuhát, töltsük meg a krémmel és újra tekerjük fel.
Csomagoljuk alufóliába vagy folpackba, hogy megtartsa a formáját és tegyük néhány órára a hűtőbe dermedni.
Könnyű, kellemesen csokis-gyümölcsös süti. Próbáljátok ki! :-)



2012. április 19., csütörtök

Mákos muffin málnasipkával (diabetikus)


A diabetikus süti azon kívül, hogy nem tartalmaz hagyományos cukrot, mézet, aszalt gyümölcsöt, vagy ezzel készült hozzávalókat, akkor igazán jó, ha a megengedett hozzávalók is olyan arányban vannak benne, hogy az lehetőleg minél kevesebb szénhidrátot tartalmazzon.
Erre az egyik megoldás, hogy szénhidrát csökkentett lisztet használunk,a másik pedig, hogy helyettesítjük (egy részét vagy az egészet) valamivel.
Én most az utóbbit választottam, mivel a mák erre kitűnően alkalmas és pillekönnyű omlós tésztát tudunk sütni belőle.
A blogon terveim szerint még sok hasonló mákos, kókuszos és diós recept szerepel majd, hogy az édesszájú cukorbeteg is találjon csábító alternatívát a nassolásra, ill. azok is, akik diétáznak.

De most jöjjön ez a recept.

Mákos muffin málnasipkával




Hozzávalók a tésztához:
Keverjük a tésztába a málnát

-20 dkg darált mák
-1 cs. sütőpor
-8 dkg nyírfacukor
-5 tojás
-csipetnyi só
-150 g tejföl
-10 dkg málna
-pár csepp vanília aroma



Hozzávalók a málnasipkához:

Ellenállhatatlan rózsaszín tejszínhab
-15 dkg málna
-10+3 dkg nyírfacukor
-150 g mascarpone
-1 púpos tk zselatin
-0.5 dl víz
-400 ml tejszín
-2 csomag 8g-os habfixáló
-málnaszörp, vagy piros ételfesték


Így készítsük el:

Egy tálban keverjük össze a mákot, a sütőport, a nyírfacukrot, adjuk hozzá a tejfölt és az öt tojás sárgáját, a vanília aromát, végül óvatosan forgassuk bele a csipet sóval kemény habbá vert tojásfehérjét.
Adjuk hozzá a 10 dkg málnát.
Két muffin tepsit béleljünk ki papír kapszlival.Ebből a mennyiségből 20 db muffin lesz.
Fontos, hogy az üresen maradt mélyedéseket töltsük meg vízzel, így egyenletesen fognak sülni a muffinok.
Töltsük a kapszlikat 2/3-ig tésztával, és toljuk előmelegített közép meleg sütőbe.
Kb. 30 perc alatt sül készre, de mindenképp végezzünk tűpróbát.
A sipkához a málnát tegyük egy kis lábasba 3 dkg nyírfacukorral és egy nagyon kicsi vízzel,és forraljuk össze.Ha már lekvár sűrűségű,öntsük bele a 0.5 dl langyos vízben feloldott zselatint,várjunk míg egyet rottyan, és  húzzuk félre hűlni.Amikor langyos, keverjük hozzá a mascarponét is.
Addig a hideg (!!!) tejszínt a 10 dkg nyírfacukorral, a 2 habfixálóval és egy kis málnaszörppel vagy természetes ételfestékkel verjük kemény habbá.
Ha kihűlt, óvatosan keverjük össze a málnás-zselatinos résszel, és a díszítésig tegyük hűtőbe.
Az elkészült és kihűlt muffinokra habzsákból nyomjunk csinos kis sipkákat, esetleg szórjuk meg kis mákkal, vagy díszítsük málnaszemekkel.





-

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...