Három gyerekkel irány Anglia!

Szeretek az erdőben járni, de mindig zavarba ejt, amikor a gyerekek megkérdezik tőlem: az micsoda? Tiszta ciki, de volt biológia tagozatosként nem ismerem fel se a fákat, se a virágokat, de még az erdei állatokat se igazán. Azért is örültem meg nagyon, amikor kiderült, hogy az Urban Exploreres Klub keretében fameghatározási feladatot kapunk.

A férjem szerint a második gyerekkorom élem, ráadásul egy olyat, amiben nem csak olvasok, hanem végre játszom is egy jót. Lehet ebben valami, mert tényleg gyermeki lelkesedéssel tudom magam belevetni az Urban Explorers foglalkozásokba. Ez a növénymeghatározás meg különösen belopta magát a szívembe.
Persze én már nem mondhatom el ugyanezt saját magamról, mert véletlenül épp volt a zsebemben egy rózsa alakú toboz, amit azonnal a nyomorult foglalkozásvezető erdész bácsi orra alá nyomtam, hogy ugyan már mondja meg, hogy mi ez. Nyomorult köpni-nyelni se tudott. Merthogy ilyet még soha nem látott.



Próbált azzal védekezni, hogy biztos egy félbevágott toboz van a kezében, de gyorsan letörtem a reményeit. Ez bizony ilyen. És nekem egy óriási zsák van belőle, amit a városközpontban lévő Lady Herbert kertjében gyűjtöttem. Ez azért egy kiskaput kinált a pasinak, és ki is siklott rajta. Merthogy ez egy ültetett kert - ahová a világ minden tájáról hoztak fákat. Nem csoda hát, hogy ezt nem ismeri. Persze piszkálta szegénynek a csőrét, és míg beszélt, végig lapozgatta a kiskönyvét, és meg is találta benne ennek a fának a nevét, aminek ilyen rózsás tobozai vannak - de ne kérdezzétek, mert fogalmam sincsen, hogy hová írtam fel. Valami hosszú és bonyolult volt. Esélytelen volt, hogy megjegyezzem.
Pláne, hogy utána sorra vettük Anglia leggyakoribb fáit - én nem tudom, hogy kinek milyen a fákkal kapcsolatos angolja, én azt hittem, hogy növényekben egész jó vagyok, de azért a felét se tudtam. Pláne összerakni a kéreg és a levél meghatározásával. Hogy mi a különbség a birch és a beech között, a hawthorn és a blackthorn között. Vagy mi a rowan és melyik fa a sycamore. És ha az ember azt gondolná, hogy tudja mi az a lime, mert ki ne ismerné a zöld citromot, akkor az is ráfázik, mert tökre nem citrusféle, és csak az egész nagyszótáram tudta megmondani, hogy ez a hársfa.
A pasas amúgy tök izgalmasan tudott mesélni - én például eddig észre sem vettem, hogy a bodzafa belül puha, szivacsos, és fogalmam se volt róla, hogy ha pl. letörjük az ágát és apró darabokra vágjuk, akkor már csak egy mozdulat kitolni a belsejét és máris nagyszerű fából készült gyöngyöket fűzhetnek a gyerekek. Vagy hogy a kőrist onnan egyszerű felismerni, hogy a zöld száron fekete rügyek vannak, és hogy ez az egyetlen fa, amelyet zölden is el lehet égetni, mert simán meggyullad. Miután megbeszéltük miről mit kell tudni, kimentünk a közeli parkba, hogy a tudásunkat a gyakorlatban is kipróbálhassuk.
Ehhez persze kaptunk segítséget - egy kifejezetten téli kéreg és ágacska határozós papírt, ami innen lehet letölteni:
Nature Decetives
Ez amúgy egy döbbenetesen jó internetes oldal, ahol millió erdei feladatlap van a gyerekeknek. Persze angolul - de ötletet az is tud lopni innen, aki nem nagyon beszéli a nyelvet. De ha mégis - na akkor ez igazi Kánaán, pláne ha szeret kirándulni.
Itt van például ez a könyvecske, amit bármilyen kirándulásra ki lehet nyomtatni, mert minden élményt bele lehet írni. Én tegnap órákon át böngésztem és egy csomó dolgot ki is nyomtattam. Amúgy emilregisztrációt kérnek, és akkor elküldik a kiválasztott aktivitás linkjét. Egyesével. Kicsit kényelmetlenné teszi a használatot, de amilyen jókat adnak cserébe, igazán megéri. Én most azon tűnődöm, hogy be kéne lépni a Klubjukba, de a férjem szerint várjunk pár napot, mert én mindennek nagyon lelkes vagyok kezdetben.
És kicsit igazat kell neki adnom, mert persze engem annyira fellelkesített a frissen megszerzett tudásom, hogy azonnal el is határoztam, hogy a hétvégén elmegyünk kirándulni és majd én villogok azzal, hogy mindennek tudom a nevét. Ami persze erős túlzás. És mi valósult meg mindebből? Hát semmi. Mert brutál hideg van és a fene se akar kimenni és az erdőben fagyoskodva ágakat és leveleket nézegetni. Ott lesz az majd a nyáron is. És nemhogy erdőbe nem mentem ma a gyerekekkel, de még a mellettünk lévő játszótérre se, pedig azt pénteken nyitották meg. A hintát és a bébi rugós motort elvitték - de van csúszda, igaz csak a lányok méretében, mert nagyon magas még a létrája is, ami ráadásul kötélből van. A mászóka is ilyen nagysulis méret - de van egy gumikerék körhinta és rengeteg fatörzs, amin lehet majd Kisbendének is mászókázni. Viszont azóta szinte folyamatosan esik, vagy legalábbis csepeg, így még annak a felfedezése is vár ránk. Azzal vigasztalom magam, hogy azért oda előbb-utóbb csak eljutunk, és fák azért ebben a parkban is vannak. És ameddig a gyerekek szaladgálnak, én majd megpróbálom meghatározni őket. Remélem legalább egyet-kettőt sikerül is.

A képen két érdekesség van. Szerintem az, hogy milyen ügyes házi készítésű nyíllal lövök. A férjem szerint meg az, hogy barna a hajam rajta. Tény, hogy befestettem pár napja, de szerintem az íjazás akkor is izgalmasabb. Szerinte meg nem, mert íjat mindenki csinált amikor kicsi volt. Pedig ebben téved. Én például nem.

Az a helyzet, hogy napok óta olyan orkánszerű szél fúj, hogy időnként hiába lépek előre, mégis hátrafelé haladok. És ez nem csak érzés - egy angol szélturbina is tönkrement a nagy szélben, márpedig azért ez nagy dolog, hiszen ezeket mégis szélre tervezték - ellentétben velem.
Szóval mindeni elhiheti, hogy most nem kellemes kimenni a lakásból. Ilyenkor egyre inkább erősödik a hitem, miszerint én alapvetően egy benti személyiség vagyok, akinek nem hiányzik a szabad levegő. Még akkor se, amikor nem mozog ilyen fertelmes erővel. Bevallom, néha még az ágyból is nehezen mászik ki, mert valahogy hűvös ez a lakás, és nehéz a paplan melegétől megválni reggelente. De sajnos akinek három gyereke van, az nem alhat téli álmot. És akinek van egy kétévese, annak muszáj sétálnia is.
De tény, hogy az Urban Explorers klubbal nem lenne kötelező kirándulni menni. De mivel a bölcsibe a másik anyuka elutazása miatt csak Bende lett volna egyedül és direkt kértek, hogy ha nem mennénk, szóljunk már előre, nehogy hiába menjenek oda a bölcsis nénik, hát úgy voltam vele, hogy nem cseszek ki velük, inkább kibírom azt a pár órát a hidegben, amíg sétálgatunk és kézműveskedünk a fagyban.
Kicsit mindig zavarban vagyok, amikor elmegyek velük valahová, mert rendszeresen szóba kerül, hogy ki, milyen szabadtéri játékot szeretett amikor kicsi volt. Fára mászás, erdei séta, madárles - és olyan béna dolognak tűnik, amikor elmesélem, hogy én gyerekkoromban is csak olvasni szerettem és büntetésként éltem meg azt is, ha anyuék kiküldtek a hétvégi házunk kertjébe, mert a napfényben kápráztak a betűk a szemem előtt és nehezen tudtam koncentrálni a repkedő lepkék meg bogarak miatt. Na, nem a könyvet tettem le. Beszöktem a házba olvasni.
Felnőtt fejjel azért tudom, hogy nem ez az ideális. Az olvasás jó és fontos - de igenis szaladgálni is kell egy gyereknek a kertben. Szerencsére az én gyerekeim nem az én benti-lustulós természetem örökölték. És ennek örülök is. Elvben. De amikor gyakorlatban el kell menni itthonról, azért gyakran szenvedek. Titokban. És ennek az Urban Explorers klubnak meg azért örülök, mert tök jó ötleteket ad arra nézve, mit is lehet csinálni.
Most az íjkészítés volt soron - amihez elmentünk egy városszéli erdőbe, ahol még soha nem jártam és ott íjat és nyilat fabrikáltunk. Méghozzá egész használhatót. Komolyan mondom, nem hittem volna, hogy repülni fog ez az íjvessző és még célozni is lehet vele - de sikerült.
Egyetlen hátránya, hogy komoly eszköztárat kell hozzá vinni. Nagy favágó metszőolló, amivel le lehet vágni a meglehetősen vastag mogyorófavesszőket, aztán kicsi metszőolló, amivel levágjuk a göcsörtöket, aztán kicsi fűrész, amivel kialakítjuk az íjon lévő kötés helyét, és reszelő, amivel ezt kimélyítjük. Egy ponyva, amin dolgozunk (nehogy már a vizes füvön kelljen dolgozni, és jól jött ez a végén amikor ezen ülve teáztunk) és egy másik ponyva, amihez erősítettük a céltáblát, mert persze, mit látszik az is volt. Öt ember volt a csapatban - és mindenkinek tele volt a keze, hogy minden cucc velünk legyen. Szóval jó dolog ez az íjkészítés - de meglehetős eszközigényes. Szerencse, hogy ugyanezt a suliban is megcsinálták a gyerekekkel, akik haza is hozták az íjaikat, így most három komplett íjkészletünk van itthon, és állítólag kb egy hónapig, ameddig ki nem szárad a fa, tudjuk majd használni. Pontosabban majd akkor, ha ki tudunk menni. Mert ugyebár ebben a szélben nem lehet. És ennek azért egy kicsit örülök... :-)

Amikor otthon a lányok sulijáról mesélek, gyakran felmerül összehasonlításként a Waldorf név - nem is nagyon tiltakozom ellene, mert tényleg sokban hasonlítanak egymásra. Mi ugyan nagyon elégedettek vagyunk azzal az intézménnyel, ahol a lányok tanulnak - de azért azt tudom, hogy a hivatalos értékelés szerint ez csak egy közepes suli. Régóta érdekelt, hogy milyen egy igazán kiváló, haladó szellemű intézmény, és a héten végre megnézhettem egy ilyet.

Mint afféle elfajzott tanárembert nagyon is érdekel, milyen módszerrel tanulnak errefelé a gyerekek, ráadásul anyaként is foglalkoztat, mi is történik a gyerekeimmel az iskolában. Azt látom, érzem, hogy itt minden nagyon más - sokkal nyugisabb, lassabb, sokkal több dicsérettel dolgoznak és a gyerekek lelkesen és motiváltan mennek suliba. Élvezik az egészet, az tagadhatatlan és ez nekem nagyon fontos.
Otthon ez már elég lenne ahhoz, hogy "alternatívnak" hívjuk az ilyen iskolát. Itt ez a normális. De biztos voltam benne, hogy itt is vannak ennél haladóbb szellemű irányzatok, és most sikerült egy ilyen oviba bepillantást nyernem.
A héten az Urban Explorer csoporttal ugyanis egy oviban jártunk, amely ugyan csak egy éve nyílt, de máris "kiváló" értékelést kapott az ofsted oldalán, ahol minden intézményt rangsorolnak. Tudni kell, hogy ezt a jelzőt nem könnyen adják ki, és a környéken nincs is több hely, amelyet ennyire elismernének.
Nekem első pillantásra nagy döbbenet volt, mert az én fejemben nagyon más kép él egy tökéletes oviról - de aztán mire elbúcsúztam tőlük, már nagyon sajnáltam, hogy messze van tőlünk, mert különben ide adnám be a fiam. (Tíz perc kocsival, ami nem áthidalhatatlan táv, de én nem vezetek, és ugyan most Zsolt itthon van és tudná hozni-vinni a gyereket, de mi van ha dolgozni kezd, vagy beteg... szóval nem jó ez így...)
Szóval a hely első pillantásra nagyon lepukkantnak látszott - mindenkinek van egy képe arról, hogyan is néz ki egy jó bölcsi-ovi. Én most az "ovi" kifejezést fogom használni a helyre, de valójában ez egy "Nursery, ahová bölcsis korú gyerekek is járnak, egészen 5 éves korig, amikor is elkezdik a sulit.) Szóval az ember nagyon rendben tartott, szép helyet képzel el ilyenkor, ahol a gyep is gyönyörű, van kiskert, és rengeteg játék van mindenütt. A falakon szép, színes képek, színes kicsi székek, asztalok, az egész fényes, világos és barátságos.
Hát ez a hely már a bejáratnál fura volt - saras út, a kertben összetákolt kerítés, és nagyon régi, lepukkant játékok, sok-sok... nem tudok rá jobb szót szeméttel. Na, nem olyan koszos szeméttel, amitől az ember elhúzná a gyereket, inkább mint egy elhanyagolt vidéki udvar, ahol generációk óta gyűlnek a "jó-lesz-ez-még-valamire" típusú holmik.
A következő döbbenet - az ovisterem ajtaja nincs bezárva, noha nagyon is hideg volt aznap. A gyerekek szabadon járkálnak ki-be az udvarra, amikor csak a kedvük tartja.
És amikor bementünk, ott is ezt láttam - lomok mindenütt. A terem közepén egy óriási konténer, tele mindenféle szeméttel - pilla palackok, tejesdobozok, fonalak, anyagdarabok, ágak. De nem kis szemetest kell elképzelni, hanem egy dívány nagyságú lomtárat. A falak fehérek, és játékból nagyon kevés volt. Ami azért is volt fura, mert itt tényleg fillérekért lehet nagyon jó minőségű használt játékokat venni.
Én először azt gondoltam, hogy a város szegénynegyedének leginkább lepukkant ovijába sikerült eljutnunk, de mint később megtudtam, épp ellenkezőleg. Ez a város legjobb ovija. Hivatalosan is.
A vezetőnő a város egyik Sure Start központjának a vezetője volt évekig, és megunva a politikai csatározást, ami a vezetőséggel együtt jár, úgy döntött, hogy inkább nyit egy magánovit - és mindent belerakott, amit a legjobbnak talált.
Azt mondta, hogy gondoljuk át, mi történik akkor, ha egy gyerek kap egy ajándékot. Mivel játszik a legtöbbet? Az esetek többségében pár percig örül annak a drága játéknak, amit a doboz rejt - majd az esetek 99%-ban a csomagolópapírral, a szalaggal, a leesett celluxdarabbal kezd el játszani. Elmélyülten és sokáig. Ugyanez igaz az üdítős flakonokra, a konyhaszekrényből kipakolt tárgyakra és mindenre, ami a ház körül van. Merthogy ezek a dolgok nem kötik meg a fantáziáját. Hiszen egy kirakót csak egyféle módon lehet kirakni. De a kagylókat vagy a színes köveket ezerféleképpen lehet rendezgetni.
Innen már egyenesen jön a konklúzió - ahhoz, hogy a gyerekek fantáziája szabadon szárnyaljon ilyen kreatív, fantáziát serkentő tárgyakkal kell őket körülvenni. Ezek lehetnek természeti tárgyak - egy vödör falevél, kövek, kagylók, ágak. Háztartási hulladék - tejes palackok, régi kulcsok, CD-k, tojástartó. De rendszeresen járnak ipartelepekre is, és hoznak el onnan dolgokat - lyukacsos csomagolópapírt, amivel mondjuk a palackok nyakát dugják, óriási varrógép spulnik és még ezerféle ilyen dolog van, ami valójában szemét - de egy gyerek szemében óriási kincs.
Persze játék is van az oviban - babák, építőkockák, edények, babakonyha, autók - de nagyon kevés. És a gyerekek amúgy sem ezeket értékelik igazán. Inkább a vízzel teli tartályt, ahol télen is szabad pancsolni, vagy a benti homokozót és mellette egy óriási antik boltos rézmérleget, amin szabadon méricskélhetnek. De volt művészeti sarok is, ahol minden héten új festmény-reprókat állítanak ki, vagy egy óriási világító asztal, amire rá lehet rakni tárgyakat és meg lehet szemlélni, hogy milyenek, ha átsüt rajtuk a fény.
Nekem ugyan elsőre fura volt, hogy nyitva az ajtó - de tény, hogy minden gyerek imád a szabadban lenni és jó dolog arra bátorítani őket, hogy minél több időt töltenek szabad levegőn. A gyerekek amúgy hamar megtanulják a szabályt - aki ki akar menni, az felveszi a kabátját, a gumicsizmáját. Aki vízeskedni akar, az a gumiköpenyt is. És tény, hogy bár az ajtó tárva-nyitva volt, csak annak a környékén volt hűvös, ha kicsit beljebb ment az ember, akkor egy hatalmas hősugárzó szerű fűtőtest befűtötte a nagy teremnek azt a részét, ahol mindenféle kézműveskedésre alkalmas hely volt. És semmi megkötés - például volt egy óriási ritkás fonatú nádkosár, arra színes drótok és mosószivacs darabkák voltak felkötözve. El tudom képzelni, hogy élvezhették a gyerekek. Sajnos benn nem volt szabad fotózni, de az ovinak van weboldala, és ott van néhány kép.
Nekünk, "látogató-tanulóknak" amúgy a körbenézés után csak az volt a feladatunk, hogy az ovi hátsó kertjében kirakott néhány vödörnyi "vacakból" készítsünk, amit csak akarunk. Ez az én magyar agyam számára mindig nagyon nehéz feladat (hiába no, gyerekkoromban ezt soha senki se mondta nekem, mindig azt mondták a suliban, hogy rajzoljak gyümölcs-csendéletet vagy drapériát) de sok-sok évnyi gyakorlás után lassan már szabadulok fel a porosz rendszer nyomása alól.
Az ovi pedig amennyire megdöbbentett az első pillanatban, annyira elbűvölt a sokadikban. Először csak arra jöttem rá, hogy ez nagyon tetszene a lányaimnak, akik imádnak kézműveskedni. De ami paradicsom egy 8-10 évesnek, vajon megfelelő környezet egy 2 évesnek is? Aki még nem tud öltözni, hogy ki-be rohangáljon, és a kézműveskedés se az erős oldala. De aztán arra gondoltam, hogy lehet, hogy az ovi ezzel is megbirkózna. Miért is ne... és aztán rájöttem, hogy valószínű, hogy Bende is imádna idejárni. Csak ugyebár messze van...vagy nem is annyira?

Mivel a suliban idén nem indul se matek, se literacy óra, kénytelen voltam egy új okosító helyet keresni. Nagyjából mindegy volt, hogy mit, csak egy volt fontos: legyen hozzá bölcsi is.

Na nem azért, mintha annyira le akarnám passzolni Kisbendét, de azt gondolom, hogy igenis jó neki, ha időnként eredeti anyanyelvi közegben van, ráadásul ez nekem se árt. Szóval ha a kettő összejön, akkor már mindenki nyert.
Igazából ám valami becsüstanfolyamot kerestem, mert állati szívesen kiegészíteném az elméleti művészettörténeti ismereteimet némi gyakorlati tudással, de sehol nem találtam ilyesmit. Biztos én vagyok nagyon béna (szóval aki tud, segítsen) de csak egyetemen találtam művészettörténeti kurzusokat, márpedig én most nem art historyt akarok tanulni, hanem appraiser-séget. (Hú, de jó kis magyar mondat lett...)
Szóval egy darabig keresgéltem, aztán feladtam, és azt mondtam, hogy legyen akkor bármi, csak ne üljünk itthon. És akkor jött szembe egy papír a könyvtárban, amin a fenti logo szerepelt.
Örömmel vettem kézbe, mert ilyen logos papírokon nagyon jó kis gyerekprogramok szoktak lenni. Ez az "Urban explorers" csoport ugyanis rendszeresen szervez a város parkjaiban nagyon jó kis gyerekprogramokat, teljesen ingen. És most a lányok sulijában is csinálnak ilyet minden héten. Ezt azért szeretem különösen, mert szabadtéri program - akadályversenyek, különböző közeli parkok felfedezése, és szépítése. Ma pl a szomszédos parkban ültettek virágot sötétedésig és utána futóversenyt tartottak. Szóval a csajok imádják, és azt hittem, hogy ez a papír is nekik fog szólni, de aztán láttam, hogy az "adult" szó is szerepel rajta, és rögtön azután a "creche" is. Amikor elolvastam, kiderült, hogy ez egy felnőtteknek szóló tanfolyam, aminek több célja is van. Egyfelől a szülőknek mutatja meg, hogy miket tudnak játszani a gyerekekkel a szabadban, másfelől önkénteseket is keresnek, akik majd a későbbi programokban szívesen segítenek. Nekem meg mindkét ötlet tetszett, különösen, hogy amíg mi, szülők a parkokat járjuk és okosodunk, addig a gyerekekre 2 szakképzett bölcsis néni vigyáz. (Mi ez, ha nem tökéletes egybeesés...)
Múlt héten meg is volt az első óra és két dolog derült ki: az egyik, hogy feltétlen be kell szereznem egy gumicsizmát, mert itt Angliában száraz napokon is nedves a fű. A másik pedig, hogy Kisbende imádja a bölcsit.
Utóbbi nem nagy meglepetés, merthogy a két imádnivaló nő két óriási zsák játékkal érkezett, mind világított és szólt és csörgött. Ráadásul összesen két gyerekre kellett vigyázniuk, és a másik egy öt hónapos pici baba volt, aki a felvigyázás felénél elaludt, innentől kezdve a nénik, ha nem akartak unatkozni, Kisbendével játszottak, amit ő nagyon is élvezett. Meséltek neki, daloltak, játszottak - konkrétan végig foglalkoztak vele, amit amúgy nevezhetünk ingyenes angol nyelvórának is. Nekem meg jó érzés volt, hogy most már nem esett pánikba, amikor otthagytam, nem is sírt - és amikor érte mentem, akkor se vetette magát kétségbe esetten a karjaimba, inkább elküldött, hogy teázzak csak nyugodtan a többiekkel, ő még játszik egy kicsit. (Ez a tea ugyanis már látótávolságban volt a bölcsis résztől, de tényleg nem jött oda.)
Szóval míg a fiam tanulta a tökéletes angol kiejtést (ami nekem sose lesz) én öt másik angol nőcivel (mind fehér, elképesztő...) átsétáltam a közeli parkba, ahol kincsvadászaton vettünk részt. Megkaptuk a park térképét és meg kellett keresnünk az elrejtett kulcsokat - amik amúgy ugyanannak a térképnek a darabkái voltam, mint amit a kezünkbe tartottuk, csak ezen nem pöttyök voltak, hanem egy nagy X is, ami az igazi, nagy kincset jelentette. (És ami amúgy nyilván a legutolsó darabon volt.) Ezek a kis laminált térképes puzzle darabok amúgy lamináva voltak és egy nagy befőttes gumi is volt rajtuk, így volt amit a fa ágán találtunk meg, volt amit egy bokor alján, egy másikat meg a földön lévő levelek között. Nem volt ám könnyű megtalálni. De végül meglett a kincs is - egy csomó csoki egy nagy zacsiban. Utána levelekből és termésekből készítettünk koronát, ennek mikéntjét már leírtam az artmami blogon. Egyszerű, könnyű, gyors és azonnali sikerélményt ad a lányoknak.
Én nagyon fellelkesedtem, de mivel a kis sportcipőmben nyakig vizes és saras lettem, azonnal tudtam, hogy muszáj lesz először gumicsizmával ellátni az egész családot, csak utána indulhat a móka. A lányoknak már van, én holnap veszek magamnak. És utána ezeket velük is el akarom játszani. Csak nem tudom mikor, mert az élet ám náluk is besűrűsödött. Elkezdtek járni Girlguiding-ra is, ami afféle lánycserkészcsapat és ott a kori, és az az Urban Explorers is elvesz egy délutánt... nem csoda, hogy a tanulással is lemaradtunk, mert ezeken a napokon nincs szívem este 6-7 körül leültetni őket még egy kis magyarozásra, ha hétvégén utazunk, akkor is elmarad az okulás. Szóval van mit pótolni, de azt gondolom ez a természetes, hogy egy idő után fontosabbak lesznek a helyi dolgok, mint az otthoniak. Ami nem azt jelenti, hogy ne lennének fontosak a gyökerek, inkább csak azt, hogy most újakat is csinálunk.