Panna cotta tejcsokival és karamellel

Amikor hétvégére a beígért napsütés, hideg őszibarackleves és dinnyézés helyett megérkezett a kétnapos eső, gyorsan kellett valami depresszióűző édesség. Mivel a nyárvégi képeket elő kell csalogatni az összeomlott laptopból, és  megint jön az eső is marad az őszies panna cotta a gyümölcsök-zöldségek helyett. Mert itt egyébként annyi-de-annyi zöldséges recept szokott lenni, igaz...

Hozzávalók (4 személyre)

4 dl tejszín
fél rúd vanília
4 gr zselatin/ 2,5 zselatinlap
4 dkg cukor
1 dl karamellöntet (ilyen,  a fele mennyiségből)
5 dkg tejcsoki

A tejszínt kis lángon 10 percig főztem a cukorral és a kikapart vaníliamagokkal, majd egy rugós habverővel jól elkevertem benne a zselatint.

Kiadagoltam, és egyórai hűtés után a tetejére öntöttem a kanálnyi  meleg tejjel a mikróban óvatosan - körönként kivett és kevergetett - felolvasztott tejcsokit, majd annak a tetejére a karamellszószt.  Kevés pekándióval díszítettem.

Mascarponés-karamelles-mogyorós sárgabarackpite

A nyár eddigi top sütije.

Ropogós mogyorós tészta, selymes mascarpone, tejszínhab, mézédes sárgabarack, egy kis karamellszósz - nem nagyon lehetett eddig überelni, és még hátravan a szilvás változat, de gyorsan csinálok még a barack végéből egy másikat, ráadásul a nyári zápor áztatta fényképezőgépem helyett :((( már nemcsak telefonyképezőgépem van, amivel ezt a gyatra képet buheráltam.
Szerintem még ütősebb is, mint az eredeti epres verzió, amit a júniusi Good Food-ból terveztem megsütni, de az eperszezonról lecsúsztam. Nem számított, sőt, a Nép sérelmezte, hogy miért ilyen kicsi lett, legközelebb csináljam csak a 24 cm-es formában nyugodtan.


Hozzávalók: (18 cm-es formához)

8,5 dkg liszt

3 dkg cukor

6 dkg vaj

3 dkg darált mogyoró

1 kis tojás sárgája

1 ek. hideg víz

- a töltelék:

20 dkg mascarpone

1,5 dl tejszín

1 púpozott ek. porcukor

6-8 sárgabarack - mérettől függően

- a karamellszószhoz:

10 dkg tejkaramell

6 ek. tej

A sütőt 190 fokra előmelegítettem.

A vajat, lisztet és a darált mogyorót az aprítógépben morzsássá kevertem, hozzáadtam a cukrot, tojást, a vizet és kézzel gyorsan egynemű tésztává gyúrtam; enyhén lisztezett munkalapon fél cm-nél kicsit vékonyabbra, kerekre nyújtottam a tésztát és kibéleltem vele a formát, hogy 3 centis pereme legyen.Negyedórát pihentettem a hűtőben, majd sütőpapírral béleltem és lencsét szórtam bele.(vaksütés)
15 percig sütöttem, ekkor kiöntöttem a lencsét, kivettem a sütőpapírt, és további 5 percet sütöttem még.

Ezalatt a mascarponét a cukorral kézi robotgéppel jól fellazítottam, a tejszínt lágy habbá vertem, óvatosan összeforgattam a mascarponéval.
A tejkaramellt kis lángon felolvasztottam a tejjel, a barackokat kimagoztam, kockákra vágtam és a felét hozzákevertem a krémhez.

A kihűlt tésztakosárba csorgattam a karamellszósz nagyobbik felét, ráhalmoztam a krémet, a megmaradt barackkockákkal megszórtam a tetejét és rácsorgattam a karamellszósz másik felét.

Pofonegyszerű luxussütemény, ha megérné a másnapot, még jobban összesimulnának az ízei a hűtőben.

24 cm-es mérethez +50%-kal emeljük a tésztához megadott mennyiségeket, legyen két centis pereme, a mascarpone pedig a standard 25 dkg-os dobozos. Minden más változatlan, kicsit kevésbé lesz duci egy szelet.

Csokitorta

Mert mi mást is kérhetne a nyárközepi szülinapos. Málnára, barackra, meggyre meg ribizlire majd tél közepén vágyik. És egy születésnapi torta nem arra való, hogy gyerekneveljünk, továbbá fel sem merül, hogy low-budget pudingszerű vagy nehéz és unalmas vajkrémekkel töltsük.
Úgy kábé fél kiló csoki és fél liter tejszín jó lesz, kisfiam?

Hozzávalók:(16 szelethez, mert nagyon kiadós)

a csokis-mogyorós piskótához:

5 tojás

5 ek. cukor

3 ek. liszt

1 ek darált mogyoró

1 k. holland kakaópor

1 kk. sütőpor

a ganache-hoz:

45 dkg étcsokoládé

5 dl tejszín

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.

A tojások sárgáját és a cukrot robotgéppel sűrű világossárga habbá vertem. Lapáttal óvatosan belekevertem az átszitált lisztet, mogyorót és sütőport, majd két részletben beleforgattam a kemény habbá vert tojásfehérjét is.

18 cm-es, alul sütőpapírral szilikonformában 40 percig- tűpróbáig- sütöttem a piskótát, majd kiborítottam a formából és rácson kihűtöttem.

A csokit aprítógépben felaprítottam, a tejszínt felforraltam, belekevertem a csokit és simára kevertem. Hagytam szobahőmérsékleten kihűlni, azután kis időre hűtőbe raktam, de nem hagytam megkeményedni, hanem amikor már csak nagyon-nagyon sűrűn folyós, tejfölszerű volt, a robotgép habverő feltétjeivel laza krémmé vertem. Még egy kis hűtés után kentem a három lapba vágott piskóta közé és bőven jutott bevonni is a tortát. ( A lazítással óvatosan, mert ha túlverjük a ganache-t, grízes lesz.) Esélytelen, hogy teljesen sima felületet produkáljak, ezért inkább direkt kócos külsőt kapott a sütemény.

Ha szép fényes külsőt akarunk, akkor a krémmel bevont tortát épp csak annyira tesszük be a langyos sütőbe, hogy a krém felszíne megolvadjon.

Ha van maradék és a hűtőbe tesszük, fogyasztás előtt fél órával nem árt kivenni, hogy a krém ne legyen annyira kemény.
Kevésbé hedonistán 4 dl tejszínnel és 35 dkg étcsokival is nyugodtan beérhetjük.

Egybensült karaj whisky-s gombaszósszal

Ha lehetne kérni, akkor most kellene valami illatfelhő közvetítés...

Ez a szósz, amit most először próbáltam, valami hihetetlen mély és gazdag aromájú, végül is miért ne lenne, hiszen skót whiskyvel, tejszínnel, dijoni mustárral nem nagyon lehet mellélőni. Most szólok, aki jön hozzánk vendégségbe, ilyet biztos kap, mert teljesen beleszerettem, amikor csak lehet, találok rá ürügyet, hogy megcsináljam, a hús tulajdonképpen mellékes. Csak egyetlen ennél jobb mártást ismerek, a vadasét, amit az anyukám csinál.

Hozzávalók:

70 dkg rövidkaraj

só

bors

3-4 ek olaj


-a szószhoz: (inkább 2 személyre)


25 dkg barna csiperke

1 kisebb hagyma

3 dkg vaj

2 csapott tk. liszt

2,5 dl húsleves (én a karaj kisült szaftját használtam)

0,6 dl tejszín

2 ek. Ballantines

2 kk. dijoni mustár

1 csipetnyi reszelt citromhéj

só

bors


A sütőt 150 fokra előmelegítettem.

A karajt oldalanként, plusz a két végét is 2-2 perc alatt egy vastagabb aljú serpenyőben körbesütöttem. Körbesóztam, borsoztam, betettem egy sütőzacskóba és 2 óráig sütöttem. Míg 20 percet pihent, elkészítettem a szószt, felhasználva az összegyűlt szaft egy részét is.


Az apróra vágott hagymát a vajon, közepes tűzön kevergetve üvegesre pároltam. Rádobtam a nagyobb szeletekre vágott gombát és nagy lángon átpirítottam, rögtön kicsit meg is sóztam, hogy levet engedjen. Mikor már majdnem elpárolgott a gomba leve, megszórtam a liszttel, átkevertem, majd hozzáöntöttem a hús szaftját és a tejszínt. Kevergetve átforraltam, majd sorban hozzáadtam a többi ízesítőt és még néhány percig lassú tűzön kevergetve pároltam, amíg a mártás besűrűsödött.

Itt találtam az állítólag uruguay-i eredetű receptet.

Mascarpone sk., otthon

Ez csak egy ürügy volt, hogy egy kicsit úgy csináljak, mint aki főz...
De mostmár hamarosan...holnaputántól...kár, hogy ésszerűségi okokból úgy kellett döntsek, először a kamrát kéne rendbevágni, mert valószínűleg van változatos dobozokba rejtve 5 kg mazsola és 10 csomag kókuszreszelék, rengeteg sütőpor, de tortazselé egy se (esetleg fordítva) ,viszont nincs fél kilónál több liszt, cukor meg egyáltalán, ellenben sikerült vennem 10kg kapirgálós csirkét pont akkor, mikor bedöglött a mélyhűtő.

Szóval Cserke, meg Lúdanyó (azt hiszem) itt a megoldás a gumiízű-állagú mascarpone prblémájára. Főzni kell otthon.

Már az Olasz Kulináriát olvasgatva feltűnt, hogy a mascarpone házilagos előállítása nem egy nagy boszorkányság, és amikor egy kis retro-hetvenes évekbeli konyhaboltocskában megláttam 1500 pénzért az ételhőmérőt ( a népi Kína egyszerű, de nagyszerű terméke, bár valami flancos olaszos nevű Kft. forgalmazza), akkor már tudtam hogy egyszer lesz nekem igazi házi mascarponém. Sőt, ezután már csak ilyen lesz mindig.

Ne is várja senki az összehasonlítást egyik boltival sem, mert nem is lehet összehasonlítani. Sűrű, sárga, van neki íze - mascarpone-íze-tejszín-íze - picit savanykás-édes egyszerre. Jobb csak akkor lehetne, ha házitejről gyűjtünk tejszínt, de azért fél liter alatt nem érdemes nekiállni, úgy meg tejtermelők előnyben.

Nem kaptam sehol sem nem ultrapasztőrözött tejszínt sem (még a Metróban reménykedem) - igen, és benne van az a béna karragén stabilizátor is, ha netán valaki fel akarja verni - de ennek ellenére működött; hétvégén tiramisu lesz.

Ja és az ára ebben a csúnya válságos, ködös, sötét világban igen vigasztaló: német tejszínekből csináltam, egyik poharas, másik kettő dobozos kétdecis, pontosan 26, 6 dkg lett 500 ml tejszínből, ami testvérek között is alig 400 Ft környékére jön ki. Ja és most láttam, hogy az ismert magyar gyártmányban van ám tej is.. De minek??


Hozzávalók:

0,5 l tejszín

1 ek. citromlé





A tejszínt lassú tűzön kevergetve felmelegítettem 80-85 fokra, közben hozzáadtam a citromlét, és a legkisebb lángra áttéve, ezt a hőfokot tartva kevergettem 15 percig.

Ekkor kb. annyira sűrű csak, mint egy vékony sodó: a kanál hátán vékony réteg tapad meg belőle.

Ezután levettem a tűzről, hagytam kihűlni és egy szűrőben, vékony vászonzsebkendőn keresztül 24 órát hagytam csöpögni a hűtőben.

A technikai megvalósítást BakingObsession-tól lestem el.

Narancsos-mákos panna cotta

Ugyan fejben megvolt az előétel és a főétel is, de csak a desszert jött máig össze a nemisbéka féle gyors karácsonyi menüből. Az viszont olyan lett, amilyennek elképzeltem, hagyományos is meg nem is, a hűtést leszámítva pontosan 5 perc elkészíteni, nem túl édes, selymesen olvadó, karácsonyízű, csinos és ráadásul mindenkinek ízlett. Ha nem is karácsonyeste ( mert ott bérelt helye van Mamma Sacher tortájának, lehetőleg minél giccsesebb marcipándíszítéssel, melyre lelkesen ötletelnek a családtagok már december elejétől), de valamikor az ünnepek alatt biztos lesz ismétlés.

A mák döntő része a forma aljára összpontosult, de erre számítottam már az After eight panna cotta tapasztalatai alapján, de ettől függetlenül a mák íze szépen átjárta az egész desszertet.



Hozzávalók 4 személyre:

4 dl tejszín

4 ek. darált mák

2 nagy narancs reszelt héja és leve

2 csapott tk.( 4 gr ) zselatin (vagy 3 lap lapzselatin)

2 ek.plusz 2 tk. méz

1 tk. vaníliakivonat




A zselatint elkevertem 3 ek. tejszínnel, a többi tejszínt kevergetve felforraltam a mákkal , 2 evőkanál mézzel, a reszelt narancshéjjal és a vaníliakivonattal és pár percig kis lángon főztem. A tűzről lehúzva simára kevertem benne a megáztatott zselatint, visszatettem egy fél percre a tűzre, azután kiöblített formákba öntöttem.

(A rákerülő szirup elég édes, de édesszájúabbak emelhetik kicsit a tejszínbe kerülő méz mennyiségét a zselatin kevésnek tűnhet, de ennyi pont elég, csak türelmesnek kell lenni, nem radírgumit készítünk)

Mivel fémformáim vannak, így 3 óra hűtőszekrény  után már lehetett is kiborítani őket, miután pillanatra forró vízbe mártottam az edénykéket.

Kerámiaformák esetén jobb biztosra menni, és inkább kora délelőtt megcsinálni, ha vacsora mellé adjuk. Aki nem akar vesződni a kiborítással, nyugodtan tálalja egy szép, inkább széles, mint mély pohárban - akkor a mák alul sűrűsödik ugyanis, és nehéz alulról együtt élvezni a desszert többi ízével.

A narancsok levét felére beforraltam a két teáskanálnyi mézzel, és a sűrű sziruppal meglocsoltam a desszertet.

Az egyszerű moszkauer

Mert Jóanya belátja hibáit és súlyos tévedéseit, amelyek abból indulnak, hogy ki kell rángatni a gyereket a húsleves-babgulyás-rántott-hús-brassói-kelt tészta-csirkepörkölt bűvös hatszögéből, azután meg leshet, amikor szemrehányják neki a "gasztrocsodákat". Így azután Jóanya magába néz, és utolsó őszi, váratlanul láblógatós vasárnap délutánján a kertbe való építkező jellegű kibámulás helyett süt egy egyszerű moszkauert. Mivel ez a friss dió megtörésével kezdődik - amely egyébként az egyetlen munkafázis,ahol igénybe lehet venni némi segítséget, különben elfogyna a sütimassza meg az étcsoki-bevonat fele - alig két óra alatt megvan vagy száz süti, de ez a szám ne tévesszen meg senkit, mert ezek bizony vékonykák-laposak - ahogy kell -, 4-5 darab egymás után a legkisebbeknek is lecsúszik rögtön.

Az egyszerű moszkauer egyébként számomra sokáig cukrászati rejtélyt képezett, el nem tudtam képzelni, miféle titkos recept alapján készítik az aranyárban mért lapocskákat. Azután egyszer véletlenül továbblapoztam a horvátilonában, és akkor gyanússá vált a Moszkvai sütemény álnéven szereplő teasüti. Azóta minden karácsonyra sütök egy hatalmas adagot, de most, hogy szánom-bánom bűneimet, ami mákos sütemények meg zöldséges rizsköret formájában csúcsosodott ki (még jó hogy az ebadta kölyköknek azért a szűzérmék valahogy csak lecsúszik) muszáj volt sütnöm műsoron kívül, főleg hogy a moszkauer olyan egyszerű.

A karácsony-feeling is megjött hozzá alig pár napon belül, helyes kis hózápor formájában.


Hozzávalók:


15 dkg darált dió

15 dkg porcukor

1 dl tejszín

7 dkg vaj

7 dkg narancshéj nagyon apróra vágva vagy reszelve

2 dkg liszt (egy nagy púpozott evőkenál)

kevés rum


A darált diót összekevertem a puha vajjal és az összes többi hozzávalóval, kivéve a lisztet, és egy lábasban forrásig, kevergetve összefőztem. A tűzről levettem és alaposan elkevertem benne a lisztet.( A narancshéj mennyiségéhez nagyon vékonyan hámozva és tényleg vékonyra felvágva kb. 2 nagy narancs szükséges, reszelve pedig inkább három. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor inkább a reszelés, mert rágós, nagy narancsdarabkákkal nem igazán élvezhető a süti.)


Sütőpapírral bélelt tepsibe egymástól legalább 2-3 cm távolságra teáskanálnyi masszát raktam, és azután egy másik teáskanál rumba mártogatott hátával meglapogattam kicsit ( kb. fél centi vastag és másfél cm átmérőjű lesz így), és amelyiket kellett, kerekre is igazítottam.

175 fokos sütőben kb. 5 perc alatt sülnek meg a sütik, eleinte ijesztő, ahogy szétfolynak és picit fortyognak, de azután ez megáll, és amikor épp barnulni kell a szélük, lehet kivenni őket.

A tepsin hagytam kihűlni őket, ekkor még úgyis szilárdulnak kicsit, közben meg már sülhetett a váltás tepsi. Ezt kivajaztam-liszteztem inkább, emiatt a moszkauerek kicsit szilárdabb lábakon álltak.

Amikor mind készen lett, olvasztott étcsokival kentem be az aljukat.


Horváth Ilona recept.

Berry tiramisu

Az idei nyáron nem lehet okunk panaszra. Nem is emlékszem ilyen évre, hogy ennyire egybeért volna a szezon cseresznyéből, málnából, meggyből, barackból, ribizliből meg minden másból. Ami nagyon jó egyrészt, másrészt meg ott az örök lekifurdalás, mert kizárt, hogy napokon keresztül, miután hazaesünk a munkából, miközben vadul szervezzük a kiskorúak nyári felügyletét, és tízre már nagyjából egyenesbe jönnek itthon a dolgok, még nekiálljak jelentősebb mennyiségeket befőzni.Így azután mindenből van egy kicsi, annyi, amennyinek még volt lelkierőm nekiállni éjfél előtt.

Ez a kis semmiség is a mindenből egy kicsi jegyében született, mert külön szerencse, hogy az áfonyán kívül minden más megterem a kertben, de azt hiszem, áfonyára itt esélyünk sincs, sajnos. Áááááfonya...egy külön kitüntetett posztot érdemelne, csak eltűnik el rögtön az a pici doboznyi, amit hazahozok.


Hozzávalók: (4 nagy pohárhoz)


2 dl tejszín

20 dkg mascarpone

25-30 dkg vegyes bogyós gyümölcs

1 ek. porcukor (vagy vaníliás porcukor)

1 kk. vaníliaeszencia

1 dl gyümölcslikőr

8-10 db babapiskóta




A megmosott málnát, ribizlit és áfonyát a gyümölcslikőrrel megzümmögtettem a tűzhelyen, éppcsak hogy a málna levet eresszen.

A tejszínt lágy habbá kevertem a porcukorral és kanalanként hozzávertem a mascarponét is.

A poharakba először babapiskótát tettem, rákanalaztam a likőrös gyümölcs felét, arra a krém felét, és ugyanígy jött mindenből még egy réteg. Minimum néhány óra kell neki a hűtőszekrényben, de el lehet készíteni előző nap is.


Mikor csináltam, eszembe jutott, hogy épp július 14-e van, ha francia vendégek lettek volna, akkor még a színösszeállításra se lehetett volna panasz :D.

Macaron-ia II.

Egy o-val... A másik az amerikai kókuszos rágcsa eredetileg, de sokan keverik (mint én is a korábbi postban) és ha guglizunk, akkor megtaláljuk így is, úgyis, leginkább összevissza. Ettől függetlenül további okosságokat tudok megosztani macaron-ügyben. Van fejlődés, lassú, de remélhetőleg biztos haladás a majdnem tökéletes felé - mert a tökéletesség elvetnivaló hiúság, és különben is unalmas...

Ahogy a múltkor leírtam, én a francia tojáshabos (french meringue) macaron-recepttel indítottam, aminek az volt az indoka, hogy egyszerűbb, mint az olasz, ahol ugye be kell lőni pontosan a cukorszirup hőfokát. Nos, lehet hogy az egyszerűbb kifejezés nem teljesen pontos, azóta ugyanis megtudtam, hogy a francia massza sokkal érzékenyebb a külső körülményekre - pédául esős, meleg, párás időben (vagy konyhában, ahol 3 órán át gyöngyöztetjük a húslevest) hozzá se fogjunk.

A macaron halála ugyanis a túlzott nedvesség. Ezt felveheti egyrészt a levegőből, vagy megoldhatjuk úgy is, hogy a habot vagy a mandulás masszát túlverjük, vagy keverjük. Ekkor szétfolyik a sütőlapon, és mindenféle szörnyűségek történhetnek vele: kireped, levakarhatatlanul odaragad stb. Az általános tanács, hogy inkább legyen under-, mint overmixed. Emiatt nagyon óvatosan kell bánni az esetleg alkalmazott folyékony színezékekkel vagy ízesítőkkel. Ugyanígy, ha a mandula héját blansírozással ( 1 perc a forró vízben) szedjük le, feltétlenül meg kell szárítani a mandulát a sütőben.

A nedvesség csökkentésére (is) alkalmazzák a tojásfehérje "öregítését". Ennek az a célja, hogy legalább 10-15%-nyi nedvesség elpárologjon belőle és koncentráltabb legyen a fehérjetartalom. Vannak persze bevallott/be nem vallott trükkök: sokan ki is írják, hogy megdobják még egy kis tojásfehérje-porral.
Igazából egyébként nehezen tudom elképzelni, hogy az ötfokos hűtőben lealufóliázva veszítene valamit a víztartalmából, de lehet. Én most 5 napig spájzoltam a tojást a hűtőben, de legközelebb 2 napra kinn hagyom normál hőmérsékleten ( Csak szalmonellamenteset merek használni majd.)
Egyesek klasszikusnak nem mondható módszerrel lazán 10-20 másodperces mikrózást javasolnak, és annyi. Na majd lesz ilyen is :)


A hab állaga ugyanilyen fontos, amivel indítunk. Az erről készült képen látszik már a "madárcsőr", itt én most megálltam, mert nem mertem túlverni, de 1 icipicit még kellett volna. Semmiképp se legyen túl kemény habunk, ha odáig jutottunk, akkor csináljunk belőle gyorsan valami mást.




A második nekifutás után rájöttem, hogy hiába a helyes kis talpacskák, az első kör bizony kissé túlvert volt, és a "tésztának" sokkal lassabban kellett volna folynia. Itt most beteszek egy képet, ahol talán látszik, hogy sűrűn, szalagszerűen folyik a mandulás cukorral összekeverve a massza. (És nagyon lassan is, de az nem látszik.)
Csak most a képen vettem viszont észre, hogy a mandula talán nem volt elég lisztesre darálva a cukorral, viszont a kész macaronok külső felszínén nem látszott a szemcsésség egyáltalán; a a fenti képen természetesen ennek a második körnek az eredményei láthatóak.






Ezzel most nálam nem volt probléma, viszont kicsit túlkevertem a cukorral és a mandulával, ezért van olyan maki, aminek helyes kis "airbag"-ja van. Ez bizony hibás... de elfogyott azért. (És még egy másik dolog, a nem tökéletes sütési hőmérséklet is állhat a háttérben, csakhogy egyre egyszerűbb legyen...)






Ugyanígy hiba, ha nem szép sima, egyenletes a macaron alsó fele, ez is a túlverés következménye. Ja igen.. az is hiba, hogy a talpacskák túldudorodnak a macaron szélén - szép függőleges oldalúnak kell lennie ugyanis egy igazi macaronnak - de ez meg állítólag a francia tojáshabos recept velejárója, úgyhogy egyelőre így marad.

Kipróbáltam most azt is, hogy lehet levarázsolni másképp a szilikonos sütőpapírról a macaronokat: nedvesítés helyett egyszerűen kinnhagytam pár órára teljesen kihűlni őket papírostól, azután pedig óvatosan, - mint egy arcmaszkot - lehúztam a papírt a macaronokról. Sütőpapír-peeling... nem is ragadtak oda :)






Az előző sütikhez képest ebbe a masszába nem tettem vaníliát, és szerintem jobb is így, mert jobban kijön a mandula íze.

A sütési hőmérsékletről és a sütés módjáról pedig hosszú oldalakat lehetne írni. Ahány blog, weboldal, annyiféle variáció. Ezt mindenkinek magának kell kitapasztalni, a saját sütőjével. Ami általánosan elmondható, hogy ha hosszabb, de alacsonyabb hőfokon sütjük, akkor egyrészt légzsákosak lesznek, másrészt nagyobb esély van arra hogy nem emelkednek meg szépen. A kezdő sütési hőmérséklet 130-180 fok között javasolt, én 160-nál feljebb nem mentem eddig, de a légzsák miatt ki fogom próbálni. A 130 abszolút alacsony szerintem, vagy legalábbis az én sütőm szerint, az első alkalom első két tepsije emiatt sem sikerült túl szépre. A magasabb kezdő hőmérsékletet csökkenteni kell akkor, amikor a talpacskák előjönnek - ez a 4.-5. percben meglesz, ez eddig nálam hajszálra pontosan működött. Ennek oka egyrészt, hogy ne barnuljanak a macaronok, és ne is szárítsuk ki őket túlságosan, hiszen belül kellemesen puhának kell maradnia.. Van, aki résnyire kinyitja a sütő ajtaját, van, aki kinyitja egyszer-kétszer a hátralévő időben, ami egyébként arra is szolgál, hogy megszabaduljunk a sütés közben keletkező gőztől. Van olyan, aki ekkor javasolja a tepsi megfordítását, de én ezt nem tenném meg, félek, összeesne a süti, és szerencsére azt tapasztaltam eddig, hogy a helyüktől függetlenül egyenletesen sültek

A következő eresztés dupla sütőpapírt kap a tepsiben, remélem így a magasabb hőmérséklet ellenére szép világos marad az alja és nem lesz légzsákos, a tetejére meg majd vigyázok...

Most egyenlő súlyú tejszínból és étcsokiból készült ganache-krém ( tejszínt épp forrpontig melegíteni, az összetört étcsokira önteni, simára keverni, visszahűteni) volt a töltelék, nagy sikere volt, az egy tepsinyi macaron pillanatok alatt eltűnt a 24 órás hűtőben való dugdosás után.








Hát ennyit mára a macaron-ról, remélem lesznek bátor és sikeres próbálkozók, én még nem érzem, hogy nagyon rákattantam volna :DD, de szóljatok!!










Egy éve: Csirke nyáron










Két éve: Cseresznyés pie

Írós panna cotta eperpürével

A tejszín(hab)-eper párosításnál egyszerűbb luxus nincs is a világon. Rácsodálkozom a gyönyörűségesnél szépségesebb epres desszertekre ezer helyen, azután az eper, amit hazahozok ebben a triviális kombinációban végzi az asztalon, (sőt már a konyhaasztalon) senki sem panaszkodik, mindenki elégedett, de csodadesszert, az nem születik. Úgy gondoltam, kifogok a kiskorúakon, és elmentek vagy 20 dekát magunknak valami rafináltabb kompozícióba hétvégén, de ember tervez...a fotózásnál kiszúrták az addig a hűtő mélyén üldögélő csíkos poharakat, és mondták, igen, ez jó lesz. Az is volt. Biztos. Még jó hogy csináltam két sima felfújtformában is, és mellédobálhattam az eper legvégét magunknak.

A tejszín-író variáció kicsit lájtosabb ( pontosan 130 kcal - 20 perc kocogás - mínusz adagonként, ha valakit érdekel), picit savanykásabb, melegben üdítőbb, mint a tiszta tejszínes panna cotta, bár láttam csak íróból készültet is, de akkor azt már nem nagyon lehet panna cotta-nak hívni, maximum zselatinos írónak, szerintem.


Hozzávalók (4 adag):

40 dkg eper leturmixolva, ízlés szerint cukorral vagy anélkül

2 dl tejszín

3 dl író

4 gr zselatin

5 dkg cukor

1 ek. víz

1/4 vaníliarúd








Az eperpürét 2 pohárba osztottam és betettem a fagyasztóba 1 órára. (Így nagyjából rá lehet úgy önteni a tejszínes keveréket, hogy nem keveredik össze, sőt, gyorsabban meg is szilárdul majd.)

A zselatint 1 ek vízben megáztattam. A tejszínt és egy deci írót a vaníliarúddal és a kikapart magocskákkal együtt felforraltam, lehúztam a tűzről. Hozákevertem néhány kanállal a megáztatott zselatinhoz és simára kevertem, visszaöntöttem a többihez, újra felforraltam, azután belekevertem a maradék írót. Vártam, míg kicsit meghűl, a vaníliarudat kihalásztam, az eperpüré tetejére elosztottam a krémet. A hűtőben 6 óra alatt tökéletes panna cotta állaga lett, bármennyire reménytelenül is folyósnak néz ki az elején, de nem szabad több zselatint beletenni.


Panna cotta MÉÉÉG nálam:

Panna cotta After Eight

Epres panna cotta


Tartelette után néztem körül a neten,( mint kiderült, nem az ő ötlete...) azután csak kicsikét alakítgattam.

Erdei gyümölcsös torta reloaded

Amikor feltettem a húsvéti mascarpone-tortát, ígértem, hogy egy kicsit pénztárcakímélőbb változatával sem maradok adós. Volt is rá alkalom mindjárt egy hét múlva. Nagyon egyszerű elkészíteni, sőt, ha nem akarjuk, még a sütőt sem muszáj bekapcsolni miatta. Hogy mennyire legyen édes, az abszolút egyéni ízléstől függ, ez a recept szerintem épphogycsak az. A látványossága miatt nagyon könnyű vele elismerést aratni, és szerintem még az is meg tudja csinálni, aki még életében nem készített komolyabb süteményt.


Hozzávalók:

15 dkg babapiskóta
10 dkg vaj
( de lehet 3 tojásból piskóta is, mint itt)

0,5 kg túró
1 natúr joghurt
3 dl tejszín
2 habfix
2,5 dkg zselatin
15 dkg erdei gyümölcs-keverék
6 evőkanál porcukor

babapiskóta a szélére (elhagyható)
26 cm átmérőjű kapcsos forma


A babapiskótát az aprítógépben morzsává aprítottam, (gép nélkül egy zacskóban nyújtófával gyorsan porrá lehet törni) és a vajjal masszává gyúrtam. Egy kanál hátával belelapogattam egy 26 cm-es tortaforma aljába, és beraktam a hűtőbe.

A túrót és a natúr joghurtot szintén az aprítógépben simára kevertem 2 evőkanál porcukorral. ( Régebben a krumplitörővel működött ugyanez.)
A tejszínt habbá vertem az utasítás szerint a két habfix-szel és egy evőkanál porcukorral és óvatosan összekevertem a túrós krémmel.
A zselatinból 2 dkg-ot 3 ek vízben elkevertem, kicsit állni hagytam, azután még egy evőkanál vizet hozzáadva lassú tűzön felmelegítettem míg sima folyadék nem lett, és hozzácsorgattam a túrós-tejszínes masszához, jól összekevertem a kézi mixerrel.

A gyümölcskeveréket 2 ek porcukorral felolvasztottam és a túrómassza egyharmadához kevertem, hozzáadva az előzőek szerint elkészített további fél dkg zselatint is. (1 ek vízben áztatva, további egy ek. vízzel felmelegítve.)

A torta szélét félbevágott babapiskótával raktam körbe, ezután ráöntöttem a gyümölcsös krémet, majd a sűrűbb natúr részt. Ez utóbbi nehezebb, így magától sem lesz egyenletes a két krém eloszlása, de óvatosan belekotorásztam kicsi a kanál végével a márványosabb külsőért.

Télen gyakran szoktam sok vegyes, színes gyümölccsel megpakolni, kevés tortazselével áthúzva, ( a teljesen haszontalan csillaggyümölcs ünnepi alkalommal nagyon fel tudja dobni a narancsos- fagyasztott málnás - kiwis keveréket) most néhány szem friss eper került a tetejére.

Pár óra elég a hűtőben a teljes szilárduláshoz.
Kisebb tortaformában is jó ugyanez a mennyiség, akkor magasabb tortát kapunk. Ha piskóta lesz az alja, akkor nagyjából pont a forma tetejéig ér a krém.

Erdei gyümölcsös mascarpone torta

Vajon érdekelnek valakit még a húsvéti receptek?? Persze ha nem teszem fel most, akkor meg jövőre már a feledés homályába vesznek, úgyhogy tekintsük ezt egy jövőbe mutató posztnak. A számomra anti-stressz-terápiás vacakolást jelentő marcipándíszítés egyébként is időszerűvé teszi, még akkor is, ha a mélyhűtött bogyósokat alkalmazunk. Bírom egyébként az olyan ételfotókat, amin egyszerre van jelen friss málna, eper, áfonya, szeder, ribizli, feketeribizli meg kökény, som és társai - én legalábbis ezeket egyszerre produkáló éghajlatot nem ismerek, úgyhogy a gyümölcsök tuti jet-legben szenvednek. Régóta tervezem egyébként az ezerszer legyártott túrótorta feltételét is, ez most annak egy kicsit kevésbé pénztácakímélő változata, az ünnepre tekintettel.



Hozzávalók:

a piskótához

3 tojás

3 ek cukor

3 ek liszt

negyed kk. sütőpor

A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját a cukorral kézi mixerrel sűrű, világos, buborékot vető masszává kevertem. Hozzászitáltam a lisztet és a sütőport, elkevertem, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét két részletben óvatosan beleforgattam.

26 cm-es, alulra sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformában 175 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem. (10perc kb.)

a krémhez

25 dkg mélyhűtött erdei gyümölcs mix

500 gr mascarpone

2 natúr joghurt

30 gr zselatin

1 cs. habfixáló

2 dl tejszín

12 dkg porcukor

néhány kanál eperdzsem, 5 dkg marcipán és babapiskóta a díszítéshez

A joghurtot, a mascarponét és 10 dkg porcukrot összekevertem, a habfix-szel habbá vert tejszínt is összeforgattam velük. 2 dkg zselatint egy evőkanál vízbe áztattam, majd további 3 ek vízzel felmelegítettem, míg sima folyadékot nem kaptam. (Forralni nem szabad.) A zselatinos folyadékot kézi mixerrel a joghurtos krémbe kevertem.

A gyümölcsöket 2 dkg cukorral felolvasztottam, az előbbi módszerrel elkészített 1 dkg zselatint is hozzájuk adtam, majd a krém 1/3-ával összekevertem.

A piskótát néhány kanál eperdzsemmel megkentem, visszacsatoltam rá a kapcsos formát, ráöntöttem a gyümölcsös krémet, majd a tetején a joghurtosat elegyengettem. Óvatosan bele lehet kavarni egy villával is, akkor márványosabb lesz, de itt a gyümölcsös krém kicsit lazább az elején, ezért a sűrűbb mascarponés eleve belesüllyedt itt-ottt, ahogy kanalaztam a tetejére, ezért nem is piszkáltam.

A méretre vágott babapiskótákat a krém megdermedése (kb.3 óra a hűtőben) után eperdzsemmel ragasztottam a formából kiszabadított torta oldalára.








Ezután már csak a marcipándíszítés volt hátra. A virágokat beforralt meggylével, a leveleket pár csepp keserűmandula aromával színeztem.(Eredetileg beforralt spenótlevet akartam használni, de hát az időszűke..)

A méhecskék egy linzersütésből maradtak, fehér cukormáz, csoki és.. . sáfránnyal már nem volt időm vacakolni, ezért a cukormáz - a sárga csíkok - icipici curry eredménye :)

A marcipán házi készítésű, mézes, majd megosztom egyszer, ha olyan marcipános idő lesz.

Karamellás-diós-mogyorós-mandulás pie VKF-XXIII.

Volt egy körkérdés, amit szerintem elfelejtettem megválaszolni, de akkor most itt egy a hétből: kényszeresen szeretek kipróbálni újdonságokat, ha jön valaki hozzánk. Ez ugye minden háziasszonyi józan észnek ellentmond, de ez legyen az én bajom. És lett is. Amikor ezt a tortát először csináltam.

A tésztakosárral kezdődött, amit előre meg kell sütni. Mivel szokás szerint ( na még egy a hétből) ötvenhárom dologba fogtam bele egyszerre vasárnap délelőtt, úgy gondoltam, nem vacakolok a vaksütéssel, különben is mindig nedves marad a pite alja, menjen csak be úgy a sütőbe, ahogy van. Félidőben azért ránéztem a tésztára, és sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy a majdan a karamellszószt benntartani hivatott széle kellemesen rálapult a torta belsejére. Tortaforma ki, a szélek még nem sültek össze az aljával, ezért előkaptam pár villát, és visszaszobrászkodtam a szélét a forma oldalához, kitámasztva a villákkal. Nem mondom, hogy tökéletes egyenletes, mintaszerű lett körben, mikorra megsült, de nevezhettük mondjuk... kellemesen rusztikusnak.
A recept szerint - és ezt még sosem hallottam - a mogyoró lehéjazására biztos módszer a 30 mp-ig történő szódabikarbónás vízben forrázás - nosza. Ez a zsúfolt délelőtt ideálisabbnak tűnt, mint az állandó felügyeletet igénylő sütőben történő lassú pirítgatás. Igaz, a konyharuhát így is úgyis kidobom a dörzsöljük-le-a-héját művelet után, viszont időt nyerek. Hát nem. Nem tudom ezt honnan vették a recept szerzői, vagy rossz a fordítás, vagy az én szódabikarbónám, vagy a vizem - a héja maradt úgy, ahogy volt. A konyharuha boldog kis hangokat hallatott, hogy nem végezte a kukában, én meg úgy döntöttem, marad a mogyoró héja.
A recept ezután a tortába dobálandó olajos magvak sütőbeni pirítását írja elő. Ez kiválóan sikerült volna, ha a dió valamiért nem kezd el előbb pirulni, mint a mandula meg a mogyoró. Így a megégett diószemeket kidobáltam, és hozzáadtam ugyananyit, de mostmár pirítatlant.
Jöhet a karamellszósz. A tejszínt összeolvasztva a cukorral nekem abszolút nem sűrűsödött be, sőt hígabb lett. Akkor forraljuk még, gondoltam. Persze sikerült kifutnia, amíg én térültem-fordultam, tejszín meg már nem volt több otthon, mit csináljunk, ennyi szósz lesz, amennyi...

A végső fázisban, amikor pedig össze kellett sütni az egészet, a tésztalapot, a csonthéjasokat, a tejszínt, a karamellszószt, akkor pedig a sérült tészta persze átengedte a szószt, ami a kapcsos tortaforma titkos résein leszivárgott a sütő aljába és szmogot produkált a konyhában és a tetejét is sikerült odaégetnem, ami egyrészt annak volt köszönhető, hogy a karamellszósz nem fedte be teljesen a magokat, másrészt meg annak, hogy persze megint nem(csak) erre figyeltem. ( A légzőlészülékem üvegjét törölgettem egyfolytában.)


DE ez nem most volt, hangsúlyozom, sokat tanultam az esetből,a torta pedig nagyon-nagyon finom, jó szívvel ajánlom mindenkinek. De tényleg...

A tejszínnel egyébként annyi csak a gond, hogy szerintem az amerikai recept double-cream-et ír, ami 48%-os zsírtartalmú tejszínnek felel meg, de vergődő és piacvesztő mezőgazdaságunk termékei között ez nem/sem található.


Hozzávalók:

a tésztakosárhoz:

37,5 dkg liszt

30 dkg vaj

2,5 ek. cukor

2,5 ek. hideg víz

pici só


Töltelék:

7 kg mogyoró

3dkg mandulapehely

5 dkg dió

4 dkg mandula

3 dl tejszín

27 dkg cukor


A lisztet összemorzsoltam a hideg vajjal (legjobb az aprítógép, de csak két részletben fért nekem be) és a cukorral, majd a hideg vízzel gyorsan tésztát gyúrtam belőle. 30 percig a hűtőben pihentettem.

Ezalatt a tejszínt összeforraltam (és így besűrítettem) a cukorral, kis lángon, 10 perc alatt.
A héjas mandulát héjas, lobogó vízbe dobtam, fél perc után leszűrtem és a héjából kipattintottam. A magokat kissé felaprítottam, és serpenyőben kevergetve megpirítottam. A sütőt előmelegítettem 200 fokra.

A tészta 2/3-adát kerekre nyújtottam, az ment a 28 cm-es forma aljára, majd a maradékból széles peremet csináltam, jól hozzányomkodtam a formához és az alsó tésztalaphoz.
Nem mertem mostmár vaksütés nélkül nekivágni persze, 10 percig kell a babbal sütni -igen, nedves maradt az alja -, ezután a széle már elég merev, így kivettem a babot és az alufóliát és további 20 percig világos aranyszínűre sütöttem a tésztát. Fel is púposodik sütés közben ezután, muszáj volt kicsit megszurkálnom, de csak óvatosan, hiszen ebbe jött azután a tejszín.

Ezután kis pihentetés szükséges, mert tovább kell sütni a tésztát a tejszínnel meg a csonthéjasokkal, és megégne, ha nem hűlne egyet - szóval némi hüledezés után beletöltöttem a magokat, rálocsoltam a cukros tejszínt és 40 percig 200 fokon sütöttem, míg szép karamelles lett a töltelék. (Sütés közben helyes buborékokat fúj) Nem szabad túlsütni, mert akkor szabályszerűen megkeményedik a teteje, miután kihűlt; legyen inkább szép sárgás-világosbarna, kinézetre egészen sűrűn folyós.

Macerás, finom, aki viszont diétázik, vegyen inkább két Mars szeletet.


A recept az Évszakok konyhái című szakácskönyvből való.

Kis mandulás sütemény

A kis mandulás sütemény kis tea(teás) süteménynek indult, még jó, hogy -remélve a legjobbakat - csináltam egy próbakört, mert ezt szántam az Angyalkára. Valószínűleg kevés volt az infúziós idő, mert csak késő délután főztem meg a Gárdonyi Teaház Cherry-Rum ízesítésű teáját hozzá, ami nálunk teljesen addiktív termék a téli időszakban. Mivel mandula is van benne, gondoltam, a sütinek sem árthat egy kis mandula, viszont sem a tea észbontó aromája, se a színe nem jött át a sütibe - így maradt ilyen kis mandulás sütemény, nagyon omlós, gazdag a dán vajaskekszekre hasonlító (csak finomabb, persze).


Hozzávalók:

24 dkg liszt

14 dkg vaj

8 dkg porcukor

2 tojás sárgája

1 dl tejszín

5 dkg darált mandula


A vajat és a porcukrot habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk és jól elkeverjük benne a tojássárgájákat, majd a tejszínt, a mandulát és a lisztet. (Kicsit lágy lesz a tészta, elbír némi lisztet még)

30 percet hideg helyen pihentetés után (muszáj, mert összegyúrva nagyon lágy) fél cm vékonyra nyújtjottam a tésztát, formákra szaggattam és kristálycukorba forgattam.( Lapostányérban a cukor, kicsit tunkolni kell). 165 fokra előmelegített sütőben kb.20 percig sütjük. Az utolsó pár percben alufóliával takartam, így megmaradt szép téli hófehérnek.

Utolsó kívánságok - Créme brulée VKF! XXI.

Saját kiírásom okozott ám nekem is fejtörést... Nem tudtam eldönteni, vajon kit szeressek? Legyen valami kreol, amivel Gabriela nemcsak Nacib úr gyomrát, hanem szívét is elbűvölte, majd összetörte? Vagy Alexandra spagettiszósza, ahogy szerintem spagettiszószt még nem írt le senki? Vagy égessem el egyszerűen a krumplit a kolbász mellé, mint Tristan a depresszióra receptre felírandó Herriot-könyvek egyikében? Vagy válasszak valamit a születésnapi vacsora menüjéből a Jó étvágyat, Amerika!-ból, ami arra tanít minket, hogy sose akarjunk tökéletesek lenni, mert az kíhívás a természet tökéletessége ellen? Vagy biztos kézzel nyúljak egy Bächer-kötethez? Eszembe jutott még kedvenc szomorú könyvem, A folyón át a fák közé, persze esznek abban is, de ott az olyan mellékes, gyorsan elolvastam inkább vagy tizedszerre..

Azután kezembe került egyik szeretett modern novelláskötetem, (Beszélgetés az angyallal, Európa Könyvkiadó, 2002) amit a szintén nagy kedvenc Nick Hornby szerkesztett (Hosszú út lefelé - ne hagyja ki senki) és már meg is volt az ihlet. Ráadásul a créme brulée régóta szerepel a kipróbálandók listáján, és pár hete végre beszereztem a háztartásomból eddig méltalanul hiányzó kis felfújtformákat is hozzá.

Akkor olvassunk...

"De persze van, aki nagyon is tudja, mit akar. Ott volt ez az ügyvéd, aki eltette láb alól a feleségét. Az újságok is írtak róla. Az életbiztosítás miatt csinálta. A barátnőjével tervelték ki, és hónapokig nem is keveredett gyanúba. Szépen végigcsinálta az egészet - hüppögött a temetésen, betelefonált a rendőrségre, hogy sikerült-e már valami nyomra bukkanniuk, és közben tényleg elsírta magát, satöbbi. Egy darabig valóságos hős volt - tragikus hős. És aztán megtalálták a krokettütőt, a panel mögé suvasztotta a hajóján, egy luxushajón, ami Mersea kikötőjében horgonyzott. Mikor megkérdezték, mért nem tüntette el, dobta a vízbe vagy valami, furcsa választ adott. Azt mondta: - Nem vitt rá a lélek. - Körülbelül egy hónapja került rá a sor. Emlékszem a kézírására. Nagyon elegáns volt. És a rendelése... Dave hozta le, és azzal adta át, hogy na, ez tetszeni fog magának. Előételnek spárgát kért, azazhogy csak spárgafejet. Aztán két gyöngytyúkot baconszeletekbe göngyölve és megsütve, vajban párolt zöldbabbal és zellerkrémmel, aminek, megmondom őszintén, utána kellett néznem. Desszertnek pedig créme brulée-t. Legszívesebben felmentem volna hozzá azzal, hogy na idehallgasson, ha magának flancos francia koszt kell, akkor tessék, jöjjön és csinálja meg. ...
Az ügyvéd küldött egy cédulát, amire azt írta: " Tiszteltetem a séfet. " Ilyen még az életben nem történt velem. Elpirultam, mikor olvastam, annyira jólesett. Persze mindenki örül ha megdicsérik. Ha értékelik, amit csinál. "

Giles Smith: Utolsó kívánságok



Hozzávalók 4 személyre:


5 tojás sárgája
6,5 dkg cukor
3,2 dl tejszín
1 teáskanál vaníliakivonat (vagy fél vaníliarúd)

1 ek. porcukor

konyhasárkány

A sütőt 160 fokra előmelegítettem, és a teáskannában vizet forraltam.

A tojássárgákat addig kevertem a cukorral, míg selymes világossárga sűrű krémet kaptam. (ld. piskótakészítés első fázisa) Sajnos csábító volt a kézi mixer használata, ez viszont azt eredményezte, hogy a massza tele lett apró levegőbuborékokkal, azokat pedig ki kell varázsolni belőle. Úgyhogy maradt a fakanállal kevergetés, és így ugyanannyi ideig tartott, mintha eleve azzal csináltam volna...

A masszához óvatosan és egyenletesen hozzákevertem a vaníliaaromás tejszínt, és a folyós krémet négyfele öntöttem.

(Ha vaínilarúddal dolgozunk, akkor kettévágjuk, felhasítjuk, magokat a teszínjbe kapargatjuk, utána dojuk a rudat és 10 percig jól összemelegítjük. A tejszint némileg kihűlve keverjük ilyenkor a tojásmasszához, nehogy összerántsa.)

Egy mély tepsibe 2 cm magasan töltöttem a forró vizet, óvatosan beletettem a formákat, a tepsit még óvatosabban belötyögtettem a sütőbe és ott 50 percig gőzöltem.


A tepsiben hűltek ki a fomák, azután pedig a hűtőben hűtek tovább.

A tetejére óvatosan porcukrot szitáltam, és jól megégettem itt-ott a lángszóróval. Ezt még gyakorolni kell...

Konyhasárkány hiányában a maximálisra feltekert grill alá is be lehet tenni pár percre, míg a cukor pirulni nem kezd, de akkor újra mehet a hűtőbe.

Ahány internetes oldal, annyi recept, az enyém a www.crémebrulée.com oldalról származik, a mértékek a cup átszámítgatása miatt ennyire lehetetlenek.

Szégyenkezős körteleves csak úgy

Szóval sikerült önmagamat alulmúlva szerény 47 órával lecsúsznom aVKF-ről, ami azért olyan nagy beéégés a tetejébe, mert egyik (ha nem A) kedvenc blogszerzőm, a már személyesen is megismert Cserke volt a háziasszonya. Magyaráztam én ezt neki alig egy hete, hogy van ám levesem, de már nem is olyan friss, meg nem is ilyet akarok, meg majdén... na ez lett belőle. Olvassa aki még idekattint néha, főzze, egye, mert végülis a hideg zimankós kanalaznivaló kitalált pályaművet elmosta a novemberi április, így ha behúzódunk teraszunk vagy erkélyünk napsütötte szegletébe, jól tud esni egy ilyen hideg leves még most is szerencsére.


Hozzávalók:

4-5 közepes méretű, illatos körte
fél citrom leve
5dl víz
1 nagy ek.méz
kevés cukor
2 dl tejszín
1 ek. étkezési keményítő (NEM liszt)
1 kk. vaníliaaroma (ezzel igazán tökéletes)
1 ek. Vilmoskörte (elhagyható)


A körtéket meghámoztam, kivágtam a magházukat és fél citrom levével, a vaníliakivonattal és a mézzel elkevert 3 dl vízben megfőztem. (Kb. 10 perc)

A maradék két dl. vizet hozzáöntöttem a tűzről már levett leveshez, (így elég langyos lesz elméletileg ahhoz, hogy ne rántsa össze a tejszínt) az étkezési keményítőt egy kevés cukorral elkevertem, simára kevertem a hideg tejszínnel, hozzákevertem a körtés léhez és pár percre visszatettem a tűzre, hogy összeforraljam. A tűzről levéve összebotmixereztem a levest és jól behűtöttem.

Egy kis pirított mandulaforgáccsal lehet sikkesíteni rajta.

Egy Klassz étteremben ettem a nyáron ilyet és egész tűrhető reprodukciója lett.

Epres panna cotta

Tehát akkor eper, eper és még egy kis eper. Csak úgy, ahogy megjött a piacról, persze megmosva. Nálunk nagyjából így néz ki az eperszezon. Vétek azokat a gyönyörű szemeket zúzni meg turmixolni, meg felkockázni, sütni-főzni és a többi... Ha meg nem olyan szép, jó ételt úgyse lehet belőle csinálni, legfeljebb dzsemet (megvolt ma az első adag) . Némi engedmény, hogy esetleg egy kis tejszínhabsapkát teszünk még szépen sorban mindegyik szem tetejére, és aztán tünteti el mindenki sorban. De ha eper és tejszín, akkor legyen már itt fenn a blogon is valami, ezért lett vasárnap minimálisan átalakítva a hedonista eper-tejszínhab kombináció.



Hozzávalók (4 adaghoz) :


1,5 dl sűrű tejszín
15 dkg eper
2 ek. cukor vagy méz
1 tk vaníliaeszencia vagy egy van.cukor
2 csapott tk. zselatin


Az epret krumplinyomóval jól összetörtem, hogy levet is engedjen, elkevertem a cukorral, és állni hagytam. A zselatint 2 ek. meleg vízben megáztattam. A tejszínt és az összetört epret összekevertem, hozzáadtam a vaníliaeszenciát, felforraltam, beletettem a megduzzadt zselatint és rugós habverővel alaposan elkevertem, majd le is húztam a tűzről. Vékonyan kiolajozott formákba - a muffinsütő mélyedéseibe - öntöttem, és hűtőbe raktam.
2-3 óra hűtés tökéletesen elég volt arra, hogy megdermedjen, és már egyben kicsusszanjon a formából, gumicukor feeling nélkül.

Masnitészta lazacos-kapros szósszal

A tavaly szétszóródott kapormagokból helyes kis bokrocskák nőnek mindenfele a kertben. Na nem az enyémben, hanem a szomszédasszonyoméban, én ugyanis annyira nem bírom a kapornak még a szagát se, hogy nem kímélek egyetlen kihajtott növénykét sem. Nem is értem hogy lehet egy jó kis túrós lepényt például kaporral tönkretenni, a kapros tökféle főzelékek pedig mindjárt két szőrös feketepontot kapnak: egyet a tökféle, egyet a kapor - marad tehát a tejfölös habarás vagy rántás magában.
A kapornak egyetlen egy esélye van nálam, azóta, hogy külföldön egy szuper háziasszonynál vendégségben olyan-de-olyan lazacos-kapros tésztasalátát ettem, hogy még sose.
Ezért aztán mikor egy kis kertészeti eszmecsere során megláttam a kaporfiókákat, már tudtam, hogy Henrietta salátáját valahogy reprodukálni fogom. Mivel azonban egy Emberrel nem tanácsos azt közölni, hogy ebédre hideg majonézes tésztasaláta lesz, kicsit csaltam és így lett belőle meleg ebéd:

Hozzávalók (2 személyre):

25 dkg farfalle tészta (durum)
1,5 dl tejszín
10 dkg füstölt lazac
1 ek. olivaolaj
pici csokor friss kapor
színesbors-keverék
só


A tésztát nem a dobozon lévő utasítás szerint főztem meg, hanem ahogy mi szeretjük, rendesen puhára...
Amíg a tészta készült, kis darabokra vágtam a lazacot, a tejszínnel, az olivaolajjal, az apróra vágott kaporral és a borssal jól összemelegítettem, tettem hozzá vagy két evőkanállal a tészta főzővizéből és ezzel kész is volt a szósz.

Aki kellemes rózsaszín árnyalatot vél felfedezni a képen, az jól látja. Nem photoshop, pusztán arra bizonyíték, hogy ez a lazacot is jól belakatták béta-karotinnal, vagy ki tudja miféle színezőanyaggal...

VKF! XIV. Tokaji borhabkrém

Dúsan terített királyi asztalok tomboló, vaskos sültjeit aranykezével csitító kemény arcélű, nemes borkülönlegesség... Nem, nem őrültem bele a VKF! ehavi fordulójába. Ez csak egy idézet az 1995-ös száraz tokaji szamorodni palackján található borajánlóból.

Régen hallgatott már a szekrényben, mert forduló ide, forduló oda, nem vagyunk igazán tokaji - rajongók. Attól még természetesen kiváló bor, és mostmár eredetvédetten magyar, úgyhogy joggal lehet magyaros menü része - éppcsak itt nem folyékony formában, hanem desszertként elkészítve. Bevallom, csak most vettem észre, hogy száraz bort használtam, de ez cseppet sem ártott a borhabkrémnek. Ha könnyű, elegáns desszertet akarunk feladni egy gyomrot kevésbé kímélő vacsora végén, biztos sikerre számíthatunk vele.

Hozzávalók:

3 tojás sárgája
5 dkg cukor
2 dl tokaji szamorodni
1 kk. zselatin
1,5 dl tejszín
1 nagy ek. mazsola

Fél deci borral összemelegítettem a mazsolát és állni hagytam.

Egy lábasban vizet forraltam, és a lassú gőz fölött egy másik lábasban a többi bort, a cukrot és a tojások sárgáját kézi habverővel addig vertem - kb. 15 perc - amíg sűrű, krémes, habos masszává alakult. (Forrnia nem szabad!) Ezután hideg vízbe tettem a lábast, és addig kevertem, míg majdnem kihűl a krém - ez pár perc volt csupán.

A zselatin egy kevés vízzel megáztattam, majd a mazsolákról leöntöttem a bort, újra megmelegítettem, a zselatinra öntöttem, kevergettem, míg felolvadt, és a langyos krémben elkevertem.

A tejszínt habbá vertem, és óvatosan, de határozottan elkevertem a krémmel.

A poharak aljára mazsola került, erre adagoltam a krémet, és jól behűtöttem.

4 csinos, decis pohárra volt elég.


Lajos Mari recepteje a 99 nyalánkság c. könyvéből.

Diós-paradicsomos halfilé

Kérem, akik elvből ellenzik a mikrosütő használatát, azok gyorsan olvassanak mást tőlem vagy másoktól.

Az úgy volt, hogy kezdő anyaként én is beleestem abba a téveszmébe, hogy újszülött gyermekem másra sem vágyik, csak arra, hogy egész nap szórakoztassam. Magától ez nem jutott volna eszébe, élte volna a csecsemők normális, evés-alvás-pelenkatelerakás ritmusát, de aztán vérszemet kapott. Így bár a fogmosásig és a zuhanyozásig általában sikerült eljutnom reggel tízre, de hogy meleg vacsorával várjam haza a ded apját, nos az asszonyt próbáló feladatnak látszott. Ekkor jött az ötlet, hogy hát a mikrosütő nemcsak cumisüveg-sterilizálásra való. (Tudom-tudom, arra se, de akkor ld. első sor) És mivel a mikrosütőhöz járt egy helyes szakácskönyv is, próbálkoztam. Azt már akkor sem hittem, hogy a mikróban van értelme levest főzni, pláne tortát sütni, de az alábbi halas, mint egyetlen kipróbált recept sokszor mentett meg az Ember szemrehányó pillantásaitól, amelyekből ki volt olvasható, hogy ha már egyszer itthon voltam egész nap, mégis mi a csodát csináltam :)

Bevallom, Gabojsza halas fordulója előtt végső kétségbeesésemben újra bepróbálkoztam a recepttel, de aztán az utolsó pillanatban csak sikerült a tapenade.

Mindenesetre a mikrós hal azért egy fokkal csak hátrébb van a gasztrobűnök toplistáján , mint a sajttal töltött előregyártott pulykamell, pedig az is sokszor kisegített egy évtizede...

És még egy rövid kis észrevétel a mikrókról. Nemrég láttam egy igazi, totális mikrosütőt, egyenesen a tengerentúlról. Nemcsak a mérete volt hihetetlen: kicsit nagyobb, mint egy normál villanysütő, hanem az előreprogramozott lehetőségek is: popcorn, frozen breakfast (mi az amit reggelire a fagyasztóból kell elővenni?????) frozen lunch, frozen dinner, pizza reheat. No comment.

Hozzávalók 4 személyre:

80 dkg tengeri halfilé
1 kis doboz sűrített paradicsom (Arany Fácán forever)
2 dl tejszín
5 dkg darált dió
2 ek liszt
2 nagy gerezd igazi fokhagyma
2 ek olaj vagy olvasztott vaj
1 tk. só
frissen őrölt bors

A kiolvasztott halfilét besóztam, lisztbe mártogattam, egy kerek jénai tálba rektam és ráöntöttem az összes többi hozzávaló keverékét. A befedett edényt 800watton 8 percig pároltam, és még 10 percig hagytam állni. Rizs vagy párolt zöldség tökéletes hozzá, a mártás nagyon finom, a halat meg egye, aki szereti.

Hát igen.Csábítóan minimális erőfeszítés. De végül is ugyanezt az eredményt elérhetjük forró sütőben 20 perc alatt, és akkor mellőztük a mikrosütőt.

A recept eredetileg a Sütés-főzés mikrohullámon c. könyvből származik, kis módosításokkal: a ketchup már tényleg túlzás volna!