A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rétes tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rétes tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

10/05/2024

Spanakopita

Ha még nem ettetek görög spanakopitát, ezt a receptet feltétlenül próbáljátok ki. Imádni fogjátok nem csak az ízét, hanem azt a roppanós hangot is, amit hallani fogtok szeleteléskor 😍

Töltelékhez:

  • 250 gr túró
  • 200 gr Feta
  • 3 tojás
  • 400 gr spenót (lehet fagyasztott is, felengedve)
  • 1 csomó kapor apróra vágva
  • 3 szál újhagyma felkarikázva
  • só, bors
  • 0,5 dl olívaolaj

És még:

  • 12 lap rétestészta (250 gr)
  • pici olívaolaj a lapok lekenéséhez

A töltelék hozzávalóit a leírt sorrendben keverd össze. Fogj egy kb. 30 cm-es piteformát, az alját kend meg olívaolajjal, majd helyezd a réteslapokat a formába úgy, hogy mindegyik kb. fele túllógjon a formán. 

A nem túllógó részét a lapoknak, ahogy teszed őket a formába, kend le vékonyan olívaolajjal. Amikor így "megágyaztál", mehet a töltelék a lapokra, majd a túllógó részeket hajtsd egyenként vissza, megkenve őket is olívaolajjal. A lényeg, hogy a végén a pitét teljesen fedjük be a túllógó részekkel. Éles késsel vágjuk fel a pitét nyolc szeletre, majd süssük 200 C-ra előmelegített sütőben kb. 30-40 percig, illetve amíg szép aranybarnára nem sül. 

 

12/27/2020

Túrós háromszögek

Szerbiában, és egyáltalán a balkáni országokban nagyon sok mindent készítenek réteslapokból, édeset, sósat egyaránt. Most egy nagyon gyorsan elkészíthető sós túrós variációt hoztam nektek 😍

  • 250 gr réteslap

Töltelék:

  • 1 zacskó túró (450-500 gr)
  • 1 tojás
  • 1 jóóó nagy ek tejföl
  • só ízlés szerint

Kence: 

  • 1 tojás
  • 3 ek olaj
  • 3 ek joghurt

A kence hozzávalóit keverd össze egy tálkában. A töltelék hozzávalóit szintén keverd jó alaposan össze. Fogd a réteslapokat, és vágd a lapokat 3 egyenlő részre, így:

Ha ezzel megvagy, fogj egy tésztacsíkot, és kend meg a kencével, tegyél rá egy másik tésztalapot, és egy kanálnyit a töltelékből. Háromszög alakban hajtogasd be a tésztát, és kész is (így, ahogy a fotón látod :) )

Ezt addig csinálod, amíg van hozzávaló. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatod a túrós háromszögeket, ha maradt a kencéből, azzal le is kenheted a tetejüket, majd 200 C-ra előmelegített sütőben süsd őket szép aranybarnára.



9/12/2014

Galaktoboureko - görög tejkrémes pite fázisfotókkal


  • 1 bögre gríz
  • 5 bögre tej
  • 1 narancs héja
  • 4 tojássárgája
  • 2 tojás
  • 3/4 bögre cukor
  • 1 ek olvasztott vaj
  • vaníliarúd kikapargatott belseje (vagy őrölt bourbon vanília, vagy vanília aroma)

És még:

  • 16 lap réteslap
  • olvasztott vaj a kenéshez

Sziruphoz:

  • 4 bögre víz
  • 2 bögre cukor
  • 1/2 citrom egészben
  • 1-2 fahéj rúd
  • 5-6 szem szegfűszeg


A tejbe tedd bele a narancshéjat, és közepes lángon kezdd el melegíteni. 

Közben a tojások sárgáját és a két egész tojást keverd habosra a cukorral, A tejből és a grízből főzz sűrű krémet, úgy, mintha tejbegrízt készítenél, majd ha már elég sűrű, vedd le a tűzről, vedd ki belőle a narancshéjat.

Hagyd egy picit hűlni, majd egy kicsit vegyél el a masszából, keverd bele a cukros-tojásos masszába (hőkiegyenlítés) - majd az egészet öntsd a tejes masszához nagyon lassan kevergetve, hogy a tojások meg ne főjenek. Add hozzá a vaníliát és az olvasztott vajat, és lefedve tedd félre.
Itt jól látszik: akkor jó a krém, ha a fakanál "csíkot" hagy maga után benne:)

Egy  vékonyan kiolajozott tepsibe tegyél 12 réteslapot úgy, hogy mindegyiket vékonyan megkened olvasztott vajjal.

Erre mehet a tejes krém.

A túllógó tésztát egyenként megkenve ráhajtogatod a krémre,

majd befeded a maradék réteslappal, szintén mindegyiket megkenve vajjal. A széleket szépen hajtogasd be. Az utolsót a vajon kívül még spricceld meg egy kis hideg vízzel, majd vágd fel négyzetekre vagy rombuszokra, attól függően, hogy hogy szeretnéd majd tálalni ( a krémbe ne vágj bele, csak a tésztát vágd fel).

A vágásokba is önts egy kis olvasztott vajat, és már mehet is a 175 C-ra előmelegített sütőbe amíg szép aranybarnára nem sül (eredeti recept szerint 1 óra, nekem ennél azért több kellett, amíg szép színe lett).
Közben a szirup hozzávalóit beleteszed egy lábasba és forrástól számítva még 10 percig főzöd. 

Félreteszed hűlni, a benne főtt citrom levét is belecsavarod, majd amikor a galaktoboureko szép barnára sült, kiveszed,és meglocsolod a leszűrt, kihűlt illatos-fűszeres sziruppal. Hagyod, hogy magába szívja, és hagyod egy éjszakát a hűtőben pihenni. Tálalhatod tejszínhabbal, vanília fagyival, én most csak megszórtam egy kis reszelt narancshéjjal és fahéjjal. Isteni
És így néz ki egy görög cukrászdában:)
P.S: A receptet innen próbáltam ki. Mint látjátok, elég sokat variáltam rajta: csökkentettem a cukor mennyiségét, tettem bele szegfűszeget, elhagytam a mézet, 12 lap helyett 16-tal dolgoztam stb. Nézzétek meg Patricia hogy készíti a videoreceptjében, aztán ti is alkossátok meg a saját verziótokat:)Ő nem mondta, de most én megsúgok nektek egy aranyszabályt: az ilyen mediterrán szirupos süteményeknél alapvető szabály, amit nagyon fontos betartani, hogy vagy a süti legyen meleg a szirup hideg, vagy fordítva. Egyedül így nem ázik szét a tészta

7/12/2014

Sós túrós rétes


1. massza:
  • 3 tojás
  • 4 dl natúr joghurt
  • 2 dl olaj
  • 3 dl gríz/búzadara
  • 1 zacskó sütőpor
2. massza:
  • 0,5 kg túró
  • 3 ek tejföl
  • 1 kk só + még egy pici
És még:
  • szezámmag
  • 12 db réteslap - 500 gr

A tojásokat keverd össze a joghurttal, olajjal, grízzel, sütőporral, és sóval - ízlés szerint. Aztán összekevered a túrót a tejföllel és a sóval (ezt is igazítsd az ízlésetekhez). ha ezzel megvagy, jöhet az összeállítás:
  • 1-2. réteslap - rá 5 ek a grízes töltelékből -szépen szétkenve, hogy mindenhova jusson (csak a 2. on van töltelék)
  • 3. réteslap - rá megint 5 ek grízes töltelék egyenletesen szétkenve a tésztalap egész felületén
  • 4. tésztalap - erre a túrótöltelék 1/3-a megy (kb. a tésztalap 3/4-éig kend, hogy szépen fel tudd tekerni)
Fogod, szépen összetekered és beleteszed egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Ugyanígy készítesz még két tekercset. A maradék grízes kencével kend meg a tekercsek tetejüket, szórd meg szezámaggal, és süsd meg 180 C-ra melegített sütőben 30-35 perc alatt

P.S: Hát, azt hiszem, nagyon fogtok engem szeretni ezért a receptért. Hasonlót már láttatok nálam édes variációban (meggyes-grízes, mákos és szilvás), de most hoztam a sós változatot is.Aki szereti a túrós burekot, ezt is fogja:) Na és a pasik otthon el fognak olvadni ha ezt eléjük adjátok focimeccs előtt jól behűtött sör társaságában (hhehehe)

12/23/2013

"Mákos bejgli" rétes


  • 500 gr réteslap (kb. 16 db)

"Kence":
  • 4 tojás
  • 2 dl cukor
  • 2 dl olaj
  • 1 dl tejföl
  • 1 dl natúr joghurt
  • 1,2 dl gríz (búzadara)
  • 1 sütőpor

Töltelékhez:
  • 300 gr mák
  • 4 dl tej
  • 7 ek cukor
  • 2 vaníliás cukor
  • ízlés szerint mazsola, citromhéj (ezek el is hagyhatóak)
Tetejére:
  • porcukor

Először a tölteléket készítsd el: egy lábasban főzd össze a tejet a mákkal és a kétféle cukorral, ízlés szerint itt tehetsz bele reszelt citrom- vagy narancshéjat, mazsolát, de ez ki is maradhat, attól függően, hogy mit szerettek. Tedd félre, hadd hűljön, majd  oszd két egyenlő részre. 

A tojásokat keverd össze a cukorral, majd add hozzá az olajat, tejfölt, joghurtot, a grízt és a sütőport. Számold meg, hogy hány réteslapod van (nekem 16 volt), és felezd meg, mert 2 "bejglink" lesz. 

Fogj két lapot, a felsőre tegyél kb. 5 ek-nyit a grízes cuccból, és ecsettel kend szét szép egyenletesen. Erre megint jön a réteslap, de most már csak egy. Erre is jön 5 ek-nyi grízes cucc. Ezt addig folytatod, amíg az utolsó laphoz nem érsz (a 8.hoz). Erre csak a máktöltelék jön, amit egyenletes rétegben ossz szét a réteslap 3/4-éig*. Tekerd fel szépre, és tedd sütőpapírral bélelt tepsibe. Másik felével az alapanyagnak ugyanígy jársz el (1. és 2. lap - grízes cucc - 3. lap - grízes cucc - ....7. lap- grízes cucc - 8. lap - mák töltelék). Ha maradt a grízes kencéből, akkor mindkét rétes tetejét kend be vele jó vastagon, és told be az egészet 180 C-ra előmelegített sütőbe, és süsd szép aranybarnára. Ez nagyjából 30 perc. Hagyd hűlni, majd ujjnyi vastagra szeletelve, porcukorral megszórva tálald.:)

* Na ez az a rész, amikor lehet kedvünkre variálni. Tehát amikor már rákented a máktölteléket, megszórhatod különböző dolgokkal: pl. kandírozott citromhéj / narancshéj / én sokszor meggyet is szoktam rátenni, de azért Karácsonykor nem, hogy tényleg hasonlítson a bejglire:) Fázisfotókat itt találtok. Mi imádjuk, és tényleg percek alatt elkészül és nagyon finom:)

4/15/2012

Grízes pizzás rétes




  • 10 réteslap

  • 200 gr gríz

  • 3 dl joghurt

  • 1 dl olaj

  • 1 sütőpor

  • só (ízlés szerint, nálam 1 kk)

  • 250 gr szeletelt gépsonka

  • 250 gr reszelt sajt

  • 10 ek paradicsompüré

  • 200 gr konzerv gomba

  • oregano

Tetejére:


  • 1 dl tejföl

  • 2 tojás

  • szezámmag


Keverd össze a joghurtot, az olajat, a grízt, a sütőport és a sót. Először fogj 2 réteslapot. A másodikat kend meg vékonyan egy ici pici olajjal. Erre tedd a 3. réteslapot, ezt kend meg a joghurtos-grízes cuccal. Erre jön a 4. réteslap, amit szintén megkensz a joghurtos-grízes cuccal. Most jön az 5. réteslap, amit kenj meg 5 ek paradicsompürével (vagy ketchuppal, vagy pizzakrémmel, ha azt jobban szereted). Szórd meg jó bőven oregánóval, helyezd rá a sonkszeletek felét, szórd rá a reszelt sajt és a gomba felét, majd tekerd fel. Ugyanígy csinálj még egy tekercset. Tedd őket sütőpapírral bélelt tepsibe, és kend le a tojás+tejföl keverékével. Szórd meg pici sóval és szezámmaggal. 200 C-ra előmelegített sütőben süsd szép aranybarnára.

10/14/2011

Grízes meggyes rétes - fázisfotókkal



  • 9 lap réteslap
  • 6 dl natúr joghurt
  • 3 dl gríz (búzadara)
  • 3 dl cukor
  • 2 zacskó vaníliás cukor
  • 2 dl olaj
  • 1 sütőpor
  • meggy
  • vaníliás porcukor a tetejére


A joghurtot, grízt, cukrot, vaníliás cukrot, olajat és a sütőport jó alaposan keverd össze. Fogj egy réteslapot, és locsolj rá 5 ek-nyit a joghurtos-grízes cuccból, így:



Egy ecsettel kend szét a masszát, hogy mindenhova egyenletesen jusson belőle. Erre jön a második réteslap, rá megint 5 ek grízes cucc, majd a harmadik réteslap, erre is 5 ek grízes krém.



A harmadik réteslapot miután megkented a grízes cuccal, kb. a réteslap feléig szórd meg jó bőven meggyel (mennyiséget döntsd el, én úgy szeretem, ha van benne bőven:))


A tészta rövidebbik felétől kezdve lazán tekerd fel a rétest, és tedd szilikonos sütőlappal bélelt (vagy símán kiolajozott) tepsibe. Ha maradt volna esetleg egy pici a grízes cuccból, azzal nyugodtan lekenheted a rétesek tetejét. Süsd 180 C-ra előmelegített sütőben kb. 45 percig. Amikor arétes kihűlt, szórd meg jó bőven vaníliás porcukorral, szeleteld 2 ujjnyi vastagra és már tálalható is.



P.S: Jaj, én úgy szeretem ezt a rétest!Csupa gyümölcs, csupa íz, és elronthatatlan:) Csak úgy mellesleg, van ám ennek diós változata is, hamarosan azt a receptet is hozom Nektek!

10/02/2011

Szerb csavart túrós pite - fázisfotókkal



  • 1 bögre liszt
  • 1 bögre joghurt
  • 1 bögre szénsavas ásványvíz
  • 0,5 bögre olaj
  • 2 kk sütőpor
  • 3 tojás
  • 1 kk só
És még:
  • 500 gr rétestészta (kb. 12 lap)
  • 500 gr túró
  • pici olaj a formához

A lisztet, olajat, ásványvizet, tojásokat, a joghurtot, sütőport és a sót jó alaposan keverd össze mixerrel, hogy teljesen csomómentes legyen. A túrót törd át, adj hozzá sót ízlés szerint, és keverd össze 5ek-nyi cuccal az előbbi masszából. Fogj egy réteslapot, és csorgass rá 3 ek-nyit a joghurtos-tojásos cuccból így:


Majd egy ecsettel kend szét, hogy mindenhova egyenletesen jusson.


Fedd be egy réteslappal, és szórd meg túróval. Tekerd fel, mint a beiglit.




Az egyik végétől kezdve tekerj belőle csigát, és tedd egy kiolajozott piteforma közepére.



A fennamradt rétestésztát is ugyanígy töltsd meg: első lapra joghurtos-tojásos cucc, második lap, erre túró, majd feltekered, mint a beiglit, és folytatólagosan elhelyezed őket a formában, hogy egy ilyen szép nagy csigát kapj:


Öntsd le az egészet a fennmaradt joghurtos-tojásos cuccal, és süsd 200 C-ra előmelegített sütőben 40 percig.


P.S: A hétvégén kerti partit rendeztünk, 100 db csevap készült + pljeskavica, előételként, meg amúgy közben is, ezt a pitét ettük. Aki szereti a burekot és a gibanicát, ezt is biztosan szeretni fogja. Recept innen.

9/07/2011

Gibanica muffin


  • 500 gr rétestészta
  • 500 gr túró
  • kb. 1 kk só
  • 5 tojás
  • 1 dl olaj
  • 2 dl szénsavas ásványvíz
  • 1 sütőpor
  • szezámmag

A tojásokat keverd össze, add hozzá az áttört túrót, a sütőport, olajat és az ásványvizet, sózd meg ízlés szerint (a só mennyisége függ attól, hogy mennyire sós a túró). A rétestésztát (az összes lapot) tekerd fel, majd a tekercsből vágj 1 cm-es darabokat. Szedd szét őket, hogy ne legyenek összeragava a tésztacsíkok, kb. olyasmit fogsz kapni, mint a szélesmetélt, csak rétestésztából:) A tésztacsíkokat keverd bele a túrós cuccba, majd töltsd meg vele a szilikonos muffinsütőt. Szórd meg a tetejét szezámmaggal, majd süsd 200 C-ra előmelegített sütőben szép aranybarnára.




P.S: Nagyon szeretjük a gibanicát, ha nagyobb vendégség van, szeretem ilyen formában készíteni. Remélem, sikerült "értelmesen" leírnom a tészta sorsát:)))Ha nem, a következő alkalommal fogok hozzá hozni fázisfotókat is:)Remélem, szeretni fogjátok!

7/24/2011

Szilvás fahéjas rétes


Krémhez:


  • 3 bögre joghurt

  • 1 bögre olaj

  • 1,5 bögre gríz

  • 2 bögre cukor

  • 1 vaníliás cukor

  • 1 zacskó sütőpor
És még:



  • 12 db réteslap

  • 1 kg szilva

  • fahéj (elhagyható)

  • tetejére porcukor

Először a krémhez keverd össze a joghurtot, olajat, cukrot, vaníliás cukrot, grízt és a sütőport, ízlés szerint adhatsz hozzá egy kis fahéjat is. Ez után jön a rétes összeállítása: tegyél egymásra 2 réteslapot, a másodikra tegyél 5ek-nyit a krémből, majd egy szilikonos ecsettel kend szét rajta, hogy mindenhol egyenletesen, vékony rétegben befedje. Erre jön a 3. réteslap, erre ismét 5 ek krém, ugyanúgy szétkenve, mint az előbb. Erre a 4. réteslap, befedve szintén 5 ek krémmel. Erre jön a feldarabolt szilva, esetleg még egy kis extra fahéj. Tekerd fel lazán az egészet, és tedd kiolajozott tepsibe. Folytasd addig, amíg el nem fogynak a hozzávalók. Összesen 3 db rétest fogsz kapni, ami pont egy gáztepsire való adag, hiszen a sütőportól még nőni fognak sülés közben. Ha marad pár ek-nyi a töltelékből, nyugodtan megkenheted vele a rétesek tetejét. 180 C-ra előmelegített sütőben süsd 40 percig. Várd meg, hogy teljesen kihűljön, szórd meg jó bőven porcukorral, és 2 ujjnyi vastag szeletekre vágva tálald.


P.S: Imádom ezt a rétest, olyan, mintha tejbegrízben sült gyümölccsel lenne megtöltve. A szilvát darabolhatod apróbbra, és akkor a réteslap 3/4 -éig szórd egyenletesen szét rajta, vagy csinálhatod úgy is, mint én, ahogy a képen látod, hogy a réteslap egyik végén tettem 2 sorban egymás mellé a félbevágott szilvaszemeket, és attól a végétől kezdve tekertem fel, ahol a gyümölcs van, így a töltelék a rétes közepére került (bár így egy kicsit nehezebb volt összetekerni, mivel a szilvák elég nagyok voltak). Meggyel vagy sárgabarackkal készítve is isteni. A szerb, illetve a horvát konyhára jellemző a réteskészítésnek ez a módja, és maga a recept is egy horvát szakácskönyvből származik (Kolači čarolija užitaka - Gospodarski list), remélem, szeretni fogjátok!

3/27/2011

Ajváros gombás rétes



  • 12 db réteslap

  • 8 ek ajvár

  • 400 gr túró

  • 3 tojás

  • 1 sütőpor

  • 400 gr gomba


  • ételízesítő

  • olaj

A gombát tisztítsd meg, vágd szeletekre, és sóval, ételízesítővel megszórva, kevés olajon párold addig, amíg elfő a leve. A túrót keverd össze a tojásokkal, a sütőporral, és adj hozzá sót ízlés szerint. Fogj egy réteslapot, kend meg 2 ek ajvárral, majd helyezd rá a következő réteslapot, kend meg a túrós-tojásos massza negyedével. Erre jön a harmadik réteslap, erre szórd rá a gomba negyedét. Tekerd fel az egészet szép szorosan, majd kend meg a tetejét pici olajjal. Összesen 4 tekercset fogsz kapni. Tedd mindegyiket egy vékonyan kiolajozott tepsibe, és süsd szép aranybarnára 200 C-on, kb. 25 perc alatt el is készül:)

7/06/2010

Spenótos-túrós gibanica




  • 500 gr rétestészta

  • 500 gr túró

  • 500 gr spenót (mirelit, szeletelt)

  • 5 tojás

  • 0,5 dl olaj

  • 1 sütőpor


Tetejére:


  • 1,5 dl joghurt

  • 1 tojás


Egy közepes tepsit kenj meg vékonyan olajjal, majd tegyél bele 2 db réteslapot (tegyél félre 2 egész réteslapot, amivel befeded majd a pitét). A töltelékhez keverd össze a túrót, tojásokat, spenótot, az olajat, és a sütőport, majd sózd ízlés szerint. Ebbe a masszába mártogasd egyenként az enyhén összegyűrt réteslapokat, majd helyezd őket egymás mellé az alsó 2 lapra. Folytasd addig, amíg el nem fogy a rétestészta és a töltelék. A pitét fedd be a félretett 2 réteslappal, majd kend meg a tetejét a joghurt és a tojás keverékével. Süsd 200 C-ra előmelegített sütőben, amíg szép aranybarnára nem sül.


P.S: Ez az én spenótos-túrós gibanicám, sk kifejlesztve:)Alapja természetesen Anyu túrós gibanicája, a többi hozzá saját "költés":)))Nagyon szeretjük:)

4/19/2010

Túrós gibanica



  • 500 gr rétestészta
  • 5 tojás
  • 0,5 l tej
  • 500 gr túró
  • 1 sütőpor
  • 1 dl olaj
  • 2 kk só
A tojásokat mixerrel keverd össze. A tejből vegyél el 5 ek-nyit, a többit keverd össze a tojásokkal. Add hozzá az áttört túrót, a sütőport, az olajat és a sót (ha a túró nem elég sós, tehetsz bele picivel több sót is). Egy tepsit kenj meg vékonyan olajjal, helyezz rá 2 rétestészta lapot. Tegyél félre 2 lapot, a többit enyhén gyűrd össze, forgasd bele a töltelékbe, és tedd a 2 alsó réteslapra. Ezt addig folytasd, amíg el nem fogy a rétestészta lap és a töltelék. Az utolsó 2 rétestészta lappal fedd be a gibanicát, a széleit hajtsd vissza, és a félretett 5 eknyi tejjel locsold meg a pite tetejét. 200 C-on süsd 60 percig.
P.S: A gibanicát imádjuk. Hidegen is, és melegen is isteni finom, sokszor készítem, ha vendégeket várunk. Könnyed és levegős, mert a rétestészta éppen hogy csak meg van egy kicsit gyűrkélve és nincs lelapítva. És hogy mitől ennyire szép sárga? Hát elárulom, ajándékba kaptunk igazi falusi tojást, azzal készítettem:)

3/22/2010

Vajdasági meggyes rétes

  • 500 gr rétestészta
  • 150 gr darált dió
  • 1 kg meggy
  • 200-300 gr cukor
  • 3 zacskó vaníliás cukor
  • 3 ek zsemlemorzsa
  • 1 dl tejföl
  • 3 tojássárgája
  • olaj
  • pocukor a szóráshoz
Egy lap rétestéztát tegyél a munkafelületre, locsold meg egy kis olajjal, erre helyezd rá a másik rétes lapot, ezt is locsold meg olajjal, majd fedd be a harmadik réteslappal, amire szintén locsolj egy kis olajat. Ezt szórd meg a darált dióval, majd szórd rá a cukorral elkevert meggyet. Hintsd meg vaníliás cukorral és 1 ek zsemlemorzsával, majd szép szorosan tekerd fel. Ezt ismételd addig, amíg el nem fogynak a hozzávalók. Az így elkészült rétes tekercseket told 170 C-ra előmelegített sütőbe, és süsd 40 percig. Ekkor vedd ki a sütőböl, kend meg a tetejüket a tejföl+tojássárgák keverékével, told vissza a sütőbe, és süsd, amíg szép aranybarnára nem sül.Porcukorral meghintve tálald.