Ha már kajákról meséltem, az esküvőről is...

A férjem várom az esküvőnkre... mondhatta a kis menyem a bukaresti ismerőseinek, mert jó pár nappal előbb utazott haza, hogy intézhesse a szükséges dolgokat.
A fiam velünk jött, és több éves együttélés ide, meglévő polgári házasságkötés oda, nem aludhatott a feleség-menyasszonyával, így egy kedves ismerősnél lettünk vele együtt elszállásolva.
Az esküvő nagy vonalakban persze azonos Európában mindenütt: polgári szertartás, templomi esküvő, végül vacsora.
Itt is így volt, de mégis más! És a nemzeti sajátosságok - és azon belül a helyi szokások - teszik igazán érdekessé!
Bukarestben a nap a vőlegény öltöztetéssel kezdődött. Hozzánk jöttek a vőlegény barátai, (szigorúan férfimuri!) hogy előkészítsék a fiamat az esküvőre. Más esetben szerintem a boldog ifjú gatyában várakozik, de most az ing és nadrág már rajta volt. Már a lépcsőházból hallani lehetett, hogy érkeznek, mert tangóharmonika szólt, s beléptek énekelve.

A fiam székre ültették, majd megborotválták: borba mártott virággal maszatolták szét az arcán a borotvaszappant, majd a legnagyobb konyhakéssel (persze a fokával) megborotválták. Közben volt évődés, mert hoztak egy kisbaltát, a borbély rajta köszörülte a kést, s választást ajánlott, melyikkel borotváljon. Bár a baltát választotta a vigyorgó vőlegény, a késsel - gondolom - könnyebb volt véghezvinni. Ezután a nyakkendőt kötöttek meg, rápróbálva a bokára, a csuklóra, majd hátra nézve, végül sikerült... a mandzsettagombok után a nadrágszíjat is megkapta, végül cipőt húztak a lábára... majd megkapta a zakót. Igazán fess vőlegény lett! Egy kis tánc is belefért még az időbe, a kis szobában horát jártak, a körbe a fiam is beállt.
Most a vőlegény a szüleivel és a barátaival el kellet, hogy menjen a nașékhoz, akik az esküvői keresztszülők. Természetesen ő is pap, abból a templomból ami a nászom vezetésével működik.
Itt egy kisebb "buli" volt, nagy svédasztallal. És persze tánc a tangóharmonikás vezérletével. Izgett-mozgott a lábam, de a térdem nyugit parancsolt, és szót kellett fogadnom (sajnos). Ezután mehettünk a menyasszonyért, most már a keresztszülőkkel megerősítve!
Ő már felöltözve várt. Ami hátra volt, hogy megkapjuk tőle a virág kitűzőket. A vőlegény hajtókájára, a keresztszülőkre, és a négy szülőre tűzte fel.
Utána hamarost átmentünk a templomba.
Az esküvői szertartás - tekintettel, hogy a templom első papjának a lánya ment férjhez - igazán nem szokványos volt de nagyon impozáns és számomra érdekes. Egy esküvőt egy pap vezet le, itt összesen huszonnyolc pap vett részt a szertartásban. A ceremónia fő részeit mind más pap végezte.
A gyűrűkkel való jelképes eljegyzést is más, az ifjú pár aranykoronával való megkoronázást is más, és  négyen mondtak beszédet is. Sajnos azután a koronát levették a fiam fejéről, rövidebb ideig volt megkoronázva, mint egy pünkösdi király! Viszont a hatása életfogytig szól...

Az ortodox templomban igen kevés az ülőhely, de az esküvőn "érdekeltek" mindegyike áll. Az apatársam (hogy a nászom helyett erdélyi kifejezéssel éljek) azonban mindkettőnknek szerzett egy karosszéket, lévén az én rossz térdem nem bír ki öt percnél hosszabb álldogálást, és az asszonykámat a bokája alaposan kínozta most is.
Így végül is az egy órás szertartás nem is volt hosszú, sokkal inkább fogadni a jókívánságokat, ez negyven percig tartott, közben helyben jártam, kis köröket mentem, izegtem-mozogtam...
A rokonok kint vártak, azzal a vagy harminc hölggyel, akik kardvirágot tartva virágalagutat képeztek a feltartott kezekkel, és tették ezt jó negyven percig türelmesen, amíg a gratulációkat fogadtuk. Kivonulás közben marokszám szórták a rizst az ifjú párra is, és mindenkire, aki közvetlenül követték őket. Ránk is jutott pár szem.

Hogyan blogoljak tovább...

... ha nem tudom megmutatni, mit főztünk, hogyan néz ki?
Elvesztettem a fényképezőgépem.
Sajnálom nagyon, mert ilyen jó gépet már nem engedhetek meg magamnak többé...
Nagyon sajnálom, mert a romániai utunk és az esküvői fotók mind odalettek!
Sírni szeretnék. De csak magamat okolhatom, miért tettem le "valahova", amit aztán azonnal elfelejtettem, merre van... volt...
De azért időnként majd kiteszek régebbi recepteket, amikhez vannak fotóim.
Pedig készítettem fotót a bukaresti esküvő minden fogásáról!
A hétféle előételről, amit egy tányéron hoztak: hortobágyi húsos palacsinta volt (a magyarok tiszteletére, olyan amilyen, a gesztus a lényeg, és valóban finom húsos palacsinta volt), rántott sajt, sült pácolt gomba, kis összetekert kolbászka pálcikával átszúrva, meg húsgombóc, hústekercs, meg még valami. Az első fogás hal orly módon, párolt zöldségekkel, egy rafinált mártásban, egyszerűen remek volt! Utána a sarmale (a nászasszonyom finomabbat készít). Később még volt egy húsos fogás... nem emlékszem, nem látom magam előtt... volt benne hústekercs, meg sült hús, meg sült burgonya. De hát a fogások között egy-másfél óra volt, közben meg a fehérboros poharam állandóan megtelt, ha kiittam, ugye... az utolsó fogás hajnali egy körül került az asztalra.
Pedig lefotóztam másnap a vidéki házban a ciorba de burtát (savanyú pacalleves) és a ciorba de perișoarét (savanyú húsgombócleves), a mamaligával (puliszka) tálalt tejfeles édes sajtot (a leghétköznapibb túró), az apró sarmalékat (töltött káposzta, de egészen aprók, olyan hosszú, mint egy cigaretta, és olyan vastag, mint egy szivar), amit a nászasszonyom szőlőlevélbe töltött, s lefotóztam a parázson grillezett sertést, amihez fokhagyma mártást kaptunk és frissen szedett hatalmas paradicsomot, no meg friss kenyeret.
Csak az vigasztal, hogy majd csak kapok képeket a román rokonoktól és a socru mic (kis após) barátaitól. És sajnálom azokat a képeket is, amit az "apóskínzáskor" készültek... Ez Buzau környékén élő lakodalmas szokás, a két apóst és a naș-t "megkínozzák".
Székre ültetik, mindenfélét öntenek a fejére, dögerős paprikával kipreparált sarmaléval etetik, ecetes bort itatnak vele, jéghideg vízzel locsolják le a "mezítlábát" (bár ez a kánikulában nem volt tortúra jellegű!), a végén talicskába teszik, és mindenfelé rohangálnak vele, végül kiborítják... .
Kezdték a kis apóssal (a lány apja), majd jöttem én, a socru mare (nagy após), végül a naș következik.
A NAș egy érdekes ortodox "intézmény". Náluk nem esküvői tanú van, hanem az ifjú pár keresztszülőket választ, románul: nașii. És azt is tudni kell, hogy a hagyományaik szerint az esküvői hierarchiában a legtekintélyesebb a SOCRU MARE, azaz a nagy após, a vőlegény apja (szerénységem). A menyasszony apja "csak" SOCRU MIC, azaz kis após...
Nagy volt a hangulat, sok dalt ismertem meg, de ami most a fülemben cseng az az, amiben valami ilyesmi van:
Multi ani trăiască, multi ani trăiască, la multi ani! - Sok-sok-sok boldogságot, éljen..., de ennek a helyességért nem kezeskedem, ne innen tessék román nyelvvizsgára készülni!

Szóval csak ezt akartam mondani az elveszett fényképezőgépen kapcsán.