A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lecsó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lecsó. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 21., szerda

Padlizsános lecsó, a kedvencem

Sokáig törtem a fejem, hogy milyen címet adjak? Mert amit nagyon szeretek az a lecsó és a ratuille gyermeke, de egyik sem. Több, mint a magyar lecsó, a franciákénál kevesebb. De nagyon finom, minden nap enni tudnám!

Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma felszeletelve,
2 gerezd fokhagyma apróra vágva,
1 nagy padlizsán felkockázva,
3 db színes paprika felkockázva,
3-4 paradicsom felkockázva,
só, bors, bazsalikom

Először a padlizsánt sütöm meg. Nagyon forró serpenyőbe leheletnyi olajat teszek, csak annyit, hogy ne legyen száraz, bele a padlizsánt, és barnára sütöm állandó rázogatás, dobálás közben.
Félreteszem.
A hagymát olajon megkaramellizálom, azaz szép barnára sütöm.


Ezután mehet rá a paprika, átforgatom, pár percig párolom.



Most jön a paradicsom. Fedő alatt összerotyogtatom.



Majdnem kész, amikor a padlizsánt is rádobom.



Megszórom friss bazsalikommal.
Volt itthon maradék csicseriborsós rizsköret, arra szedtem, és hogy a lényeg le ne maradjon öntöttem rá Nagylegény a gáton chiliszószt. Ez nagyon kellemes, bazsalikomos, oreganós, kicsit zelleres, tehát abszolút passzol az ételhez! És nem igazán kell belőle sok, mert betyár erős! Csak az fogyassza, aki úgy érzi: nagylegény a gáton! (Bár a kis legény kevesebbet tesz belőle, és a túl erős gond megoldva).



Jó étvágyat mindenkinek!.

2015. július 25., szombat

Cukkíni lecsó és savanyú görögdinnye, azaz itt a befőzés

Ontja a kert a finomságokat! Most például cukkiniből van fölösen, képtelenség megenni (főleg ha töki pompos korszak ütötte fel a fejét nálunk).
Mit lehet tenni? Gyorsan jött az ötlet, lecsóba kell tenni.
Illetve cukkini lecsót kell készíteni, kevés paprikával.

Hamar megcsináltam:
Kellett hozzá másfél kiló vereshagyma, 4 deci olaj, 2,5 kiló paradicsom, 1 kiló paprika (ennyi volt csak itthon a lecsó minőségből, bár ezt a kategóriát nagyon utálom, hiszen finomat csak jó alapanyagból lehet főzni). És ment bele egy fél vájdlingnyi szeletelt cukkini (mire való, ma robotgép, ha nem arra, hogy hogy az 5 nagyobbacska cukkinit össze és fölszeletelje!
Hadd ne áruljam el, hogyan kell lecsót főzni. Forrón ment az üvegekbe, Lezárás után a befőzőautomatába is beletettem, hogy ne kelljen hozzá tartósítószer.
Ennyi.
És ilyen:

No de, kérem! Olvastam Bálint gazda honlapján, illetve hírlevelében, hogy ki ne dobjuk a görögdinnye héját, mert abból kiváló savanyúság készíthető!
Megcsináltam:
A mosott üvegekbe először tettem egy féltenyérnyi tormalevelet, két darab meggylevelet, és egy kis darab kaprot. Erre ment a szeletelt uborka, szeletelt dinnyehéj, egy almapaprika a kertből, apró hagymák sokasága. Feltöltöttem őket vízzel, majd egy nagy lábasba ürítettem - így mértem ki, mennyi víz kell hozzá. Megszórtam mustármaggal, korianderrel és borssal mindegyik üveget, majd a levet ízesítettem: adtam hozzá egy doboz stívia port, literenként másfél deci 10%-os ecetet, és egy evőkanál sót. Felöntöttem (nem tettem hozzá semmilyen tartósítót sem, mert ha befőzőautomatában dunsztoljuk, az elintézi a csírátlanítást. Magyarán fél órát ment 90 fokon, majd akkor vettem ki, ha már 30 fokra visszahűlt. Jobban nem akartam, mert akkor sokat kék várni, mire elmegy a kánikula!

Most izgatottan várom a 15 nap elteltét, amikor már kóstolható!!!

2012. június 12., kedd

Tévedni macsós, illetve lecsós...

Azt mondják emberi dolog tévedni... De néha jópofa eredménye van! Mert mi történt két napja? Aszondja Seafalconné:
- Isti vegyél ki lecsót a fagyasztóból.
Ideje elfogyasztani a tavalyit, mire megjön az új szezonja. Ez okés. Kivettem. Volt egy kevés maradék pörkölt (a fiúk már kiröppentek, és csudák csudája, kiderül, hogy tud lenni maradék pörkölt), úgy hiszem senki nem mondja, hogy a lecsóval nem szabad összeházasítani!
Az asszonykám nekiállt főzni.
A lecsót kitöltötte a zacsekból, keveri, kavarja, valami gyanús, de rohadtul. Hozza az egyik zacskót, amiben maradt egy kevés lecsónak látszó izé, azaz izének látszó lecsónak gondoltság...
- Szerinted ebben a zacskóban mi volt?
Megkóstoltam.
- Sütőtök püré.
Akkor jó.
Most ki fog derülni, hogy milyen kirafinírt az ízlésünk, és kulinárisan elővezetjük a lecsós sütőtököt. Vagy a sütőtökös lecsót. Természetesen a pörkölt már benne volt.
Nos, az ebédre szánt biomassza finom lett, csak, hogy is mondjam... egy kicsit túl krémes lett. Ezért azt találtuk ki, hogyha a lecsó finom nokedlivel, akkor kell bele egy kis főtt tészta.
És kérem lőn. Megettük. És finom volt. és volt hozzá sváb kovászos uborka...
Hát így esett, hogy az olasz konyha (pasta) és a magyar konyha találkozása az elveszett Cavinton hatására ezt eredményezte:
Sütőtökös lecsó tésztával, kovászos uborkával (a grenadírmars vetélytársa)


2011. szeptember 4., vasárnap

A hobbyparaszt befőzösködései...


Gyarapodik a szekrény teteje. Egyre több az üveg, mint valaha otthon, édesanyám munkája nyomán. Ő keményen dolgozott, hogy legyen elegendő paradicsomlé, befőtt, lekvár, savanyúság télire, én viszont csak  szórakozom.
Hét végére elég sok mindent összeszórakoztam, így tettem el két-két üveg savanyút, ami már nem fért a dobálós vödörbe, és a levéből is le kellett venni.
Az eltevéshez az üvegeket sterilizáltam: alaposan elmostam, majd fazékba állítottam, negyed órát forraltam, majd 130 fokos sütőbe tettem őket a kupakokkal együtt, és a felhasználásig ott keverő fürdőztek. A celofánt mindig úgy teszem rá, hogy megvizezem, a vizes felével az üvegre, a száraz marad felül, ide jön egy késhegynyi nátrium benzoát, majd a következő celofán a száraz felével a tartósítóra, végül a kupak. Először alkalmazom ezt az eljárást, kíváncsi vagyok sikeresen meggátolja-é a romlást?
Aztán két eresztésben eltettem lecsóalapot.
Lehetett volna lecsót is, de azt gondoltam, hogy amikor felhasználom, a friss hagyma majd ad némi plusz ízt télen.
Így készítettem: 2 kiló paprikához egy kiló cukkini és három kiló paradicsom. A paprikát kezdtem el dinsztelni olajon, aztán jött a cukkini, sóztam, végül a paradicsom. Üvegekbe töltöttem, ment a dunsztba. Végül a címke... :-)
Eltettem paradicsomlevet is, itt nincs faxni, forróvizes fürdő, héj le, passzír. Ez macerás, és kínlódás, mert felültekerős passzírozóm van. Ki az az eszelős hülye, aki ezt kitalálta? A barom madaras teszkóban meg csak ilyen volt. A kisbéri piacon meg hemzsegtek a normális passzírozók...
Az Erős Sólyomhoz egy kiló kápia paprikát daráltam le, hozzá a kertből 15-20 darab cseresznyepaprikát. Kapott még 20 deka sót és egy deci olíva olajat. Megkóstoltam, csuda finom, csípős mint a nyavalya, ahogyan én szeretem!

2011. szeptember 2., péntek

Lecsókrémleves omlettcsigával

Vannak gasztroblogok, amiknek hűséges olvasójuk vagyok. Amikor a II. Nemzeti Gulyás Nap után kurkásztam, és azt kutattam, hogy az első alkalommal ki mit főzött, találtam ezt a receptet kicsi Vúnál.
Így ha szörnyülködnél, hogy kinek az agyament ötlete, akkor légy szíves klikk...
De nem agyament, hanem isteni szikra volt, mert remek nyári leveske!
És teljes meglepetés annak, akinek feltálalod, ha nem tudja, mit eszik. Mint ahogyan Serafalconné sem tudta, de nagyon ízlett néki.
Hozzávalók:
- apróra vágott kolozsvári szalonna, nagyjából 5 deka és ugyanannyi füstölt kolbász. (Jelen esetben a kolbász fűszer és nem jóllakatásra való adalék!)
- egy littyentésnyi olíva olaj, hisz a kolozsvári szalonnának alig van zsírja,
- egy nagy fej vöröshagyma,
- három gerezd fokhagyma
- 5-6 paradicsom
- 4 zöldpaprika
- a tavaly elrakott sós paprikakrémből egy csapott evőkanálnyi, de ha nem tettél el, akkor valamilyen bolti kemikália is használható (megengedem),
- frissen őrölt fekete bors, só, friss bazsalikom

Az omletthez: 2 tojás, só.

Akkor nekikezdhetünk: a hagymát karikára vágom, (a lecsóba mindig), a szalonnát egészen apró kockára, a kolbászt is. Egy lötty olíva olaj a lábasba, rá a szalonna, aha megpirult akkor megy a kolbász és a hagyma. Ha megdinsztelődött, akkor dobom rá a fokhagymát, megforgatom, és mehet bele a kicsumázott paprika. A paradicsommal nem flancoltam, nem magoztam (de meg van engedve, neked!). Sóztam, borsoztam, lefedtem, hagytam főni.
Addig megsütöttem a két tojásból az omlettet, egy jó nagy serpenyőben, majd feltekertem, és hagytam hűlni.
Amikor kész lett, botmixerrel elkevertem, és nem passzíroztam át, ellentétben kicsi Vúval, mert nem akartam megszabadulni a sok-sok finomságos őrölt kolbász- és szalonnadarabkától.
Tálalás előtt felszeleteltem az omlettet, beleállítottam a kimert levesbe, és végül megszórtam durvára vágott görög bazsalikommal (ha hagyományos, nagy levelű bazsalikomod van, akkor vágjad apróra). Remélem, kicsi Vú nem veszi szentségtörésnek a bazsalikomot, mert nála nincs, de hát az olyan finomságos...
Tálald.
Gyűjtsd be az elismerést.
Jó étvágyat!

2011. augusztus 30., kedd

Lecsó bográcsban a II. Nemzeti Gulyás Nap alkalmából

Lehet, hogy hülyén hangzik, hogy lecsót készítek a gulyás napján, de a kiírás szerint minden jöhet, ami magyar és bográcsban készül. Ha nem hiszed, akkor íme a link, ahol ellenőrizheted a kiírást. Hogy ne csak mi tudjuk, miről van szó, ezért kitettem a rendezvény logóját a kapunkra is, hadd tudja meg ország-világ, de legalább is a falu, Aka népe, hogy miben mesterkedünk. (1. sz. kép)
Tehát megraktam a tüzet, és hogy a szeles front ne kavarhasson be, ezért a kiselejtezett fürdőszobai bojler tűzterét állítottuk be a bográcsoló tűzrakóba. (4. sz. kép)  A biztonság kedvéért odaállt a menyem jelölt is, hogy láthassuk, ez nemzetközi bográcsolás (lévén a kislány nem magyar, olyan egzotikus országból való, ahol nem ismerik ezt az ételt! 3. sz. kép)
A hozzávalók tekintetében mérvadó a 2. sz. kép. És kérem ment a bográcsba a zsír, a szalonna, s miután a zsírja kisült jött a hagyma, majd a dinsztelés után a kolbász következett. A paprika és a padlizsán egyszerre lépett a főzőedénybe, hogy kis idő múltán a paradicsom is kövesse. Ezután arra kellett csak ügyelni, hogy a parázs állandóan szépen izzon, nem kell láng, az a jó, ha szépen rotyog a lecsó.
Mielőtt elkészült a fiam egy óvatlan pillanatban nyakon öntötte vagy két deci vörösborral, hát nem lett rosszabb...
Furcsa, de nem maradt estére. Nem tom, miért de így történt!

2011. augusztus 26., péntek

II. Nemzeti gulyásnap!!!

 Én bizony ezen részt fogok venni! Katt ide, hogy elolvassad, miről is van szó!
Ez egy olyan kezdeményezés, ami szűmet megdobogtatta, és ha nem is tudok elmenni a helyszínre, itthon fogok főzni!
Vendégeink is lesznek, mégpedig a legkedvesebb fajtából, a fiam és a kedves barátnője.
Már tudják, és készülnek. Remélem!
Csatlakozz.
Főzz.
Zabálj a nemzetért!
Vagy csak egyél visszafogottan, az is ér!
Mivel ebben a hőségben nem a csülkös-velős-pacal a nyerő, ezért egy egyszerű, de mindenképpen nagyszerű bográcsos lecsót fogunk rittyenteni! Mert ez is belefér!
Szerinetm ez egy nagyon jó kezdeményezés!

2011. július 25., hétfő

Padlizsánoslecsós tarhonya

Vagy tarhonyás padlizsános lecsó. Mindenki döntse el maga. A lényeg, hogy tésztanapra való kaja.
Három paprika, három paradicsom, egy kisebb vagy egy nagyobb padlizsán fele, egy nagy fej hagyma és egy negyed kilós tarhonya, mindez elég két személy részére, ha az egyik szeret enni. De ha valaki nem szereti, akkor elég hatnak is, vagy egy századnak is...

Egy kisebb lábosban kevés olajra öntöttem a tarhonyát, gyakori kevergetés közben megpirítottam, majd kétszeres mennyiségű vízzel felöntöttem, lefedtem. Hadd főjön, készítsük a lecsót.

A hagymát karikákra vágva üvegesre dinszteltem, a paprikát vékony csíkokre vágtam, és megfonnyasztottam a hagymán. Hozzáadtam a paradicsomot és a kockára vágott padlizsánt. kicsit pároltam fedő alatt, majd megsóztam, borsoztam lefedtem, és készre pároltam.
Közben a tarhonya is megfőtt. A fedőt levettem, hadd párologjon el nedvesség belőle, majd ráöntöttem a lecsóra, összekevertem, és tálaltam.

Finom, és bőséges ebéd volt, ahogyan az egy fogyókúrázóhoz illik.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kacsafröccs (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mosogatógép (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öblítő (1) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tabletta (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)