Kenyeret, kiflit, cipót péktem...

Hét végén elfogyott a kenyér. Azt mondja a Seafalconné:
- Isti, nem akarsz kiflit sütni? Olyan jól tudod!
Hát lehet ennek ellent állni? Ugye, hogy nem. És ha már kifli, akkor legyen kenyér is. A kenyérrel nem sokat faxniztam:
1/2 kiló finom liszt, 10 deka tönkölybúza liszt, 10 deka rozsliszt. Sót nem tettem bele, mert a legutóbbi sajtkészítésnél sós sajtot csináltam, és annak az íróját használtam fel, ami dög sós volt (a sajt viszont nagyon kellemesen sós!) 3 dekányi élesztőt megfuttattam cukros vízben, összegyúrtam, kelesztettem másfél órát, majd összegyúrtam, formába tettem, majd be a sütőbe 50 fokra állítva. Húsz perc alatt szépen újra feljött, ekkor ráturbóztam 200 fokra. Amikor barnulni kezdett a sütő aljába toltam egy tepsit egy centinyi vízzel. Kisült, és kész...
A kiflihez a receptet most Gizitől szereztem. Ez hidegen kelesztett, de itt most én bemószerolom Gizit, mert működ a recept meleg kelesztéssel is! Annyi a változtatás, hogy szintén sós savót használtam hozzá.
És még egy dolgot hozzátettem, mint a nagy és hatalmam eszem megnyilvánulását:
Négy kiflit az összecsavarás előtt megkentem gyömbéres fokhagymával, a másik négyet meg zöld magkrémmel. Igazság szerint, tizenkét darab kiflit állt szándékomban, de nyolc mellett nem volt hely még négynek. Így a harmadik adag egybe sült, cipónak.
Hát ne tudd meg, hogy milyen finomak lettek! Harapható, nem összelapuló, ha kiszúrod és kiereszti a levegőjét...
Amióta sütök kenyeret és kifliket, sajnálom a pékeket. Az igaziakat, akik tudnának kenyeret és kiflit, meg zsömlét is sütni, ha nem kellene a szakmát feladni a "modern" pékgépek miatt.

Bálmos

Na, most megmondom a tutit kérem, én a büdös életben nem ettem bálmost. És ez még hagyján, de az is egy nagy igazság, hogy amíg az erdélyi Márti blogger nem szólt, hogy a savóból milyen finom bálmost lehet főzni, addig nem is hallottam róla.
De mára helyzet tök megváltozott.
Mivel akkor hallottam, és most volt savóm és túróm, ezért nem tartott semeddig elkészíteni! És nagyon  szívemből mondom, hogy megszerettem. Mert ez a recept is azt igazolja, amit oly sokszor elmondtam, hogy minden, ami hagyományos, és egyszerű, az a legfinomabb!
Most nem Ádámtól és Évától, azaz onnan kezdem, hogy végy egy tehenet, és a hátsó input-outputhoz engedj egy jól begerjedt bikát... Mert annak nem tej lesz az eredménye, hanem bizonyos idő múltán egy efféle aranyos jószág:

A kisborjú, amely miatt tejszűke van még, de két nap, és lehet fejni a mamát...

Ő egy éppen egyhetes kis bikaborjú, tekintsd a képet bónusznak a bálmos mellé.

Szóval ha az aludttejet jó melegen tartod, elkülönül a savó és a fehérje. Én speciel a cserépkályha tetején tartom, ez az egyik legfontosabb része a házi tejüzemnek, és még rejtve is van a hülye EU elől.

Ez mai kép, de mára maradt egy kevéske tegnapi túró, volt egy nagy befőttesüveg savóm, és a mai aludttejről megint leszedtem friss tejfölt.

Nos, ehhez csak egy kevés kukoricadara kell, és lehet bálmost főzni!
Persze az ember internetalapú okossággal vértezi fel magát, meggugliztam a receptet, hogy lássam azért, hogyan is készítik mások?
Nos, ahány recept, annyi bálmos. A lényeg, hogy mindenki áradozik, hogy a nagymamája, meg az anyukája, meg az ángya milyen finomat főzött. A lényeg az, hogy savanykás lébe kell a darát tenni, legyen az aludttej vagy joghurt meg tej esetleg tej-kefir keveréke, vagy tej-tejfel turmix, vagy sós tej, és később megy bele joghurt. Szóval az én savóm mindenképpen nyerő. A mosolygattató az, hogy senkinél nem olvastam a savót.
Tehát felforraltam, kicsit sóztam, és vékony sugárban adtam hozzá a kukoricadarát. kevertem, kavartam, amíg egy képlékeny puliszkát nem kaptam. Hozzáadtam a túrót, és jó két kanál friss tejfölt. Eldolgoztam, ezzel kész. Hagytam még egy fertályórát degedni, vagy hogy jobban értsd, sűrűsödni.
Eztán tálba kanalaztam, tettem rá tejfelt, és megszórtam füstölt sajttal. Ez utóbbit azért tettem, mert egy recept azt írta, hogy keverjek bele füstölt sajtot is.
Hát kérem, egy nagyon finom, enyhén savanykás, krémes, omlós, zamatos, selymes bálmos az eredmény, amiből Seafalconné is evett, annak ellenére, hogy kijelentette, ma nem vacsorázik!

Ha elolvastad, megérdemelsz két jutalomfotót:

A jobboldali tehenke adja a tejet, a baloldali még szoptat, de két nap múlva már fejik őt is.

Nagyon barátságos jószág, jóindulata jeléül megkóstolta a farmerom szárát...