Az alap zakuszka olyan finomnak bizonyult, és annyi jót olvastam a babosról, hogy muszáj volt elkészítenem. Nagyon élvezem ezeket a eltevős műveleteket, csak az a baj, hogy több ötlet, mint üveg.
Akkor lássuk:
Kell hozzá: 1 rész paradicsompaprika vagy/és kápia paprika, 1 rész zöldpaprika, 1 rész fejteni való bab, 1 rész hagyma, 1/2 rész padlizsán (ez eredetiben nem szerepel, de volt itthon, akkor miért ne, nem igaz?), 1/2 rész magozott, hámozott paradicsom, 2-3 gerezd fokhagyma, egy evőkanál egész bors, 3-4 babérlevél, 1,5 deci olíva olaj.
Majdnem azt a címet adtam, hogy zakuszka lusta módra, mert én bizony nem daráltam le a hozzávalókat, hanem késsel vágtam kisebb darabokra, de végül kiderült, hogy így tovább tart (tehát nem lusta, hanem...)
A hozzávalókat addig aprítsd, amíg a zöldpaprika és a padlizsán feketére sül a sütőben (200 fok egy óra). Közben a babot is feltettem főni sós vízben.
No, kész a sütés, és a bab is "al dente" azaz, kicsit rágós, de már ehető.
A másfél deci olíva olajon megdinszteltem a karikára vágott hagymát, aztán rászűrtem a bab főzőlevét, és amíg el nem párolgott, addig pároltam. Most mehet bele a héjától megtisztított, és durvára darabolt sült paprika és padlizsán. Ezután a paradicsompaprika és a paradicsom, valamint a bab fele, a bors, a babérlevél, a só. Hagytam, hogy jól összerotyogjon az egész, és ekkor elő a botmixert, és szép simára kevertem. Most tettem bele a bab másik felét, és addig főztem, amíg az olaj fel nem jött a tetejére.
Ezután forró üvegekbe tettem, két réteg celofán rá (köztük nátriumbenzoát), kupak, rácsavar, dunszt.
Két nap után, mikor kihűlt, jött a címke, és ment a szekrény tetejére.
Mit nem adnék egy spájzért! Tud valaki egy eladót?
Nemcsak télen jó pirítósra, hanem aznap, amikor készült csináltam zakuszkás focacciát is... Sajnos a sütés után nem maradt a fényképezőgépnek... :-)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zakuszka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zakuszka. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. szeptember 21., szerda
2011. szeptember 12., hétfő
Zakuszka, a csak a nevében szláv finomság
Ez egy nagyszerű dolog!
Mint a neve is mutatja, ez bizony azon kevés dolgok köüzé tartozik, amit a szlávoktól vettünk át. Még a neve is megmaradt! Mert a Wikipédia azt írja, hogy: "Az orosz konyhaművészetben az előétel neve zakuszka, melynek szó szerinti jelentése harapnivaló."
Szóval onnan jött, még akkor is, ha bizony nem szláv eredetű az étel, hanem ahogyan szintén a Wiki írja: "a zakuszka eredetileg Örményországból, vagy Grúziából származó, de Moldován keresztül Erdélybe került és ott igen népszerű, kenyérre kenhető zöldségkrém, mely felhasználható ételízesítésére és tésztaételekhez szószként is"
De hát nem szómagyarázatra vagy kíváncsi, hanem arra, hogy hogyan készítettem el.
Ez az alap zakuszka, amit padlizsánból, zöld és pritaminpaprikából valamint fűszerekből (a hagyma is az) főztem.
Elsőként megsütöttem egy-egy kiló padlizsánt és zöldpaprikát. Nem fóliáztam, nem szórakoztam, oszt mégis jó lett! Be a sütőbe, és kész.
Ha megsült, akkor hagyom kihűlni. Nem baj ha megfeketedett a héja! Meg kell hámozni mindent, tojásgyümölcsöt, paprikát. Ez igen könnyű művelet, és igen élvezetes, mert csuda finom az illata, és a kezednek is kellemes a paprikaolaj tapintása.
Amíg sült, a hagymát (40 deka) apróra vágtam, és az olaj felén (összesen 3 dl, tehát másfél a hagyma alá) megdinszteltem. Közben egy kiló pritaminpaprikát apróra vágtam a robotban.
Hámozás után összevágtam, nagyobb darabokra a sült zöldségeket (nem láttam be, hogy miért kell megdarálnom a sült paprikát, hiszen sülve elég krémes.
A hagymára rádobtam a ledarált pritamint (jaj de nem szeretem így hívni a paradicsompaprikát!), a sült zöldségeket, sóztam, jól elkevertem, majd adtam hozzá három deci paradicsomlevet (előző napon pont ennyi maradt ki, nem fért már üvegbe!). Kapott egy evőkanál szemes borsot, egy fél fej áttört fokhagymát.
Addig főztem, amíg az olaj fel nem jött a tetejére.
Vigyázz, mert hamar le tud égni, hát gyakran keverd meg. Keveréskor meg arra vigyázz, hogy "pöfög", a forró krém fröcsög...
Közben a tisztára mosott üvegek a 130 fokos sütőben "sültek". Amint lekapcsoltam a gázt, mehetett az üvegbe! A recept, amit olvastam, a maradék másfél deci olajat is hozzáadja, amikor mindent összeöntenek, de én azzal zártam le az üvegeket. A celofán előtt feltöltöttem olajjal. Az üvegek meg a dunsztba.
A dunszt után más nem marad, mint a címkézés, és a szekrény teteje (nincs spájzunk, sajnos).
és ami kimaradt (ez a mennyiség 8 kis üvegbe elegendő), azt kipróbáltam pirítóson.
Csuda! Komolyan mondom, nagyon finom! csak biztatni tudlak, hogy te is tegyél el!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Honnan jönnek a blogomra
Blogom címkéi
1956
(1)
7 Pod - 7 Seas
(1)
90 napos diéta
(18)
acukasi
(1)
áfonya
(1)
afrikai_harcsa
(1)
ajándék
(1)
Aji Amarillo
(1)
alma
(2)
aludttej
(3)
aludttejleves
(1)
alufólia
(1)
ámokfutás
(1)
aszalás
(1)
aszalt paradicsom
(1)
aszaltszilva
(1)
átverés
(2)
bab
(2)
babfőzelék
(1)
babgulyás
(1)
bableves
(1)
babos chili
(1)
Balázs Géza
(1)
Bálint Gazda
(1)
bálmos
(2)
balzsamecet
(1)
balzsamecet krém
(1)
bárány
(2)
Barcelona
(2)
barna rizs
(2)
barscs
(3)
barszcz
(4)
bazsalikom
(7)
becsinált leves
(1)
befőtt
(1)
befőzés
(5)
befőzőautomata
(2)
behajózás
(5)
berakás
(1)
besamel
(3)
bimbóskel
(1)
birka
(1)
birsalma
(1)
blog
(1)
blogger
(1)
bloglopás
(1)
blogregény
(1)
bobajka
(2)
bodzalekvár
(1)
bogrács
(3)
bor
(1)
bordó levelű zsálya
(1)
borecet
(2)
borhab
(1)
borjú
(1)
borscz
(1)
boursin
(2)
bőrös császárhús
(1)
brinzoli
(1)
brokkoli
(2)
búcsúvacsora
(1)
BUÉK
(3)
Bukarest
(2)
bulgur
(3)
burgonya
(6)
burgonyás lángos
(2)
búzacsíra
(1)
búzafasirt
(1)
búzahús
(1)
búzasikér
(1)
camembert
(1)
Carolina Reaper
(1)
cefre
(1)
cékla
(9)
céklalevél
(1)
céklaleves
(1)
chili
(9)
chili fesztivál
(3)
chili_és_csoki
(1)
chilievőverseny
(1)
Chilistván.hu
(1)
churut
(1)
chutney
(3)
ciabatta
(2)
cipó
(1)
citromfű
(2)
citrommártás
(1)
copyright
(1)
coq au vin
(2)
cukkini
(10)
cukorbetegség
(5)
curry
(3)
currys
(1)
csalamádé
(1)
csalán
(2)
csalántea
(1)
csatni
(6)
cserépedény
(1)
csicseriborsó
(2)
csicsóka
(10)
csicsókamentesítés
(1)
csili
(4)
csili szósz
(1)
csiliszósz
(1)
csipkebogyó
(1)
csípős
(1)
csirke
(16)
csirkecomb
(1)
csirkemáj
(3)
csirkemell
(2)
csirkeszárny
(1)
csokis_rumosmeggy
(1)
csokoládé
(2)
csontleves
(1)
csuszatészta
(1)
dagadó
(1)
darált hús
(2)
darálthús
(1)
datolyaparadicsom
(1)
desszert
(4)
diabetikus
(1)
diéta
(6)
diétás
(1)
díj
(4)
Dimitart
(1)
dió
(4)
dobálós
(2)
édeskömény
(3)
egészség
(1)
egészséges
(1)
egytál étel
(1)
elkészítés_könnyű
(1)
előétel
(1)
első főztöm
(1)
építkezés
(1)
erős paprika
(2)
esküvő
(4)
ételízesítő
(1)
fagyasztás
(1)
falunap
(1)
farfalla
(1)
fasírt
(1)
fehér bor
(1)
fehér hagyma
(1)
fehérbor
(2)
fehérjenap
(6)
fekete retek
(1)
fényképezés
(2)
fényképezőgép
(2)
finocchio
(1)
fogyás
(3)
fokhagyma
(7)
Fos sur Mer
(1)
főétel
(1)
főzelék
(6)
Fradi
(1)
francia
(1)
francia burgonyapüré
(1)
Frank_Júlia
(1)
frutta del mar
(1)
Für Kálmán
(1)
füstölt hús
(2)
füstölt kolbász
(4)
füstölt szalonna
(2)
fűszer
(1)
fűszeres zsemlemorzsa
(1)
fűszerkrém
(1)
ganca
(1)
gnocchi
(2)
gomba
(2)
gombaleves
(6)
gombóc
(1)
Gordon Ramsay
(2)
gördice
(1)
görög
(1)
görögdinnye
(1)
gőzgombóc
(1)
gránátalma
(1)
grill
(1)
grillcsirke
(1)
grízes tészta
(1)
grízgaluska
(1)
grízkocka
(1)
gulyás
(1)
gulyásnap
(1)
gyerekszáj
(1)
gyömbér
(5)
gyümölcsleves
(1)
gyümölcsmix
(1)
habarás.
(1)
hagyma
(3)
hagymaleves
(1)
hajdina
(1)
hajdinakása
(1)
hajdinapehely
(2)
hajósinas
(1)
hajószakács
(9)
hajózás
(6)
hal
(2)
hal ropogós
(1)
hal subában
(1)
halétel
(2)
halogéntök
(1)
házaló
(1)
házi sajt
(3)
házi tej
(2)
házi vegeta
(1)
házinyúl
(1)
házisajt
(4)
hibajavítás
(1)
hideg leves
(3)
HK
(2)
hó
(1)
hobbiparaszt
(4)
Hobbychef
(1)
humor
(2)
humusz
(1)
hurka
(1)
hurut
(1)
húsvét
(3)
idióta
(1)
indiai
(7)
irodalom
(1)
írós
(1)
Jalapeno
(1)
Johanna C
(5)
Johanna-C
(4)
jubileum
(1)
juhsajt
(1)
kacsafröccs
(1)
kakukkfű
(5)
kalács
(1)
kalocsai rétes
(1)
KalóriaBázis
(2)
kapor
(1)
káposzta
(3)
kapros túrós
(1)
karácsony
(9)
karácsonyi desszert
(2)
karalábé
(2)
karalábéfőzelék
(1)
kardamom
(1)
karfiol
(1)
kávé
(1)
Kécza Sándor
(2)
kefir
(1)
keksz
(1)
kelkáposzta
(7)
kelt gombóc
(1)
kelt-sült-főtt
(1)
kemence
(2)
keményítőnap
(7)
kenyér
(8)
Kenyér Világnapja
(1)
kérdés
(2)
kérdőív
(1)
kerekrépa
(1)
kert
(2)
Kicsi Vú
(1)
kifli
(1)
kikötők
(1)
kínai
(2)
kínai kel
(1)
kirántott
(2)
knédli
(2)
kocsonya
(2)
kolbász
(3)
kolzsvári_töltött_káposzta
(1)
konfitálás
(1)
Konyhafőnök
(1)
konyhán kívül
(5)
kórház
(2)
korhelyleves
(1)
Kossuth
(1)
kovászos
(3)
kovászos uborka
(1)
köles
(4)
kölesfelfújt
(1)
köménymag
(1)
könnyű
(2)
könyv
(1)
köpülés
(1)
köret
(2)
Kövér porcsin
(1)
krémleves
(12)
krumpli
(8)
krumplis tészta
(1)
krumplisaláta
(3)
kruton
(1)
kuglóf
(1)
kukorica
(6)
kukoricagánica
(1)
kukoricamálé
(1)
kukoricapehely
(1)
kukoricaprósza
(1)
kurkuma
(1)
kuszkusz
(3)
kvasz
(1)
kvíz
(1)
lángos
(1)
lecsó
(8)
Legény a gáton
(1)
lekvár
(1)
lekváros
(1)
lelked rajta
(1)
lenmagpehely
(1)
lepény
(1)
levélzöldség
(1)
leves
(39)
lila hagyma
(2)
lila káposzta
(1)
lila krumpli
(2)
lizon
(1)
locsoló vers
(1)
lombozás
(1)
lucskos krumpli
(1)
magyar
(1)
Magyarország szeretlek
(1)
májfasírt
(2)
májgombóc
(1)
majonéz
(3)
mák
(1)
mákos guba
(1)
mákosgolyó
(1)
Málta
(1)
mamaliga
(9)
mandula
(2)
mandulamártás
(1)
mángold
(6)
marha
(1)
marhafartő
(1)
marhalábszár
(1)
mártás
(1)
másodvetés
(1)
mazsola
(1)
mediterrán
(3)
medvehagyma
(3)
meghívó
(1)
menta
(2)
menü
(1)
méz
(1)
Michel Roux
(1)
mics
(1)
mititei
(1)
mogyorós
(1)
mogyoróvaj
(1)
molfetta
(1)
mosogatógép
(1)
mozzarella
(1)
mr1
(1)
muszaka
(3)
müzli
(1)
mylar fólia
(1)
naan
(1)
Naga Jolokia
(1)
Nagylegény a gáton
(2)
Nagymaros
(2)
Nagyszékely
(1)
napló
(1)
narancs
(1)
Naxos
(1)
Neil Perry
(1)
nemzeti gulyás nap
(3)
nemzetközi
(2)
nokedli
(2)
novella
(3)
Nyikolajev
(2)
nyögvenyelő
(1)
nyúlpaprikás
(1)
Ogyessza
(1)
oklevél
(1)
okroska
(1)
olajbogyó
(2)
oldalas
(1)
olíva
(1)
olivaolaj
(1)
olvasás éjszakája
(1)
oregano
(3)
ORFI
(2)
öblítő
(1)
öntözés
(1)
örmény
(1)
őszibarack
(1)
pacal
(2)
pacalleves
(1)
padlás
(1)
padlizsán
(19)
palacsinta
(4)
palánta
(1)
palánta világítás
(1)
palántanevelő polc
(1)
palántatálca
(1)
paleo
(1)
pálinkafőzés
(2)
palukes
(1)
paneer
(2)
pangasius
(1)
panír
(4)
paprika
(4)
paprikás kifli
(2)
paprikás krumpli
(1)
paradicsom
(25)
paradicsom csatni
(1)
paradicsomlé
(3)
paradicsomos káposzta
(1)
paradicsompaprika
(1)
parmezán
(1)
patisszon
(5)
peszto
(1)
petrezselyem
(2)
pince
(1)
pincepörkölt
(1)
pink lady
(1)
piritós
(5)
pirítós
(1)
pite
(1)
pityóka
(1)
pizza
(2)
Pokol Konyhája
(1)
polenta
(8)
poljanai savanyúvíz
(1)
póréhagyma
(5)
pöfeteggomba
(1)
pörkölt
(3)
pörköltszaft
(1)
primo_sale
(1)
Priwall
(1)
puliszka
(9)
pulyka
(3)
Pulykanyak
(1)
pulykanyak leves
(1)
rakott
(1)
rakott tészta
(2)
rántott
(1)
rántott hal
(3)
rántott sajt
(1)
rántotta
(3)
ratatouille
(3)
recept
(1)
receptgyűjtemény
(1)
recsk
(1)
reform konyha
(2)
regény
(1)
reggeli
(3)
rekviem
(1)
rétes
(2)
retro
(1)
retrókonyha
(1)
reumatológia
(1)
rizottó
(1)
rizs
(3)
róka
(1)
Rostock
(1)
rosztyóka
(1)
rozmaring
(1)
rozsliszt
(1)
ruszli
(1)
sajt
(6)
sajtgombóc
(1)
saláta
(7)
salátaolaj
(1)
salmojero
(1)
sárgabarack
(1)
sárgarépa
(2)
savanyítás
(1)
savanyú káposzta
(5)
savanyú uborka
(1)
savanyúság
(2)
savó
(2)
Scoville egység
(1)
seberli
(1)
segítség
(1)
sertés
(4)
sertésköröm
(1)
shanty
(1)
SHU
(1)
Solymár
(1)
Solymári Chili Mikulás
(1)
sorsolás
(1)
sóska
(2)
spagetti
(5)
SPAR
(1)
spenót
(15)
stívia
(1)
sushi
(1)
süllő
(1)
sült
(1)
sült krumpli
(1)
sült rizs
(2)
sült tészta
(1)
sütőtök
(3)
sütőtökleves
(2)
sváb
(1)
szakács
(1)
szakácskönyv
(1)
szakácsverseny
(1)
szalonna
(1)
szalvétagombóc
(1)
szárított paradicsom
(1)
szarvaspörkölt
(2)
Szavak a hullámok hátán
(1)
szejtán
(3)
székelykáposzta
(1)
szénhidrát nap
(1)
szenteste
(2)
szépségkirálynő
(1)
szezámmag
(1)
szezámmagőrlő
(1)
szilva
(4)
szilvalekvár
(1)
szilvás gombóc
(1)
szilveszter
(1)
szív
(1)
szívatótálca
(1)
szója
(2)
szója fasírt
(1)
szótár
(1)
Sztárséf
(1)
sztori
(1)
sztrapacska
(1)
szusi
(1)
T-Com
(1)
T.bálint kiadó
(1)
tabletta
(1)
tahini
(1)
tarja
(1)
tartár
(1)
tartósítás
(1)
tartósítószer nélkül
(1)
tatárbeafsteak
(1)
tej
(1)
tejfel
(2)
tejoltó
(1)
télre
(1)
tengerész szleng
(2)
tengerész sztori
(11)
tengeri hal
(2)
tepsis krupli
(1)
térkép
(1)
teszt
(1)
tészta
(11)
Tészta varázs
(1)
tésztanap
(4)
tésztasaláta
(1)
Thiszvi
(1)
tisztítás
(1)
tócsni
(1)
tofu
(2)
tojás
(5)
tojásos nokedli
(2)
tonhal
(2)
tormamártás
(1)
tök
(2)
tök párizsiasan
(1)
tökfőzelék
(2)
töki pompos
(1)
töltött
(1)
töltött káposzta
(2)
török
(1)
Trieszt
(2)
Trinidad Scorpion Butch_t
(1)
trüffel
(1)
túró
(4)
túrósbéles
(1)
TV recept
(1)
tyúkhúr
(2)
tyukovin
(1)
uborka
(5)
Uirou
(1)
újkrumpli
(3)
Újpest
(1)
uncia
(1)
ünnepre
(1)
vadas
(2)
vadon termő
(1)
vaj
(1)
vajkészítés
(1)
Vasas
(1)
vega
(1)
vegán
(1)
vegetariánus
(4)
versatile
(1)
vetőmag
(1)
videó
(2)
vihar
(1)
vileda
(1)
virsli
(2)
Vitold
(2)
Volosz
(1)
vörösbor
(1)
vöröshagyma
(1)
Vuk
(1)
wasabi
(1)
wok
(7)
Yellow Bhut Jolokia
(1)
zabpehely
(2)
Zágon
(2)
zakuszka
(2)
Zé
(1)
zeller
(3)
zöld dió
(1)
zöld dió befőtt
(1)
zöld krém
(1)
zöld levelű zsálya
(1)
zöldpaprika
(2)
zöldség
(22)
zöldségnap
(3)
zúza
(1)
zsálya
(3)
zserbógolyó
(1)