A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keményítőnap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keményítőnap. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 25., kedd

Zsályás, kakukkfüves sült krumpli

Sültkrumpli2Régen blogoltam. Másra kellett az idő, és megmondom őszintén, hogy remek időszak volt, amit internet és számítógép nélkül töltöttem! De munka ide, elfoglaltság oda, enni kell. Az asszonykám a fiának főzött Pesten, nekem meg csak alig volt időm, hogy a konyhára gondoljak. Ezért aztán csak gyors kaja jöhet szóba. Mivel éppen a maradék krumplit csírátlanítottam a pincében, mi más lehetett volna, mint krumpli.
A hámozás és a szeletelés nem igényel magyarázatot.
A tepsit meglocsoltam olíva olajjal és beborítottam zsályalevelekkel. Erre jött a burgonya, mindegyikre tettem friss kakukkfüvet és alaposan megszórtam erős paprikával, meglocsoltam olíva olajjal, és ment a sütőbe.
Sültkrumpli1
Harminc perc alatt szépen megsült. Teával isteni vacsora volt.
Amiért úgy gondoltam, hogy blogban a helye, az a zsályás megoldás. A levelek finoman megsültek, ropogósak voltak, egy csodálatos új ízt fedeztem fel, mert nagyobb mennyiségben az idén kezdjük, kezdtük a zsályát használni. Az ötlet onnan jött, hogy kaptam egy hozzászólást Tálalótól, hogy ő készít pirított zsályalevelet.
Természetesen lehet köretként is enni, úgy hiszem mindenhez passzol, amihez sült krumpliköretet fogyasztunk.

2013. január 25., péntek

Palak panir és ciabatta

Régóta készültem, hogy elkészítem, de vagy spenót nem volt itthon, vagy panir. Igazából most se volt spenót, mert "csak mirelit", de szegény ember mirelittel főz (télen).
Most volt panir is, igaz nem friss, hanem két napos. Most tapasztaltam ki, hogy így viszont jobban süthető! Azt hiszem, hogy így viszont nem igazán autentikus, mert frisset kellene használni. Hogy a panir hogyan készül, azt már leírtam a cafeblogban is.
Palakot készíteni meg könnyű. nagyon hasonlít ahhoz, amit mi spenótnak hívunk (én ki nem állhatom a főzelék jelzőt ebben az esetben), bár nem tejjel készül, ahogy édesanyámtól eltanultam a módit.
Palak panir barnarizzsel
Mint említém volt, mirelitet használtam. Még csak nem is azt, amit nagyon szeretünk - spenótlevelek összetekerve, lefagyasztva -, hanem a spenóttégla masszát.
Egy kis fej hagymát megdinszteltem, adtam hozzá összedarált fűszereket: koriaandert, római köményt, fekete borsot, és három nagy gerezd fokhagymát, mivel Zsolt, a falusi boltos nem tart hinget (az indiaiak fokhagyma helyettesítőjét), majd beledobtam a kiengedett spenótot. Ezután adtam hozzá a mokkáskanálnyi kurkumát és reszelt gyömbért. Összefőztem az egészet, és kész. Mivel a víz elpárolog, nem lett valami sok, de hát eleve úgy terveztük, hogy barna rizzsel esszük.
A panirt felkockáztam, és olíva olajon pirosra sütöttem... Ha friss lett volna a panir, mint már említettem, nehezebb lett volna a sütés, mert az olaj szerteszét fröcsköl. A házi sajt milyenségét nagyban befolyásolja, meddig hagyod csöpögni, és meddig préseled. Ez mindkét esetben "ottfelejtődött", így hosszan (vagy húsz órát) csöpögött, és délutántól másnap délig préselődött, azután két napot pihent a fricskóban!
Mivel másnapra csak nagyjából három evőkanálnyi maradt, ezért sütöttem pár ciabattát (a hideg szobában állandóan van hidegen kelő kenyérmassza), és összeházasítottam az indiai és olasz finomságokat egy echt ungarische dish-sé!
Ciabatta és palak

2012. november 29., csütörtök

Tyúkhúrfőzelék pirított dióval

Hát én vagyok a hathúszas gyors, ha már ettél ilyet (ez csak abban az esetben igaz, ha nem ettél!) Szóval a kertünk tele van vele, és olvastam, hogy ehető vadnövény. Gugli, és láss csodát, illetve a Terebess honlapot, vannak receptek: leves, főzelék és saláta. Én ma a főzelékre vágytam, ezért annak álltam neki. Kimentem ide:



Leszedtem egy vájdlingnyit:



Természetesen előbb kiválogattam, majd megmostam. Válogatás, tépdesés közben rájöttem, hogy miért tyúkhúr a neve:

 
 

Nos azért, mert ha a szárát eltéped, akkor benne egy "húr", egy vastag rost van, ami nehezebben szakad. Ezért húr, a tyúk meg azért, mert azok szeretik (gondolom a nagy eszemmel, de ezt ne vedd be a néprajzos diplomamunkádba, tudod copy, paste, osztán itt az újabb HVG botrány...)

De mostan főzünk: szalonnát kockára vágtam (nagyjából 69,8 grammot), megolvasztottam, majd a durvára vágott tyúkhúrt beledobtam. Pillanatok alatt összeesik. Sóztam, reszeltem rá egy negyed szerecsendiót. Húsz percet pároltam, majd felengedtem vízzel (bár a recept bort is ad alternatívaként, most a tiszta ízre voltam kíváncsi). Negyed órát főztem, majd tejfellel behabartam. Amíg főtt, olíva olajon diót pirítottam, és megszórtam vele a tetejét.


Méltó módon illeszkedik a spenót, mángold, csalánfőzelék sorba! Jó étvágyat kívánok!

2011. november 8., kedd

Paprikás krumpli kölessel

Elnézést kell kérnem,. hogy bepofátlankodom a sok mindenféle nemzetközi-, pasta-, turrón-, macarón- recept közé ezzel a "kis egyszerű" étellel, de mit tegyek, ha egyszer a paprikás krumpli a kedvencem! Oly annyira, hogy egy novellámnak is főszereplője.

Nem gondolom én azt, hogy most mindenki ráragad a képernyőre, és kinyomtatja, hogy nosza, essünk neki, és készítsük el, ilyet még soha nem ettem, a család se, meg hasonlók.

Amiért kitettem az a variáció, hogy bizony megy hozzá a köles, nagyon finom együtt. Az ötlet onnan jött, hogy ha egyszer nokedlivel finom, akkor vajon milyen lehet így?

Nekem bejött, de nagyon! És arról most nem beszélünk, hogy mindkét fő alkotórész lúgosító hatású, és a köles nagyon egészséges.



És van egy nagyszerű oldala is a dolognak. Az egyik legolcsóbb kaja... Talán ezért is lett a kedvenc gyermekkoromban, sokat ettük, és az én drága nagynéném csuda finoman tudta elkészíteni (azt hiszem, a gyakorlat teszi a mestert, nem kétséges.)

Én mindig szalonnát pirítok alá, arra megy a hagyma, s az édes nemes pirospaprika. Majd a burgonya, szabályos darabokra kockázva. S végül felöntöm annyi vízzel, hogy fél ujjnyira lepje el. Beleszórtam a kölest (ami háromszoros mennyiségű vizet szív fel), és megfőztem. Savanyúsággal az igazi, salátával teljesen más.

Az anyósomtól azt tanultam, hogy a hurkazsírt csak ehhez szabad felhasználni! Így aztán ha hurkát sütünk, másnap mindig paprikás krumplit eszünk. Ezt a variációt is annyira szeretjük, hogy sokszor úgy főzöm, hogy egy véres vagy májas hurkát előbb szétmorzsolok, és csak utána kerül bele a burgonya.

Persze, ha úgy kívánod, lehet ebbe is tenni kolbászt, nem rontja el. meg nokedlit... Azt mindig beleszaggatom, de akkor sok lére engedem fel, mert a nokedli felveszi a levét...

Szóval csak ennyit akartam... Egy csirkemáj curry és gorgonzolás, szardellás farfalle között azért főzök ilyen finomságot is!

2011. szeptember 30., péntek

Csicseriborsó leves

Amikor az ember recepteket olvas, szépen elrendezi magában: ez guszta, ez érdekes, ezt meg kell főznöm, ez hülye, ez drága, ez sznob, ez olcsó, ezt majd a vendégeknek, ehhez mit lehet kapni, ez semmi különleges, ez illik a 90 naposba... És ez az utolsó gondolat aztán biztosan elteteti a receptet a kedvencek közé...
Aztán az ember megvásárolja a hozzávalókat. Ha mást nem, akkor konzervet. Mint én a csicseriborsót.
Aztán jól elfelejtettem.
De a konzerv nem kér enni, elvan a konyha legsötétebb zugában, amíg egyszer csak előkerül. és megmozgatja az ember fantáziáját.
Ni csak! Itt a csicseriborsó konzerv! Nosza guglizzuk csak meg! Erre két okból is szükség volt: mert dunsztom nem volt, hogyan készítsem, és soha nem ettem még, ezért aztán nem volt mire emlékeznem.
Nos mindez a múlté!
Elkészítettem, megfőztem, megettem, és még egy kis ámokot is futottam, ahogyan a nagyobb fiam címkézte a főzéseimet.
Alapból kétféle elkészítési módot találtam: az olaszos paradicsomost, és a citromosat. Nos, egyikhez se volt meg minden hozzávaló, hát a kettőből csináltam egyet, és megspékeltem egy picit céklával, amit gondolom még senki nem csinált!
Tehát a hozzávalók:
Egy üveg csicseriborsó konzerv, két szem kisebb burgonya, só, bors, citromlé, curry, tejfel, egy kis cékla, petrezselyemzöld.
A Burgonyát kockára vágtam, megfőztem, amikor már puha, beleöntöttem a csicseriborsó felét, rottyant még párat. Sóztam, borsoztam, adtam hozzá citromlevet egy keveset. Közben a céklát megfőztem külön, hámozás után apró darabokra vágtam.
A levest krémesre daráltam egy botmixerrel, majd hozzáadtam a maradék borsót (a konzervet nem kell főzni, csak melegíteni), tálalás előtt a petrezselyemzöldet kapta meg, és a tányérban került bele az apró cékla levesbetétnek.
Ha a cékla egy kicsit áll a levesben, elkezdi a lila levét ereszteni, és nagyon különleges, esztétikai élvezet is a kanalazása... Mondhatnám, az étkezés közben kiélheted grafikusi vágyaidat!!!
Nagyon finom volt, rendszeresen kerül majd az étlapunkra!

2011. július 24., vasárnap

Rántott patisszon tört krumplival

Ez a - nem is azt mondom, hogy 90 napos diéta, mert jóval hosszabb, hanem a szétválasztós étkezés - zöldségnapi kajám volt.
Valójában nem egy nagy vaszisztdasz...
A patisszon héjába vájd bele a körmöd. Könnyen belement? Remek! A patisszon zsenge! Nincs más dolgod, mint alaposan megmosod, és szeletekre vágod, héjastól, szőröstől-bőröstől. Mindkét oldalát besózod, tálcára teszed, hagyod, hogy kieressze a levét.
Amíg ereszti, megpucolod az újkrumplit, apróra vágsz egy fej hagymát, azt zsíron megdinszteled, és rádobod az újkrumplit. Sózod és fedő alatt megdinszteled, néha megkavargatod. Én akkor szeretem, ha a fele elmálik, a fele darabos marad.
A patisszont szokás szerint bepanírozod, és kisütöd.
Hozzá uborkát ettem. Egy kefirben elkevertem, friss kaprot, szurokfüvet (oregánót), és görög bazsalikomot, majd sóztam, és az uborkára öntöttem. Vágtam még hozzá friss paradicsomot is.
Mennyei eledel!

2011. június 5., vasárnap

Kukoricaleves á lá Seafalcon

Ez most valóban olyan leves, ami teljes egészében az én agyamból pattant ki. Nincs hagyma (csak zöld), nincs rántás, nincs habarás... (csak keményítős, azaz kínai sűrítés).
Az ötletet a 90 napos diéta adta.
Keményítőnapon én viszonylag sok kukoricát eszem, hát csináljunk belőle levest.
Nosza guglizzuk csak meg! Ilyesmiket kaptam: habart leves curryvel, habart leves sajttal, burgonyás krémleves, tejszínes krémleves, sokfélét találtam, csurgott is a nyálam, de mégsem azokat, hanem ezt készítettem el:
A kukorica alapíze édeskés, ezzel jól harmonizál a menta és a citromfű. Márpedig a kert hemzseg ezektől, hát szedtem egy-egy csokorral, apróra vágtam, és kísérőnek adtam hozzá két zsenge zöldhagymát zöldestül fehérestül.
Egy kanál vajon megpirítottam egy kiskanálnyi cukrot, megdinszteltem a zöldeket, felengedtem egy liter húsleveskockából készült lével. Amikor felforrt, beledobtam a konzerv kukoricát a levével együtt, sóztam, fehér borsot adtam hozzá és két spricni balzsamecetet is belenyomtam (ez csak pár csepp!), és puhára főztem. Amikor puha volt, akkor másfél kanál kukoricakeményítővel besűrítettem.
Valami isteni leves kerekedett belőle, és tökéletesen passzol a keményítőnapra!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kacsafröccs (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mosogatógép (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öblítő (1) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tabletta (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)