2015. január 26., hétfő
Citromos csirke hajdinával, az egészség jegyében
Vasárnap, amikor "kicsit" ünnepeltem, ebédre citromos csirkét készítettem hajdinával.
A hajdinával először Lengyelországban találkoztam, egy szállodában adták valami húshoz, még az átkosban, 1988 körül. Kissé lábszagú volt, és a csoportban alig ettük. Aztán amikor lengyelekkel hajóztam, megszerettem. Nagyon sokat esznek, nem véletlen, hogy a németek a hajdinát sokszor lengyel rizsként emlegetik (talán amikor gúnyolódnak, én egy német parancsnoktól hallottam, kissé lekezelő hangsúllyal).
Csak egy combot sütöttem, és az egész nagyon egyszerű:
Egy bő evőkanálnyi olajat tettem alá (16 gr), de lehet kevesebb is. három gerezd fokhagymát durvára vágtam, erre fektettem a combokat (240 gr.) Rákarikáztam a citromszeleteket (bio, 56 gr.) és megszórtam szárított chilivel (elhagyható), sóztam, fehér borsot is kapott.
Takarékon egy órát sütöttem. Ha kell, vizet tettem alá, de te önthetsz száraz pezsgőt vagy fehérbort is, csak finomabb lesz tőle! Ha tepsiben sütöd az egész csirkét, akkor fóliázzad le, 160 fokos sütőben süssed egy órát, majd vedd le a fóliát, és úgy pirítsd gusztusosra. Nem szabad légkeverni!
100 gramm tápértéke: kcal: 154, fehérje: 15.9, szénhidrát: 1.4, zsír: 8.96
A körethez egy teáskanál olajon megpároltam egy kis fej vöröshagymát, majd hozzáadtam 200 gr. hajdinát. Kicsit pirult, majd felöntöttem 400 gr. vízzel. Fedő alatt puhára pároltam.
100 gramm tápértéke:: 129 kcal, fehérje: 4.34, szénhidrát: 23.55, zsír: 2.99
2014. október 8., szerda
Spenóttal töltött burgonya
Az ötlet az asszonykámé, és ez a bejegyzés is csak ötletadó.
A főtt burgonyákat kivájta, és spenóttal töltötte. A spenótban szerecsendió és volt az ízesítés a són kívül. A krumplikat addig sütötte a tepsiben, amíg pirosodni nem kezdtek. Sült csirkéhez kaptuk.
2013. április 16., kedd
A rántott csirkeszárny dícsérete
A változatosságot pedig a körete adja. Lehet rizzsel, salátával, kuszkusszal, krumplival, soroljam még? Nálam a krumplipüré az egyik legjobban hozzáillő köret, de akkor fejes saláta dukál hozzá. A téli tavaszban az embernek kimozdulni sem volt kedve, nemhogy kocsiba ülni, Kisbérre menni salátáért.
Így aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve céklás pürét találtam ki köretnek, mert már láttam ilyen csodát más főzős blogban. Külön megfőztem a céklát és a krumplit, majd együtt törtem össze őket. Ment bele a házi tejföl és kevés vaj, só. A szerecsendiót most kihagytam, mert a cékla ízéhez nem igazán passzol. De egy kávéskanálnyi kurkumát tettem bele (ez nálam most gyógyszernek nem minősülő készítmény, ami gyógyítani hivatott a térdízületem).
Amikor a változatosságról beszéltem, nem említettem, hogy szoktam "játszani" a burkával. Most a morzsába belekevertem kevéske kukoricalisztet, azokat látni fehér, apró pöttyökként. de meg szoktam bolondítani szezámmaggal is, és uram bocsá' mákkal is...
2012. július 11., szerda
Aludttejben pácolt, grillezett csirkecomb
A köret friss paradicsom (saját!), paprika (az is saját, de úgy, hogy megvettem a bótban, és ezzel az enyém lett), kígyóuborka (kertben termett), és egy nagy fej hagyma (szintén csak ki kellett menni érte, és behozni a fokhagymával együtt). Erre olíva olaj, bors és só került, semmi más.
És jól megettük...
Később találtam egy árva cukkinit a hűtőben, azt is a parázsra tettem, meglocsoltam tökmagolajjal, meg egy szelet kenyeret is, és a végére maradt még pirítós is cukkinivel...
Hát nagyon élvezetes este, és vacsora volt.
2012. június 15., péntek
Sajtos, mandulás spenótmártás húsokhoz
2011. december 12., hétfő
Csirkemell curry wokzöldségekkel
A csirkemellet csíkokra vágtam, és készítettem neki egy kis pácot. Ehhez házi tejszínt használtam, de most nem mutatom meg a szénakaszálógépet, ami a tehénkének vágta a szénát, ami megette, att sok tejet, és én tejszínt szedtem le róla.
A páchoz mustárt, kevés olíva olajat, sót borsot, friss kakukkfüvet és petrezselyemzöldet használtam. Ment a hűtőbe, majd három óra múlva elkészítettem:
Olajat hevítettem a wokban, beleöntöttem a csirkemellet, megszórtam alaposan curryvel és kevés csilivel, és pár perc alatt megsütöttem.
Tálra vele...
A wokban igen kevés olajon megpirítottam külön-külön a csíkokra vágott sárgarépát, a káposztát, és a kelkáposztaleveleket. A cékla maradt nyersen és a csípős paprikát se sütöttem.
Össze kellett kevernem, és kész is volt az ebédem...
2011. november 26., szombat
Kukoricadarában panírozott csirkemell wokalizált zöldséggel
Csirkemellet akartam készíteni kínaiasan, de aztán megláttam egy jó maréknyi maradék kukoricadarát, és belehempergettem a csirkemelleket.
Ezeket aztán a wokban gyorsan megsütöttem.
A zöldséget egyszerű wokalizálni: szép szeletekre, karikákra, illetve nagy darabokra vágod a sárgarépát, hagymát és a zellert (én most mást nem használtam), és a forró wokba öntött olajra dobod. Gyakran kevergeted, és amikor megpirult (nagyjából két perc), akkor fűszerezed: sót, borsot, csilit és egy kevéske provancei fűszerkeveréket kapott. Ez utóbbi a kedvencem a keverékek közül.
Utána már csak bele kellett dobni a húst, egy kicsit összerázni, és kész a finom ebéd.
2011. november 7., hétfő
Csirkehúsos rántott kelkáposzta
Az a helyzet, hogy újra neki kell állni és fogyni. A tavaszi 90 napos diéta jól sikerült, tehát megint bele kell vetnem magam, mert már 108 kiló vagyok (ugye akkor lementem 103,8-ra).
Azt mondta a Seafalconné, hogy bízzam magam rá, majd ő lefogyaszt a főztjeivel.
Nos ez is egy ilyesfajta ebéd része volt.
Az ötlet adott volt, valamikor az asszonykám készített rizzsel és virslivel töltöttet, így most annak a variációját adta elő:
Most a kelkáposztába maradék csirkecombot göngyölt, bepanírozta, és kisütötte. Mellé puliszkát adott, mostanában nagyon rácuppantunk erre a finomságra. Még sütött hozzá apróka hagymákat. lilát, verest vegyesen.
Ez volt az ebédem:
2011. augusztus 31., szerda
Becsinált leves
Tehát akkor kimégy a kertbe, és összeszeded a hozzávalókat:
2 sárgarépa, 2 fehérrépa, egy kis zeller, 2-3 szem közepes krumpli, zöldbab, zöldborsó egy-egy maroknyi (a zöldborsó kifejtve), egy karalábé, egy közepes paradicsom, egy paprika, és ha úgy gondolod egy kis fej karfiol negyede.
Petrezselyem és zeller zöldje.
Két csapott evőkanál liszt, pirospaprika, bors.
Egy csirke aprólékja, és esetleg még némi kiegészítés.
Három tojás sárgája, tejföl.
Most nekifoghatsz:
Mindent egyforma nagyságúra kockázz (amit kell és lehet).
Olajon pirítsd meg az aprólékot, majd add hozzá a zöldségeket a paprika és a paradicsom kivételével. Sózzad, és dinszteld meg. Ezután szórd meg a liszttel, paprikázd, borsozd, és öntsd fel vízzel. Ha felforrt, add hozzá a paprikát, paradicsomot és a zeller és petrezselyemzöldet. Alacsony tűzön főzd meg.
Ha kész, keverd el a tojások sárgáját a tejföllel, merj belőle a tányérba, és erre szedd a levest.
2011. július 23., szombat
Csirkeszárny sült padlizsánnal
A csirkeszárnyakat feldaraboltam, egy serpenyőt kizsíroztam, beletettem karikára vágott hagymát, csilipaprikát és ráhelyeztem a szárnyakat, sóztam, borsoztam, ment rá egy kevés curry is, majd alá öntöttem másfél deci fehérbort, lefedtem, és puhára pároltam.
Közben a padlizsánt karikákra vágtam, és száraz teflonedényben, mindenféle zsiradék nélkül megsütöttem mindkét oldalukat.
Amíg sült, uborkából salátát készítettem. Azért nem uborkasalátát írok, mert így:
Az uborkát vastagabb szeletekre vágtam, és leöntöttem az alábbi öntettel: oregánót, friss görög bazsalikomot és kakukkfüvet megvágtam, egy kis doboz kefirt öntöttem rá, és adtam hozzá egy kanál tejfölt is. Sóztam, egy kevés olíva olajat is kapott, és zutty, rá az uborkára és persze jól elkevertem.
Amikor a padlizsán megsült, tálaltam.
Na, most mondd meg: nem érdemes fogyókúrázni?
Hozzá fehérbort ittam, ami egy pohárral mindig megengedett, mert orvosság!
2011. június 25., szombat
Akai eintopf
Nos, ami itt jön, az nekem is csak jött, finom lett, közzéteszem, csak nem tudom, hogyan hívjam, így lett a fenti néven nevezhető egytálétel.
Vettem pár darab, jelesül három felső csirkecombot Akára menet. A kertben meg volt minden, ami belekerült. (A paradicsom is vett, de a kertben van, csak még zöld.)
Tehát a hozzávalók:
3 db. csirkecomb, pár szem újkrumpli, valamilyen káposztalevélből kivágott vastag ér (én kínai kelből nyertem, és az ötletet is ez adta, hogy megcsináljam), paradicsom, paprika, hagyma, zöldhagyma, pirospaprika, curry, csili.
Mit követtem el főzés címszó alatt?
A hagymát apróra vágtam, olajra dobtam, megdinszteltem, beledobtam a a combokat, amiket előbb darabokra vágtam (egy darabnak számít a csonton megmaradt kevés húsos is - a kép előterében van), majd hozzáadtam kel feldarabolt torzsát és a kockára vágott újkrumplit.
Sóztam, paprikáztam, adtam hozzá ugyanannyi curryt, mint pirospaprikát, majd apróra vágtam két csilipaprikát és felturbóztam vele. Lefedtem, hagytam párolódni, közben felvágtam egy zöldpaprikát és egy paradicsomot, és belekotortam.
Ha a hús puha, kész a kaja, mert minden zsenge, minden puha, és minden finom!
Készítettem hozzá salátát, hát nem mondom, hogy éhes maradtam!
Jó étvágyat hozzá!
Ez egy hetes bejegyzés, amit nem tettem közzé, és közben elkészítettem még egyszer olyan finom volt! Csakhogy, most azzal kezdtem, hogy köménymagot megpattogtattam az olíva olajon, utána jött a hagyma, valamint a hozzávalók közt a paprika már a kertből való, és tettem rá tejfölt.
Na, így se volt rossz!
2011. május 27., péntek
Egyiptomi babfőzelék
A babot előző nap beáztatod, kb. 40 dekát. Én az áztatóvízzel szoktam főzni.
2 fej felaprított hagyma egyikét és ízlésed szerinti fokhagymát (én egy kiskanál olajban eltett gyömbéres fokhagymát használtam, hát ezzel csak finomabb lett!) 2 evőkanál olajban megpirítasz. Aztán beleteszed a babot, és párolod vele együtt.
Hozzáadsz 25 dkg felszeletelt kelkáposztát, 1 evőkanál őrölt koriandert, és az áztatóvízzel felöntöd. Addig főzd, amíg a bab megpuhul. Ekkor egy csomag vágott kaprot, 2 kávéskanál őrölt édesköményt, sót és frissen vágott mentalevelet adj hozzá. A másik felszeletelt hagymát és 2 gerezd préselt fokhagymát 1 evőkanál olajban megpirítasz, majd néhány friss mentalevéllel a kész bab tetejére öntöd.
Vannak orvosok, akik ettől a diétától óvnak, mondván, kevés vitaminhoz jutsz, meg mindenféle (lobbiérdekből adódó) kifogásuk van. Most csak azért mutatom meg, hogy a tegnapi protein (fehérje, húsnapon) mit ettem, hogy lássad, mily vitamin és tápanyagszegény, sőt egészségtelen ebben a diétában étkezni. Tehát itt van a sült csirkeszárny:
2011. február 10., csütörtök
Szezámos csirkeszárny bulgurral és almacsatnival
A csirkeszárnyak bepácolva |
kész a csatni |
a bulgur megfőve |
Közben a csatnit készítettem el: ghee híján vajat olvasztottam, rádobtam az apróra kockázott almát, kapott egy kiskanál fahéjat, két evőkanál cukrot, és egy púpozott kiskanál csilit. Kevéske vizet is adtam hozzá, és elkezdtem főzni. Elfőtte a vizet, ekkor kevés fehérborral pótoltam, majd amikor másodszor is besűrűsödött, lekapcsoltam alatta a gázt.
sül a csirkeszárny a wokban |
Na, most már lehet a csirkét sütni. A wokot jól felhevítettem, tettem bele olívaolajat, majd zutty, bele a húsokat a páccal egyetemben. Nagyjából 6-8 perc alatt készült el.
Jó étvágyat hozzá! Ja, az étvágyat csak fokozza, ha a csatni borát iszod hozzá, én ehhez 2008-as Nagy-Somlói furmintot használtam.
2010. október 21., csütörtök
Ámokfutás Bugaci pecsenye módra
Tegnap tettem közzé a Pancon 3-on írott naplóm 20. részét. Ott - magam is meglepetéssel olvastam egy naplóbejegyzést, ami az ebédről szólt, és Bugaci pecsenye volt. Nos, olyan jónak ígérkezett, hogy ma ez ihletett meg.
Amikor ilyenem van, és főzök valamit, azt a nagy fiam az "apa gasztronómiai ámokfutása" hízelgő jelzővel illette párszor. Ez engem természetesen nem zavar abban, hogy ámokfussak. Mint most is.
Mert ami hiányzott a pecsenyéhez, az a sertéshús, és a hasábburgonya, amit mindig mirelitből készítek, és mint ilyet ezért háromévenként egyszer eszünk. Azaz nem tartjuk a mélyhűtőben.
Nos, a tegnapi maradék csirkemellet pörköltizáltam. Közben a burgonyát meghámoztam, felkockáztam, és csirketöpörtyűzsíros edényben feltettem dinsztelődni. nem készítettem puhára, mert még fog rotyogni. A pörköltnek jó sűrű szaftot hagytam, majd rádobtam az előzőleg felvágott paprikát és paradicsomot. A nemzeti jelleg most is okés, mert piros, fehér és zöld színű paprikát kockáztam. Mindegyikbül módjával, hisz nem lecsó készül.
Egyet rottyant.
Hozzáadtam a dinsztelt burgonyát, egyet rottyant.
Elővettem két tojást, felvertem, és ráütöttem.
Addig kavartam, amíg tojás meg nem sült.
Utána jól megettem.
Szóval ez nem bugaci illetőségű pecsenye, de finom. Osztán a tegnapi kajához is hasonlít, de ebben ződség csak paprika és paradicsom volt. Illetve nem!!! Mert a zöldpaprikák mellé felvágtam egy centis darabokra egy teljes zöldhagymát is.
2010. október 20., szerda
Zöldséges csirkemell bulgurral
Tehát mustárt elkevertem kevés cukorral, sóval, olívaolajjal és némi körteecettel (ezt helyettesítsd bátran) és a kockára vágott csirkemellet beletettem, elkevertem, és hagytam két órán keresztül pácolódni. Egy marok bulgurt két marok vízben feltettem, addig főztem, amíg elfőtte a levét.
A zöldségeket felvágtam: a sárgarépát csíkokra, a kaliforniai és TV paprikát kockára, a kígyóuborkát szintén. A brokkolit apróra szedtem, és egy kelkáposzta levelet is felcsíkoztam. Az újhagymát karikára szeleteltem, de persze a szárát is bele kell vágni. Egy evőkanál keményítőt hideg vízben feloldottam.
Jöhet a sütés: wokban olajat hevítettem, bele a bepácolt csirkehús. Amint kifehéredett, mehetnek a zöldségek, a sárgarépa elsőnek, a kelkáposzta másodiknak, majd a többiek egyszerre: zutty!
Sózni ne felejtsd el, meg borsozni, meg fűszerezni, ahogyan akarod. Amikor már kezd párolódni, de még roppanós a zöldség, akkor jó. mehet bele a bulgur, és rá a keményítő. Összekevertem, egy perc sütés, és kész.
Alaposan tessék megnézni a képet. Ez egy korszerű étel, senkinek nem lehet kifogása: a piros-fehér-zöld színek dominálnak!
2009. november 28., szombat
Csirkemellsaláta
Csirkemellsaláta, vagy Liptai Klaudia melle? A kérdés így vetődött fel a minap, amikor az ORFI büféjében nézegettem az újságos standot, és nem a Playboyt vettem le, hanem egy főzős magazint. Ott láttam egy előételt, ami pulykamellsaláta névre hallgatott.
Az alábbi recept alapötlete onnan való, de persze alakítottam rajta, mert csak így az igazi.Ha saláta, akkor diétás, nem? Tehát mi az első, amit az ember elővesz. Természetesen a szalonna. Jóféle kolozsvári, jó húsos. Apróra vágtam, kevés olajon megpirítottam, s amíg sült felkockáztam egy szelet rozskenyeret. Ezeket a kockákat megpirítottam. Jól felszívja a kenyér a zsírt, és a szalonna abszolút száraz marad, tehát diétás. A rozskenyér meg amúgy is az!
Ezután a csirkemellet kockáztam fel, kevés olajban szépen kifehérítettem, megszórtam egy kis provance-i fűszerkeverékkel, s egy csipetnyi sóval.
Amikor kész volt, a tányérokra halmoztam egy zacskó vegyes salátát, erre jött a kenyérkocka, majd a csirkemell. Körítettem még kevéske zöldpaprikával, kígyóuborkával, s a sajátomra aprítottam még két darab csilit az erősebb fajtából.
Mindezt meglocsoltam olívaolajjal, balzsamecettel, sóztam, borsoztam, és jól megettem!
Tégy te is így!
Nagyon gyors és finom vacsora!
Jó étvágyat kíván a Hajóka!