Spenótos gnocchi kolbászmorzsával

Most mindenkinek megmondom az őszintét, Zének igaza volt! Ugye tudjuk, kicsoda Zé. Kedvenc Konyhafőnök műsorunk kedvenc zsűritagja (elnöke?), menő gasztroblogger, aki megmutatta, hogy gnocchit mindenki tud otthon csinálni.
Igaza van, bár az előző mondatban van egy pici nemértemség. Mármint az, hogy krumpligombócot mindenki otthon csinál amúgy is, nem? Elképzelhetőnek tartom, hogy van bóti is, de az minden, csak nem finom.
Hogy kedvenc filozófusomat - Besenyő MM Pista bácsit (Besenyő Mindent Megmond István) - idézzem, a kőolaj egyáltalán nem finom, hiába finomítod, az sosem lesz finom. Így aztán a gnocchi hiába bóti, az sosem lesz igazi.
Szóval egy szónak is száz a vége, szuperfinom kaja.
Úgy írom le, ahogyan készítettem:
Elsőnek kolbászkarikákat vágtam, vagy 20 darabot, azt alaposan kisütöttem, hogy jó ropogós legyen, és egy aprítóban ledaráltam (aprítottam), hogy morzsa állagú legyen! Az lett, egy csipetet meg is kóstoltam, hát emberek...!!!
Közben megfőztem nagyjából 70 deka krumplit (pontosan 708 gr. volt, de te ne legyél cukros, hogy 'cantira' tudnod kelljen a tápanyagtartalmát) héjában. Kivettem a vízből, tíz percig pihent és hűlt, majd dobálgatva meghámoztam volt.
Ezután összetörtem egy villával, de neked van krumplinyomód, azzal ügyködj. Ha megtörted, akkor mehet rá liszt, nagyjából 15 dekányi, a tetejére két tojás sárgája, és alaposan összedolgozod. Ha kell, még lisztezz utána, szerintem 20 dekát vesz fel. Sima, lágy és meleg tészta az eredmény.
Ebből lisztezett deszkán kis hurkákat sodorsz, két centis darabokra vágod, kézzel megigazgatod, és végül egy villával megnyomod, hogy szép stráfos, rovátkolt legyen a teteje.
Közben lobog a főzővized, beledobod, és ha a tetejére feljött, még hagyod egy percet, és kiveszed. A kolbászzsíros serpenyőbe dobjad, és tegyél mellé kevés vajat. Rázogassad, kevergessed, és ha az egyik oldala megpirult, megfordítod, és adj hozzá friss (bébi) spenótot (nekem mirelit levelesem volt csak). Ha a másik oldala is megpirult a gnocchinak, akkor tányérra vele, szórd meg sajttal és kolbászmorzsával, add a párodnak, hogy azt mondhassa:
- Ilyen finom gnocchit én még nem ettem!
És ez így igaz!

Zé persze másként ízesítette, nekem ez volt itthon. Nézd meg az eredeti videóblog bejegyzését.

Rosztyóka po nasomu

Az a helyzet, hogy szeretek blogolni a Blogtéren, mert állandó kommentelőim vannak, akiket akkor is szeretek, ha néha ordenáré módon egymásnak esnek (és ez azért nem komoly ám!). Ott, az egyik hozzászólásban olvastam a rosztyókát.
Nosza, guglizzuk csak meg!
Hát az eredmény elég szomorú, mert csak két különböző receptet találtam, amiből az egyik krumplileves volt, nem köménymag. Mert akárhogyan is csűrjük, csavarjuk a rosztyóka a köménymagleves tót neve. Főztem én már, és szeretem is, de azért az édesanyám levesénél a tót változat gazdagabb. Mert mehet bele tejföl és kolbász.
Olvastam egy receptet, már nem tudom kiét, aki a gyulai kolbászfesztiválon evett rosztyókát, és recept nélkül, ízre, utánérzésre megcsinálta. Nos ez igazából krumplileves. Hát nekem ez annyira megtetszett, hog yén is tettem bele krumplit, de az elkészítés módját nem vettem át (köménymagos vízben megfőzni a krumplit).
Azt találtam ki, hogy a krumplit külön, sós vízben félig megfőztem, majd félretettem a levet és a krumplit külön.
A köménymagot majdnem száraz fazékban (egy evőkanál olaj, alaposan szétterítve) megpattogtattam. Adtam hozzá még egy kanál olajat, egy púpozott kanál lisztet, barna rántást készítettem. Levettem a tűzről, megszórtam egy kiskanál cecei pirospaprikával, majd felöntöttem a kihűlt krumpli főzőlével. Beledobtam egy jókora karikára vágott füstölt kolbászt, majd a krumplit is hozzáadtam. Három tojást felvertem, belecsurgattam, és adtam hozzá tárkonyecetet is.
tejföllel tálaltam (az enyémre került jófajta házi darált erős paprika is)
Mivel az eredeti rosztyókában nincs krumpli, ezért po nasomu  a recept, azaz szerintünk, de ebből csak annyi az igaz, hogy ez ruszinul van, de az is szláv...

Disznótoros az igazi sült krumplival

Aranyvasárnap mi nem mentünk vásárolni. Egyáltalán nem mentünk költekezni, hanem itthon fabrikáltuk a karácsonyi ajándékokat. A főzést közösen vállaltuk az asszonykámmal.
Csontleves volt az asszony alkotta, a grízgaluskát én követtem el.

Kedves barátaink kóstolót hoztak (karajcsont, hurka, sütnivaló kolbász), mert egy fél disznót vágtak (a másik felét mikor szúrják le vajon? 

A csontleveshez finom húsos karajcsontot használtunk, Seafalconné feltette főni, majd bezöldségezte. A fűszerek, amit használt: só, bors, paprika, hagyma, fokhagyma, morzsolt rozmaring, lestyán, kakukkfű. Saját ízesítőt nem, mert van friss zöldség.

A grízgaluskához egy tojást habosra kevertem olvasztott disznózsírral, majd hozzáadtam annyi grízt, hogy amennyit felvett, hogy ne legyen se túl sűrű, se túl híg. kábé három órát pihentettem, majd fövő zöldséges alaplébe szaggattam, és puhára főztem.

A hurka és kolbász sütéshez sok zsírt használtam, hogy legyen majd hurkazsír a paprikás krumplihoz, meg kenyérre kenni, a nagyobbik fiam él-hal érte!
Vastag burgonya- és hagymaszeleteteket tettem közibük, és mehetett a sütőbe.

Készítettem még sült burgonyát, valami eszméletlen finom lett! A receptet Zsanuáriánál olvastam, aki pedig Teánál. Nem véletlenül írták, hogy a legjobb sült krumpli, mert ez bizony igaz! Valóban a legjobb, amit eddig ettem!

Szóval ezt ettük Aranyvasárnap. És közben zenét hallgattunk: