A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fokhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fokhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 29., szerda

Tizenegy fej fokhagymapucolás 20 perc alatt

Csiliszószt főzök. Van nekem egy jól bevált szószom, amihez sok-sok fokhagymát használok. Jelen esetben tizenegy fej várt megpucolásra. Hát ezt hagyományosan nem lehet, belepistulok, amire elkészülök!
Kerestem a Youtube-on módszereket. Megmutatom, melyiket találtam alkalmasnak, és után, hogy nekem hogyan sikerült.
Nos ez a videó:


Ez a tuti módszer, de ez a tenyérrel való csapkodás egy fej esetén még elmegy, de tizenegy esetében nem!
Fogjuk a fokhagymafejet:

Ezt most nem a tenyeremmel csapom szét, hanem ráteszek egy kisebb vágódeszkát,


Erre csapok rá. Lehet kettőt is... A fokhagymánk szépen szétlapul.


Ezután megy az edénybe. Én sokáig nem alkalmaztam a módszert, mert misztifikálták ennél a lépésnél, két egyforma fémtál kell, meg efféle. Hát nem. Kell egy edény, meg fedő, amiben jól kopog majd rázás közben. Én egy acél edényt és üvegtetőt használtam, 6-10 másodpercig erőteljesen ráztam, íme az eredmény:


Láthatod, hogy a gerezdek levetkőztek, és ami nem, azt könnyen lekaparhatod...
A tizenegy fej megtisztítása nem volt több húsz percnél!
Na, megyek, pépesítem és a szószhoz adom!


2018. május 1., kedd

Jó kis tavaszi leves mángoldból

Az úgy volt, hogy tegnap reggel kimentem a kertbe, és mit látok? Ezt:

A mángold kezd magnak menni, de a levelei gyönyörűek, azonnal egy levesre gondoltam. Az asszonyka adott jó kis csirkepörköltöt Pesten, de az ebéd leves nélkül olyan, mint a szél jégeső nélkül, csudát sem ér...
Szóval leszedtem jó pár levelet. Nos, hogyan kell elkészíteni: fel kell hívni az asszonykámat, mert ő a nagy tudója a mángoldlevesnek, nagyon szeretem, ahogyan készíti. Szóval meginterjúvoltam, és nekiálltam:


A nyelet és vastag eret kivágtam, és felaprítottam, nagyjából fél centis darabokra. A leveleket egymásra fektettem, felcsavartam és felszeleteltem.
Két gerezd fokhagymát apróra vágtam, egy kis fej hagymát apróra kockáztam.


Olíva olajon megdinszteltem a hagymát, hozzáadtam a fokhagymát, azt kicsit megfonnyasztottam, majd jött hozzá a felaprított levélnyél és erek. Sóztam, borsoztam, hagytam dinsztelődni. Közben egy tyúkhúsleves kockából készítettem "alaplevet". A csíkokra vágott leveleket rádobtam, lefedtem, hagytam, hogy összeessen, majd felöntöttem a csirkelével. Egyszer felforrt, majd behabartam tejföllel (bár az asszonykám tejszínnel sűríti, de mivel nem volt itthon, ezért ettől elment a kedvem).


Felforraltam, hagytam, hogy a liszt kifőjön, és kész.
Csináltam hozzá pirított füstölt kolbászt.


JÓ ÉTVÁGYAT HOZZÁ!

2012. október 2., kedd

Sült, bőrös császárhús a fogyókúra jegyében!

Az a nagy büdös helyzet, hogy ha az embernek fogynivalója van, akkor ne főzzön, csukott szemmel járjon a hentesboltba, legjobb, ha az asszonyt küldi le, mert az nem látja meg a gyönyörűséges bőrös császárhúst, ami ott kelleti magát az üveg mögött, és arra vár, hogy a szemmagasságában levő pocakomra rakódjon le... (Mert  a bőrös császárhús ilyen galád!)
Ha megláttuk, és beleszerettünk, akkor nincs más hátra, hogy megvegyük, és arra gondoljunk, hogy holnap majd lékúrát tartunk, de addig ezt mostan...
Legjobb az efféle szépséget egyben megsütni. A bőrével felfelé lefekteted, megtörülgeted, majd előveszed a férjed borotvaéles tapétavágóját, a hegyéből két egységet letörsz, és a "frissen élezett műszerrel" szépen bevagdalod (ezt a szakirodalom irdalásnak hívja) a bürkét, nem mélyen, csak a bőrét... meg egy kicsinykét.

Készíts a tepsidben egy jó kis ágyat a húsnak: vöröshagymát karikára szelve, fokhagymát durvára vágva, almát szeletekre vágva, hogy borítsa be a tepsi alját. Ezután megszórod a zöldfűszerekkel, úgysmint: rozmaring, kakukkfű. Erre tedd a húst, bőrével felfelé. A bürkét megkenegetem házi zsírral (extra szűz), és mehet a 220 fokosra hevített sütőbe. Jó harminc percig sül így, majd visszaveszünk és 180 fokon két és fél órát sütögetheted. Nem árt, ha időnként meglocsolod a saját levével...
Ha kivetted, akkor éles késsel felszeleteled, szépen elrendezed a tálon, és kigondolod a köretet...
De amíg idáig jutottál, és közben sutyiban a mérlegre álltál, akkor az újraéledt bűntudatodra hallgatva összevágsz paprikát, paradicsomot, lila hagymát, fehér hagymát, megborsozod, egy halovány spricc borecetet adsz hozzá, és olíva olajjal teszed sikamlóssá az egész salátát, amit te köret helyett fogsz enni a húshoz, amíg családod többi tagja krumplipürét, esetleg hagymás tört krumplit tesz bele a fejébe a hús után.

Azért a 90 napos diéta fehérjenapjába belefér ám!

Hozzávalók: egy kb. másfél kilós bőrős császárhús, 2 fej vöröshagyma, 2 nagyobb alma, 5-6 gerezd fokhagyma, 2 szál friss rozmaring, 4-5 szál friss kakukkfű, só,bors, borecet, olívaolaj

2012. augusztus 13., hétfő

Ratatouille, avagy a kert dicsérete

Amióta ebben a kis faluban élek, a hétköznapok legboldogabbjai közé tartoznak azok a napok, amikor kimegyek a kertbe, és leszedek valamit és beviszem a konyhába! Hát még az ilyen alkalmak, amikor minden hozzávaló (a só kivételével) a kertből való!
Mert mi kell hozzá? Padlizsán, cukkini, paprika, paradicsom, és hagyma. Fűszerek közül fokhagyma, bazsalikom, petrezselyem, kakukkfű és természetesen só. Mindez ott van a kertben, csak ki kell menni, és... Ilyenkor nagyon tudok örülni.
Nagyon szeretjük ezt a francia kaját (amiből közelítőleg annyiféle tuti recept van, ahány francia háziasszony...), csak kicsit pepecs, de megéri a fáradságot!
a kert ajándékaiból
Elsőként a centis karikákra felszeletelt cukkinit dobom forró olívaolajra, úgy grillezem, hogy barnára süljenek az oldalai. Zutty, bele egy nagyobb tálba. Ezután ugyanerre a sorsra juttatom a - most vékony csíkokra szeletelt - padlizsánt is. Ha piros mindkét oldala, mehet a cukkinire a tálban. Most jön a paprika, amiből legyen benne sárga, zöld, piros is. Nekem volt két előérett kápia paprikám, egyik fele zöld, a másik már piros volt. Ezeket hosszanti vékony csíkokra vágtam (máskor mindent kockázom, de most csíkozhatnékom volt). A paradicsomot lobogó vízbe dobtam, majd öt perc múltán hidegbe, és a héjukat lehúztam. Több, mint a fele befőzni való volt, hogy legyen bőven leve, és volt benne jócskán lucullus is, hogy az maradjon egybe, legyen a paradicsom is harapható. Most már csak a hagyma volt hátra.
Csíkokra vágva ment az olívaolajra, miután egy keveset párolódott, ment rá a paradicsom, bele a friss, megvágott fokhagymagerezdek, rottyant egyet, bele a paprika, a padlizsán és a cukkini. Összefőztem, meghintettem petrezselyemmel, bazsalikommal és kakukkfűvel. A végén sóztam. A főzési idő csak annyi volt, hoyg a hagyma is roppanós maradt a végére, tehát nem lett minden "agyonfőzve"!
Csuda finom volt!
Nálam most ilyen lett az énféle rataouille!
Másnap a maradékot belekeverte az asszonykám frissen főtt kölesbe, így is nagyon eteti magát!

2012. január 22., vasárnap

Spagetti á la che cosa c'e nel frigo

A lecke fel volt adva: ebéd kéne, de nem akarózott boltba menni, mit főzzek? Úgy döntöttem, hogy szétnézek a hűtőben, vajh mi van benne? Hát kérem, találtam szárzellert, egy fél üveg paradicsomsűrítményt, gyömbért, és Telemea Huedin sajtot, amit Bukarestből kaptunk. (Ha olvassa egy kedves erdélyi blogger ugye megkommenteli, hogy mit jelent a neve vezeték, keresztnév -, meg mit kell róla tudni, meg mihez használják Erdélyben, meg a románok, meg minden...) A kredansz  aljában mindig van száraztészta két dobozban. Az egyikben vegyesen, hogy bármikor bármilyet elő lehessen kapni, a másikban spagetti az én kedvemre. Találd ki, melyik a kedvencem? Így már összeállt a második fogás.

Apró hagymából hármat is pucoltam, és olíva olajra dobtam a serpenyőben. Adtam neki még egy kiskanál gyömbéres fokhagymát, majd zutty bele három zellerszárat, zöldjével egyetemben. Félpuhára dinszteltem, és nyakon öntöttem a fél üveg sűrített paradicsommal. Sóztam, borsoztam, de most nem vettem elő az olaszok kedvenc fűszereit, mert a zellert akartam, hogy domináljon. A bolti paradicsom erősen savanykás volt, ezért kapott egy leheletnyi cukrot is (ízlés dolga, az enyém ilyen). Ezzel kész.
És mehetett az al dente kifőtt spagettire.
A tetejére Telemea (vagy Huedin? Melyik a vezeték, és melyik a keresztneve? Vagy Tehu sajtként kell híni?) sajtot tettem (ha nincs neked itthon, ne ess kétségbe, a fetához hasonlít), de ez csak akkor derült ki, amikor kibontottam, mert soha nem kóstoltam. Most először, és megmondom a tutit: nagyon ízlik!
Szóval így készítsd a Mi van a frigóban spagettit.


2011. június 7., kedd

Fokhagymakrémleves

Ez egy nagyon egyszerű, de finom leves.
Menj ki a kertbe, és vegyél ki két szál friss, zsenge fokhagymát, és egy-két szál zsenge újhagymát. A fehér részüket aprítsd apróra, a zöldet két-három centis darabokra.
Vajon gyengén dinszteld meg, engedd fel egy liter vízzel, forrald fel, majd főzd még tíz percig, és vedd le. Kicsit hűl, és mehet a turmixba (vagy a botmixer alá). Elmixeled, majd tálalás előtt felforrósítod, és kész.
Pirított kockát álmodtam hozzá, de kiderült, nincs itthon kenyér, így aztán a szépséges biolevest összebarmoltuk a kémiai ipar eme golyóremekeivel...
Nagyon szeretek úgy főzni, hogy a recept úgy kezdődik: menj ki a kertbe, és szedj ezt meg azt! Ez az első évem itthon, amikor úgy kezdtem a kerthez, hogy tudom, végig itthon leszek, és tudom gondozni! Csudálatos érzés kimenni reggel, megállapítani, mi mennyit nőtt, kiszedni pár eltévelyedett gazt... Hamarosan főzök zöldborsólevest a sajátból, és sóskamártás is lesz a krumplipüréhez keményítőnapon.
Ja, ma tésztanapom van, azért menet a levesbe a golyóbis... Ha sűrűbben szereted, akkor sűrítheted keményítővel, vagy szórd meg kevéske liszttel, vagy főzz bele egy szem burgonyát, az nem árt az illatának.

2010. január 17., vasárnap

Gyömbéres fokhagyma


Valamelyik nap hallgattam egy kereskedelmi adót, Gálvölgyi vezetett éppen műsort (hogy ez milyen tehetségtelen rádiósnak...). Viszont a vendége igencsak érdekes, és minket érdeklő személy volt: Frank Júlia, aki sok érdekességet mondott, többek között elmondta, hogy miért nem lehet Magyarországon igazi, finom, pekingi kacsát készíteni (a klímánk a fő ok).
De hallottam tőle valamit, ami nagyon egyszerű, és biztosan nagyon jól hasznosítható minden főzőtárs konyhájában, ez pedig a címben szereplő fokhagymás gyömbér. Azért az ellentmondás a bejegyzés címével, mert fele-fele arányban kell megdarálni a tisztított fokhagymát és gyömbért, majd jól összekeverni, és olívaolajat ráönteni.
Ezzel el is mondtam a receptet. Ha túl bonyolult, akkor többször el kell olvasni :-).
Azt mondta a szakácskönyvírók Guiness rekordere (nem tudom, számon tartják-é, hogy ő írta a legtöbb szakácskönyvet világviszonylatban), hogy finom pirítósra kenve (ha nem mondta, akkor mondom én, de így emlékszem), de a kínai, thai, és egyéb távol-keleti receptekhez kimondottan jól használható.
Amikor elkészült, akkor éppen zöldborsófőzelék volt, és az edényt a főzelékkel "öblítettem el", hát nem lett tőle rosszabb! Kapásból: spenóthoz is illik, és mi sok spenótot eszünk.
Próbáld ki te is!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Honnan jönnek a blogomra

Blogom címkéi

1956 (1) 7 Pod - 7 Seas (1) 90 napos diéta (18) acukasi (1) áfonya (1) afrikai_harcsa (1) ajándék (1) Aji Amarillo (1) alma (2) aludttej (3) aludttejleves (1) alufólia (1) ámokfutás (1) aszalás (1) aszalt paradicsom (1) aszaltszilva (1) átverés (2) bab (2) babfőzelék (1) babgulyás (1) bableves (1) babos chili (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálmos (2) balzsamecet (1) balzsamecet krém (1) bárány (2) Barcelona (2) barna rizs (2) barscs (3) barszcz (4) bazsalikom (7) becsinált leves (1) befőtt (1) befőzés (5) befőzőautomata (2) behajózás (5) berakás (1) besamel (3) bimbóskel (1) birka (1) birsalma (1) blog (1) blogger (1) bloglopás (1) blogregény (1) bobajka (2) bodzalekvár (1) bogrács (3) bor (1) bordó levelű zsálya (1) borecet (2) borhab (1) borjú (1) borscz (1) boursin (2) bőrös császárhús (1) brinzoli (1) brokkoli (2) búcsúvacsora (1) BUÉK (3) Bukarest (2) bulgur (3) burgonya (6) burgonyás lángos (2) búzacsíra (1) búzafasirt (1) búzahús (1) búzasikér (1) camembert (1) Carolina Reaper (1) cefre (1) cékla (9) céklalevél (1) céklaleves (1) chili (9) chili fesztivál (3) chili_és_csoki (1) chilievőverseny (1) Chilistván.hu (1) churut (1) chutney (3) ciabatta (2) cipó (1) citromfű (2) citrommártás (1) copyright (1) coq au vin (2) cukkini (10) cukorbetegség (5) curry (3) currys (1) csalamádé (1) csalán (2) csalántea (1) csatni (6) cserépedény (1) csicseriborsó (2) csicsóka (10) csicsókamentesítés (1) csili (4) csili szósz (1) csiliszósz (1) csipkebogyó (1) csípős (1) csirke (16) csirkecomb (1) csirkemáj (3) csirkemell (2) csirkeszárny (1) csokis_rumosmeggy (1) csokoládé (2) csontleves (1) csuszatészta (1) dagadó (1) darált hús (2) darálthús (1) datolyaparadicsom (1) desszert (4) diabetikus (1) diéta (6) diétás (1) díj (4) Dimitart (1) dió (4) dobálós (2) édeskömény (3) egészség (1) egészséges (1) egytál étel (1) elkészítés_könnyű (1) előétel (1) első főztöm (1) építkezés (1) erős paprika (2) esküvő (4) ételízesítő (1) fagyasztás (1) falunap (1) farfalla (1) fasírt (1) fehér bor (1) fehér hagyma (1) fehérbor (2) fehérjenap (6) fekete retek (1) fényképezés (2) fényképezőgép (2) finocchio (1) fogyás (3) fokhagyma (7) Fos sur Mer (1) főétel (1) főzelék (6) Fradi (1) francia (1) francia burgonyapüré (1) Frank_Júlia (1) frutta del mar (1) Für Kálmán (1) füstölt hús (2) füstölt kolbász (4) füstölt szalonna (2) fűszer (1) fűszeres zsemlemorzsa (1) fűszerkrém (1) ganca (1) gnocchi (2) gomba (2) gombaleves (6) gombóc (1) Gordon Ramsay (2) gördice (1) görög (1) görögdinnye (1) gőzgombóc (1) gránátalma (1) grill (1) grillcsirke (1) grízes tészta (1) grízgaluska (1) grízkocka (1) gulyás (1) gulyásnap (1) gyerekszáj (1) gyömbér (5) gyümölcsleves (1) gyümölcsmix (1) habarás. (1) hagyma (3) hagymaleves (1) hajdina (1) hajdinakása (1) hajdinapehely (2) hajósinas (1) hajószakács (9) hajózás (6) hal (2) hal ropogós (1) hal subában (1) halétel (2) halogéntök (1) házaló (1) házi sajt (3) házi tej (2) házi vegeta (1) házinyúl (1) házisajt (4) hibajavítás (1) hideg leves (3) HK (2) (1) hobbiparaszt (4) Hobbychef (1) humor (2) humusz (1) hurka (1) hurut (1) húsvét (3) idióta (1) indiai (7) irodalom (1) írós (1) Jalapeno (1) Johanna C (5) Johanna-C (4) jubileum (1) juhsajt (1) kacsafröccs (1) kakukkfű (5) kalács (1) kalocsai rétes (1) KalóriaBázis (2) kapor (1) káposzta (3) kapros túrós (1) karácsony (9) karácsonyi desszert (2) karalábé (2) karalábéfőzelék (1) kardamom (1) karfiol (1) kávé (1) Kécza Sándor (2) kefir (1) keksz (1) kelkáposzta (7) kelt gombóc (1) kelt-sült-főtt (1) kemence (2) keményítőnap (7) kenyér (8) Kenyér Világnapja (1) kérdés (2) kérdőív (1) kerekrépa (1) kert (2) Kicsi Vú (1) kifli (1) kikötők (1) kínai (2) kínai kel (1) kirántott (2) knédli (2) kocsonya (2) kolbász (3) kolzsvári_töltött_káposzta (1) konfitálás (1) Konyhafőnök (1) konyhán kívül (5) kórház (2) korhelyleves (1) Kossuth (1) kovászos (3) kovászos uborka (1) köles (4) kölesfelfújt (1) köménymag (1) könnyű (2) könyv (1) köpülés (1) köret (2) Kövér porcsin (1) krémleves (12) krumpli (8) krumplis tészta (1) krumplisaláta (3) kruton (1) kuglóf (1) kukorica (6) kukoricagánica (1) kukoricamálé (1) kukoricapehely (1) kukoricaprósza (1) kurkuma (1) kuszkusz (3) kvasz (1) kvíz (1) lángos (1) lecsó (8) Legény a gáton (1) lekvár (1) lekváros (1) lelked rajta (1) lenmagpehely (1) lepény (1) levélzöldség (1) leves (39) lila hagyma (2) lila káposzta (1) lila krumpli (2) lizon (1) locsoló vers (1) lombozás (1) lucskos krumpli (1) magyar (1) Magyarország szeretlek (1) májfasírt (2) májgombóc (1) majonéz (3) mák (1) mákos guba (1) mákosgolyó (1) Málta (1) mamaliga (9) mandula (2) mandulamártás (1) mángold (6) marha (1) marhafartő (1) marhalábszár (1) mártás (1) másodvetés (1) mazsola (1) mediterrán (3) medvehagyma (3) meghívó (1) menta (2) menü (1) méz (1) Michel Roux (1) mics (1) mititei (1) mogyorós (1) mogyoróvaj (1) molfetta (1) mosogatógép (1) mozzarella (1) mr1 (1) muszaka (3) müzli (1) mylar fólia (1) naan (1) Naga Jolokia (1) Nagylegény a gáton (2) Nagymaros (2) Nagyszékely (1) napló (1) narancs (1) Naxos (1) Neil Perry (1) nemzeti gulyás nap (3) nemzetközi (2) nokedli (2) novella (3) Nyikolajev (2) nyögvenyelő (1) nyúlpaprikás (1) Ogyessza (1) oklevél (1) okroska (1) olajbogyó (2) oldalas (1) olíva (1) olivaolaj (1) olvasás éjszakája (1) oregano (3) ORFI (2) öblítő (1) öntözés (1) örmény (1) őszibarack (1) pacal (2) pacalleves (1) padlás (1) padlizsán (19) palacsinta (4) palánta (1) palánta világítás (1) palántanevelő polc (1) palántatálca (1) paleo (1) pálinkafőzés (2) palukes (1) paneer (2) pangasius (1) panír (4) paprika (4) paprikás kifli (2) paprikás krumpli (1) paradicsom (25) paradicsom csatni (1) paradicsomlé (3) paradicsomos káposzta (1) paradicsompaprika (1) parmezán (1) patisszon (5) peszto (1) petrezselyem (2) pince (1) pincepörkölt (1) pink lady (1) piritós (5) pirítós (1) pite (1) pityóka (1) pizza (2) Pokol Konyhája (1) polenta (8) poljanai savanyúvíz (1) póréhagyma (5) pöfeteggomba (1) pörkölt (3) pörköltszaft (1) primo_sale (1) Priwall (1) puliszka (9) pulyka (3) Pulykanyak (1) pulykanyak leves (1) rakott (1) rakott tészta (2) rántott (1) rántott hal (3) rántott sajt (1) rántotta (3) ratatouille (3) recept (1) receptgyűjtemény (1) recsk (1) reform konyha (2) regény (1) reggeli (3) rekviem (1) rétes (2) retro (1) retrókonyha (1) reumatológia (1) rizottó (1) rizs (3) róka (1) Rostock (1) rosztyóka (1) rozmaring (1) rozsliszt (1) ruszli (1) sajt (6) sajtgombóc (1) saláta (7) salátaolaj (1) salmojero (1) sárgabarack (1) sárgarépa (2) savanyítás (1) savanyú káposzta (5) savanyú uborka (1) savanyúság (2) savó (2) Scoville egység (1) seberli (1) segítség (1) sertés (4) sertésköröm (1) shanty (1) SHU (1) Solymár (1) Solymári Chili Mikulás (1) sorsolás (1) sóska (2) spagetti (5) SPAR (1) spenót (15) stívia (1) sushi (1) süllő (1) sült (1) sült krumpli (1) sült rizs (2) sült tészta (1) sütőtök (3) sütőtökleves (2) sváb (1) szakács (1) szakácskönyv (1) szakácsverseny (1) szalonna (1) szalvétagombóc (1) szárított paradicsom (1) szarvaspörkölt (2) Szavak a hullámok hátán (1) szejtán (3) székelykáposzta (1) szénhidrát nap (1) szenteste (2) szépségkirálynő (1) szezámmag (1) szezámmagőrlő (1) szilva (4) szilvalekvár (1) szilvás gombóc (1) szilveszter (1) szív (1) szívatótálca (1) szója (2) szója fasírt (1) szótár (1) Sztárséf (1) sztori (1) sztrapacska (1) szusi (1) T-Com (1) T.bálint kiadó (1) tabletta (1) tahini (1) tarja (1) tartár (1) tartósítás (1) tartósítószer nélkül (1) tatárbeafsteak (1) tej (1) tejfel (2) tejoltó (1) télre (1) tengerész szleng (2) tengerész sztori (11) tengeri hal (2) tepsis krupli (1) térkép (1) teszt (1) tészta (11) Tészta varázs (1) tésztanap (4) tésztasaláta (1) Thiszvi (1) tisztítás (1) tócsni (1) tofu (2) tojás (5) tojásos nokedli (2) tonhal (2) tormamártás (1) tök (2) tök párizsiasan (1) tökfőzelék (2) töki pompos (1) töltött (1) töltött káposzta (2) török (1) Trieszt (2) Trinidad Scorpion Butch_t (1) trüffel (1) túró (4) túrósbéles (1) TV recept (1) tyúkhúr (2) tyukovin (1) uborka (5) Uirou (1) újkrumpli (3) Újpest (1) uncia (1) ünnepre (1) vadas (2) vadon termő (1) vaj (1) vajkészítés (1) Vasas (1) vega (1) vegán (1) vegetariánus (4) versatile (1) vetőmag (1) videó (2) vihar (1) vileda (1) virsli (2) Vitold (2) Volosz (1) vörösbor (1) vöröshagyma (1) Vuk (1) wasabi (1) wok (7) Yellow Bhut Jolokia (1) zabpehely (2) Zágon (2) zakuszka (2) (1) zeller (3) zöld dió (1) zöld dió befőtt (1) zöld krém (1) zöld levelű zsálya (1) zöldpaprika (2) zöldség (22) zöldségnap (3) zúza (1) zsálya (3) zserbógolyó (1)